Vaja várkastélya a Nyírség vidékének kisebb-nagyobb vízfolyásokkal, mocsaras területekkel borított részén, Vaja városban található. A középkortól a Vay család birtoka volt.
A vár rövid története Már 1554-ben itt emelkedett egy kisebb kúriájuk, de a jelenlegi, téglalap alapú, vastag falú épületet csak a 17. század elején létesítették a kor reneszánsz stílusában.
A 17. században jelentős mértékben átépítették, erre utal a földszinti nagyterem boltozatának 1650-ből származó felirata. Előbb az északi, majd a déli tornyot csatolták a sarkaira, így ezek lőréseiből a védők tűz alatt tudták tartani a támadó ellenséget.
A Habsburg császári ház önkényuralma ellen kirobbant 1703-as felkelés idején a nagyságos fejedelem belső udvari köréhez tartozó Vay Ádám – marsall, a munkácsi vár főkapitánya – élt a várkastély falai között.
II. Rákóczi Ferenc kétszer járt Vaján, ebből a második alkalommal személyesen találkozott a Habsburg fegyveres erők parancsnokával, gróf Pálffy János horvát bánnal, aki megpróbálta rávenni a császár előtti meghódolásra, ezért cserébe visszakapta volna magánvagyonát. A felkelés vezetője azonban nem akarván cserbenhagyni országa népét, elutasította a kegyelmi ajánlatot. 1711-ben itt tárgyalt a fejedelem és Pálffy János tábornok a szabadságharcot lezáró békekötésről.Fucskár Ágnes, Fucskár József Attila: Várak Magyarországon. Budapest, Alexandra Kiadó, 2015, 170. oldal.
A várkastély szerencsésen túlélte II. Rákóczi Ferenc kuruc szabadságharcát, és mivel nem számították a lerombolásra ítélt magyar várak közé, nem robbantották fel a császári hadmérnökök sem. Egy 1712-ből származó összeírás a nemesi lakot gazdasági épületeivel és kertjével együtt mindössze ötszáz forintra értékelte, tehát akkoriban elhanyagolt lehetett.
Lassú romlását 1964-ben a benne létrehozott Vay Ádám Múzeum megnyitása állította meg. A 21. század elején végzett nagyszabású helyreállítási munkálatok óta ismét régi fényében pompázik a vajai reneszánsz várkastély.
Belső képek
Jegyzetek
További információk Vaja hivatalos honlapja www.kastely.specia.hu www.muemlekem.hu A vajai Vay kastély a YouTube egy videóján Mit keresett II. Rákóczi Ferenc a Vay-kastélyban? Molnár Mátyás: A vajai várkastély; Múzeumi Ismeretterjesztő Központ, Nyíregyháza, 1966 (Szabolcs-szatmári múzeumi füzetek) Molnár Mátyás: Vaja, Vay Ádám Múzeum; TKM Egyesület, Bp., 1981 (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára) 30 éves a Vay Ádám Múzeum; összeáll. Molnár Sándor; Vay Ádám Múzeum Baráti Kör, Vaja, 1994 Száz éves a vajai freskó. Tudományos ülésszak, Vaja 1996. április 19.; szerk. Molnár Sándor; Vay Ádám Múzeum Baráti Kör, Vaja, 1997 (A Vay Ádám Múzeum Baráti Kör kiadványai) A vajai Vay-várkastély és múzeum; összeáll. Molnár Sándor; Vay Ádám Múzeum Baráti Kör, Vaja, 2004 A vajai Vay-várkastély és múzeum; összeáll. Molnár Sándor; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága, Vaja, 2006 Molnár Mátyás, a múzeumalapító. Emlékülés Molnár Mátyás születésének 90. évfordulóján; szerk. Molnár Sándor; Vay Ádám Múzeum Baráti Kör, Vaja, 2014 Ötvenéves a Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye. Alapítva: Kuruc Vay Ádám Múzeum; összeáll. Molnár Sándor; Vay Ádám Múzeum Baráti Kör, Vaja, 2015 A historikus vár negyedszázadai; összeáll. Molnár Sándor; MNM Vay Ádám Muzeális Gyűjtemény, Vaja, 2019
Kategória:Magyarország várai Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kastélyai Kategória:Vaja Kategória:Magyarország kastélyai családok szerint Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye műemlékei Kategória:Magyarország reneszánsz építményei