Az épületgépészet feladata, hogy biztosítsa az épület használói számára a komfortérzetet, ivóvizet, a keletkező szennyvíz elvezetését, a megfelelő hőmérsékletet, a megfelelő minőségű és paraméterű levegőt. Az épületgépészet nagy általánosságban az épületeken belüli csőhálózatokkal, azok szerelvényeivel és a hozzájuk kapcsolódó berendezésekkel foglalkozik.

Az épületgépészet több részből tevődik össze:

fűtéstechnika vízellátás, csatornázás gázellátás – (égéstermék-elvezetés) légtechnika, szellőzés klímatechnika (lásd Légkondicionáló) villamosságtechnika Érdekesség: az épületgépészeti szakma magyarországi alapító professzora, dr. dr. h. c. Macskásy Árpád (1904–1977) találta ki még a szót is: épületgépészet. Ő alapította a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán az Épületgépészeti Tanszéket 1950-ben, melynek 1971-ig volt vezetője. (Közben 3 évig volt vendégprofesszor a Drezdai Műszaki Egyetemen, ahol szintén beindította az épületgépészeti képzést.)Macskásy Árpád életrajz

Épületgépészeti tevékenység A hatályos KSH TEÁOR'08 (NACA rev.2) szerint az alábbiak tartoznak a vállalkozói értelemben vett épületgépészeti tevékenység körébe:

43.2 Épületgépészeti szerelés tárgyszó alá

43.21 Villanyszerelés részletesen valamennyi épületen és egyéb építményen elektromos rendszerek felszerelése és helyszíni szerelése elektromos vezeték és csatlakozó, mérőóra számítógép-hálózat és kábeltelevízió vezetékei száloptikás vezetékkel együtt távközlési vezetékhálózat antenna világítási rendszer tűz- és betörés elleni riasztórendszer közúti, vasúti világítási és elektromos jelzőrendszer repülőtéri kifutópálya világítása az elektromos eszközök és háztartási felszerelések csatlakoztatása

43.22 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés részletezés nélkül

43.29. Egyéb épületgépészeti szerelés részletesen épület és egyéb építmény különféle szerkezeteinek szerelése, beleértve a javítást és karbantartást, kivéve az előző pontokban említetteket, valamint az ipari gép szerelését felvonó, mozgólépcső, mozgójárda automata és forgóajtó irányjelző világító sáv központi porszívórendszer hő-, hang- vagy rezgésszigetelés felszerelése épületen és egyéb építményen.

Fűtéstechnika A fűtéstechnika a jó közérzet biztosításának egyik eszköze. Ezt télen fűtéssel, nyáron hűtéssel lehet biztosítani. A komfortérzetet több tényező befolyásolja, ezeket az MSZ CR 1752:2000, Épületek szellőztetése, épületek belső környezetének tervezési alapjai c. szabvány tartalmazza. Tájékoztatólag a jó közérzethez téli fűtési időszakban kb. 20-22 C fok körüli helyiség-hőmérséklet megfelelő.

Maga a fűtési rendszer a következőkből áll: hőleadó, hőfejlesztő készülék hőcserélő felület, fűtőfelület biztosító berendezések fűtési rendszer elrendezés, elemek szabályozás A hőfejlesztő berendezések mai korszerű típusai közé tartozik a kondenzációs gázkazán, ill. megújuló energiával történő hőtermelés (pl. pelletkazán). A hőcserélő felületek terén az alacsony felületi hőmérsékletű fűtőfelületek adnak energiatakarékos fűtést. Biztonsági berendezések közül a túlnyomás biztosító szelep és a tágulási tartály általánosan szükséges, de vegyes tüzelésű, vagy pelletkazánokhoz külön további szerelvények szükségesek.

A fűtési rendszer leggyakrabban zárt vízkörű, szivattyús, többrétegű műanyag csöves, kétcsöves, szivattyús rendszer.

Szabályozáshoz, és kezeléshez megfelelő szerelvényeket alkalmaznak, így légtelenítő, leürítő, elzáró szerelvényeket, fűtőtesteken termosztatikus szelepeket, fűtési vízhőmérséklet szabályozást, és folyamatos kazán teljesítmény, valamint szivattyú fordulatszám szabályozást. A szabályozások összefoghatók központi épületfelügyeleti rendszerekbe, melyek más funkciókat is tartalmaznak, pl. világítás, riasztó.

Vízellátás, csatornázás Vízellátás gyakorlatilag hideg ivóvíz közművesítést jelent. Az utcai vezetékből egy bekötő leágazás vezet a vízóráig (aknáig), onnan a fogyasztói vezeték az alapvezetékből, majd a felszálló, és vízszintes elosztó vezetékekből áll. A víznyomás max. 6 bar, efölött nyomáscsökkentőt alkalmaznak. Az ivóvíz vezeték elosztásakor a fogyasztási helyek (kifolyók) előtt biztonsági elzárókat alkalmaznak (csempeszelepek). A rendszer vízteleníthetősége érdekében folyamatos lejtéssel emelkedik a vezeték a fogyasztási helyekig. A vízóránál, vagy (pl. magasabb helyről alacsonyabb helyre menő külső vezeték esetén) az épület előtt víztelenítő főelzárót alkalmazunk, amit javítások, víztelenítés esetén lezárhatunk.

Egyéni vízellátás esetén kútvízzel és hidroforral biztosítjuk a hideg ivóvíz ellátást. Ehhez engedélyes kút, és bemért vízminőség szükséges (ANTSZ engedély).

A melegvíz-ellátás vízforrása az ivóvíz hálózat, melyhez egy vízmelegítő készüléket csatlakoztatunk, gáztüzelésű készülékek esetén átfolyós, vagy tartályos típust, ill. elektromos HMV készítő készüléknél általában tartályos (bojler) melegvíz-készítést alkalmazunk. Ritkán használt helyen, az épület távoli pontján, átfolyó elektromos vízmelegítő is használható. A melegvíz-készítéskor higiéniai szempontként felmerül, hogy a vezetékekben ne legyen állott, baktériumtelep kialakulását lehetővé tevő víz, valamint ilyen esetben időszakos fertőtlenítési lehetőséget is biztosítanak. A kilépő melegvíz maximális hőmérsékletét keverő automatikus csapokkal lehet beállítani. Nagyobb rendszerekben a veszteségek csökkentésére cirkulációs rendszer is épül.

A vízellátásban keletkezett szennyezett víz elvezetése a csatornázási rendszerrel történik. A környezetvédelmi rendeletek szerint a közcsatornára rá kell kötni, egyébként környezetterhelési díjat kell fizetni. A csatorna a kifolyók helyétől egyenletes lejtéssel, eséssel jut el a tisztítóaknáig, ill. közterületi csatornába. Az esővizet nem feltétlenül lehet közcsatornába engedni, csak, ha a közcsatorna rendszer egyesített, egyébként külön esővíz közcsatorna kell, vagy magánterületen elszikkasztással nyeletik el az esővizet. A csatorna gáztalanítására függőleges szellőző vezetékeket alkalmaznak, ami az áramlás zavaró hatásait egyenlíti ki, és megtartja a vízzárakat, biztosítja az áramlást. Ha a közcsatorna szintje magasabban van, mint az épület alapvezetéke, akkor szennyvízátemelőt alkalmaznak. Ha az esővíz csatorna szintje van a közcsatorna alatt, akkor nagy esőzés visszafolyásának meggátlására visszafolyás elleni csappantyút alkalmaznak.

Gázellátás A lakossági gázellátás Magyarországon nagyrészt vezetékes földgázellátással történik. A közterületen földbe fektetett vezetékek kezelői, ill a gázszolgáltatók adnak felvilágosítást a gázellátáshoz történő csatlakozás módjairól. A csatlakozásra külön szabályzat vonatkozik (GMBSZ). A csatlakozás függ a hálózat nyomásától (kisnyomás, növelt kisnyomás, középnyomás, nagyközép nyomás), a közterületi közművek, műtárgyak helyétől, a telken belüli vezetékek helyétől. A telken belül, a telekhatár mellett általában nyomáscsökkentő, főelzáró, de gázóra is elhelyezhető. A csatlakozó vezeték anyaga általában KPE, a környező tárgyak függvényében védőcsőben szerelve, a felállások acélcsőben készülnek. Gázmérők elhelyezésére erre megfelelő helyen az épületben kerül sor, szabványos vezetékkialakítás mellett, Maguk a fogyasztó készülékek is a biztonsági szabályoknak megfelelően helyezhetők el, (pl. lakószobában nem), ill. a nyitott, zárt, vagy kondenzációs készüléknek megfelelő módon, és légellátással.

A gázkészülékek felszerelése, biztonsága szükségessé teszi, hogy egyúttal a szellőzés egyes módjait is a gáztervező határozza meg.

Légtechnika (szellőzés) Komfort célú légtechnikai rendszer:

Létesítését többféle tényező indokolhatja: ilyenek pld. a szagok elszívása, helyiségek, köztük a külső nyílászáróval nem rendelkező helyiségek légellátása, hővisszanyerő szellőzés (energiamegtakarítás), felszabaduló légszennyezés koncentrátumának hígítása, vagy egyszerűen csak a légfűtés igénye.

Alapvetően megkülönböztethetünk szabadáramlású (gravitációs – indirect) és kényszeráramlású (ventilátoros – direkt) szellőzéseket. A gravitációs rendszerek alapelve az, hogy a levegőoszlop hőmérséklet-különbségének (a két levegő sűrűség- különbség hatására felhajtóerő keletkezik) hatására nyomáskülönbség jön létre, és így áramlás indul meg. Ennek legismertebb példái az ipari csarnokok jellegzetes tetőgerinc-ablakos megoldásai, vagy a magas épületek szellőzőkürtői. Közvetve, gravitációs légellátás az az eset is, amikor nyílt égésterű fűtőberendezés kéményhuzata szívja be légbevezetőkön keresztül a légtérbe az égéslevegőt. Lakások gravitációs szellőzésének egyik lehetősége, hogy a konyhában, vagy WC-ben természetes huzatú kürtő vezeti el a helyiségek légbevezetőin beáramló levegőt.

A gravitációs áramoltatás korlátait (gyk. kezelhetetlen légáram) oldják fel a ventilátor által létrehozott nyomáskülönbséget felhasználó rendszerek. A ventilátor, mint jellegzetes épületgépészeti berendezés a szivattyúkkal rokon. A szellőző rendszer létesítésének alapfeltétele, hogy legyen honnan szellőztetésre alkalmas friss levegőt vételezni, illetve hogy az elhasznált levegőt legyen hová "kidobni". A szellőztető levegőt befúvás előtt kezelni kell: ez szűréssel, léghevítéssel, léghűtéssel, nedvesítéssel, légszárítással, illetve speciális esetben sterilizálással történhet. Ez a légkezelés régebben falazott szerkezetekből épített légkezelőkben történt: ma már nagyobb igény esetén ún. modul rendszerű légkezelő szekrények az általánosak. A légkezelő egységet ezekből a szekrényekből állítják össze a kívánt légminőségnek és légmennyiségnek megfelelően.

A légtechnikai rendszer szembeötlő ismérve az épületgépészet többi rendszereihez képest "hatalmas" csőkeresztmetszetek, ill. családi házak hőcserélő szellőzéseinél az álmennyezetek. Ezekre azért van szükség, mivel a kisebb keresztmetszetben azonos mennyiségű levegő csak nagyobb sebesség mellett vihető át (lásd: hidraulikai fejezet), és ez levegő esetében kellemetlen zajhatással jár. Ezt a csőhálózatot méretei miatt igen nehéz (néha: lehetetlen) "elrejteni" az épületben.

A szellőztetett tér belső nyomásviszonyainak szempontjából megkülönböztetünk depressziós-, kiegyenlített- és túlnyomásos szellőzésű helyiségeket. A három kategóriát a helyiségbe befújt és elszívott levegő aránya adja meg: például ha nagyobb nyomással fújunk be, mint amilyennel elszívunk, akkor a helyiség túlnyomásos lesz (a többi eset ebből levezethető). A gyakorlatban ez a három kategória igazából kettő: kiegyenlített szellőzést a rendszer bizonytalanságai miatt igen nehéz csinálni, így a gyakorlatban ez is kismértékben depressziósan vagy túlnyomásosan fog működni. A nyomásviszony megválasztását elsősorban a szagok és a szennyező anyagok áramlásának figyelembe vétele indokolja: egy konyhában például nem célszerű túlnyomásos szellőzést csinálni, mivel ekkor a környező átjárható helyiségekbe is átterjedhet a kellemetlen szag.

A közel nulla energiaigényű házak egyik legmegfelelőbb szellőzési rendszere a hőcserélő szellőzés, mely úgy takarít meg energiát, hogy a beszívott (télen) hideg levegőt a kifúvott meleg levegővel hőcserélőben felmelegíti, és maga a rendszer egy légelosztó légcsatorna hálózattal rendelkezik. A szellőzés mértéke ezzel mindenütt biztosítja a páramentességet, huzatmentességet, és a kézi szellőzés veszteségei is elkerülhetők.

Azonban mindegyik rendszer esetén végig kell vizsgálni a lakásba/épületbe benyíló, vagy kivezető összes nyílást, így nyitott égésterű fűtőkészüléket (kályha, kandalló, gázkazán, vízmelegítő, fali melegítő), befúvó vagy elszívó ventilátort, levegő bevezetőt, szellőző aknát, kémény kürtőt. Csak a zárt égésterű készülékek nem vesznek részt a lakás/épület szellőzésében (kondenzációs, vagy turbós kazán, gázkonvektor, külső légbevezetésű cserépkályha).

Depressziós rendszer: