Todd Fedoruk (Alberta, Red Water, 1979. február 13. –) kanadai profi jégkorongozó.

Karrier

Komolyabb junior karrierjét a WHL-es Kelowna Rocketsben kezdte 1995–1996-ban. az 1997–1998-as szezon közben átkerült a Regina Patshez, ahol az utolsó junior évét töltötte. Már ekkor megmutatkozott, hogy a rombolás az erőssége. Az első hét profi idényét a Philadelphia Flyers-ben töltötte miután a csapat az 1997-es NHL-draft a 164. helyen kiválasztotta őt. Első mérkőzését a 2000–2001-es NHL-szezonban játszotta és négy idény alatt összesen 220 mérkőzést játszott és minden idényben legalább 100 percnyi büntetést kapott. A 2004–2005-ös NHL-lockout során a Philadelphia Phantoms csapatát erősítette amellyel megnyerte a Calder-kupát. A lockout után a Mighty Ducks of Anaheimhez került egy második körös draftjogért (később ezen Pierre-Olivier Pelletiert draftolták). A 2005–2006-os NHL-szezonban minden egyéni legjobbját megdöntötte. 2006. november 13. a Phily visszaszerezte egy negyedik körös draftjogért. Mivel erőjátékot képvisel és sokszor verekedik ezért több sérülése is adódott ezekből. A Minnesota Wild játékosa Derek Boogaard egy verekedésben a 2006–2007-es NHL-szezon során súlyos sérülést okozott neki aminek következtében titán lemezeket kellett használni hogy helyrehozzák az arcát. A szezon vége felé 2007. március 21-én a New York Rangers játékos, Colton Orr szintén úgy megverte hogy Fedorukot hordágyon eszméletlenűl kellett levinni a jégről. 2007 nyarán a Dallas Stars megszerezte, mint szabadügynököt. és 11 mérkőzést játszott Dallasban. 2007. november 22-én a Minnesota Wild leigazolta, miután a Stars szabadlistára tette. a Wildban 58 mérkőzést játszott. 2008 nyarán a Phoenix Coyotes leigazolta mert a Wildnál szabadügynöki listára került. Phoenix-ben szinte az egész szezonban jégre léphetett. 2009. július 21-én a Tampa Bay Lightninghoz került David Hale-lel együtt Radim Vrbatáért cserébe. 2011. augusztus 4-én Vancouver Canucks próba szerződést kötött vele. A csapatba nem tudott bekerülni. Még a szezon előtt visszavonult. 2011- november 9-én kinevezték Flyers ECHL-es farmcsapatának a Trenton Titansnak lett a másodedzője.

Karrier statisztika

Alapszakasz Rájátszás Szezon Csapat Liga MSz G A P B MSz G A P B 1995–1996 Kelowna Rockets WHL 44 1 1 2 83 4 0 0 0 6 1996–1997 Kelowna Rockets WHL 31 1 5 6 87 6 0 0 0 13 1997–1998 Kelowna Rockets WHL 31 3 5 8 120 — — — — — 1997–1998 Regina Pats WHL 21 4 3 7 80 9 1 2 3 23 1998–1999 Regina Pats WHL 39 12 12 24 107 — — — — — 1998–1999 Prince Albert Raiders WHL 28 6 4 10 175 13 1 6 7 49 1999–2000 Trenton Titans ECHL 18 2 5 7 118 — — — — — 1999–2000 Philadelphia Phantoms AHL 19 1 2 3 40 5 0 1 1 2 2000–2001 Philadelphia Phantoms AHL 14 0 1 1 49 — — — — — 2000–2001 Philadelphia Flyers NHL 53 5 5 10 109 2 0 0 0 20 2001–2002 Philadelphia Phantoms AHL 7 0 1 1 54 — — — — — 2001–2002 Philadelphia Flyers NHL 55 3 4 7 141 3 0 0 0 0 2002–2003 Philadelphia Flyers NHL 63 1 5 6 105 1 0 0 0 0 2003–2004 Philadelphia Flyers NHL 49 1 4 5 136 1 0 0 0 2 2003–2004 Philadelphia Phantoms AHL 2 0 2 2 2 — — — — — 2004–2005 Philadelphia Phantoms AHL 42 4 12 16 142 16 2 2 4 33 2005–2006 Mighty Ducks of Anaheim NHL 76 4 19 23 174 12 0 0 0 16 2006–2007 Anaheim Ducks NHL 10 0 3 3 36 — — — — — 2006–2007 Philadelphia Flyers NHL 48 3 8 11 84 — — — — — 2007–2008 Dallas Stars NHL 11 0 2 2 33 — — — — — 2007–2008 Minnesota Wild NHL 58 6 5 11 106 6 1 1 2 16 2008–2009 Phoenix Coyotes NHL 72 6 7 13 72 — — — — — 2009–2010 Tampa Bay Lightning NHL 50 3 3 6 54 — — — — — NHL Összesített 545 32 65 97 1050 25 1 1 2 54 NHL Összesített 84 5 18 23 287 18 2 3 5 35 WHL Összesített 194 27 29 56 642 32 2 8 10 91

Díjai Calder-kupa (AHL bajnok): 2005

Külső hivatkozások Életrajz Statisztika Adatok Videók

Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Kanadai jégkorongozók Kategória:A Philadelphia Flyers játékosai Kategória:A Mighty Ducks of Anaheim játékosai Kategória:A Dallas Stars játékosai Kategória:A Minnesota Wild játékosai Kategória:A Phoenix Coyotes játékosai Kategória:A Tampa Bay Lightning játékosai Kategória:Calder-kupa győztesek Kategória:Élő személyek