Gael García Bernal Golden Globe-díjas mexikói színész, producer.
Gyermekkor Patricia Bernal színésznő és korábbi modell, illetve José Angel García színész és rendező gyermekeként jött a világra. Nevelőapja Sergio Yazbek volt, akihez édesanyja még Gael gyermekkorában ment hozzá. Egyéves korában tűnt fel először a képernyőn, serdülő éveiben nagyrészt telenovellákban játszott. 14 éves korában mexikói bennszülötteket tanított olvasni. Késő tinédzser éveiben békés demonstrációkon vett részt a Chiapas állambeli zapatista lázadás idején, 1994-ben.
Pályafutása A csupán 1,68 m magas Gael Garcia Bernal karrierjét már fiatalkorában elkezdte. Különböző színdarabokban játszott együtt a szüleivel. Első „komolyabb” szerepe tizennégy éves korában Daniel volt az El Abuelo y yo című spanyol szappanoperában. Középiskola után rövid ideig filozófiát tanult a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetemen, majd 19 évesen elhagyta Mexikót, és 1997-ben megkezdte tanulmányait a londoni Royal Central School of Speech and Dramában. Máig ő az egyetlen mexikói, akit felvettek ebbe a színiiskolába. Londoni tartózkodása sokat változtatott az életén. A színészetet eleinte csupán „alkalmi munkának” tartotta, amíg a mexikói rendező, Alejandro González Iñárritu szerepet nem ajánlott neki a Korcs szerelmekben. Ezzel az alakításával hívta fel magára Hollywood figyelmét. A filmet Oscar-díjra is jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Ezután több ünnepelt mexikói filmben szerepelt, például az Anyádat is (Y tu mamá también, 2001) és az Amaro atya bűne (El crimen del Padre Amaro, 2002) címűekben. 2005-ben játszott a londoni Almeida színházban, Federico García Lorca Vérnász című tragédiájában.
Magánélete
García Bernal 2006-tól 2014-ig volt együtt párjával, Dolores Fonzi argentin színésznővel. A Vidas privadas című film forgatásán ismerkedtek meg 2001-ben. Egy interjú szerint soha nem házasodtak össze. 2009. január 8-án született meg Lázaro nevű gyermekük Madridban (Spanyolország).El País, El actor mexicano Gael García Bernal será padre en diciembre , 5 August 2008. Retrieved 5 August 2008Gael García Bernal and Dolores Fonzi Welcome a Son Celebrity Baby Blog, 9 January 2009 Lányuk, Libertad 2011. április 4-én született Buenos Airesben (Argentína). A pár 2014 szeptemberében vetett szakított. Ideje nagy részét Buenos Aires-ben és Mexikóvárosban tölti.
Úgy jellemzi magát, mint „kulturálisan katolikus, de spirituálisan agnosztikus”.
Filmográfia Filmek Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1996 De tripas, corazón Martín 2000 Korcs szerelmek Amores perros Octavio Seszták Szabolcs Cerebro Iván 2001 Bokszmeccs a lélekért Don't Tempt Me Davenport Czvetkó Sándor The Last Post José Francisco Vidas privadas Gustavo "Gana" Bertolini Anyádat is Y tu mamá también Julio Zapata Molnár Levente El ojo en la nuca Pablo Urrutia 2002 Fidel Ernesto "Che" Guevara Lucy, a csajom I'm with Lucy Gabriel Karácsonyi Zoltán Amaro atya bűne The Crime of Father Amaro Amaro atya 2003 Cuba Libre Ricky Az utolsó pillanat Dot the I Kit Winter Őze Áron2004 Che Guevara: A motoros naplója The Motorcycle Diaries Ernesto "Che" Guevara Bozsó Péter Rossz nevelés Bad Education Ángel / Juan / Zahara Király Attila 2005 Ő a király! The King Elvis Valderez Molnár Levente2006 Bábel Babel Santiago Király Attila Az álom tudománya The Science of Sleep Stéphane Király Attila2007 Déficit Cristobal The Past Rímini 2008 Passzolj, tesó! Rudo y Cursi Tatto Vakság Blindness Csapos Dolmány Attila (1. szinkron)Csőre Gábor (2. szinkron)2009 Mamut Mammoth Leo Vidales Molnár Levente Az irányítás határai The Limits of Control Mexikói férfi Seder Gábor2010 Levelek Júliának Letters to Juliet Victor Debreczeny Csaba Ismeretlen föld Even the Rain Sebastián José and Pilar önmaga 2011 Egy kis Mennyország A Little Bit of Heaven Julian Goldstein Molnár Levente Latin macsó visszavág Casa de mi padre Onza Dányi Krisztián The Loneliest Planet Alex 2012 No René Saavedra Szívós csajok Vamps Diego Bardem 2013 Who is Dayani Cristal? önmaga 2014 The Ardor Kaí Cesar Chavez önmaga Rosewater Maziar Bahari 2015 Lucy, a csajom The Empty Classroom narrátor Desierto – Az ördög országútja Desierto Moises Papp Dániel Zoom Zoom Edward Deacon Horváth Illés Eva Doesn't Sleep Emilio Eduardo Massera 2016 Neruda Oscar Peluchoneau Salt and Fire Dr. Fabio Cavani Megőrjítesz Susana You're Killing Me Susana Eligio Zámbori Soma2017 If You Saw His Heart Daniel Coco Coco Héctor Rivera (hangja) Szabó Máté2018 A tanítónő The Kindergarten Teacher Simon Molnár Levente Museum Juan Nuñez The Accused Mario Elmo 2019 Ema Gastón A mennyországnak kell lennie It Must Be Heaven önmaga Wasp Network – Az ellenállók Wasp Network Gerardo Hernández Hamvas Dániel 2019 Idő Old Guy Cappa Lengyel Tamás2023 Cassandro Cassandro Anya The Mother Hector Álvarez Hamvas Dániel 2024 Another End Sal 2025 Holland Holland Dave Delgado Hamvas Dániel
Televíziós szerepek ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések1989TeresaPeluche3 epizód1992El abuelo y yoDaniel García Medinafőszereplő2000Queen of SwordsChuri1 epizód2006Soy tu fan' |Emilio |1 epizód |- |2014–2018 |Mozart a dzsungelben |Mozart in the Jungle|Rodrigo de Souza |főszereplő |- |2021–2022 |Tizenegyes állomás |Station Eleven|Arthur Leander |minisorozat |- |2022 |Éjjeli Vérfarkas |Werewolf by Night''Jack Russell / Éjjeli Vérfarkaskülönkiadásmagyar hangja Szemenyei János
Jegyzetek
További információk
Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Mexikói színészek Kategória:Guadalajaraiak (Mexikó) Kategória:Élő személyek Kategória:Golden Globe-díjasok