John Arne Semundseth Riise (Molde, 1980. szeptember 24. –) norvég válogatott labdarúgó. Riise hírnevét leginkább nagy lövőerejű és pontos bal lábának köszönheti, hiszen a Liverpoolban hatalmas bombagólokat szerzett. Ezenkívül rendkívül jó a fizikai állapota és jelentős az állóképessége is. Egy adat szerint az angol bajnokságban övé a legerősebb lövés, amely több mint 140 km/h gyorsaságú volt. Öccse, Bjørn Helge Riise is labdarúgó, aki a Fulham középpályása.
Pályafutása Kezdeti évek Riise kezdetben hazájában kezdett el focizni, az Aalesunds FK-ban.
Két szezon után, 1998-ban külföldre költözött, és fejlődő éveit az élvonalbeli francia AS Monacóban töltötte. Alapembere volt az 1999-2000-es bajnokságot megnyerő Monacónak, azonban Claude Puel edző megvonta bizalmát, mikor Riise távozását bejelentette. A norvég sok angol elsőosztályú csapat érdekeltjévé vált, többek között a Blackburn és a Fulham akarta megszerezni. A Leeds United FC is különösen érdeklődött, 2000-ben 4 millió fontot ajánlottak érte, bár a Monaco 6 milliót kért. Végül nagy meglepetésre a nyáron a Liverpool igazolta le 4 millió £-ért.
Liverpool Riise volt a Liverpool első 2001-es nyári átigazolása.
Első mérkőzését 2001. augusztus 12-én a Manchester United ellen a Charity Shield-en játszotta. A másodikat pedig a Bayern München ellen az UEFA-szuperkupa döntőjében játszotta a monacói Stade Louis II-ban 2001. augusztus 24-én. A meccsen ő szerezte az első gólt, így a Liverpool győzött 3–2-re.Eredetileg a 18-as számú mezt viselte, majd a 2004–05-ös szezontól a 6-os mezt kapta meg a német védő Markus Babbel távozása után. Első szezonjában tíz gólig jutott, a szurkolók pedig megismerkedhettek távoli lövéseivel.
A 2002–03-as és 2003–04-es szezont átlag alatti teljesítménnyel vészelte át, de az edzőjével, Rafael Benítezzel folytatott beszélgetés után újra megtalálta formáját a 2004–05-ös szezonra. A 2005-ös Carling Cup döntőjében 45 másodperc után szerzett gólt a Chelsea ellen, így ez a verseny leggyorsabb gólja a történelemben (ennek ellenére hosszabbítás után 3–2-re kikaptak). A Liverpool viszont a Milan ellen megnyerte a Bajnokok ligáját. Bár Riise kihagyta a tizenegyesét a drámai fináléban, a Liverpool feltámadását hozó gólpasszt ő adta Gerrard fejére.
Riise 2006 januárjában új szerződést írt alá, amely 2009-ig az Anfieldhez kötné.
A 2006-os FA Kupa elődöntőjében a Chelsea ellen szerzett ismét nagy gólt, majd a döntőben a West Ham ellen a 3–3-as eredmény után nem hibázott a büntetőrúgásoknál, így a Liverpool hetedik alkalommal is elhódította a kupát.
A csapat ősszel gyenge idegenbeli teljesítményt nyújtott, majd Riise csapattársai, Reina és Carragher megjegyzéseire, hogy a Liverpool lemondhat a bajnoki címről, azt mondta: "Mi soha nem adjuk fel. A gyávák adják fel."
2007 októberében, nem tudni, hogyan, kiszivárgott az internetre Riise fizetési adata, miszerint 139,634 £-ot keres havonta.
2008. január 15-én a Luton Town elleni 5–0-s győztes meccsen Riise bekerült a Liverpool 50 legtöbbet pályára lépő játékosa közé.
Februárban bejelentette óhaját, hogy a Liverpoolnál szeretné befejezni a karrierjét.
2008. április 22-én, a Chelsea elleni BL odavágón az utolsó utáni (95.) percben Riise hatalmas öngólt fejelt, a mérkőzés 1–1-gyel zárult. A visszavágón a Liverpool 3–2-re kikapott, így nem jutottak be a döntőbe (ahol a Manchester 11-esekkel legyőzte a Chelsea-t).
Riise a 2007–08-as szezon során egyre kevesebb lehetőséget kapott a csapatban, helyét a brazil Fábio Aurélio váltotta fel. Ezért a norvég felvetette, hogy távozik a klubtól. Angol és olasz lapok az AS Romával hozták hírbe, Riise pedig azt nyilatkozta, hogy semmi akadálya, hogy Rómába költözzön.
Roma 2008. június 18-án Riise hivatalosan is négy évre leszerződött az olasz AS Romához, 4 millió fontért. Riise évi fizetése 2,8 millió €. Riise első gólját Romában, az Inter elleni derbin jegyezhette fel, ezzel juttatta csapatát 2–0-s előnyhöz a San Siro stadionban. 19. meccsén végre betalált. Olaszországban csak "Gianni"-ként emlegetik, keresztneve olasz fordítása miatt.
Fulham 2011. július 13-án a Fulham bejelentette szerződtetik John Arne Riise-t, három évre írt alá, egy meg nem nevezett átigazolási összegért. Riise csatlakozik testvéréhez, Bjørn Helge-hez, aki 2009-ben érkezett a Fulham csapatához.
Utolsó évek Pályafutásának utolsó éveiben több csapatnál is megfordult, játszott a ciprusi, és az indiai ligában is. 2016-ban hazaigazolt nevelőklubjába, az Aalesundsba, majd júniusban bejelentette visszavonulását.
A válogatottban Riise 2000. január 31-én debütált a norvég nemzeti válogatottban Izland ellen.
Sikerei, díjai thumb|right|300px|Riise a Liverpool színeiben AS Monaco 1999–2000 – Ligue 1 2000 – Francia Szuperkupa
Liverpool Győztes 2001 – UEFA-szuperkupa 2001 – Community Shield 2002–03 – Ligakupa 2004–05 – UEFA-bajnokok ligája 2005 – UEFA-szuperkupa 2005–06 – FA-kupa 2006 – Community Shield Döntős/második helyezett 2001–02 – Premier League 2002 – Community Shield 2004–05 – Ligakupa 2005 – FIFA-klubvilágbajnokság 2006–07 – UEFA-bajnokok ligája
Roma Döntős/második helyezett 2009–10 – Serie A
Egyéni elismerések, díjak Kniksen "Év Játékosa": 2006
Statisztika KlubSzezonAdeccoligaenNorvég Kupa – Európai kupaporondEgyébÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólAalesund199781––––––––811998174––––––––174Aalesund összes 1997–1998 25 5 – – – – – – – – 25 5KlubSzezonLigue 1Coupe de FranceCoupe de la LigueEurópai kupaporondEgyébÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólAS Monaco1998–997000001000801999–2000211000061002722000–0116300202000203AS Monaco összes 1998–2001 44 4 0 0 2 0 9 1 0 0 55 5KlubSzezonPremier LeagueFA-kupaLigakupaEurópai kupaporondEgyébÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólLiverpool2001–023872000151105682002–033763040110105662003–04280102041003502004–053760051151005782005–063216300120205242006–073311011122114852007–08290401010000440Liverpool összes 2001–2008 234 21 17 3 13 2 79 4 5 1 348 31KlubSzezonSerie ACoppa Italia –Európai kupaporondEgyébÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólAS Roma2008–0930200––20003222009–1036500––82004472010–1132040––5000410Roma összes 2008–2011 99 7 10 0 – – 24 2 0 0 133 9Összesen 1997– 402 37 25 3 16 2 109 7 5 1 552 49
Jegyzetek
Külső hivatkozások Riise profilja az AS Roma oldalán Riise statisztika Soccerbase-en Riise karrierje a BBC oldalán John Arne Riise élete Riise statisztikái Riise Liverpool-beli eredményei
Kategória:Norvég labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Fulham labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Francia bajnok labdarúgók