bélyegkép|jobbra|250px|A Duenos-váza és a felirat Dressel lejegyzésében (1881)Az illusztrációt Dressel a Hermes (Zeitschrift für classische Philologie) című klasszika-filológiai folyóirat 16. évfolyamában publikálta (1881).
A Duenos-felirat egyike a legkorábbi latin nyelvemlékeknek, a legelfogadottabb datálás szerint a Kr. e. 6. század első feléből való (még pontosabban 575–550 körülről).COLONNA (1979), 166–167. GIERSTAD (1960) későbbre datálja, Kr. e. 525 körülre, mert bizonyos elemeket a késő korinthoszi pyxis-formával hoz összefüggésbe, és szerinte ezeket a váza készítője ötvözte az itáliai hagyományoknak megfelelő összekapcsolt formával. A régészeti alapokon nyugvó datálás mellett szól, hogy a paleográfiai és nyelvészeti összehasonlító alapok nagyon szegényesek, csak megerősítésül használhatóak – lásd erről EICHNER (1988–1990), 208, 221–224. A felirat egy vázán maradt ránk, a korának megállapítását tehát többek között az a körülmény is segíti, hogy a szöveget a kiégetés előtt írták rá.GIERSTAD (1960) szerint a felirat a kiégetés után került a vázára – lásd erről ROMANELLI (1964), 819–820. A leletre Heinrich Dressel német régész és epigráfus bukkant 1880-ban Rómában, a Quirinalis-dombon végzett ásatásai alkalmával. A váza (kernos) a berlini Staatliche Museen gyűjteményében található (leltári száma no. 30894,3).
A feliratot jobbról balra, három sorban karcolták a vázára, a szöveg tagolása nélkül. A szöveg értelmezését a tagolás hiánya, illetve egyes betűk értelmezésének problémái nehezítették meg.
Keletkezése A feliratot karcolták a vázára, mégpedig valószínűleg fölé hajolva, úgy, hogy a három edénykéből összekapcsolt váza felületén körbe forogva halad az írás, tehát bármelyik irányból nézzük, egy része mindig fejjel lefelé látszik. Ennek az elrendezésnek nem sikerült speciálisabb magyarázatot találni.FRASER (1932), 271. GORDON (1975) 56. A váza és a felirat közös értelmezésének egyik legnagyobb nehézsége éppen az, hogy a tárgy rendeltetése nem állapítható meg biztosan.Lásd erről DEGRASSI (1957), 4: „Interpretatio adhuc ignota, praesertim cum cuinam usui vasculum destinatum sit nesciamus”, azaz: „A felirat [teljes, pontos] jelentését nem ismer[het]jük, mégpedig főleg azért nem, mert fogalmunk sincs, mire is volt való maga a váza.”
Szövege A háromsoros felirat szövege a mai tudományos konszenzus szerintA ma elfogadott tisztázás csaknem száz évvel a lelet megtalálása után (1880) GORDON (1975) és PROSDOCIMI (1979) munkássága alapján született meg, azóta alapos kételyek nem merültek fel az olvasattal kapcsolatban. a következőképpen olvasandó (a feliraton a szavak határa nincs jelölve):
IOVESATDEIVOSQOIMEDMITATNEITEDENDOCOSMISVIRCOSIED ASTEDNOISIOPETOITESIAIPACARIVOIS DVENOSMEDFECEDENMANOMEINOMDVENOINEMEDMALOSTATOD „Az istenekre esküszik, aki engem (ajándékul) küld / ajándékba ad: »Ha a lány nem lenne veled szemben kedves / jóindulatú [készséges]…«” […] „(Egy) jó ember készített engem jó célra (egy) jó embernek; / ne lopjon el engem rossz ember!”A fordítás itt és a továbbiakban Ittzés Máté munkája, lásd ITTZÉS (1999), 9–22. A második sornak se biztos tagolása, se elfogadott értelmezése nincs jelenleg.
A szöveg tagolására nézve szerencsés körülmény, hogy a sorok egymástóli elhatárolásának láthatóan nem praktikus oka volt (azaz nem a helyhiány), tehát többé-kevésbé értelmi funkciója kell legyen. Ennek megfelelően a három sort külön-külön egységként (mondatként, tagmondatként) szokás értelmezni, a sorokon belül pedig szorosabb egységet szokás feltételezni a szintagmák között – például az első sorban.Lásd erről Prosdocimi (1979), 176–177, 182. A harmadik sor a formula-jellegének köszönhetően viszonylag jobban elkülönül, tehát a végső értelmezésben szorosabb egységet általában az első két sor alkot.
Értelmezése Egyes kísérletek verses szöveget véltek kiolvasni a feliratból, és az értelmezésben ezzel kapcsolatos prekoncepciókból indultak ki. A mai értelmezési konszenzus a prózára szavaz, egyrészt mert a scriptio continua (tagolás nélküli írás) miatt a szóhatárok bizonytalanok, másrészt mert a metrumok a szótaghosszúsággal kapcsolatos nehézségek miatt nem bizonyíthatóak.Az epitáfiumok (sírfeliratok) kivételével amúgy is ritkák a verses feliratok a császárkor előtt. PEAKS (1911), 40–41.Az értelmezés részleteit, a korábbi értelmezési kísérletek eredményeit, érveit és ellenvetéseit tekintve itt és a továbbiakban Ittzés Máté tanulmánya a forrás, lásd ITTZÉS (1999), 9–22.
Az első sor Az első sor ma elfogadottnak tekinthető tagolása tagolása és közelítő fordítása a következő – 1) első sor a valószínű tagolás a valószínű hosszúság jelölésével, 2) a második a felirat aranykori nyelvre átültetett változata, 3) a harmadik a fordítási javaslat:
iovesāt deivos qoi mēd mitāt nei tēd endō cosmis vircō siēd Iurat deos, qui me mitat: || ni in te [= erga te] comis virgo sit. „Az istenekre esküszik, aki engem (ajándékul) küld / ajándékba ad: »Ha a lány nem lenne veled szemben kedves / jóindulatú [készséges]…«”
Az első sor értelmezésének legfontosabb lépését Grienbergernek köszönhetjük. Ő 1900-ban publikálta azt a javaslatát, hogy a IOVESAT forma iurat-ként értelmezendő. Korábban az E és S közötti vonalkát I-nek olvasták, és így a sor elején a feltételezett IOVEI alapján Iuppiter, Saturnus, sőt Veiovis isten nevét, nevének rövidítését „fedezték fel”. Grienberger ötletének alátámasztására az 1899-ben feltárt Forum-felirat iovestod (klasszikus formában: iusto) alakja szolgált.
Iovesāt deivos • a nyitó ige vonzata tehát a DEIVOS többes tárgyesete, ez a szerkesztés a klasszikus kori iurare per + accusativus („esküszöm a …-re”) formulának felel meg jelentésben. qoi mēd mitāt • a IOVESAT alanya a QOI MED MITAT alanyi mellékmondatból derül ki. Ennek az állítmánya feltétlenül indicativusban áll, tehát egy mitāre igét kell feltételezni, aminek ilyen alakja előállhat a ragozás során (etimológiája és jelentése erősen vitatott, erről lásd alább a mitat-nak szentelt bekezdést). tēd endō • posztpozíciós szerkesztés, az aranykori megfelelője: in te, ez a COSMIS (klasszikus: comis) mellett absztrakt helyhatározó. cosmis • a mondat állapothatározója, a VIRCO (virgo) alanyra vonatkozik és a SIED (sit) állítmányhoz tartozik. sied • mindenképpen coniunctivus praesens imperfectum singularis 3. személy, de az már kérdéses, hogy vajon potentialisnak (feltételt jelölőnek) tekintendő-e, vagy másképpen kell magyarázni a coniunctivust. Ez attól függ, hogy a mellékmondatot nyitó kötőszót, a NEI-t hogyan értelmezzük. nei • a NEI nem lehet a nē tiltó módosítószó ólatin alakja, mert azt a harmadik sorban NE alakban látjuk, tehát a kötőszó csakis az aranykori nī megfelelője lehet: ez pedig lehet egyrészt feltételes kötőszó, másrészt célhatározói mondat tagadó kötőszava. Az utóbbi esetben az egész tagmondat a IOVESAT DEIVOS-tól függene, és a szokásos „esküszik az istenekre” jelentése helyett a jelentése nagyjából „esküvel kéri az isteneket, [hogy ne – ti. legyen a lány kedves hozzád]”. Ez a jelentés viszonylag ritka, nagyobb a valószínűsége tehát a feltételes kötőszónak. Ez az értelmezés a tagmondat pontosabb függését nem határolja be a másik két tagmondathoz képest. mitāt • a MITAT etimológiája és jelentése erősen vitatott. Jó ideig tartotta magát a haplográfiás tévesztés ötlete (hogy tudniillik a felirat készítője a két hasonló betű közül egyet lehagyott), és a mittat (mittere: „küldeni”) coniunctivusát látták bele. Ezt a megoldást azonban kizárja, hogy a szöveg egyértelműen őrzi a primér és szekundér személyvégződéseket (IOVESAT T-je szemben SIED és FECED alakok D-jével), tehát az itteni -t is csak indicativusi alak lehet, arról nem is beszélve, hogy a coniunctivusi állítmány mondattani értelmezése is nehéz volna. Ehelyett célszerűnek tűnik feltételezni egy mitare igét, ami egyébként egy Tiburból előkerült talapzat feliratán is megtalálható (hoi med mitat kauios...), de a további bizonytalanságok miatt a jelentését nem tudjuk bizonyossággal megállapítani ennek a joggal feltételezhető igének. A tiburi felirat nyilvánvalóan egy tárgyra vonatkozik, ami a talapzaton állhatott, de sajnos nem maradt fenn. Agostiniani szerint a mitare jelölte cselekvés a hoi (= hic) adverbiuma olyan cselekvést kell jelöljön, ami helyben zajlik, valamilyen felajánlási forma lehet. Tárgyi bizonyíték azonban ehhez nincs. A feltételezett mitare igét a legtöbb magyarázó a mūtuus, mūtare, mūnus szavakkal rokonítja, és feltételez egy i ~ oi (>ū) ablautváltakozást , de már a jelentést illetően a legkülönfélébb álláspontokon vannak a „cserél”-től a „megfordít”-on át az „elad”-ig. Egy másik ötlet, hogy a mittere (< *meitere) párjának tekintik, mint ahogy párt alkotnak a dicere/dicare alakok (az utóbbi jelentése „intenzívebb” a „simán” mondást jelentő dicere alaknál), a jelentése pedig a mitteréhez képest „küld, felajánl” lenne. Flobert az első etimológiát támogatja, és a szónak „ajándékba ad” jelentést tulajdonít, szerinte az ige jelentésfejlődése valamiféle „viszontajándékozás” jelentést mutat. A második etimológiát támogatók szerint is fel lehet tenni a mitterének egy ilyen „ajándékba küld” mellékértelmet.
A második sor A második sornak máig nincs biztos, de még csak valószínű értelmezése sem.A nehézségek okairól lásd például RIX (1985), 194–196. A nehézségekkel kapcsolatban felmerült sokféle magyarázat már. Felhozták azt a lehetőséget például, hogy a sorban értelmetlen szavak lehetnek, ahogyan az átoktáblákon, varázsszövegekben megfigyelhető. Ennek azonban ellentmondani látszik, hogy a szövegben nincs olyan „nyelvi antistruktúra”, ami a normál nyelvi szerveződésnek ellentmondana (ilyen lehet például egy valószínűtlen ismétlés, fonológiailag kizárt hangkapcsolódások stb.). A másik, a kutatás számára „zsíros” lehetőség, ha feltételezzük, hogy a szövegben javítatlanul hagyott eredeti hiba maradt, és ezt az értelmezés sikere érdekében meg kell kísérelni javítani.
Javításról érthető okokból csak nagyon körültekintően és óvatosan lehet szó, mert itt a legnagyobb az önkényesség veszélye, és mert nincs az a kutató, aki nyelvi kompetencia tekintetében felvehetné a versenyt a felirat ólatin kori lejegyzőjével. Ez az elvi nehézség, de van egy ennél konkrétabb kétség is a javítás jogosságával kapcsolatban: a feliraton a készítő által gondosan javított hibák nyomait találták, ami még kevésbé teszi valószínűvé, hogy komoly hibát (pláne több hibát) javítatlanul hagyott volna.
A második sor értelmezési nehézségeivel kapcsolatban felmerült az a lehetőség is, hogy olyan szavak szerepelnek a feliraton, amelyek később kiszorultak a nyelvből. Ez a helyzet kétségtelenül például a 3. sor manus szavával, de ott ókori szótárkészítőktől és grammatikusoktól ránk maradt adat segít: szerintük a manust a „régiek” bonus („jó”) értelmében használták. Lehetséges az is, hogy olyan ólatin kori nyelvi jelenségekkel akad dolgunk, amikre későbbi utalás nincs. Ilyenkor helyénvaló az óvatos rekonstrukció. Ez az eset például a feltételezett *-tā-tővel, ami ’lopni’ jelentésben állna a felirat utolsó szavában Rix értelmezése szerint (az összehasonlító felirati anyag ezt az elképzelést támogatja). Elképzelhető lenne tehát, hogy a második sorban több ismeretlen, utóbb kiveszett szóval állunk szemben, és ezeket rekonstruálni kellene, csakhogy a TATOD esetében a szó vége teljesen biztos, az elején is csak két lehetőség közül választhatunk (STA- és TA-) – a -tōd ráadásul egyértelműen imperativusi végződés –, ilyen fogódzó viszont a második sorban nem kínálkozik, ezért azt több magyarázó is tagolatlanul hagyja az értelmezésében.
A harmadik sor A harmadik sor a felirat legbiztosabban értelmezhető része, feltehető tagolása és fordítása a következő – 1) első sor a valószínű tagolás a valószínű hosszúság jelölésével, 2) a második a felirat aranykori nyelvre átültetett változata, 3) a harmadik a fordítási javaslat:
<blockquote class="toccolours" style="float:none;"> duenos mēd fēced en mānōm einom duenōi / nē mēd malos tatōd [vagy: (s)'tatōd]