Theodore Robert 'Ted' Bundy (Burlington, Vermont, 1946. november 24. – Florida Állami Börtön, 1989. január 24.) az USA leghírhedtebb sorozatgyilkosa. 1974 és 1978 között fiatal lányokat erőszakolt és gyilkolt meg szerte az Amerikai Egyesült Államokban. Több mint tízévnyi tagadás után, Bundy végül is 30 nő meggyilkolását ismerte be, de az áldozatok valódi száma a mai napig rejtély. Általában agyonverte, máskor megfojtotta a védtelen nőket. Mindemellett nekrofiliával is gyanúsították. Brutalitása ellenére általában művelt és vonzó férfiként írták le. Barátai és ismerősei úgy emlékeztek rá, mint egy jóképű és meggyőző férfira.

Fiatal évei

Theodore Robert Cowell 1946. november 24-én született Louise Cowell gyermekeként. Bundy biológiai apja soha nem ismerte fiát. Nem sokkal születése után anyja visszaköltözött anyjához Philadelphiába, ahová magával vitte gyermekét is. Bundy egészen felnőttkoráig abban a hitben élt, hogy nagyszülei a szülei, anyja pedig a nővére. Ezt az egész színjátékot azért találták ki, hogy anyját megvédjék a nyers kritikától, mivel nem volt férjezett.

Amikor Bundy négyéves volt, Tacomába költöztek a rokonaikhoz. A költözés után egy évvel Louise beleszeretett egy, a hadseregben szolgáló szakácsba, Johnnie Culpepper Bundyba. 1951 májusában összeházasodtak, Ted felvette mostohaapja nevét, és élete végéig megőrizte. A Bundy család az évek alatt további négy gyermekkel gyarapodott, akikre Ted vigyázott az iskola után. Mostohaapja próbált szoros kapcsolatot kialakítani Teddel, például kempingezésekkel és apa-fia tevékenységekkel, ám a fiú közönyös maradt vele szemben. A vágy, hogy egyedül legyen, növekedett, és talán ez vezetett ahhoz, hogy később a többi emberrel nehezen teremtett kapcsolatot. Fiatalon Bundy szörnyen félénk, önbizalomhiányos volt. Gyakran ingerült volt, ami miatt viccek céltáblája lett a gimnáziumban. Stephen Michaud életrajzíró analizálta Bundy viselkedését és megállapította, hogy nem volt olyan, mint a többi gyerek, bár úgy viselkedett, de őt valami más kísértette: a félelem, a kételkedés. Már évek óta ezt érezte, de nem ismerte fel, csak mikor már késő volt. Függetlenül a megalázó tapasztalatoktól, amiket néha elszenvedett a mássága miatt, a gimnáziumban és a főiskolán jó tanuló volt. A gimnáziumi évei alatt társaságkedvelő emberré vált. Jól öltözöttnek és illedelmesnek jellemezték. Növekvő népszerűsége ellenére ritkán randevúzott. Érdeklődött a síelés és a politika iránt. Ez iránti érdeklődése évekkel később politikai körökbe vezette egy időre. A gimnázium után Washingtonban járt egyetemre, és dolgozott mint buszvezető és cipőkereskedő, de egy állása sem volt túl hosszan tartó. Munkaadói megbízhatatlannak tartották. Az iskolán kívüli munkák nem nagyon érdekelték, de nagyon törekvő volt az iskolai tanulmányaiban. 1967 tavaszán azonban belekezdett egy kapcsolatba, ami örökre megváltoztatta életét. Bundy találkozott egy lánnyal, akiben mindaz megvolt, amit szeretett: szép és nagyon okos volt. Nem hitte, hogy az osztályából bárki is érdeklődne iránta. Eléggé különböztek egymástól, de mindketten szerettek síelni, és lassan egymásba szerettek. Ő lett Bundy első igazi szerelme, bár a lány nem szerette őt annyira. Kedvelte, de nem látta, hogy közös jövő lenne előttük. Bundy próbált rá minél jobb benyomással lenni, még akkor is, ha emiatt hazudnia kellett. 1968-ban, miután barátnője lediplomázott, szakított Bundyval, amikor felismert benne néhány olyan vonást, ami kizárta őt a férjjelöltek sorából. Bundy sosem heverte ki a szakítást. Ezután semmi nem érdekelte, depressziós lett. Próbált a lánnyal kapcsolatban maradni levelezés útján, de úgy tűnt, már nem érdekelte őt. bélyegkép|Középiskolásként, 1965 A helyzet még rosszabbá vált, amikor 1969-ben Bundy megtudta az igazat szüleiről, hogy a „nővére” tulajdonképpen az anyja, a „szülei” pedig a nagyszülei. Visszahúzódó és félénk személyiségből uralkodóvá vált. Újra beiratkozott az egyetemre, ahol pszichológiát tanult, amiből kiváló volt. Bundy megbecsült hallgató lett, professzorai nagyon szerették. Ebben az időszakban találkozott Elizabeth Kendall-lal, akivel öt évig volt együtt. A csendes, félénk titkárnő válása után Bundyban találta meg lánya számára a tökéletes apát. Elizabeth nagyon szerette a férfit, és hozzá akart menni feleségül, aki viszont erre még nem állt készen. A lány tudta, hogy Bundy nem szereti annyira, mint ő. 1969-től 1972-ig látszólag jobbá kezdett válni Bundy élete. Magabiztosabb volt jövőbeli terveit illetően. Jelentkezési lapokat adott be különböző jogi iskolákba, és aktív politikai életet élt. A seattle-i rendőrségen kitüntetést kapott, mert megmentett egy hároméves kisfiút a vízbefulladástól. 1973-ban a sors ismét összehozta régi barátnőjével, akit meghökkentett, hogy a férfi mennyire megváltozott. Magabiztos és megfontolt volt, nem pedig céltalan, mint régebben. Ezután még sokszor találkoztak, Elizabeth tudtán kívül, és a lány újra beleszeretett. 1974-ben azonban Bundy minden előzmény nélkül szakított vele. Bosszúja sikerült: most ő utasította el úgy, mint régen a lány őt. Többé nem is látta, és nem is hallott felőle.

Az első gyilkosságok

Lynda Ann Healy művelt, magas, vékony lány volt, hosszú barna hajjal és kedves mosollyal. 21 évesen rádióbemondóként dolgozott, és a hallgatók minden reggel hallhatták barátságos hangját, amint a síelési viszonyokat ismerteti. Szeretett fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozni. Lynda négy másik lánnyal osztozott az egyetem melletti lakásán. 1974. január 31-én néhány barátjával elment egy közeli bárba, ami igen népszerű volt az egyetemisták körében. Nem maradtak túl sokáig, Lynda hazament, tévét nézett és felhívta a barátját telefonon. Ezután lefeküdt aludni. Szobatársa ezen az éjjelen sem hallott semmi zajt Lynda szobájából.

Minden nap 5:30-kor kelt, hogy beérjen a munkahelyére. Szobatársa a szokott időben hallotta az órát csörögni. A csörgés nem szűnt, így épp be akart menni Lynda szobájába, amikor megcsörrent a telefon. A rádióállomás érdeklődött Lynda felől. Szobatársa benézett a szobájába, de ott mindent rendben talált, így azt mondta, már elindult a munkába. De amikor aznap délután szülei telefonáltak, hogy nem látták Lyndát, mindenki aggódni kezdett. Senki nem látta őt. Lynda szülei hívták a rendőrséget. Szobájában az ágy be volt vetve, de olyan módon, ahogyan Lynda sosem szokta. Különös módon a párnahuzat és a lepedő hiányzott. Találtak egy apró vérfoltot a párnán, ami megegyezett Lynda vércsoportjával. Volt egy folt a hálóingén is, ami a fürdőben volt felakasztva. Néhány ruhája is hiányzott. További jel volt, hogy a hátsó ajtó nem volt bezárva, holott a lányok mindig nagyon ügyeltek erre. Kezdetben a rendőrség nem gyanakodott bűncselekményre, mert nem találtak se hajszálakat, sem ujjlenyomatokat, de később megállapították, hogy egy idegen hatolt be a házba.

További áldozatok

Ezen a tavaszon és nyáron még több női hallgató tűnt el megmagyarázhatatlan módon. Több esetben voltak hasonlóságok. Például mind fehér, karcsú, egyedülálló volt, hosszú, középen elválasztott hajjal, és mindannyian este tűntek el. Ebben az időszakban a rendőrség kikérdezte az egyetemistákat, akik egy furcsa férfiról számoltak be, aki egyik lábán vagy karján gipszet viselt. Állítólag könyveket pakolt, és fiatal lányokat kért meg, hogy segítsenek neki. Más szemtanúk is láttak egy gipszet viselő férfit parkolni az egyetem területén Volkswagen bogarával. Végül 1974 augusztusában, egy washingtoni parkban megtalálták néhány eltűnt lány maradványait, majd később még kettőét. Ők voltak Janice Ott és Denise Naslund, akik július 14-én tűntek el. Egy pár látta utoljára Ottot egy vonzó férfival. Annyit hallottak a lány és a férfi beszélgetéséből, hogy a férfi neve Ted, és segítséget kért a lánytól, aki beleegyezett. A férfi keze gipszben volt. A 33 éves lányt ekkor látták utoljára élve. Denise Naslund délutánját a barátaival töltötte, majd elindult a mosdó felé, és többet sosem látták. Azon a délutánon, arrafelé amerre eltűnt, egy begipszelt kezű ember kért segítséget néhány nőtől. Naslund az a fajta nő volt, aki szívesen segített a rászorulóknak, de ez most az életébe került. A gyilkos ebben az időszakban különböző államokat járt be. Utahban Louise Smith rendőrfőnök legrosszabb félelmei váltak valóra, amikor 17 éves lánya, Melissa 1974. október 18-án eltűnt. Eltűnése után kilenc nappal találtak rá, megfojtva és megerőszakolva. 13 nappal később, Halloweenkor, a 17 éves Laurie Aime tűnt el. Hálaadás napján találták meg holtan egy folyó szélén. Leütötték egy feszítővassal és megerőszakolták. A rendőrség gyanította, hogy nem a helyszínen, hanem valahol máshol ölték meg. A testén kívül semmilyen bizonyítékot nem talált a rendőrség. https://telex.hu/kulfold/2026/04/02/utahi-tinedzser-ted-bundy bélyegkép|200px|balra|Az FBI által Bundyra kiadott körözés A gyilkosságok hasonlóságai miatt a washingtoni és a utahi rendőrség együtt nyomozott a gyilkos után. Amikor Elizabeth Kendall egyik közeli barátja látott egy beszámolót az újságban a lehetséges gyilkosról, tudta, hogy Ted Bundy lehet az. Valahol mélyen Elizabeth tudta, hogy barátjának igaza van. Ted hasonlított a rajzra, VW bogarat vezetett, és szobájában mankók voltak, holott sosem sebesítette meg a lábát. Kendall 1974 augusztusában névtelenül felhívta a seattle-i rendőrséget, hogy elmondja, barátjának köze lehet az aktuális gyilkossági ügyekhez. Később ismét felhívta a rendőrséget, és még több információt osztott meg velük. Különböző képeket adott Tedről, amiket később megmutattak a szemtanúknak. Mindezek ellenére a tanúk nem tudták egyértelműen azonosítani. A nyomozók úgy döntöttek, hogy sokkal gyanúsabb egyénekre fordítják a figyelmet, és Bundyt elfelejtették pár évre. A gyilkos továbbra is becsapta a nyomozókat azzal, hogy különböző államokban ténykedett, így a rendőrség nem volt képes összehasonlítani az ügyeket. Viselkedése egyre bátrabbá és merészebbé vált. Akik megmenekültek, később fontos információkkal látták el a rendőrséget.

A gyilkosságok második hulláma

1974. november 8-án a rendőrök áttörést értek el az ügyben: ezen a péntek reggelen egy különös, de vonzó idegen egy könyvesboltban találkozott össze a 18 éves Carol DaRonch-csal. Az idegen Roseland rendőrtisztként mutatkozott be és azt állította, látta, amint valaki megpróbálta feltörni a lány autóját. Arra kérte őt, nézzék meg együtt, nem hiányzik-e valami az autóból. Mikor a kocsihoz értek, és a lány megállapította, hogy semmi nem hiányzik az autóból, a férfi be akarta kísérni a lányt a rendőrségre. Amikor a férfi egy VW bogárhoz vezette a lányt, az gyanakodni kezdett, és érdeklődött a személyazonossága felől. A férfi gyorsan felmutatott egy jelvényt, majd a kocsihoz vezette a lányt. A férfi a rendőrséggel ellentétes irányba indult el, majd hirtelen megállította az autót. DaRonchba befészkelte magát a félelem. A „rendőr” hirtelen megpróbált rátenni egy bilincset a lányra. Amikor elkezdett sikoltozni, a férfi elővett egy fegyvert és megfenyegette, ha nem hagyja abba, megöli. DaRonch kiesett az autóból, de az őrült azonnal elkapta. Feszítővas volt a kezében, és meg akarta ütni a lányt, de az megrúgta, majd elszaladt, és az úton meglátott egy arra autózó párt. Megálltak és felvették. Hisztérikusan sírt és egy férfit emlegetett, aki meg akarta ölni. Azonnal hívták a rendőrséget. Bilinccsel a csuklóján, sírva mesélte, hogy mit tett az egyik emberük. De náluk egy Roseland nevű rendőr sem dolgozott. Azonnal a helyszínre siettek. A rendőrség kapott egy leírást a férfiról és annak autójáról, majd pár nappal később vérmintát is a lány kabátjáról. A vércsoportja nullás volt, épp, mint Ted Bundyé.