A török kiűzése Magyarországról (más szóval nagy török háború vagy török elleni visszafoglaló háborúElőadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688) annak a nagy hadjáratsorozatnak volt az eredménye, amellyel a történelmi Magyar Királyság területének nagy részéről kiszorították az Oszmán Birodalmat. Következménye, hogy Magyarország, megmaradt önállóságát is elvesztvén, a Habsburg-kormányzat leigázott, katonailag megszállott országa lett. Az egész időszakot a magyarok kárára elkövetett jogsértésekAz országgyűlés háromévenkénti össze nem hívása, az Eperjesi vértörvényszék, a Zrínyi, Nádasdy és Frangepán törvénytelen halálra ítélése, a lakossággal szemben elkövetett atrocitások (lásd alább). és jogfosztásokA fontosabbak: Gubernium (=abszolutizmus), Pozsonyi országgyűlés (ellenállási záradék eltörlése, a királyi hitlevél kiváltságainak megnyirbálása), kurucok és hajdúk kiváltságainak eltörlése. jellemzik. A kormányzat részéről kirótt hatalmas terhek (porció, forspont) és a katonai erőszakoskodások a lakosságot végsőkig igénybe vették.

Előzmények Zrínyi Miklós és a törökök kiűzésének kérdései A harmincéves háború, mely egész Európát érintette, elvonta a Habsburgok figyelmét Magyarországról és a török kérdésről. A háború lezárása után a magyar rendek reménykedni kezdtek, hogy a Habsburgok most a törökök ellen fognak fordulni.

Zrínyi Miklóst (1620–64) III. Ferdinánd 1647-ben horvát bánná nevezte ki és a déli részek őrzőjévé tette. Kezdetben ő is a Habsburg segítségben reménykedett, de hamar rájött, hogy előbb az országnak kell megújulnia. Programjának lényege a belső megosztottság felszámolása, a közigazgatás modernizálása és a hadsereg fejlesztése volt. Ezt több művében is hangsúlyozta: Szigeti veszedelem (1645/1646): ebben a művében egy hősi példát állít a nemzet elé, az 1566-os szigetvári ostrom emlékére. Tábori kis tracta (1649): ebben az írásában a hadseregszervezés elméletét magyarázza el Vitéz hadnagy (1653): ebben a műben elmélkedik egy jó hadvezér tulajdonságairól Mátyás király életéről való elmélkedés (1656): ebben az elmélkedésben bírálja a határozatlan Habsburgokat és hangsúlyozza, hogy fontos az aktív törökellenes politika Az török áfium ellen való orvosság, avagy az töröknek magyarral való békessége ellen való antidotum ellenméreg (1661): „Aki békét akar, készüljön a háborúra.” – meghirdette ebben a művében egy nemzeti (nemesekből, hajdúkból és jobbágyokból álló) hadsereg kialakításának programját amelynek három alapfeltétele volt az olvasatában: pénzügyi alapok megteremtése Ausztriával való viszony rendezése a magyar közigazgatás modernizálása, korszerűsítése

Nádorként szerette volna véghez vinni elképzeléseit, de 1655-ben Wesselényi Ferencet választották meg nádornak, ezért Zrínyi Miklós II. Rákóczi György erdélyi fejedelemhez (1648-1660) fordult, akiben a nemzeti összefogás vezetőjét látta. Azonban a tragikus kimenetelű lengyelországi hadjárata után – mivel kivívta a törökök haragját és serege nagyrészt megsemmisült – Rákóczi alkalmatlanná vált ennek a szerepnek a betöltésére.

Zrínyi Miklós ezért magánakciókba kezdett, hogy kiprovokáljon egy török támadást, melyre a Habsburgok feltehetőleg válaszolni fognak majd. Ilyen körülmények között kezdte el építeni a Mura bal partján Zrínyiújvárat, természetesen a törökök engedélye nélkül.

Zrínyi harcai 1663-ban egy nagy török hadjárat élén Köprülü Ahmed Bécs ellen indult, azonban a rossz időjárás Budán tartotta. Ám elfoglalta a Forgách Ádám által védett Érsekújvárt, ahol később megszervezték az Érsekújvári vilajetet.

Zrínyi Miklós ezzel párhuzamosan sikereket ért el a Muraközben és hozzákezdett az úgynevezett téli hadjárathoz (1664. január 21-től február 9-ig). A hadjárat célja Kanizsa elfoglalása volt. Útközben sikeresen felszabadította Babócsa és Pécs várát, majd felégette az eszéki Dráva-hidat, hogy elvágja a törökök utánpótlási útvonalát.

A sikerekre kissé megkésve bár, de válaszolt a Habsburg Birodalom és egy kiegészítő sereget küldött Kanizsa ostromára. Azonban parancs híján csak későn fogtak hozzá az ostromhoz, így a törökök felépíthette Eszéknél az új hidat és fel tudta menteni Kanizsa várát, az ostrom tehát sikertelen volt.

Eközben Zrínyit leváltották a dél-dunántúli erők éléről és helyére Raimondo Montecuccoli tábornokot nevezték ki főparancsnoknak, akinek elsődleges feladata Stájerország és Bécs megvédése volt, ezért egyszerűen feladta Zrínyiújvárat. Ennek fényében a törökök Köprülü Ahmed vezetésével megindultak Bécs ellen. Montecuccoli sokáig nem akart nyílt téren csatát vállalni, de amikor a törökök 1664. augusztus 1-jén át akart kelni Szentgotthárdnál, a tábornok elérkezettnek látta az időt, rájuk támadt, és véres ütközetben győzött. A törökök visszavonultak, és útközben felrobbantották Zrínyiújvárat.

A vasvári béke (1664. augusztus 10.)

A jelentős szentgotthárdi győzelem után került sor a zsitvatoroki béke alapján a húsz évig érvényes vasvári béke megkötésére. bélyegkép|balra|Zrínyi Miklós költő és hadvezér Ez a béke igen nagy felháborodást keltett mind Európában, mind Magyarországon, mivel I. Lipót a szövetségesek tudta nélkül kötötte meg olyan feltételekkel, mintha a törökök győztek volna. Elismerték és török kézen hagyták a hódításokat (Várad, Érsekújvár).

A felek megegyeztek, hogy kivonulnak Erdélyből és hogy Zrínyiújvárat tilos újra felépíteni. Ezen felül a Habsburgok még 200 000 arany forint ajándékot is küldenek a szultánnak, valamint a felek kereskedelmi szerződést is kötöttek. A bécsi udvar francia támadástól tartott, ezért a kérdést mielőbb le akarta zárni.

A vasvári béke mindenkit mélységesen felháborított és elkeserített, a nyugat-magyarországi Habsburg-hű és a felvidéki protestáns nemességet egyaránt. Úgy érezték, hogy a bécsi udvar és a török Porta megegyezett a rovásukra a hátuk mögött. Nemcsak Várad és Érsekújvár török kézen hagyását sérelmezték, hanem számoltak a káros gazdasági hatásokkal is, amelyek e területi rendezésből következtek. A korabeli Magyarország két legjobban megerősített várának elvesztése miatt jelentős területek kerültek török uralom alá, keleten Biharban és Szabolcsban, nyugaton pedig Nyitra vármegyében. A béke rendezte viszonyok közt arra is számítani lehetett, hogy a törökök megszigorítják a hódoltsági jobbágyok alávetettségét, megemelik szolgáltatásaikat, ami viszont érzékenyen érintette a hódoltsági magyar nemesi adóztatást.Varga J. János: A fogyó félhold árnyékában – A török kiűzése Magyarországról. Gondolat kiadó, Budapest, 1986, 24. o.

Zrínyi Miklós több külföldi országban is tárgyalásokat folytatott a magyar ügy felkarolása érdekében, de nem járt sikerrel. Nem sokkal később, 1664. november 18-án egy vadkanvadászaton halálos sebesülést szenvedett. Nagy hírnevét bizonyítja, hogy Londonban gyászversek füzérét adták ki többek között „Velence védőbástyája”, „A keresztény szabadság megmentője”, „Magyarország erős Marsa”, „Európa csillaga” címmel.

I. Lipót és a rendek harca jobbra|bélyegkép|Thököly Imre A vasvári béke egy láncreakciót indított el. A rendek rájöttek ugyanis, hogy többé nem bízhatnak a Habsburgokban, ezért Wesselényi Ferenc nádor a rendi szervezkedés (1666–1671) élére állt.

Miután Zrínyi Pétert, Nádasdy Ferencet és Frangepán Ferencet a magyar rendi alkotmány éles megsértésévelA magyar rendi alkotmány értelmében csakis magyar nemesi bíróság ítélkezhetett volna fölöttük. „A magyar törvények alkalmazásától, melyek magyar hatóságot szabtak meg, eltekintettek, s a három vádlottat, Zrínyit, Frangepánt és Nádasdyt császári, csupa németekből álló törvényszék elé állították." Szekfű Gyula: Magyar Történet. A bécsi abszolutizmus útján (internetes változat: https://mek.oszk.hu/07100/07139/html/0002/0005/0003/0001-1d6.html ) kivégezték, I. Lipót nyílt abszolutizmust vezetett be. A jogeljátszás elméletére hivatkozva megszüntette a nádori tisztséget, helyére Guberniumot állított fel, kemény ellenreformációs intézkedéseket vezetett be, mindezek által a magyar rendi alkotmányt teljesen figyelmen kívül hagyva. Königsegg alkancellár ezt így fejezte ki: „a magyarok rebelláltak, s ezzel minden privilegiumukat elvesztették, mostantól kezdve tehát mint armis subjecti, fegyverrel alávetettek kezeltetnek.”Szekfű Gyula, i. m., A Lipót-féle abszolutizmus.

Erre hamarosan megérkezett a válasz, a Thököly-felkelés (1672–1678). Az első szakasz (1678–1681) még Thököly Imre nélkül folyt, de a második szakaszban már Thököly vezette a felkelőket, akik sikeresen elfoglalták a felvidéki bányavárosokat.

Erre I. Lipót engedményekkel válaszolt, az 1681-es soproni országgyűlésen enyhített az abszolutizmuson. Thököly ennek ellenére folytatta a harcot, 1682-ben elfoglalta Kassát és Füleket, és ezzel létrehozta a Felső-magyarországi Fejedelemséget (1682–1685). Így rövid ideig az ország négy részből állt.

A törökök kiűzése Török támadás Bécs ellen jobbra|bélyegkép|V. Károly lotaringiai herceg

1683-ban IV. Mehmed támadást indított Bécs ellen. A sereg fővezére Kara Musztafa pasa, további vezérei Murád Giráj kán, I. Apafi Mihály és Thököly Imre voltak. Májusban elérték Nándorfehérvárt, majd megszerezték és Thökölynek adták Veszprém, Tata, Győr és Győrszentmárton várát. Július elején a császári hadak kivonultak a Dunántúlról, s hasonlóan tettek a Felvidéken is a Vág vonaláról az örökös tartományokba vonultak vissza. Ezért júliusban a nemesi hadi tábor feloszlott, s szinte mindenki kénytelen volt hűséget esküdni a töröknek, illetve Thökölynek.Thaly 1883, 16., 19–21. Vö. Papp Sándor 2022: Kara Musztafa nagyvezír soproni behódoltató levele 1683-ból és annak sorsa a 19. század végén. In: Ünnepi tanulmányok Dominkovits Péter 60. születésnapjára Sopron

Ezt követően a törökök ténylegesen Bécs ellen indultak. A várost Lotaringiai Károly védte , seregét azonban Érsekújvár alá küldte, így próbálva elvonni Bécsről a török főerőket. A törökök azonban rájöttek a hadicselre, és ostrom alá vették Bécset, amelyet Rüdiger von Starhemberg gróf vezetésével mindössze védett. A török sereg július 19-én érte el Bécset, és szeptember 2-ra elfoglalta annak külvárosát. Ekkor Lotaringiai Károly seregével visszatért, és megérkeztek Sobieski János lengyel király csapatai is (). Szeptember 12-én a császári–lengyel sereg a kahlenbergi csatában szétverte a török erőket, és felszabadította Bécset. A török csapatok Buda felé menekültek, nyomukban az üldöző császári–lengyel hadakkal.

A keresztény seregek 1683-ban Párkánynál és Esztergomnál is legyőzték a törököket. Lotaringiai Károly csapatai Pestet is elfoglalták, ám a zord időjárás miatt hazatértek, így a törökök visszafoglalták a várost.

A Szent Liga megalakulása és a törökök kiűzésének kezdete

1684-ben XI. Ince pápa nagy diplomáciai erőfeszítések árán létrehozta a Szent Ligát (Liga Sacra), amelynek célja az európai török uralom felszámolása volt. Lipót ugyanis egyedül, csupán örökös tartományai erejére támaszkodva gyengének érezte magát a küzdelem folytatására. A szövetséghez csatlakozott a Habsburg Birodalom, Velence, a Lengyel–Litván Unió, Bajorország, Oroszország, Brandenburg, Szászország és titokban az Erdélyi Fejedelemség is. Ince pápa meggyőzte XIV. Lajost, hogy függessze fel az 1683-ban indított Habsburg-ellenes háborúját, és – hódításainak átmeneti elismerése fejében – Regensburgban 20 évre szóló fegyverszünetet kössön a spanyol és az osztrák Habsburgokkal. 1684 júniusától szeptemberéig Lotaringiai Károly eredménytelenül ostromolta Budát.