A Kínai Köztársaság (中華民國, pinjin: Zhōnghuá Mínguó, magyarosan Csunghua Minkuo), ismertebb nevén Tajvan (臺灣 / 台灣) a csendes-óceáni Tajvan szigetén és pár kisebb szigeten fekszik, a kontinentális Kína partjaitól kb. 200 km-re délkeletre.
Politikai státusa vitatott, mivel a Kínai Népköztársaság egyik tartományának tekinti Tajvant, a Kínai Köztársaság azonban önálló államnak tekinti saját magát. A Kínai Köztársaság kormánya igazgatja Tajvan szigetét, Penghu, Csinmen, valamint Macu-szigeteket és más kisebb szigetet is. Szomszédai nyugaton Kína, északkeleten Japán, délen pedig a Fülöp-szigetek.
A Kínai Köztársaságot hivatalosan 1912. január 1-jén hozták létre az 1911. október 10-i követően. 1949-ig a kontinentális Kína és Külső-Mongólia is a részét képezte. 1915 és 1928 között az országot a hadurak háborúi dúlták fel, 1937 és 1945 között a japán megszállás, 1927 és 1949 között a polgárháború sújtotta, aminek következtében a központi hatalom meggyengült, majd összeomlott. A központi hatalom 1927 és 1937 között, a uralma alatt volt a legerősebb. 1945-ben, a második világháború végén, a Kínai Köztársaság átvette Tajvan és Penghu szigetcsoportját a Japán Birodalomtól.
A polgárháborút követően, 1949-ben a kontinentális Kína fölött átvették a hatalmat a kommunisták, később az országhoz csatolták , és más szigeteket is, így a csupán Tajvanon, Penghun, Csinmenen és néhány más kisebb szigeten kormányzott. A Tajpejt tette meg ideiglenes fővárossá. A kontinentális Kínában a kommunista párt létrehozta a Kínai Népköztársaságot Peking székhellyel. Az 1970-es évekig sok ország és nemzetközi szervezet a Kínai Köztársaságot ismerte el Kína és Tajvan legitim kormányának. A Kínai Köztársaság alapító tagja volt az ENSZ-nek, és állandó tagja volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának egészen 1971-ig, amikor a 2758-as számú rendelettel az ENSZ megfosztotta tagságától, és helyette a Kínai Népköztársaságot ismerte el legitim képviselőnek (ezt a döntését 2007-ben is megerősítetteElutasította Tajvan felvételét az ENSZ (Index, 2007. július 24.)).
A Kínai Népköztársaság (KNK) nem ismeri el a Kínai Köztársaságot önálló államnak. A Tajvani Köztársaság kikiáltása (vagyis a Kínai Köztársaság átnevezése) akár katonai megtorlással is járhatna a KNK részéről. A KNK nem hajlandó diplomáciai kapcsolatokat fenntartani olyan országokkal, amelyek elismerik a Kínai Köztársaságot, így a világon csak 12 olyan ország van, amely elismeri önálló államnak, a többi ország nem hivatalos kapcsolatot ápol vele.
Tajvan tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek és az APEC-nek; fejlett gazdasága miatt az „ázsiai tigrisek” között tartják számon, a világ 26. legnagyobb gazdaságával rendelkezik.
Elnevezései Az állam hivatalos elnevezése Kínai Köztársaság, de történelme folyamán számos más néven is ismert volt. Az 1912-es létrejötte után, míg az állam az ázsiai kontinensen helyezkedett el, a Kína () nevet használta, például az olimpiai játékokon vagy az ENSZ-ben. Az 1950-es, 60-as években gyakran hivatkozott önmagára Nacionalista Kínaként, megkülönböztetésül a kontinentális Kommunista Kínától. Hivatkoztak rá Szabad Kínaként (Free China) is. Az ENSZ-ben Kína néven szerepelt egészen 1971-ig, amikor a helyét a Kínai Népköztársaság vette át a szervezetben. Azóta a Kína elnevezést kizárólag a Kínai Népköztársaságra használják.
Gyakran hivatkoznak rá egyszerűen Tajvanként, mivel a területének nagy része Tajvan szigetét jelenti. Ezt az elnevezést leginkább azok az országok alkalmazzák, amelyek hivatalosan nem ismerik el a Kínai Köztársaságot.
A nemzetközi szervezetekben és a sportéletben (pl. az olimpiákon) a Kínai Köztársaság Chinese Taipei néven szerepel, amely a szárazföldi Kína diplomáciai nyomásgyakorlásának eredménye.
Földrajz
bélyegkép|250px|A tó bélyegkép|250px|A folyó megyében bélyegkép|250px|Pagoda a Nemzeti Parkban
Domborzat A szigetet északról a Kelet-kínai-tenger, keletről a Filippínó-tenger, délnyugatról a Dél-kínai-tenger határolja. Észak-déli irányban körülbelül 400 km hosszan terül el, szélessége a legszélesebb ponton 145 km. A sziget az ország területének 99%-át adja, a maradék egy százalék több kisebb szigetet jelent. Tajvan keleti része erdős hegyvidék, amely a szigetnek körülbelül kétharmadát foglalja el; nyugat felé síkság terül el. A szigeten több mint kétszáz 3000 méter feletti hegycsúcs található. Legmagasabb pontja a (más néven a Jáde-hegy), amely 3952 méter magas. A szigeten alvó, illetve kihunyt vulkánok is találhatóak, az itt fakadó meleg vizű források évente több ezer turistát vonzanak.
Vízrajz Tajvanon 151 folyó és patak található. A leghosszabb folyó a (187 km), a legnagyobb vízgyűjtő területtel pedig a folyó rendelkezik. A folyók többsége a hegyvonulat fő iránya miatt vagy keleti, vagy nyugati irányban ömlik a tengerbe.
A tavak többsége a sziget nyugati oldalán fekszik, a legtöbbjüket víztározóként is használják. A legnagyobb tó a , amely nyolc négyzetkilométer területű és 30 méter mély.
Éghajlat Tajvan szubtrópusi éghajlatú ország: a nyarak hosszúak és párásak, a telek rövidek és enyhék. Az átlaghőmérséklet télen 15 és 20 fok között mozog, nyáron 28 fok. Az éghajlatra hatással van a kelet-ázsiai monszun, ami jelentős csapadékot hoz októbertől egészen márciusig, főképp a sziget északkeleti részére, míg a középső és a déli területeken a tél általában napos. A nyári monszunidőszak során májustól júniusig a sziget déli részén esik többet az eső, míg az északi rész viszonylag száraz marad. Tajvanon gyakoriak az erős szelek, évente három-négy alkalommal tájfunok is kialakulnak. A csapadék éves átlagmennyisége 2500 mm. A legszárazabb Tajvan szigetén a novembertől februárig tartó időszak.
Éghajlati adatok 1977–2008 Város Éves átlaghőm.°C Januári átlaghőm.°C Júliusi átlaghőm.°C Átlagcsapadékmm Esős napok számaTajpej 22,9 16,1 29,5 2412,9 165 22,6 15,9 29,3 3758,3 199 25,0 19,2 29,1 1832,0 90
Élővilág, természetvédelem Tajvan szigetén gazdag és változatos az élővilág. A Mezőgazdasági Felügyelet felmérése szerint az állatfajok körülbelül 60%-a, a növényfajoknak pedig mintegy 27%-a őshonos jellegű. Több mint háromezerfajta zárvatermő növény él a szigeten, csak a páfrányfélékből 640 fajtát tartanak nyilván. Több mint háromezer halfaj és több mint 500 madárfaj él Tajvanon. A legismertebb halfaj az Oncorhynchus masou formosanus lazacfaj, amelyről a tudósok úgy vélik, a legutóbbi jégkorszakban esett csapdába a sziget hegyvidéki vizeiben.
Nemzeti parkjai A természetvédelem keretében a Kínai Köztársaság számos nemzeti parkot, természetvédelmi és vadvédelmi területet tart fenn, amelyek az ország területének csaknem 20%-át teszik ki. Az ország területén nyolc nemzeti park található, az első a Kenting Nemzeti Park volt 1984-ben.
Történelem
A Kínai Köztársaságot 1911-ben hozták létre, véget vetve a -dinasztia uralmának. Az ország megtapasztalta a hadurak háborúit, a japán megszállást és a polgárháborút a (KMT) vezette központi kormány és a kommunisták között. 1949-ben, a polgárháború elvesztésekor a Kínai Köztársaság területe nagy részét is elveszítette, és a második világháború végéig japán uralom alatt álló Tajvan szigetére húzódott.
1928-tól kezdve a Kínai Köztársaságot a uralta egypártrendszer keretében. Az 1950-es és 60-as években a újraszerveződött, átalakult, reformokat vezettek be. Az ország rohamos gazdasági fejlődésnek indult, az ázsiai tigrisek egyike lett. Az 1980-as és 90-es években békés körülmények között zajlott le a rendszerváltás és alakult át a kormányzat demokratikus többpártrendszerré. Az első elnökválasztást 1996-ban tartották. A 2000-es elnökválasztás során először lett a Kínai Köztársaságnak olyan elnöke személyében, aki nem volt tagja a nak. A 2008-as választások során újból a KMT került hatalomra.
Alapítása
1911-ben egy csoport forradalmár a köztársaság létrehozásával véget vetett a kétezer éves császári uralomnak Kínában. A -dinasztia állama az utolsó évszázadban már meglehetősen instabil volt, a belső forrongások és a külföldi imperializmus nyomása alatt lassan összeomlott. Megkérdőjeleződtek az uralkodói rendszert fenntartó neokonfucianizmus elvei is. A dinasztia utolsó elkövetett hibája a bokszerlázadás támogatása volt. A hadsereget legyőzték a külföldi erők, és Kínának hatalmas, 107 millió amerikai dollárnak megfelelő összegű kártérítést kellett fizetnie, 39 évre elosztva. A néptől elidegenedett, a modern idők kihívásaival szembenézni képtelen -dinasztia végső bukását csupán az alternatív megoldás hiánya késleltette 1912-ig.
A köztársaság alapítása az 1910. október 10-i vucsangi felkeléshez kapcsolódik. Ez a dátum jelenleg is nemzeti ünnep a Kínai Köztársaságban. 1911. október 29-én tizenhét tartomány képviselői t választották meg elnöknek, aki 1912. január 1-jén tette le a hivatalos esküt, megfogadva, hogy lemondatja a „despotikus mandzsu kormányt a nép jólétének érdekében”. Céljai megvalósításához azonban nem rendelkezett elegendő katonai támogatással. Emiatt átadta a hatalmat császári tábornoknak, aki kényszerítette az utolsó kínai császárt, a gyermek , hogy mondjon le a trónról. 1913-ban elnökké választották. katonai hatalommal kormányzott, figyelmen kívül hagyta a demokratikus intézményeket, a ot is feloszlatta, és nem törődött az ideiglenes alkotmány előírásaival sem. 1915-ben császárrá koronáztatta magát. Amikor az új uralkodó megpróbálta megszüntetni a tartományi rendszert a központosítás jegyében, magára haragította a tartományi elöljárókat és a nemeseket. Több tartomány függetlenítette magát a kormánytól, és kezdetét vette a „hadurak kora”. 1916-ban a minden pártolóját elveszítő kénytelen volt lemondani a császárságról, és nem sokkal később meghalt.
A száműzetésben élő visszatért ba, és néhány hadúr segítségével saját kormányt alakított Kantonban, majd 1919-ben újra megalakította a ot. Álma az ország egyesítése volt, ám nem rendelkezett elegendő katonai támogatással ahhoz, hogy az északi tartományokat is uralma alá vonja.
A gyakran váltakozó, hadúri pekingi kormány kétségbeesetten próbálta megtartani hatalmát. 1919-ben diáklázadások kezdődtek, amikor a kínai kormány képtelen volt a kínai értelmiség által elfogadhatónak tartott választ adni a versailles-i békeszerződés azon rendelkezésére, amely a santungi német koncessziós területeket Japánnak juttatta. A tüntetések megerősítették a köztársasági eszméket, s ebben az intellektuális környezetben kezdett el terjedni a marxizmus eszmeisége is, olyannyira, hogy 1921-ben meg is alakult a Kínai Kommunista Párt. A párt szovjet pénzből jött létre (működési költségeinek mintegy 94%-át a Szovjetunió fizette), és vezetősége erős szovjet befolyás alatt állt, ezért jó ideig nem volt több, mint a Komintern egyik fiókszervezete.Jung Chang és Jon Halliday: Mao, az ismeretlen történet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006, 37. o.;
A pekingi kormányzat nem ismerte el Külső-Mongólia orosz megszállását és kormányát, azonban kész volt erre az oroszok fegyveres segítségéért cserébe. Mint 1922 szeptemberében mondta, olyan seregre van szüksége, „amely Oroszországtól kapja fegyvereit és munícióját”. Szun az ígért orosz fegyvereket és katonai tanácsadókat megkapta, így hozzáláthatott a Nemzeti Forradalmi Hadsereg megszervezéséhez, amely hamarosan nagy erőt képviselt a megosztott Kínában.Jung Chang és Jon Halliday: Mao, az ismeretlen történet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006, 42-44. o.; Szun azonban már nem élhette meg a pekingi kormány bukását, ugyanis 1925-ben elhunyt.
A polgárháború és a második világháború
bélyegkép|Csang Kaj-sek, aki Szun Jat-szen halála után vette át a vezetését