Javier Portillo (Aranjuez, 1982. március 30. –) spanyol labdarúgó. Posztját tekintve csatár. Korábban megfordult a Real Madrid CF (ennek utánpótláscsapataiban gólkirály), az ACF Fiorentina és a Club Brugge KV csapataiban, valamint több más spanyol klubban is.

Karrierje

Portillo a Real Madrid CF ifjúsági csapatához 1994-ben csatlakozott. A különböző korosztályos együttesekben összesen nem kevesebb, mint 150 gólt szerzett, jócskán megdöntve ezzel az előző csúcstartó Raúl rekordját. Profi szerződését 2002-ben írta alá, amelyben 35 millió eurós kivásárlási ár szerepelt. Első mérkőzése egy Deportivo Alavés elleni 5–2-es győzelem volt október 6-án. Első szezonját végül 5 góllal zárta.

Második idénye már sikeresebb volt, a bajnokságban 11 gólt szerzett, igazán sikeres azonban a kupában volt. Itt a döntőig vezető úton hat meccsen nyolcszor is betalált. Első nemzetközi gólját is megszerezte, a BL-ben a Borussia Dortmund ellen szerzett gólt.

2004 nyarán Portillót előbb az olasz ACF Fiorentina csapatának, majd miután az új edző, Vanderlei Luxemburgo sem számított rá, a belga Brugge-nek adták kölcsön.

2006-ban, miután a királyi gárda Ruud van Nistelrooyt is leigazolta, immár nem kölcsön, hanem végleg eladták. Következő állomáshelye a frissen feljutott Gimnàstic de Tarragona lett. Bár sikeres szezont zárt, 11 gólt szerzett, a katalán kiscsapat végül búcsúzni kényszerült.

Mindössze egy év után az Osasuna játékosa lett, a Real Madridhoz kölcsönből visszatérő Roberto Soldado pótlásaként.Duo boost Osasuna forward line Itt két szezon alatt mindössze három gólt szerzett, pedig 40 találkozón is pályára lépett.

2009 decemberében, miután már csak negyedik számú csatár volt az Osasunánál, a másodosztály listavezetőjéhez, a Hércules CF-hez szerződött.

Válogatott karrierje

Eddig csak utánpótlás-válogatottban szerepelt. 2003-ban, nem sokkal a Real első csapatába való felkerülés után játszhatott a spanyol U21-es csapatban. Itt 10 mérkőzésen játszott, ezeken 5 gólt szerzett.

Pályafutása statisztikái

|2001-02||rowspan="3"|Real Madrid CF||rowspan="3"|La Liga||-||-||-||-||-||-||1||1||1|||1 |- |2002-03||10||5||6||8||-||-||7||1||23||14 |- |2003-04||18||1||7||1||-||-||4||0||29||2

|2004-05||ACF Fiorentina||Serie A||11||1||7||3||-||-||-||-||18||4

|2004-05||Real Madrid CF||La Liga||3||0||1||0||-||-||-||-||4||0

|2005-06||Club Brugge KV||Jupiler League||24||8||-||-||||||8||3||||

|2006-07||Gimnàstic de Tarragona||rowspan="3"|La Liga||34||11||2||1||-||-||-||-||36||12 |- |2007-08||rowspan="2"|CA Osasuna||18||2||2||0||-||-||-||-||20||0 |- |2008-09||20||1|||||||||||||||| 84||20||18||10||-||-||12||2||114||32 11||1||7||3||-||-||-||-||18||4 24||8||-||-||||||8||3|||| 119||29||25||13||||||20||5||||

Sikerei, díjai

Spanyol bajnok: 2002-03 Spanyol szuperkupa-győztes: 2003 Bajnokok Ligája-győztes: 2001-02 UEFA-szuperkupa-győztes: 2002 Interkontinentális kupa-győztes: 2002

Jegyzetek

Források Statisztika az LFP.es weboldalon FootballDatabase profil és statisztikák Fansite, fórum ESPN statisztika

Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A Fiorentina labdarúgói Kategória:A CA Osasuna labdarúgói Kategória:A Club Brugge labdarúgói Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Real Madrid Castilla labdarúgói Kategória:A Hércules CF labdarúgói Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók