Jean-Claude Trichet (Lyon, 1942. december 20. –) az Európai Központi Bank (EKB) francia elnöke 2003 és 2011 között. Eredeti végzettsége szerint mérnök.

Pályája bélyegkép|Jean-Claude Trichet a 2001 április 28-án tartott G7 ülésen|balra Az École nationale supérieure des mines de Nancy-n 1964-ben végzett mérnökként, 1966-ban azonban elvégezte a Párizsi Egyetemet is közgazdaságtan szakon, illetve a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete (Sciences Po) politikatudományi iskolát, majd 1969 és 1971 között az École nationale d'administration államigazgatási főiskolát.

Miután megszerezte a mérnöki diplomát, két évig ezt szakmát űzte, majd a francia közszférában dolgozott különböző beosztásokban. 1976-ban kinevezték az ipari struktúrák javítására létrehozott minisztériumok közti bizottság vezetőjének, a következő évben a gazdasági miniszter, 1978-ban az elnök tanácsadója lett. Ezután vezető államigazgatási posztokat töltött be, miközben a nemzetközi ügyekben is egyre ismertebb lett. 1985-ben a Párizsi Klub elnöke lett, 1987-ben a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank társelnöke, 1992-ben az Európai Monetáris Bizottság elnöke.

1993-ban a Banque de France, a Francia Központi Bank elnökévé nevezték ki, majd 1999-ben újabb elnöki ciklust kezdhetett. 2003.

november 1-jén a négy évet az EKB élén töltött Wim Duisenberget váltotta egy olyan kompromisszum eredményeként, amelyben Jacques Chirac francia elnök vitte keresztül akaratát.

Díjak és kitüntetések A Francia Köztársaság Becsületrendjének parancsnoka A Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének tisztje A Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendje: Nagykereszt 1. osztály (2011) A Hesseni Érdemrend lovagja (2011) Az Európa jövőképe Díj, egy nagyobb európai integrációért végzett közreműködéséért (2008) A Collier Alapítvány Európai Érdemrendje (2013. március 6.) Az Orange-Nassau Rend Nagy Lovagkeresztje (2011. január 21.) A Lengyel Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztje Csillaggal (2011) A Henrik Herceg Rend Nagykeresztje (2010. május 6.) A Szófiai Nemzeti és Világgazdasági Egyetem Díszdoktora

Jegyzetek

Források Életrajza az EKB honlapján

Kategória:Jegybankelnökök Kategória:Lyoniak Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Az Európai Központi Bank elnökei