Hermann Karl Hesse, írói álneve: Emil Sinclair (Calw, 1877. július 2. – Svájc, Montagnola, 1962. augusztus 9.) irodalmi Nobel-díjas német-svájci író, költő és festő, az újromantika kimagasló képviselője. A 20. század művelődéstörténetének egyik legnagyobb hatású alakja. Jelentős nyomot hagyott nemcsak a német- és angol nyelvű irodalmon, (szép)prózán és lírán, de az angolszász populáris kultúrán is.Pl. a Steppenwolf amerikai rockegyüttes A pusztai farkas (Der Steppenwolf) címszereplőjéről nevezte el magát. A pusztai farkas és Sziddhárta című regényei kultuszművekké váltak az Egyesült Államokban, és óriási hatást gyakoroltak a beatnemzedékre. Első prózai alkotásait romantikus elvágyódás és a magányosság érzése jellemzi (Camenzind Péter); egyes írásainak tárgyát a Távol-Keleten (Ceylon, Indonézia) töltött idő emlékei, illetve eseményei képezik (Sziddharta). Későbbi műveiben leleplezően ábrázolja a német kisvárosi polgárság életét, bírálja azt a kort, amelyben él. A nemzetiszocializmus éveiben a náciellenes mozgalomhoz csatlakozott; írásai a békevágy jegyében születtek.
Egyik legjelentősebb alkotása Az üveggyöngyjáték, amely a nagy német kísérleti esszéregények sorába illik, egyúttal a 20. századi gondolati széppróza egyik csúcsaként is számon tartják. Általa olyan formabontó művészekkel került egy sorba, mint Kafka, Joyce, Musil, Broch, Thomas Mann, Virginia Wolf és Proust. Prózai művei sokszor fiktív életrajzok. Gyakori, hogy az elsődleges elbeszélő egy krónikás szerepében jelenik meg (például az Üveggyöngyjátékban).
Jelentős, befolyásos és kedvelt irodalomkritikusként is számon tartják. A 20. század első felében az egyik legkitűnőbb és legaktívabb közvetítő volt szerző és olvasó között, az irodalom és az olvasás hivatásos ügyvédje volt. 60 év alatt összesen 3 365 könyvkritikát írt, mely öt kötetben áll az irodalomkutatók és olvasók rendelkezésére.
1946-ban „életművéért, amely egyre inkább elmélyült, mind merészebbé és impozánsabbá fejlődött a klasszikus humanista ideálokat ábrázolva, valamint stílusművészetéért” irodalmi Nobel-díjat kapott."for his inspired writings which, while growing in boldness and penetration, exemplify the classical humanitarian ideals and high qualities of style" Nobel Foundation
Életrajza Gyermekkora, fiatal évei A szülői ház bélyegkép|balra|150px|Hermann Hesse bronzszobra Calwban (részlet)
Hermann Hesse 1877. július 2-án született Calwban (Württemberg) keresztény misszionárius család második gyermekeként. Szülei – észtországi születésű édesapja, Johannes Hesse, és francia származású édesanyja, Marie Gundert – több évig Indiában, a Bázeli Missziós TársaságbanBázeli Missziós Társaság: protestáns missziós mozgalom 1815 és 2001 között. Magyar katolikus lexikon tevékenykedtek.
A családban uralkodó szigorú vallásosság, a protestáns nevelés (sváb pietizmus), az intellektuális családi légkör és az India iránti rajongás (anyai nagyapja, Hermann Gundert neves orientalista, India-kutató volt) jelentősen befolyásolták Hesse kulturális fejlődését. Szintén nagy hatással volt gyermekkorára édesapja balti származása (Hesse szerint „egy fontos és hatásos tény”): az apa Bajorországban és Svájcban is idegen volt, soha nem vert gyökeret és „mindig mint egy nagyon udvarias, nagyon furcsa és magányos, meg nem értett vendégnek” tűnt. Ehhez társult, hogy édesanyja részéről a család a misszionáriusok nemzetközi közösségéhez tartozott, és franciául beszélő svájci nagyanyja (Julie Gundert, született Dubois) élete végéig szintén idegen maradt a sváb kispolgári világban.
Hesse fantáziadús kisgyerek volt, tehetsége korán megmutatkozott: már gyerekként verseket költött, csodás képeket festett, 15 éves koráig hegedülni tanult és közös házi koncerteket adtak. Több nyelven beszélő nagyapja, Hermann Gundert, hatalmas könyvtárral rendelkezett, ahol Hesse sok időt töltött a világirodalom remekműveit olvasva.
Gyerek- és fiatalkori calwi élményeit, a környezetet, folyóparti kalandjait, a hidat, a kápolnát, a szorosan egymás mellé simuló házakat, rejtett zugokat és sarkokat, a nagyszerű tulajdonságokkal, de rigolyákkal is rendelkező lakókat Hesse korai Gerbersau-elbeszéléseiben elevenítette meg. Sokat tartózkodott kedvenc helyén, a Nikolausbrückén (Miklós-híd), ahol születésének 125. évfordulója alkalmából egy ember nagyságú bronzszobrot állítottak fel (a szobor leleplezésére 2002. június 8-án került sor). Kurt Tassotti alkotása az 55 éves Hessét ábrázolja utolsó Calwban tett látogatása során, az 1930-as évek elején. bélyegkép|Bázel városa, amely Hessen életének fontos referenciapontjává vált, és fontos szerepet játszott a szerző oktatása során.
Iskolás évei (1885–1894) A család 1881-ben Bázelbe költözött, ahol Hesse az Evangélikus Misszionárius Társaság internátusának tanulója lett. 1886-ban visszaköltöztek Calwba: Hesse a calwi latin iskola második osztályába került. 1891-ben a göppingeni latin iskola sikeres elvégzése után a maulbronni kolostor evangélikus-teológiai szemináriumába küldték. Állami tanulóként le kellett mondania svájci jogairól, ezért édesapja 1890-ben megszerezte neki a württembergi állampolgárságot. Hesse viszont nem tudta elviselni az iskola szigorú légkörét és 1892 márciusában megszökött a tanintézetből, ahonnan nem sokkal később kiutasították azzal az indokkal, hogy rossz hatással van a társaira. Hesse depressziós fázisba került, többször írt öngyilkossági szándékáról. Szülei a Christoph Blumhardt teológus és lelkipásztor vezette Bad Boll-i intézetbe küldték, ahol 1892 májusában Hesse öngyilkosságot kísérelt meg. Az esemény után a 15 éves Hessét a Stuttgart melletti stetteni elmegyógyintézetbe küldték gyógykezelésre. Több hónapot töltött el itt, miközben értelmi fogyatékos gyerekek tanításában és kerti munkákban kellett segítenie. Hesse szüleitől, Istentől, a világtól elhagyatva és eltávolodva érezte magát; a család pietista vallási hagyományait egyre inkább álszentségnek gondolta.
1892-től a cannstatti gimnáziumba járt; 1893-ban sikeresen letette az egyéves vizsgákat, de tanulmányait mégis megszakította.
Gyakornok évei (1894–1895) Első könyvesbolti gyakornokoskodását három nap után abbahagyta. 1894 nyarától 14 hónapos műszerész-tanulásba kezdett a calwi Perrot toronyóragyárban, de a forrasztás és a csiszolás monotóniája miatt újra visszavágyódott az irodalom világába. 1895 októberében készen állt arra, hogy ismét egy könyvesboltban próbáljon szerencsét.
Íróvá válása Hesse már tízéves korában megpróbált mesét írni: Die beiden Brüder (A két testvér) című írását 1951-ben adták ki.
A Kurzgefaßter Lebenslauf (Entweder ein Dichter oder gar nichts, 1925) című humoros és nyílt írásában Hesse fiatalkori éveinek küzdelmeiről, az őt körülvevő szörnyű szerencsétlenségről ír. Kihágásait, lázadását a költővé válásért való küzdelemnek tartotta. „Már tizenhárom évesen egy dologban biztos voltam, hogy vagy költő akarok lenni vagy egyáltalán semmi…. engedélyezve volt, sőt megtisztelő volt költőnek lenni: vagyis sikeres és ismert költőnek lenni, csak hogy általában akkor már sajnos meghaltál… Költőnek lenni ugyanolyan dolog, mint hősnek… a múltban felmagasztosulnak, minden iskolás könyv dicséri őket, de a jelenben és a valóságban gyűlölik őket… minden bizonytalan lett és értéktelen, csupán egy dolog maradt érvényes: hogy költő akartam lenni, legyen az nehéz vagy könnyű, nevetséges vagy elismert…”
Tübingen (1895–1899) 1895. október 17-től 1898-ig a tübingeni Heckenhauer könyvkereskedésben dolgozott segédként. Feladata a könyvek ellenőrzése, válogatása és archiválása volt. A 12 órás munka után Hesse tovább képezte magát: teológiai írások mellett különösen sokat olvasta Goethe, később Lessing és Schiller műveit, valamint a görög mitológia mondáit. A könyvkereskedésben tett tapasztalatait később a Kerék alatt (Unterm Rad) című regényében dolgozta fel.
1896-ban jelent meg először verse – Madonna címmel – egy bécsi folyóiratban, további költeményei a Das Deutsche Dichterheim című versgyűjteményben kerültek kiadásra. Nagy hatással voltak rá az abban az időben olvasott német romantikusok, elsősorban Clemens Brentano, Joseph von Eichendorff, Ludwig Tieck és Novalis művei.
A tanulóidejének letelte után egy ideig a könyvkereskedésben dolgozott tovább mint segéd; fizetése révén anyagi függetlenséget biztosított magának. Még könyvkereskedőként jelent meg 1898 őszén első kis verseskötete, a Romantische Lieder, majd 1899 nyarán az Eine Stunde hinter Mitternacht című kilenc rövid prózát tartalmazó gyűjteménye. Egyik mű sem volt igazán sikeres: a Romantikus dalokból két év alatt csupán 54 példány kelt el a 600 darab kiadott kötetből, és a másik verseskötet 600 darab kiadott példányából is sok a boltokban maradt. A kézirat kiadását az ifjú költő elsősorban a kiadó fiatal felesége, Helene Voigt-Diederich közbenjárásának köszönhette. A lipcsei kiadó Eugen Diederich nem várt nagy kasszasikert, de meg volt győződve a művek irodalmi értékéről. Rilke is elismerően nyilatkozott a kötetről.
Bázel (1899–1904) bélyegkép|200px|Hermann Hesse Ernst Würtenberger temperafestményén, 1905
Hesse 1899-ben Bázelbe költözött és egy antikváriumban kezdett dolgozni. Szüleit szoros barátság fűzte számos bázeli értelmiségi családhoz, így a fiatal Hesse egy szellemileg és művészileg intellektuális környezetbe került. Ugyanakkor lehetősége nyílt arra is, hogy utazásai és vándorlásai során visszavonuljon a társasági élettől és szabadidejét az írásnak szentelje.
1901 januárjában felmondott a könyvkereskedésben. Tavasszal teljesült egy nagy álma: két hónapra Olaszországba utazott, meglátogatta a legjelentősebb olasz városokat – Milánót, Genovát, Firenzét, Bolognát, Ravennát, Páduát és Velencét. Augusztusban a bázeli Wattenwyl antikváriumban kezdett dolgozni. Lehetősége nyílt egyre több vers és kisebb irodalmi írás megjelentetésére folyóiratokban, amelyekért honoráriumot is kapott. Ugyanebben az évben Berlinben megjelent a Schriften und Gedichte von Hermann Lauscher, Herausgegeben von H. Hesse, majd a Gedichte című verseskötete, melyeket a nem sokkal azelőtt elhunyt édesanyjának ajánlott.
1903-ban ismét Olaszországba utazott – ezúttal Maria Bernuollival, a híres tudós családból származó, fényképésznővel, akit később feleségül vett. Csakhamar felfigyelt Hesse írásaira a berlini S. Fischer kiadó tulajdonosa Samuel Fischer is: itt jelent meg 1904-ben az áttörést hozó Peter Camenzind című regénye. Az én-elbeszélő főszereplő – Peter Camenzind – elhagyja faluját és bejárja Európa nagyvárosait, hogy megismerje a világot. Csalódik a civilizációban és az élet értelmét a szeretetben találja meg. A hős Hermann Hesse megszemélyesítésének tekinthető: számos párhuzam állítható Hesse és a főszereplő között (például a regénybeli Peter Camenzind szereti a természet szépségeit, szeret hegyet mászni és az elvonuló felhőket nézni; Camenzind korán elveszíti édesanyját – Hesse 25 évesen; Camenzind is olaszországi utazásokat tesz, akárcsak Hesse 1901-ben és 1903-ban; a főszereplőt is öngyilkossági gondolatok gyötrik stb.).
A regény sikerének köszönhetően Hesse ettől kezdve szabadúszó íróként tudott dolgozni több újságnak (pl. Münchner Zeitung, Württemberger Zeitung).
Ugyanebben az évben jelent meg szintén a S. Fischer Kiadónál két életrajzi műve: a Boccaccio és a Franz von Assisi, és elkezdett foglalkozni távol-keleti – elsősorban indiai – teológiai-filozófiai szövegek tanulmányozásával, a hinduizmussal, illetve Buddha tanaival, valamint kínai tanokkal, melyek iránt szülei Távol-Keleten végzett misszionáriusi tevékenysége révén kezdett érdeklődni.
Bodeni-tó, India, Bern (1904–1914)