A Dick és Jane trükkjei (eredeti cím: Fun with Dick and Jane) 2005-ben bemutatott amerikai filmvígjáték, melyet Dean Parisot rendezett. A forgatókönyvet Judd Apatow és Nicholas Stoller írta, az 1977-es Mókás páros című film remake-jeként. A főbb szerepekben Jim Carrey, Téa Leoni, Alec Baldwin és Richard Jenkins látható.
A történet főszereplője egy felső-középosztálybeli házaspár, Dick és Jane Harper, akik a férj vállalatának csődbe menetele után rablással próbálnak pénzt szerezni.
Cselekmény
Dick Harper 2000-ben a Globodyne nevű cégnek dolgozik. Kinevezik kommunikációs alelnöknek, ezután interjút ad a Pénzvilág (Money Life) című műsorban, ahol a házigazda Sam Samuels és műsorvezető társa, Ralph Nader kellemetlen kérdéseket tesz fel, a vezetőkről, pénzügyi igazgatóról és a cégről. Ezután a vállalat részvényei szinte pillanatok alatt elértéktelenednek, még a dolgozók nyugdíjrészvényeik is, mert azok is Globodyne részvényekben vannak. Amíg a műsorvezetők a vállalatról beszélgetnek, miközben a képernyőn azt mutatják, ahogy a részvények percről percre zuhannak, persze erről Dick közben nem tud.
A következő hónapok azzal telnek, hogy munkát próbál magának találni, de nem jár szerencsével mert nem sikerül jól fizető munkát kapnia. A család közben egyre szegényedik, kénytelenek lemondani dolgokról (például a ház előtti gyepről, a medencéről, vagy éppen az autóról, amit egyre kisebbre cserélnek, kikapcsolják az áramot és a vizet), cselekedniük kell. Dick végső elkeseredésében kitalálja, hogy ha kell nem teljesen törvényes eszközöket is bevet. Így indulnak rabló körútjukra. Végül az egyik volt Globodyne-os segítségével kicsalják a vállalat vezetőjének, Jack McCallister-nek hatalmas vagyonát és szétosztják a károsult dolgozók között.
Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Dick Harper Jim Carrey Kerekes József Jane Harper Téa Leoni Für Anikó Jack McCallister Alec Baldwin Csankó Zoltán Frank Bascombe Richard Jenkins Uri István Veronica Cleeman Angie Harmon Peller Anna Garth John Michael Higgins Pálfai Péter Joe Cleeman Richard Burgi Rosta Sándor Oz Peterson Carlos Jacott Balázsi Gyula Debbie Peterson Stephnie Weir Kiss Anikó dühös telefonáló (hangja) David Herman Billy Harper Aaron Michael Drozin Czető Ádám Blanca Gloria Garayua Kocsis Mariann bolti eladó Jason Marsden Posta Victor Bevándorlási Hivatal ügynöke Clint Howard Lukácsi József Dick szomszédjastáblistán nincs feltüntetve Vincent Curatola Pyramid Tech vezérigazgató Jeff Garlin Garamszegi Gábor kísérleti majom Crystal a majom – Héctor Luis Saguar Kapácsy Miklós Jack asszisztense Timm Sharp Simon Aladár Phyllis Laurie Metcalf Koffler Gizi játékbolt biztonsági őre James Whitmore önmaga Ralph Nader Kapácsy Miklós Lucy Kym Whitley Peller Mariann
Érdekességek
Dick vállalata, a Globodyne, és annak bukása, paródiája jó néhány 21. század elején csődbe ment vállalatnak. Például: Enron, Global Crossings és MCI Worldcom. A film végén külön köszönetet mondanak a vállalatok vezetőinek, konkrétan megnevezve őket. A film során szépen cserélődnek az autói. A film elején mindenki BMW 7-est vezet. Dicknek van egyedül egy BMW 3-a a 80-as évekből. Később egy BMW 7-est lízingel, amit később egy Ford Festiva-ra cserél, a végén már egy Volkswagen Cabriót tudhat magáénak. A kávéházban forgatott rablójelenet során, mikor Téa Leoni átcsúszott a pulton, komolyan megsebezte a vállát.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2005 filmjei Kategória:Amerikai bűnügyi filmvígjátékok Kategória:Remake filmek Kategória:Columbia Pictures-filmek Kategória:InterCom-filmek