Alibánfa község Zala vármegyében, a Zalaegerszegi járásban. 1871-ben Alibánfa egyesült Lukafa kisközséggel. Fekvése bélyegkép|180px|jobbra|Nemesvitai Viosz Kunigunda (1817–1865) asszony, nemes Vida Lajos (1821–1874), lukafai földbirtokosnak a hitvese. Zalaegerszegtől 11 kilométerre északkeletre, a Zala folyó mentén helyezkedik el. A települést keleten és nyugaton szőlőhegyek veszik körül.

Belterületén a 7354-es út halad végig észak-déli irányban, de északi peremén elhalad a Sümeg-Zalaegerszeg közti 7328-as út is.

Sűrű autóbusz-összeköttetésben áll a megyeszékhellyel, Zalaegerszeggel. A község közvetlen közelében (közigazgatási területére részben át is nyúlva) található a zalaszentiváni vasútállomása.

Története

Első fennmaradt írásos említése 1414-ből való, „Possessio Olywanchfalwa” néven. Az Alibán előtag az Olivant francia személynévből, a falu hajdani földbirtokosának nevéből ered.

A 16. században a törökök többször pusztítottak a településen, amely a század végére teljesen lakatlanná vált.

1699. november 6.-án I. Lipót magyar király földbirtokot adományozott tarródi és németszecsődi Tarródy Mihálynak és feleségének, alsóeőri Farkas Mihály özvegyének, ságodi Péter Évának; az adományozásból kimaradt Farkas Mihály és ságodi Péter Éva három fiúgyermeke boldogfai Farkas János, Péter és István, akik később perelték be mostohaapjukat, Tarródy Mihályt.A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 24. kötet - 628 - 629. oldal

1716-ban III. Károly magyar király adományozott földbirtokot a Boldogfai Farkas családnak, és a falu fokozatosan újratelepült .E 227 - Magyar Kamara Archivuma - Libri donationum - 17. kötet - 610. oldal

1790-ben a nemesi összeirásban Tarródy Sándor fia Tarródy István egyetlen alibánfai földbirtokosként szerepel. Egy későbbi összeírásban, 1829-ben a Tarródy család már nem szerepel, helyette feltűnnek néhai Koltay Károly gyermekei, Koltay József, Károly, László és István, egyházasbüki Simon József (1775-1827), táblabíró, földbirtokos, a néhai, Egyházasbükön lakó Simon János fia Sipos József és testvére László. Egyházasbüki Simon József (1775-1827), táblabíró, és orosztonyi Farkas Anna gyermekei a Háshágyon bekönyvelt Ozmánbükön születtek, amelynek a középkori neve "Egyházasbük" volt.

1871-ben Alibánfa egyesült a szomszédos Lukafa kisközséggel.

Az 1950-es évek óta Alibánfa lakosságának jelentős része Zalaegerszegre jár dolgozni. Közigazgatási és oktatási intézmények Zalaszentivánon vannak.

A településen polgárőrség működik.

Nevezetessége Római katolikus műemlék jellegű templom a Fő úton. A falu első templomát 1757-ben kezdték építeni, és 1777-re lett kész, de ez a templom a 19. században elpusztult. 1854-ben új, klasszicista templomot emeltek. A templom két kis gyertyatartója barokk. A templomot 1864-ben bővítették, 1937-ben pedig renoválták. Ekkor készültek freskói, amelyek Szent Györgyöt és Alexandriai Szent Katalint ábrázolják.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Cziráki Imre (független) 1994–1998: Németh László (független) 1998–2002: Németh László (független) 2002–2006: Németh László (független) 2006–2010: Németh László (független) 2010–2014: Cziráki Imre (független) 2014–2019: Blaskovics László Csaba (független) 2019–2024: Blaskovics László Csaba (Fidesz-KDNP) 2024– : Blaskovics László (Fidesz-KDNP)

Népesség

A település népességének alakulása:

A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 94,4%, cigány 4,3%. A vallási megoszlás: 80% római katolikus, 3% református. 3,5% felekezeten kívülinek vallotta magát.Területi adatok -Zala megye Központi Statisztikai Hivatal

2022-ben a lakosság 93,5%-a vallotta magát magyarnak, 3,4% cigánynak, 1% ukránnak, 0,7% németnek, 0,5% románnak, 1,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 54,5% volt római katolikus, 2,9% református, 1,4% evangélikus, 0,2% görögkatolikus, 0,2% ortodox, 1% egyéb keresztény, 1,4% egyéb katolikus, 6% felekezeten kívüli (32,3% nem válaszolt).Alibánfa Helységnévtár

Jegyzetek

További információk Alibánfa honlapja Baracskai József: Alibánfa története

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Zala megye települései Kategória:Zala vármegye települései