250px|jobbra|bélyegkép|A községháza 250px|jobbra|bélyegkép|Hosszúházas beépítés bélyegkép|jobbra|250px|A püspöki kastély 250px|jobbra|bélyegkép|Az egykori várfal részlete thumb|250px|A csónakkikötő 2012-ben
Fertőrákos (, horvátul: Krojspuh, régies németül: Krewspach) község Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Soproni járásban, a járásszékhelytől mintegy tíz kilométerre északkeletre, közvetlenül az osztrák határ mellett. Kiemelkedő történeti és művészeti emlékekkel rendelkezik; szép természeti környezetben fekszik, számos épülete műemlék. Egyike az UNESCO világörökség részét képező Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj jelentős településeinek, része a Fertő-Hanság Nemzeti Parknak.
A községet átszeli a Fertő-parti országút, valamint a tó körül épült kerékpárút. Két határátkelőhellyel rendelkezik; gépjárművel Sankt Margarethen im Burgenland (Szentmargitbánya) irányába lehet átkelni Ausztriába a Páneurópai Piknik Emlékpark szomszédságában, míg Mörbisch am See (Fertőmeggyes) felé gyalogos, kerékpáros és lovas átkelő található, közvetlenül a Mithrász-szentély mellett. A település határában kikötő, tóparti üdülőhely és strand található.
A falut először 1199-ben említik Racus néven. 1457-ben először németül Krewspach, később Kroisbach néven emlegették, és a középkor óta Nyugat-Magyarország zárt német nyelvterületéhez tartozik (1880-as magyar népszámlálás során kiderült, hogy a község 90,9%-a német nemzetiségű. Egy 1910-ben készült régészeti lelet az úgynevezett Kroisbacher típusú kelta érméket hozta napvilágra.
Fertőrákos egyike volt a Sopront környező öt községnek, amelyek az 1921-es soproni népszavazáson nagyrészt úgy döntöttek, hogy Ausztriához csatlakoznak. 1946 tavaszán a német ajkú lakosok többségét kitelepítették Németország amerikai zónájába.
Évente kerül megrendezésre a Fertőrákosi Barlangszínházban, továbbá Sopronban a Wagner-Liszt Fesztivál.
Fekvése Magyarország északnyugati részén, az Alpokaljához tartozó Fertőmelléki-dombságon, Soprontól 10 kilométerre északkeletre, a Fertő nyugati partján, az Ausztriához tartozó Fertőmeggyes közvetlen közelében helyezkedik el. A település nyugatról, az itteni kőfejtő lajtamészkövétől a Fertő nádasaiig húzódik, a Rákos-patak szakadékos völgye mentén. A helységtől délre a Kecske-hegyet és a Szárhalmi erdőt találjuk, északra pedig az országhatárig főleg szőlőket.
Megközelítése Csak közúton közelíthető meg, három irányból: Sopron belvárosa felől a 8527-es úton, a 84-es főútból Kópházánál kiágazó, Balfot is érintő 8526-os úton, valamint az ausztriai Szentmargitbánya (Sankt Margarethen im Burgenland) felől a Páneurópai piknik helyszínét is érintő 8532-es úton.
Vasútja nincsen, de a Volán menetrend szerinti járataival elérhető. A Fertő körül épült kerékpárúton a határ túloldalán fekvő Fertőmeggyes (Mörbisch am See) felől érkezők első magyarországi állomása Fertőrákos. A gyalogos, kerékpáros és lovas határátkelőhely a Mithrász-szentély mellett halad el.
Története Ókor Már a rómaiak előtt lakott hely volt; a római uralom alatt valószínűleg népes település lehetett. Rengeteg római pénz került elő a fertőrákosi szőlőkből. Ebből a korból való egy ritka emlék, a hajdani borostyánút mellett található Mithrász-szentély is, amit a napistennek hódoló katonák részére építettek a 3. században.
A középkorban 1002 után a terület a győri püspökség birtoka volt. A helység nevével (Racus formában) először egy 1199-ből származó ajándékozó oklevél szövegében találkozunk – nevét valószínűleg a patakban élő sok rák miatt kapta. Ez az állat, valamint a kezében pásztorbotot tartó püspök látható a helység címerében is. Említik még 1241-ben, amikor a falu templomát a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték fel. Következő adatunk 1254-ből való, amikor a győri püspök és Sopron városa is magának követelte a fertői vám jogát. Sopron környékén Fertőrákos volt az egyetlen olyan település, amely nem a város birtoka volt, hanem a győri püspökséghez tartozott. 1311-ben a város és a győri püspök újabb viszálykodásának részeként a soproniak lerombolták a püspöki kastélyt.
Valószínűleg már a 14. század közepén lehetett Racusnak vára, hiszen egy 1371-ből származó oklevél említi. Volt a falu határában egy másik vár is, amely a Macskakő nevet viselte. Ezt először 1443-ban említették, amikor a husziták elfoglalták a területet, kiűzésük után Hunyadi Mátyás 1464-ben leromboltatta a várat. Ezután fél évszázados béke következett, aminek az 1526-os mohácsi csata vetett véget: a csatában elesett a falu birtokosának számító Paksi Balázs győri püspök is. Hivatalát egészen 1535-ig nem töltötték be; a terület birtoklásáért, elsősorban a kilenced és a tized szedésének jogáért harc indult.
A helység 1582-ben kapott vásártartó jogot és mezőváros címet. Ehhez fallal kellett körülvenni. A több helyütt még ma is látható városfalak építési technikájuk, falazási megoldásuk és lőréseik alapján a 16. századnál korábbiak, és nem vették teljesen körbe Fertőrákost: nyugatról a meredek domboldal és a Rák patak biztosította a természetes védelmet, keletről pedig a mocsár. Draskovich György győri püspök által 1587-ben, a helységnek kibocsátott urbáriumából tudjuk, hogy akkoriban huszonnyolc családnak volt itt saját telke, huszonkettő pedig bérlő volt. Rajtuk kívül még három nemes és öt másik háztulajdonos élt az erődített falak közelében. Az okmány arról is tanúskodik, hogy 1587-ben volt itt községház, községi csapszék és mészárszék.
A 16. század második felétől erősödő török veszély miatt megnőtt a rákosi birtok jelentősége, és miután Győrt elfoglalta a török, központi szerepbe került: ide menekült a püspök. A település további kiváltságokat szerzett . 1683 nyarán a vidék történetének legnagyobb válsága következett be: a Bécs felé tartó török sereg portyázó segédcsapatai a települést kirabolták, felgyújtották, lakóit pedig lemészárolták vagy rabszíjra fűzték.
A 18. század elejétől jobbra|bélyegkép|250px|Egy osztrák építőipari cég az 1860-as évektől egészen az első világháborúig bérelte a híres kőbányát Szinte a semmiből kellett újrateremteni mindent. Ekkor változott meg a helység lakóinak nemzetiségi összetétele. Az addigi, nagyobbrészt magyar lakosság helyére túlnyomóan németek települtek ide a mai Ausztria területéről. Ezt ösztönzendő hat évre adómentességet kaptak. 1712-ben III. Károly király megerősítette előjogaikat. A kuruc harcok (Bocskai két hadjárata és a Rákóczi-szabadságharc) után az egyenletes, nyugodt fejlődés kora következett, amit csak egy-egy járvány (1712-ben pestis, 1832-ben kolera) vagy tűzvész tört meg. 1743-ban gróf Zichy Ferenc vette át a püspökséget; ő alakíttatta át a palotát ma látható arculatára. A település továbbra is fejlődött, egyre többen telepedtek le itt.
Leírás a településről a 18. század végén: „RÁKOS: Groisbach. Német Mezőváros Sopron Vármegyében, földes Ura a’ Győri Püspök, a’ kinek 4 szegeletre épűltt jeles kastéllyával ékeskedik, lakosai katolikusok, fekszik Sopronhoz 7/8 mértföldnyire. A’ Város kővel kerített, alatta pedig az Uraságnak gyönyörű kertye által vidámíttatik; határja jó, gabonát, búzát, és zabot terem; borai híresek, erdeje elég van, vagyonnyaikat könnyen eladhattyák, első osztálybéli.”Vályi András|Magyar országnak leírása, (1796–1799)
A bécsi székhelyű Steinmetzgeschäft der Allgemeinen Österreichischen Baugesellschaft építőipari cég az 1860-as évektől egészen az első világháborúig bérelte a híres kőbányát, ahol 60–100 embert foglalkoztattak.
A 20. században A településnevek egységesített törzskönyvezése során 1906-ban Rákos nevét kiegészítették a Fertő előtaggal; azóta Fertőrákos.
Az 1919-es saint-germain-i békeszerződés Fertőrákost Ausztriához csatolta, azonban fennhatósága alá nem került. A községben 1921. december 16-án megtartott népszavazáson a 96,6 %-ban német ajkú lakosság többsége Ausztriát választotta. Az 1525 szavazásra jogosult lakos közül 1370 szavazott; ebből Ausztria mellett adta le voksát 812 fő (60,7 %), Magyarország mellett 525 fő (39,3 %); érvénytelen volt 33 szavazat. Mivel a népszavazás végső eredményét Sopron és a környező nyolc falu egyesített szavazata adta, a község jogilag visszakerült Magyarországhoz.
A második világháború után a település etnikai összetétele gyökeresen megváltozott. A németeket kitelepítették, helyükre nagyrészt a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről elűzött magyar családok költöztek. A falu eredeti lakosságának mindössze 10%-a maradt Fertőrákoson. Megváltozott a falu lakosainak életvitele is: a régi időket inkább csak a történeti és művészeti emlékek idézik. 1945-ben 3745-en éltek itt, de a kitelepítésekkel a lakosság lélekszáma 2150 főre csökkent, majd 1949-től 1970-ig növekedett, de nem érte el az 1945-ös létszámot. A korábban mezőgazdaságból és szőlőművelésből élő település gazdasági arculata átalakult.
A 21. században