Ehrenfried Pfeiffer (München, 1899. február 19. – Spring Valley, New York, 1961. november 30.), német kémikus, biokémikus, antropozófus.
Élete Ötéves korában meghalt apja, ezután Nürnbergbe költöztek, nagyapjához, aki patikus volt. Ehrenfried tizennégy éves korában anyja újból férjhez ment. Pfeiffer az első világháború alatt nevelőapja munkahelyén, a Bosch Műveknél dolgozott, Stuttgartban. 1919-ben ott hallgatta először Rudolf Steiner előadását a társadalmi organizmus hármas tagozódásáról. Még ugyanannak az évnek karácsonyán Pfeiffer Dornachba, az antropozófia központjába utazott.
1920-ban, 21 éves korában letelepedett Dornachban, ahol Steiner személyes tanítványa lett. Pfeiffer speciális világítástechnikát dolgozott ki a dornachi Goetheanum euritmia bemutatóihoz.
A bázeli egyetemen Steiner felkérésére kémiát tanult, 1922-ben már saját laboratóriuma lett. 1925-ben (Erica Sabarth-al) kifejlesztett egy réz-klorid kristályosítási (Kupferchloridkristallisation) metódust, melynek segítségével a vérképből rákos sejteket lehet diagnosztizálni.
1926-ban, 28 éves kora küszöbén a hollandiai Loverendale-ben biodinamikus farmot alapított Willem Zeylmans van Emmichovennel. 1939-ben körutat tett a Közel-Kelet ősi misztériumhelyein. Még ebben az évben a Hahnemann Medical College vette fel tagjai közé rákkutatási eredményeiért. 1940-ben Pfeiffer emigrált az Amerikai Egyesült Államokba.
1942-ben, az Egyesült Államok hadbalépése után (németként) hirtelen nemkívánatos személyiség lett. Egy farmon dolgozott; súlyosan megbetegedett, két évig küzdött gümőkórával.
1956-ban a biokémia professzora lett.
1961. november 24-én, a New York állambeli Spring Valley-ben szívpanaszai támadtak, és egy héten belül, 30-án Ehrenfried Pfeiffer meghalt.
Művei The Fair Garden Plot: Concise Guidance for Growing One’s Own Vegetables, Rudolf Steiner Publishing, 1945 Practical Guide to the Use of the Bio-Dynamic Preparations, Rudolf Steiner Publishing, 1945 The Earth’s Face: Landscape and Its Relation to the Health of the Soil, Faber and Faber, 1947 Soil Fertility, Renewal and Preservation: Bio-dynamic Farming and Gardening, Asiatic Publishing House, 2006 Bio-Dynamic Gardening and Farming: Articles, Mercury Press, 1983–1984 Using the Bio-Dynamic Compost Preparations & Sprays in Garden, Orchard & Farm, 1984 Ehrenfried Pfeiffer–Erika Riese: Grow a Garden and Be Self-Sufficient, Mercury Press, 1981 Bio-Dynamics: Three Introductory Articles, Charter, 1999 The Biodynamic Treatment of Fruit Trees, Berries and Shrubs, Biodynamic Farming & Gardening Association, 1976 Weeds and What They Tell, Biodynamic Farming & Gardening Association, 1981
Magyarul Szívelőadások; ford. Boros Mária; Magánkiadás, Ispánk, 2019 (Pfeiffer sorozat) Christian Rosenkreutz kémiai menyegzője. Ehrenfried Pfeiffer nyolc előadásának jegyzetei. 1947. január–május, New York, Spring Valley, Threefold Farm; ford. Boros Mária; Magánkiadás, Ispánk, 2020 (Pfeiffer sorozat) A biodinamikus komposzt-preparátumok és permetek alkalmazása a kertben, gyümölcsösben és a mezőgazdálkodásban; ford. Boros Mária; Magánkiadás, Ispánk, 2020 (Pfeiffer sorozat) Az emberiség szellemi vezetése; ford. Boros Mária; Magánkiadás, Ispánk, 2021 (Pfeiffer sorozat) A gyomnövények és amiről mesélnek; ford. Boros Mária; Magánkiadás, Ispánk, 2021 (Pfeiffer sorozat) Ehrenfried Pfeiffer–Erika Riese: Ültess kertet és légy önellátó. Öt illusztrációval és egy kerttervvel, melyet Nikolaus Stoecklin készített; ford. Boros Mária; magánkiad., Ispánk, 2023 (Pfeiffer sorozat) A Föld arca. A táj és kapcsolata a talaj egészségével; ford. Boros Mária; magánkiad., Ispánk, 2024 (Pfeiffer sorozat) Ehrenfried Pfeiffer–Michael Maltas: Biodinamikus gyümölcstermesztés; ford. Vojczek Judit; magánkiad., Ispánk, 2024 (Pfeiffer sorozat) Bevezetés a biodinamikába; ford. Boros Mária; magánkiad., Ispánk, 2025 (Pfeiffer sorozat) Michael arkangyal küldetése. Készült az 1946-ban tartott előadások jegyzetei alapján; ford. Boros Mária; magánkiad., Ispánk, 2025 (Pfeiffer sorozat)
Ajánlott irodalom Thomas Meyer: Egy élet a szellemért. Ehrenfried Pfeiffer, 1899–1961; kiad., bev. Thomas Meyer, ford. Kovács Éva Klára; Arkánum Szellemi Iskola, Ispánk, 2007 (Arkánum Szellemi Iskola könyvtára sorozat)
Jegyzetek
További információk Frisch Mihály: Emlékezés Ehrenfied Pfeifferre Frisch Mihály: Mi lesz a jövő energiaforrása? Életrajz fényképekkel (német) Pfeiffer Center (angol)
Kategória:Antropozófusok Kategória:Német kémikusok Kategória:Német biokémikusok Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek