Aleksander Kwaśniewski (, Białogard, 1954. november 15. –) lengyel politikus és újságíró, 1995. december 23. és 2005. december 23. között a Lengyel Köztársaság elnöke.
Kwaśniewski az 1980-as években a pártállam idején a kommunista Lengyel Hallgatók Szocialista Szövetsége (Socjalistyczny Związek Studentów Polskich) tagja volt, majd az 1980-as években sportminiszter. A rendszerváltást követően a posztkommunista, balközép A Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája (Socjaldemokracja Rzeczypospolitej Polskiej) vezetője lett, amely a kommunista állampárt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt (Polska Zjednoczona Partia Robotnicza) utódpártja volt, valamint a Demokratikus Baloldali Szövetség (Sojusz Lewicy Demokratycznej) vezetője volt. Az 1995-ös elnökválasztáson legyőzte a hivatalban lévő elnököt, Lech Wałęsa-t, majd 2000-ben az első fordulóban aratott egyértelmű győzelemmel újraválasztották. Elnöksége idején Lengyelország átfogó modernizáción ment keresztül: a gazdaság gyors ütemben növekedett (a bruttó hazai termék tíz év alatt megkétszereződött), elfogadták az új lengyel alkotmányt 1997-ben, az ország csatlakozott a NATO-hoz 1999-ben, majd 2004-ben az Európai Unióhoz. 2004-ben közvetítő szerepet játszott az Ukrajnában zajló Narancsos Forradalom idején létrejött, demokráciapárti politikai megállapodásban.
Egy 2020-ban a lengyel Rzeczpospolita napilap által készített közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek relatív többsége Aleksander Kwaśniewskit tartotta Lengyelország 1989 utáni történetének legjobb köztársasági elnökének.
Élete és pályafutása Aleksander Kwaśniewski a Białogard városában született 1954. november 15-én. Apja az 1940-es években történt áttelepítést követően Vilniusban élt, majd kezdetben egy repatriációs hivatalban dolgozott. Orvosi diplomát szerzett, sebészként tevékenykedett, később a Białogard vasúti rendelőintézet vezetője lett, emellett labdarúgó-játékvezetőként is volt. Anyja Vilniusban nőtt fel egy orosz nyelvű, pravoszláv családban, amely a második világháborút követően Dojlidyban telepedett le. Ápolónőként dolgozott, házasságkötése után azonban a családjának szentelte magát, és nem vállalt hivatásos munkát. Testvére a białystoki szakrális építészet ismert alakja, Michał Bałasz volt. Aleksander Kwaśniewski húga az 1980-as évek elején Svájcban telepedett le, ahol szemészként helyezkedett el.
1973 és 1977 között a Gdański Egyetem közlekedésgazdaságtan és külkereskedelem szakán tanult, tanulmányait azonban nem fejezte be. Ebben az időszakban kapcsolódott be a politikai életbe: 1977-ben belépett az akkori állampártba a Lengyel Munkáspárthoz, amelynek az 1990-es feloszlatásáig tagja maradt.
1982-ig aktív szerepet vállalt a kommunista diákszervezeti mozgalomban. 1976–1977 között a Lengyel Diákok Szocialista Szövetsége (SZSP) egyetemi tanácsának elnöke, 1977 és 1979 között pedig a gdański vajdasági szervezet alelnöke volt. 1977 és 1982 között az SZSP országos vezető testületeinek is tagja volt.
1981 novembere és 1984 februárja között a kommunista irányítás alatt álló diáklap, az ITD főszerkesztőjeként dolgozott, majd 1984 és 1985 között a kommunista ifjúsági napilap, a Sztandar Młodych főszerkesztője volt. 1985-ben társalapítója lett Lengyelország első számítástechnikai folyóiratának, a Bajteknek. 1985 és 1987 között az ifjúsági ügyek minisztere volt Zbigniew Messner kormányában, ezt követően pedig 1990-ig az Ifjúsági és Testkultúra Bizottság elnöki tisztségét töltötte be.
1988 októbere és 1989 szeptembere között Mieczysław Rakowski kormányának tagja volt: előbb miniszterként, majd a kormány Szociálpolitikai Bizottságának elnökeként. Részt vett a lengyelországi kerekasztal-tárgyalásokon, ahol Tadeusz Mazowieckivel és Romuald Sosnowskival együtt a szakszervezeti pluralizmus kérdésével foglalkozó munkacsoport társelnöke volt.
A Lengyel Munkáspárt feloszlatását követően, 1990 elején alapító tagja lett a posztkommunista, balközép A Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája (Socjaldemokracja Rzeczypospolitej Polskiej) pártjának, amelynek az elnöke volt 1995 decemberéig. 1991-ben részt vett a Demokratikus Baloldali Szövetség megalapításában.
1975 és 1979 között aktív tagja volt az Egyetemi Sportegyesületnek, majd a Lengyel Olimpiai Bizottságnak; utóbbi szervezet elnöki tisztségét 1988 és 1991 között látta el. Az 1991-es lengyelországi parlamenti választásokon a varsói választókerületben indult, ahol a legtöbb szavazatot szerezte meg, bár abszolút többséget nem ért el. Első és második képviselői ciklusában (1991–1995) az SLD parlamenti frakciójának vezetője volt.
1993 novembere és 1995 novembere között a külügyi bizottság tagja, valamint a Nemzetgyűlés alkotmány-előkészítő bizottságának elnöke volt.
Köztársasági elnökként (1995–2005)
Aleksander Kwaśniewski az 1995-ös lengyel elnökválasztáson éles és sokszor kiélezett kampányt követően győzött: a második fordulóban a szavazatok 51,7%-át szerezte meg, míg az akkor hivatalban lévő elnök, a Szolidaritás egykori vezetője, Lech Wałęsa 48,3%-ot kapott. Kwaśniewski kampányának fő jelmondatai a „Válasszuk a jövőt” (Wybierzmy przyszłość) és a „Lengyelország mindenkié” (Wspólna Polska) voltak.
Politikai ellenfelei vitatták győzelmének tisztaságát, és bizonyítékokat hoztak nyilvánosságra arra vonatkozóan, hogy Kwaśniewski a választási regisztráció során és nyilvános megszólalásaiban valótlanul tüntette fel felsőfokú végzettségét. A bíróság megállapította, hogy valóban valótlan adatokat közölt, azonban ezt csak a választások után tárta fel, és nem szabott ki jogi szankciót. Kwaśniewski 1995. december 23-án tette le elnöki esküjét, majd még ugyanazon a napon a fegyveres erők főparancsnokává avatták Mińsk Mazowieckiben.
1997-ben a lengyel Życie című napilap arról számolt be, hogy Kwaśniewski 1994-ben találkozott egy volt KGB-tiszttel, Vlagyimir Alganovval a balti-tengeri Władysławowoban. Kwaśniewski kezdetben tagadta a találkozót, és rágalmazás miatt pert indított a lap ellen, később azonban elismerte, hogy hivatalos alkalmakon találkozott Alganovval, de azt továbbra is cáfolta, hogy Cetniewóban került volna erre sor.
Elnökségének egyik legjelentősebb eredménye az új lengyel alkotmány elfogadtatása volt, amely leváltotta a módosított, de még a kommunista korszakból származó alaptörvényt. Bár a korábbi alkotmányt megfosztották kommunista és sztálinista elemeitől, az új alkotmány hiánya gyakori bírálat tárgya volt Wałęsa elnöksége idején. Kwaśniewski aktívan támogatta az új alkotmány elfogadását, amelyet az 1997-es népszavazást követően, 1997. július 16-án hirdetett ki.
Kulcsszerepet játszott Lengyelország NATO-csatlakozásának előkészítésében. Ő vezette a lengyel delegációt az 1997-es madridi csúcstalálkozón, ahol Lengyelország, Csehország és Magyarország meghívást kapott a szövetségbe, majd az 1999-es washingtoni csúcson – a koszovói konfliktus idején – aláírta a NATO-tagságot megerősítő dokumentumokat. Támogatta a NATO további bővítését és a „nyitott ajtók” politikáját is.
2002-ben társszerzője volt a Rigai Kezdeményezésnek, amely a közép-európai államok együttműködését kívánta erősíteni a NATO és az Európai Unió további bővítése érdekében.
A közép- és kelet-európai regionális együttműködés szószólójaként 1996-ban csúcstalálkozót rendezett Łańcutban, és az ENSZ elé terjesztett egy, a szervezett bűnözés elleni fellépést célzó egyezménytervezetet. Részt vett több regionális vezetői találkozón is, Portorožban 1997-ben, Lőcsén 1998-ban, valamint Lvivben és Jaltában 1999-ben.
A korábban feszült lengyel–litván kapcsolatok javításában is meghatározó szerepet játszott: 1997-ben Vilniusban elnöki csúcstalálkozóra került sor, amelynek eredményeként barátsági szerződést írtak alá. Lengyelország ezt követően Litvánia NATO- és európai uniós csatlakozásának egyik legerőteljesebb támogatója lett, valamint Ukrajna egyik legfőbb európai pártfogójaként lépett fel.
A 2000-es lengyel elnökválasztáson Kwaśniewskit már az első fordulóban újraválasztották, a szavazatok 53,9%-ával. Kampányának jelmondata ekkor a „Otthon mindenkinek – Lengyelország” (Dom wszystkich – Polska) volt. A rendszerváltás óta ez az egyetlen lengyel elnökválasztás, amely már az első fordulóban eldőlt.
A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követően nemzetközi konferenciát szervezett Varsóban a közép-, kelet- és délkelet-európai térség vezetőinek részvételével a nemzetközi terrorizmus elleni fellépés erősítésére. Elnöksége alatt Lengyelország az Amerikai Egyesült Államok egyik fontos szövetségese lett a „terrorizmus elleni háborúban”, és lengyel csapatok vettek részt az iraki háborúban, ami jelentős vitákat váltott ki Lengyelországban és Európában.
Lengyelország 2004. május 1-jén, Kwaśniewski második elnöki ciklusa alatt vált az Európai Unió tagjává. Ő és felesége, Jolanta Kwaśniewska aktívan kampányoltak a csatlakozási szerződés 2003-as népszavazáson történő jóváhagyásáért. Kwaśniewski támogatta Európa keresztény gyökereinek megemlítését az európai alkotmányban is.
Leonyid Kucsmához fűződő jó kapcsolatai révén 2004 végén közvetítő szerepet vállalt az Ukrajnában kibontakozó Narancsos Forradalom idején, és több elemző szerint jelentős szerepet játszott a válság békés rendezésében.
2014 decemberében, az amerikai Szenátus hírszerzési bizottságának a CIA kihallgatási módszereiről szóló jelentése után Kwaśniewski elismerte, hogy 2003-ban hozzájárult egy titkos CIA-létesítmény működéséhez Lengyelország területén. Állítása szerint az ott folyó tevékenységeknek összhangban kellett volna állniuk a lengyel jogszabályokkal, azonban az Amerikai Egyesült Államok rendkívüli titoktartás mellett járt el a helyszínen.
Vitatott kegyelmi ügyek Aleksander Kwaśniewski elnökségének utolsó időszakában több, széles körű vitát kiváltó kegyelmi döntést hozott. 2005 decemberében – nem sokkal megbízatása lejárta előtt – kegyelemben részesítette Zbigniew Sobotka volt igazságügyi miniszterhelyettest, akit 3,5 év szabadságvesztésre ítéltek államtitok megsértése miatt, mivel értesítette a szervezett bűnözés tagjait egy ellenük készülő rendőrségi akcióról. Kwaśniewski az ítéletet letöltendő börtönbüntetésről felfüggesztett szabadságvesztésre módosította.
Szintén jelentős visszhangot váltott ki az úgynevezett Peter Vogel-ügy. Piotr Filipczyński, más néven Peter Vogel 1971-ben 25 év börtönbüntetést kapott egy különösen brutális gyilkosság miatt, amelyet 1979-ben 15 évre mérsékeltek. 1983-ban, a lengyelországi hadiállapot idején, útlevelet kapott, és elhagyhatta az országot. 1990-ben visszatért Lengyelországba, ahol korábbi svájci bankárként – a baloldali politikai körökhöz fűződő kapcsolatai miatt – a „baloldal könyvelőjeként” emlegették, mivel több tucat lengyel szociáldemokrata számláját kezelte. Noha 1987-ben elfogatóparancsot adtak ki ellene, Vogel éveken át szabadon mozgott Lengyelországban, majd végül 1998-ban Svájcban tartóztatták le. Kiadatását követően, 1999-ben Kwaśniewski kezdeményezte kegyelmi eljárását. 2005 decemberében – néhány nappal elnöki mandátuma lejárta előtt – Kwaśniewski kegyelmet adott Vogelnek, annak ellenére, hogy az ügyészség ezt ellenezte.
Rywingate-ügy Aleksander Kwaśniewski 2003-ban megtagadta a megjelenést azon különleges parlamenti vizsgálóbizottság előtt, amelyet a Rywingate-ügy körülményeinek feltárására hoztak létre. Álláspontja szerint az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy parlamenti bizottság vizsgálja a köztársasági elnök tevékenységét, továbbá a kérdésben nem álltak rendelkezésre egyértelmű jogértelmezések. A bizottság végül úgy döntött, hogy nem idézi be az elnököt.
2005 márciusában Kwaśniewski tanúként szintén megtagadta a megjelenést az Orlen olajipari konszern privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság előtt. Indoklása szerint a bizottság ellenzéki tagjainak tevékenysége – mivel azok az általa támogatott baloldali kormánnyal szemben álltak – politikailag ellene irányult.
Állambiztonsági múltjával kapcsolatos vádak