jobbra|bélyegkép|Begina-portré a 19. századból A beginák a 12. század második felében a Németalföldön indult női vallási mozgalom tagjai. Közösségben éltek, hasonlóan a szerzetesrendek tagjaihoz, de – tőlük eltérően – ezek a férjezetlen nők nem életre szólóan örök fogadalommal, hanem ígérettel vagy ideiglenes fogadalommal kötelezték el magukat a krisztusi tanok közös követésére, az evangéliumi eszmények (főként a szegénység) megtartására, az úgynevezett apostoli életre.
Az egyes begina-közösségek önállóak voltak, nem alkottak egységes szervezetet. A hagyományos szerzetesrendekkel ellentétben nem álltak közvetlen pápai vagy püspöki fennhatóság alatt. Minden közösség maga választotta meg vezetőjét, maga alakította ki a saját életmódját és szabályzatát, amelyben a vallásos gyakorlatok (imádság, szemlélődés, liturgia), az önfenntartó fizikai munka (főként szövés és csipkeverés) mellett jelentős szerepet kapott a szociális tevékenység (például betegápolás, szegénygondozás, tanítás) is.
A begina mozgalom a 13. században élte virágkorát. A 14. századtól az egyházi vezetés megkísérelte a begina-mozgalmat beterelni a meglévő és elismert szerzetesrendek (főként a dominikánusok és ferencesek) közösségébe, azok harmadrendjébe. Ettől kezdve az integrációt megtagadó közösségek működését a hivatalos egyház változó intenzitással folyamatosan ellenezte, időnként és helyenként tilalmazta, sőt egy részüket eretnekséggel vádolta. A 16. századra a legtöbb begina-közösség megszűnt: nagyobb részük valamely elismert szerzetesközösség harmadrendjéhez csatlakozott, kisebb részük a reformáció újonnan alakuló mozgalmaihoz. Csupán néhányuk érte meg a 19. századot. Ma már jobbára csak az UNESCO világörökség részét képező egykori begina-házak és begina-udvarok, azaz a beginázsok emlékeztetnek a beginákra.
Az elnevezés eredete bélyegkép|Begina ábrázolása az 1489-ben Lübeckben kiadott Des dodes dantz-ból jobbra|bélyegkép|Begina a 19. században jobbra|bélyegkép|Középkori begina jellegzetes öltözetében
Az eredeti elnevezés, a beghard vagy latinosan beguine szó eredetére számos magyarázat született.
Az egyik legvalószínűbb és a leginkább elfogadott magyarázat szerint a név a liège-i Lambert le Bègue pap nevéből származik, aki szülővárosában templomot és kolostort alapított a keresztes hadjáratokban elesett katonák özvegyei és árvái javára.Corpus Dictionary of Western Churches, szerk. T.C. O'Brien (Washington: Corpus, 1970) 81. o.; Michael Cox, Handbook of Christian Spirituality, rev. ed. (San Francisco: Harper & Row, 1985) 86. o.; Lucy Menzies, The Revelations of Mechthild of Magdeburg (London: Longmans, Green and Co., 1953) xviii; Columba Hart, előszó, Hadewijch: The Complete Works (N.Y.: Paulist, 1980) 3. o.; Fiona Bowie, előszó, Beguine Spirituality: Mystical Writings of Mechthild of Magdeburg, Beatrice of Nazareth, and Hadewijch of Brabant, ford. Oliver Davies (N.Y.: Crossroad, 1990) 12; McDonnell 431. o.
Egy másik lehetséges magyarázat szerint a középkori flamand nyelvben használt beghen szóból származik, ennek egyik jelentése „imádkozni”. A beghen másik jelentése koldulni, de mivel a rend tagjai kezdetben nem adományokból tartották fenn magukat, valószínűleg nem ez volt befolyással a rend elnevezésére. További magyarázat szerint Nivelles város védőszentje, Szt. Begga nevéből ered, mivel a legenda szerint ebben a városban alapították az első beginázst.Bowie 13. o.; Hart 3. o.; McDonnell 431. o.
További magyarázatok szerint a név az albigensekre,Richard William Southern, Western Society and the Church in the Middle Ages (London: Penguin, 1970) 321. o.; Bowie 12. o.; McDonnell 435. o. a kéregetésreThe American Heritage Dictionary of the English Language, ed. William Morris (N.Y.: American Heritage, 1975) vagy a beginák jellegzetes öltözetének szürke színéreHart 3. o.; cf. Bowie 10. o. utalhatott.
Egyik magyarázat sem teljesen meggyőző,Az elméletek áttekintéséért és kritikájáért, ld. McDonnell 430-38. o. de valószínű, hogy a beguine elnevezés eredetileg sértő szándékú, lekicsinylő lehetett, a holland nyelvben a mai napig a lekicsinylő begijn-tjes kifejezéssel utalnak a beginákra, és valószínű, hogy az üldözések idején szinte az eretnek szinonimájaként használhatták a szót.McDonnel, 430. o.
A beginák, illetve védelmezőik ezért inkább a szent vagy vallásos nők kifejezéssel utaltak magukra, vagy más körülíró kifejezéseket, mint például „mulieres vulgariter dictae beguinae” használtak írásaikban. Egészen a 13. század végéig a „begina” elnevezést önmagában nem nagyon használták.McDonnell 4-5. o., 445. o.
A mozgalom társadalmi háttere
A középkori Európában a nők társadalmi helyzetét és szerepét nagymértékben meghatározta a férfiaktól való anyagi és szociális függés. A korra jellemző felfogás szerint a nők veszélyes, érzéki és buja lények voltak, akiknek semmi keresnivalójuk nem volt a férfiak szellemi és intellektuális világában; a nőiesség és a vezető pozíciókkal együtt járó tekintély pedig összeegyeztethetetlen volt.Bowie, 5-9. o.
A nemesi származású nők előtt ezért lényegében csak két lehetőség állt: a házasság vagy a zárda, míg az alacsonyabb származású nők szerencsés esetben saját vállalkozásba foghattak és fenntarthatták önállóságukat. A 12. századi Nyugat-Európában ezek a társadalmilag elfogadott lehetőségek azonban nem tükrözték a valóságot: a mai Franciaország, Németország, Hollandia és Belgium területén az egyedülálló nők száma jelentősen meghaladta a „házasságképes” férfiak számát,Bowie 14. o. a helyi háborúk, a keresztes hadjáratok, járványok, illetve a cölibátushoz kötött világi és egyházi pozíciók magas száma miatt.Az egyházi és szerzetesi pozíciókat betöltőkkel szemben egyértelmű ez a követelmény, de például bizonyos esetekben a céhek is megtiltották tagjaiknak, hogy házasodjanak. Ld. McDonnell 84
Mindezek eredményeként a nemesi származású nőknek igen nehéz volt megfelelő házasságot kötnie, de egyedül sem maradhattak: a korabeli szokásjog értelmében nem örökölhettek és a társadalmi elvárások értelmében nem alacsonyodhattak le a kétkezi munkához.Ld. McDonnell 85. o. és Lukács 16.3: „Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek”
A helyzet a vallási életben sem volt jobb. A nőket és férfiakat közösen befogadó kolostorokat az egyház elutasította és a nők előtt is nyitva álló szerzetesrendek száma olyan alacsony volt, hogy a „kereslet”, azaz a jelentkezők száma jelentősen meghaladta a rendelkezésre álló helyek számát.Southern 310. o., 323. o. Ehhez járult még, hogy a korábban jelentős önállóságot és tekintélyt élvező zárda-főnökasszonyok hatáskörét is korlátozták,Ann Matter, "Innocent III and the Keys to the Kingdom of Heaven’’; Women Priests: A Catholic Commentary on the Vatican Declaration, ed. Leonard Swidler and Arlene Swidler (N.Y.: Paulist, 1977) 150; Southern 313; McDonnell 189-90. illetve a társadalmi-gazdasági változások következményeként a zárdák egyre inkább csak a nemesség és a gazdag polgárok leányai számára álltak csak nyitva. Európa nyugati felén ekkor már megkezdődött a mezőgazdasági cserekereskedelemről való áttérés a pénz-alapú gazdaságra és ennek megfelelően a legtöbb kolostor jelentős belépési díjat követelt.Ld. Bowie 10. o.; Southern 315. o.; McDonnell 63, 85, 89-94, 96-97.
Mindamellett, hogy a nők számára a házasság és a zárda is egyre elérhetetlenebb lett, az ezredfordulótól kezdve számos új vallási mozgalom indult és egész Európát áthatotta a vallási megújulás láza. A beginákkal szinte egyidőben jelentek meg a valdensek, a lollardok, a katarok vagy albigensek, joachimiták és a flagellánsok. Az eretnekmozgalmak elsősorban Franciaország déli részén nyertek teret (ld. katarok, valdensek), de Európa más részén is hatással voltak a vallási gondolkodásra. Ugyanakkor az eretnekmozgalmakkal párhuzamosan megjelentek az egyház megújulását szorgalmazó szerzetesrendek is, mint például a ferencesek vagy domonkosok.Umberto Eco kiváló regénye „A rózsa neve” nagyszerű áttekintést ad erről a korról, ezen felül a regény egyik szereplője Bernard Gui inkvizítor, a beginákat is üldözte.
A kialakuló mozgalmak közös nevezője az egyházi reform követelése mellett a vita apostolica, azaz a Jézus követő apostolok életvitelének hirdetése volt.Emilie Zum Brunn and Georgette Epiney-Burgard, Women Mystics in Medieval Europe, ford. Sheila Hughes (N.Y.: Paragon House, 1989) XVI. Az ókeresztény közösségekre jellemző szegénység és személyi szabadság éles ellentétben állt a világi és egyházi hatóságokat képviselő személyek életvitelével, illetve az egész feudális társadalmat átható személyi függés elvével.
A mozgalom megjelenése
A begina mozgalom történetének áttekintését nagymértékben megnehezítik a mozgalom sajátságai: a rendnek nem volt alapító figurája (ha eltekintünk a fent már említett Lambert le Bègue pap legendájától) vagy a templomosokhoz hasonló nagymestere, illetve nem egy férfiak számára alapított mozgalom mintájára, azzal párhuzamosan alakult ki. Mivel nem volt alapító személy, nem volt szabályzat és központi rendház sem, minden begina közösség autonóm módon szerveződött és működött. A közösségeket senki nem fogta össze szervezeti vagy ideológia alapon, habár a begina szellemiséget vagy filozófiát (ld. lent) leginkább a misztikusok tanaihoz lehet hasonlítani. Mivel a mozgalom a németalföldi nők spontán szerveződő csoportjaira alapult, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy egy adott esemény az összes begina közösséget egyformán érintett volna. A liège-i Lambert pap által helyi gazdag özvegyek számára megalapított rendházát sem lehet ezért a begina mozgalom eredetének vagy központjának nevezni és tulajdonképpen máig vitatott, hogy kiket lehet a beginák közé sorolni.Joanna Ziegler, "Some Questions Regarding the Beguines and Devotional Art," Vox Benedictina, October 1986, 345. o.
A fentieket is figyelembe véve a begina mozgalom kezdetét a belgiumi Brabant tartományban található liège-i Püspökség területére teszik, de vitatott, hogy az első rendházat Liège vagy a közeli Nivelles városában alakították ki.Bowie 14-15. o.; McDonnell 7. o. A liège-i püspökség egyik papja, Lambert le Bègue a fennmaradt források szerint bátorította azokat a nőket, akik „vallásos életet” kívántak követni a zárdák falain kívül is. Az első csoport, akik útmutatása alapján és részben vezetése alatt működött és akiket az első begináknak tekintenek, 1170 és 1175 között jelent meg.Bowie 14
Az első begina közösség példáját hamarosan mások is követték: 1207-ben Mechelenben, 1234-ben Leuven-ben, 1244-ben Brugge-ben, illetve 1245-ben Brüsszelben. A 12. század végére szinte nem volt olyan város és falu Flandria és Németalföld területén, ahol ne éltek volna beginák, míg a nagyobb városokban akár két vagy három rendház is működött. A legnagyobb begina közösségek, mint például a genti rendház, több ezer begina számára nyújtottak otthont.
A kora középkori társadalom szociális és vallási igényeire spontán választ adó beginák hamarosan igen jelentős hatást gyakoroltak a hétköznapi emberek vallási életében. A begina rendházak a miszticizmus városi központjaivá váltak, és a ferences rendi szerzetesekkel egyetemben új vallási nézeteket terjesztettek a németalföldi lakosság körében.
A beginák élete jobbra|bélyegkép|Beginák a dendermondei rendházból jobbra|bélyegkép|A begina-rendház a belgiumi Dendermondében jobbra|bélyegkép|A diesti beginázst 1252-ben alapították
A begina-közösségek életét nagymértékben meghatározta a tagok társadalmi helyzete és háttere: egyes csoportok csak nemesi származású nőket vettek fel, másokat kimondottan alacsony származású vagy nagy szegénységben élő nők számára hoztak létre, megint más begina-csoportok mindenkit befogadtak.