Salamon (1053–1087 körül), Magyarország királya 1063 őszétől 1074. márciusi trónfosztásáig. I. András magyar király idősebb fiaként már 1057-ben ifjabb királlyá koronázták, ám 1060-ban nagybátyja, Béla megdöntötte apja uralmát, így menekülniük kellett a Magyar Királyságból. 1063-ban német segítséggel sikeresen visszatért és elfoglalta a trónt, ez alkalmából feleségül vette IV. Henrik német-római császár húgát, Juditot. A következő évben megállapodott unokafivéreivel, Gézával és Lászlóval, akik megkapták az ország egyharmadát kitevő dukátus kormányzását, majd Salamont 1064-ben újból megkoronázták. A gyermekkirály mellett az ország irányítását ekkor anyja, Anasztázia, és az ország főurai vitték.
Békés időszak következett, az unokafivérek többízben együtt harcoltak a csehek és besenyők ellen is. Kapcsolatuk az 1070-es évek elejére azonban megromlott és viszállyá fordult, végül a mogyoródi csatában (1074. március 14.) döntő vereséget mértek rá. A trónt I. Géza foglalta el, míg Salamon visszaszorult az ország nyugati részére, csak Moson és Pozsony vármegyéket tudta megtartani. 1081-ben hivatalosan is lemondott a trónról, ám mivel merényletet tervezett az új király, I. László ellen, így börtönbe vetették Visegrádon.
A király 1083-ban, I. István király szentté avatása alkalmából szabadította fel Salamont. Az egykori király többször is megpróbálta visszaszerezni koronáját, ám nem járt sikerrel. Egyes források szerint egy rablóhadjárat során esett el a Bizánci Birodalomban, míg egy későbbi legenda szerint szerzetesnek állt és Pólában hunyt el 1087 körül, ahol később szentként kezdték tisztelni – biztos adatok azonban nem maradtak fenn haláláról.
Élete Ifjúsága balra|bélyegkép|169x169px|Salamon király és testvére, Dávid királyi herceg (Képes krónika) Édesapja I. András, Vazul egyik fia volt. Mivel Vazul nem volt elégedett István kiválasztott örökösével, az 1030-as években fellázadt ellene. Az engedetlenséget István keményen megtorolta; Vazult megvakíttatta és az egész családot száműzte. Először Csehországban telepedtek le, Ulrik cseh fejedelem udvarában, majd innen hamarosan lengyel földre távoztak, ahol II. Mieszko látta őket vendégül. Bélát hátrahagyva, András és Levente a kijevi fejedelemhez, Bölcs Jaroszlávhoz utaztak tovább. Feltehetően itt tért át az ortodox kereszténységre és vette fel Oroszország védőszentjének, Szent Andrásnak a nevét (korábbi pogány nevét nem őrizték meg a források). Kijevi száműzetésének éveiben vette feleségül Bölcs Jaroszláv lányát, Anasztáziát. Frigyük azonban sokáig gyermektelen maradt.
bélyegkép|jobb|250px|Salamon király és Géza herceg viszályát ábrázoló miniatúra a Képes Krónikában. Elöl a trónon ülő Salamon, mellette Vid ispán, kezében két karddal. A háttérben Géza herceg a hódoló bizánciakkal. Vid ispán ekként uszítja Salamont a herceg ellen: "Miképpen két éles kard nem férhet meg egy hüvelyben, úgy egy országban nem országolhattok ti ketten."
András életében akkor állt be újabb fordulat, amikor a Orseolo Péter ellen szervezkedő magyarok visszahívták a magyar trónra, amit 1046 második felében el is foglalt. Mivel feleségétől nem születtek gyermekei, 1048 körül hazahívta öccsét, Bélát és megtette örökösének.
A Péter elűzésébe bele nem nyugvó német uralkodó III. Henrik többször is Magyarországra tört, de támadásait rendre visszaverték. Ezután kezdődtek meg a béketárgyalások, melyeket már fia, IV. Henrik zárt le. Az 1058-ban született megállapodás egyik eleme egy dinasztikus házasság létrejötte volt, melynek értelmében András 5 éves Salamon fiával eljegyezték IV. Henrik 11 éves Judit nevű nővérét. A békekötést megelőzően Salamont királlyá is koronáztatta apja.
Ezután és az 1059-es tiszavárkonyi találkozó után Béla joggal érezte úgy, hogy nemcsak uralkodói címe, de élete is veszélyben forog, ezért Lengyelországban keresett menedéket. Innen 1060-ban Béla, feleségének unokaöccse, II. Boleszláv támogatásával tért vissza, és megdöntötte András hatalmát. A harcok során András életét vesztette, feleségének és gyermekeinek pedig menekülniük kellett. Az elkövetkező három évet jegyesének testvérénél, Henriknél töltötték az ausztriai Melk városában. Közben a német udvarban is változások történtek, melyről az Altaichi évkönyvek (Annales Altahenses) tájékoztatása alapján tudunk; IV. Henrik anyját, Ágnest Adalbert brémai érsek váltotta a régensi székben. 1063 augusztusában a mainzi gyűlésen úgy határoztak, hogy Salamont vissza kell ültetni a magyar trónra, ezért haddal indultak Magyarország felé. A sereg élén maga az érsek és Nordheimi Ottó álltak.IV. Henrik hadjárata Béla ellen Salamon visszahelyezésére. (1060–1064) – Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme A német fellépés hatásosnak bizonyult, miután a király meghalt, fiai Lengyelországba menekültek, Salamon pedig hamarosan elfoglalhatta a trónt.
Útja a trónig Az ország nem lett német hűbéres, de a német hatalmi szférába került. A német befolyást csak erősítette a tény, hogy még osztrák földön 1063-ban Salamon és Judit házasságra léptek. Azonban nem sokkal a német haderő kivonulása után, az év őszén Béla király fiai újra lengyel segédcsapatokkal támadtak az országra. A lengyel haderőt maga II. Boleszláv vezette,Magyarország uralkodói. Budapest: Pannonica. 2003 = Magyar Századok, 42. oldal de csatlakoztak hozzájuk azok a főurak is, akik korábban Béla hívei voltak, így az új uralkodó alatt háttérbe szorultak. Salamon a túlerő miatt menekülni kényszerült, és a nyugati határszélen, Moson várában talált menedéket. Újabb polgárháború kitörése fenyegetett, melyet azonban a püspököknek diplomáciai úton sikerült megelőznie. Ebben komoly szerepe volt Dezső győri püspöknek. Az egymással szemben álló felek 1064. január 20-án Győrben kötötték meg a viszályt lezáró békét, amelynek értelmében Géza elismeri Salamon uralmát, cserébe megkapja az ország harmadát kitevő hercegséget, a dukátust, melynek vezetésébe bevonta testvérét, Lászlót is (a nyitrai részeket Géza, a biharit László irányította). A megbékélés látványos megnyilvánulásaként Salamon és Géza közösen ünnepelték meg a húsvétot Pécsett, és 1064. április 11-én maga Géza helyezte Salamon fejére a koronát.
Koalíciós kormányzás Ekkoriban azonban Salamon még mindig gyermek volt (10-11 éves lehetett), ezért az ország irányítását kezdetben anyja és az ország főurai vitték, köztük VidVid, a cikk eredeti forrása a Pallas lexikon és Ernye ispán. A kezdeti években egyetértésben folyt a kormányzás, ezt jól mutatják a külföld felé folytatott közös fellépések.
Ezek első példája a horvát bán megsegítésére 1067-ben indított csapatok voltak. Ulric isztriai őrgróf elfoglalta Zvonimir bán Kvarner-öböl körüli területeit. A bán megsegítése családi ügynek is számított, hiszen Zvonimir felesége, Ilona Géza herceg húga volt. A király és herceg segített visszaszerezni Zvonimir elfoglalt területeit.
1068-ban szintén közösen léptek fel Lengyelország oldalán a cseh-lengyel harcokban, melynek során a magyar csapatok Trencsén után csehországi területeken is felléptek (a csehek elleni hadviselés egyik emblematikus figurája volt Opos vitéz).
1068-ban Erdély felől Ozul besenyő-úz vezér csapataival Erdély feldúlása után a Meszesi-kapun át rátörtek a Nyírségre (totam provinciam Nyr) majd a Szamos és Lápos vidékének végigpusztítása után visszavonultak Erdély területére. Salamon király csapatai ekkor - Géza és László hercegekkel - a támadók után nyomultak és vereséget mértek rájuk a Kerlés melletti csatában.
1071-ben a besenyők Valkó vármegyei területeket fosztogattak. A magyar meggyőződés szerint erre a Bizánci Birodalom biztatta fel őket, ezért elhatározták, hogy elfoglalják Belgrádot. Egy besenyő támadást kivédve, 3 hónapi ostrom után sikerült a várost meghódoltatni. Az átadás azonban elvetette a viszály magját a magyarok között, hiszen a várat védő Niketász nem Salamonnak, hanem Gézának adta meg magát. A hadi zsákmány elosztása felett is viták támadtak a felek között; Salamon a felosztásba azokat is be kívánta vonni, akiknek Géza szabad elmenetelt biztosított. Salamon tanácsnokaival, Vid ispánnal és vejével, Iliával, Radovánnal és Frank gyulafehérvári püspökkel úgy állapodtak meg, hogy a Gézát illető 1/3 helyett csak 1/4-et adnak neki, a többin pedig Salamon, Vid és Ilia osztozik. Tovább fokozta az ellentétet a király és a herceg között, hogy a bizánci császár csak Gézához menesztett követeket. thumb|bal|250px|Orlai Petrich Soma: Salamon királyt anyja megátkozza. A képes Krónika így tudósít: "Kedves fiam, sohasem hallgattál tanácsomra, sem Ernyei tanácsára, sem más híveidre; mindig csak Vid szava után jártál, és íme tönkretetted magadat meg a tieidet! Nemde mindig javallottam és mondottam: elég neked Magyarország koronája, és add békességgel atyádfiainak a hercegséget. Most aztán Vidből nem lehetett herceg, de neked sem lesz többé koronád." A krónikás szerint Salamon haragra gerjedt és csak nejének köszönhetően nem ütötte meg anyját.
Salamon 1072-ben újabb támadást indított Bizánc ellen, ekkor már csak Géza tartott vele, László a Nyírségben maradt csapataival. A hadsereg egészen Nisig hatolt. Ekkorra Salamon már húszas évei elején járt, és a Képes Krónika leírása szerint anyja jótékony hatása alól kikerülve sokkal inkább hallgatott Vid ispánra, aki tanácsaiban folyamatosan a hercegek elveszejtésére buzdította. 1073-ban ha nem is fegyveres, de nyílt konfliktus bontakozott ki a két oldal között, de egyelőre a diplomácia eszközeivel sikerült megóvni a békét. Először 1073-ban született megállapodás az esztergomi szigeten, majd 1073. november 11-étől 1074. április 24-éig tartó fegyvernyugvásban állapodtak meg. Azonban mindketten elkezdtek szövetségeseket keresni; Salamon a németek felé tapogatózott, Géza pedig először a Kijevi Ruszba, Csehországba és Lengyelországba küldte öccseit, mivel mindhárom udvarban rokoni kapcsolatokkal rendelkeztek.
Megosztott királyság Salamon sikerrel járt sógoránál, és egy német haddal Gézára támadott. A Kemejnél (Szolnok közelében) 1074. február 26-án lezajlott ütközetben a magyar-német hadak súlyos vereséget mértek Gézára, akit váratlanul ért a támadás, és ezt súlyosbította embereinek (Petrud, Bikás és Zounok ispánok) árulása. Ezért a csatát nem a győzelemért vívta, hanem biztos visszavonulását akarta kiharcolni Vác felé. Ott találkozott László öccsével és sógora, I. Ottó (1045-1087) olmützi herceg segélyhadával. Salamon, aki nem tudott az erősítésről, üldözni kezdte Gézát, és 1074. március 14-én Mogyoródnál újra összecsaptak. Ezúttal Salamon szenvedett vereséget, és menekülni kényszerült. Opos vitézzel sikerült a nyugati határig jutnia és ott Pozsony és Moson várában berendezkednie. A hercegek sorra vették birtokukba a várakat (Kapuvár, Baboth és Székesfehérvár), amivel Géza lett az ország nagyobb hányadának az ura.
Ezzel az országnak két uralkodója lett: Salamon, aki a nyugati határszélen feltehetően csak egy keskeny sávot birtokolt, és Géza, az ellenkirály, aki az ország nagy részét uralta. Salamon nem nyugodott bele országa elvesztésébe, hanem sógorához, IV. Henrikhez fordult segítségért, aki 1074 nyarán meg is indult csapataival Magyarország felé. Cserébe hatalmas árat kellett fizetnie: Salamon a királyságot ajánlotta hűbérül, így kockáztatva az ország függetlenségét. Salamon csekély haderejével Nyitránál harcolt, sikertelenül. A császári haderő Vácig nyomult előre, de nem sok sikert ért el, mert a felperzselt föld taktikáját használó magyarok kiéheztették, és vissza kellett fordulniuk. Judit velük tartott, Salamon viszont Pozsonyban maradt. Ettől kezdve mindkét király azon munkálkodott, hogy hatalmát kizárólagossá tegye. A következő években folyamatos harcokkal és tárgyalásokkal próbálták hatalmukat legitimálni, de csak a szemben álló felek változtak, ugyanis Géza halála után László lett az új ellenkirály. A határszélre szorult Salamon megmaradt királyságában királyként viselkedett; gyakorolta uralkodói jogait és pénzt veretett.
Trónvesztése