Ralph David Firman Jr. (Norfolk, 1975. május 20.) angol születésű ír autóversenyző.
Édesanyja ír származású, és noha Ralph pályája elején még brit licenc alatt versenyzett, karrierje nagy részét ír licencel teljesítette. Édesapja a Van Diemen nevű, versenyautókat felkészítő műhely társalapítója, nővére Natasha pedig szintén sikeres autóversenyző.
Pályafutása
1993-ban a Formula Vauxhall Junior sorozat bajnoka volt. 1995-ben másodikként, majd 1996-ban elsőként zárta a brit Formula–3-as bajnokságot. 1996-ban megnyerte a Makaói Formula–3-as nagydíjat is.
1997 és 2002 között a japán Formula–Nippon sorozatban versenyzett. Ez időszak alatt hét futamgyőzelmet szerzett, 2002-ben pedig megnyerte a bajnoki értékelést.
Formula–1 180px|balra|bélyegkép|A 2003-as francia nagydíjon
2003-ban a Formula–1-es Jordan-istálló versenyzője lett. A szezon ötödik versenyén, Spanyolországban nyolcadik lett és megszerezte első pontját a sorozatban. A magyar nagydíj szabadedzésén komoly balesetet szenvedett. Autója hátsó légterelőszárnya leesett, Ralph elvesztette kontrollját a versenyautó felett és nagy sebességgel a gumifalba csapódott. Sérülései miatt nem vehetett részt sem a magyar, sem az olasz versenyen. Helyét a magyar Baumgartner Zsolt vette át a csapatban. Firman a szezon utolsó két futamára tért vissza. Egy pontjával végül huszadikként zárt az összetettben.
Formula–1 után 180px|balra|bélyegkép|2010-ben a japán Super GT bajnokság egy futamán
2004-ben részt vett a Le Mans-i 24 órás versenyen. A futamon Tom Coronel és Justin Wilson váltótársaként indult. Az alakulat 313 kört tett meg, eredményük azonban nem minősült értékelhetőnek.
Tizenhat futamon képviselte hazája csapatát a 2005–2006-os A1 Grand Prix-szezonban. A versenyek nagy részén pontszerzőként végzett, egy alkalommal pedig dobogón is állt. A csapat másik pilótájával, Michael Devaney-el együtt hatvannyolc pontot gyűjtöttek, mellyel a nyolcadik helyen zárták az összetett értékelést. A 2007–2008-as idényben mindössze két futamon volt jelen, a többi versenyen pedig Adam Carroll vezette az ír csapat autóját.
2005 óta rendszeres résztvevője a japán Super GT sorozatnak. Társával, Daisuke Ito-val bajnoki címet szerzett a 2007-es szezonban. Ralph ezentúl második lett a 2009-es, és harmadik a 2005-ös szezonban.
Eredményei Teljes Formula–1-es eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 2003 Jordan Ford AUSKi MAL10 BRAKi SMRKi ESP8 AUT11 MON12 CANKi EUR11 FRA15 GBR13 GERKi HUNVi ITA USAKi JPN14 20. 1
Le Mans-i 24 órás autóverseny
Év Csapat Autó Csapattárs Csapattárs Helyezés 2004 Racing for Holland Dome S101 Justin Wilson Tom Coronel nem értékelhető
Teljes eredménylistája az A1 Grand Prix sorozaton
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2005–06 Ireland GBRSPR GBRFEA GERSPR9 GERFEA6 PORSPR19 PORFEA3 AUSSPR AUSFEA MYSSPR7 MYSFEA9 UAESPR4 UAEFEAKi RSASPR4 RSAFEAKi IDNSPR6 IDNFEAKi MEXSPRKi MEXFEAKi USASPR5 USAFEA6 CHNSPR CHNFEA 8. 68 2007–08 NEDSPR8 NEDFEA6 CZESPR CZEFEA MYSSPR MYSFEA ZHUSPR ZHUFEA NZLSPR NZLFEA AUSSPR AUSFEA RSASPR RSAFEA MEXSPR MEXFEA SHASPR SHAFEA GBRSPR GBRSPR 6. 94
Jegyzetek
Fordítás
Külső hivatkozások
A Ralph Firman Racing honlapja Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon Profilja a driverdatabase.com honlapon
Kategória:Ír autóversenyzők Kategória:Ír Formula–1-es versenyzők Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek