Lorenzo Bandini (Barce, Líbia, 1935. december 21. – Monaco, 1967. május 10.) olasz autóversenyző, volt Formula–1-es pilóta. Az 1963-as Le Mans-i 24 órás verseny győztese.
Pályafutása Líbiai kolonista családban született. Bandini egy közúti forgalomban is használatos kocsival kezdte pályafutását. A kocsit annak az autószerelő műhelynek a tulajdonosa adta neki kölcsön, ahol szerelőként dolgozott. 1959-ben már az új Formula Junior kategóriában állt rajthoz, s két év alatt olyan jó formát mutatott, hogy a Ferrari is felfigyelt rá. Amikor azonban 1961 elején üresedés támadt a csapatnál, mégis honfitársát Giancarlo Baghetti-t választották.
Végül a Scuderia Centro Sud tette lehetővé számára, hogy egy Cooper-Maserati volánja mögött bemutatkozzon a Formula–1-es mezőnyben. Bár pontot nem szerzett, viszont egy nem világbajnoki versenyen, belgiumi bemutatkozása előtt Pau-ban harmadik lett Jim Clark és Jo Bonnier mögött. Olyan jól hajtott, hogy 1962-ben mégis sikerült átkerülnie a Ferrarihoz. Már első versenyén, a monacói nagydíjon harmadik lett. 1963-ban az utolsó 7 versenyen vett részt. Franciaországtól Németországig a Centro Sud csapat BRM-jével, majd a következő négy versenyen ismét a Ferrarival. Ugyanebben az évben Ludovico Scarfiottival megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt.
Egyetlen Formula–1-es győzelmét az 1964-es osztrák nagydíjon szerezte, amelyet a zeltwegi repülőtéren alakítottak ki. Az idény végén az összetettben negyedik lett, míg a világbajnoki címet csapattársa John Surtees hódította el. Monacóban 1965-ben és 1966-ban is második helyezett lett. 1966 végén már a Ferrari első számú pilótája volt. Ez évben csapattársával, Chris Amonnal megnyerte a Daytonai 24 órás és a Monzai 1000 km-es versenyt is.
Halála 1967. május 7-én, a monacói nagydíjon Bandini az első sorból indult, de autója motorjából folyt az olaj, ami végiglocsolta a pályát. Olyan veszélyessé vált a csúszós pálya, hogy néhány kör után Stewart, Rindt, Siffert, Surtess, Clark és Courage is feladta a versenyt. A 82. körben, a pálya kikötői részén, az alagút utáni sikánban Bandini autója megcsúszott és egy szalmabálának ütközött. A kocsi kigyulladt, Bandinit három percig nem tudták kiszabadítani az égő roncsból. A tragédiát végigkövették a televízió kamerái. Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, testének 70 százaléka megégett. Bandini három nap szenvedés után a kórházban meghalt.
Május 13-án, Reggiolóban temették el 100 000 ember előtt.100,000 at Bandini Rites, The New York Times, May 14, 1967, Page S4.
Teljes Formula–1-es eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Helyezés Pont 1961 Centro Sud MON NED BELKi FRA GBR12 GERKi ITA8 USA HN 0 1962 Ferrari NED MON3 BEL FRA GBR GERKi ITA8 USA RSA 12. 4 1963 Centro Sud MON BEL NED FRA10 GBR5 GERKi 10. 6 Ferrari ITAKi USA5 MEXKi RSA5 1964 Ferrari MON10 NEDKi BELKi FRA9 GBR5 GER3 AUT1 ITA3 4. 23 NART USAKi MEX3 1965 Ferrari RSA15 MON2 BEL9 FRA8 GBRKi NED9 GER6 ITA4 USA4 MEX8 6. 13 1966 Ferrari MON2 BEL3 FRAHN GBR NED6 GER6 ITAKi USAKi MEX 9. 12 1967 Ferrari RSA MONKi NED BEL FRA GBR GER CAN ITA USA MEX HN 0
Lorenzo Bandini díj bélyegkép|300px|jobbra|Bandini 1966-ban 1992 óta adják át a Lorenzo Bandini díjat (olaszul Trofeo Lorenzo Bandini) az év kiemelkedő személyének a nemzetközi motorsportban.
Év Győztese 1992 Ivan Capelli 1993–1994 Nem adták át 1995: 1994-ért David Coulthard 1996: 1995-ért Jacques Villeneuve 1997: 1996-ért Luca di Montezemolo 1998: 1997-ért Giancarlo Fisichella 1999: 1998-ért Alexander Wurz 2000: 1999-ért Jarno Trulli 2001: 2000-ért Jenson Button 2002: 2001-ért Juan Pablo Montoya 2003: 2002-ért Michael Schumacher 2004: 2003-ért Kimi Räikkönen 2005: 2004-ért Fernando Alonso 2006: 2005-ért Mark Webber 2007: 2006-ért Felipe Massa 2008: 2007-ért Robert Kubica 2009: 2008-ért Sebastian Vettel 2010: 2009-ért Lewis Hamilton 2011: 2010-ért Nico Rosberg 2012: 2011-ért Bruno Senna 2013: 2012-ért Piero Ferrari 2014: 2013-ért Daniel Ricciardo
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Formula–1-es balesetben meghalt versenyzők Kategória:Olasz Formula–1-es versenyzők Kategória:1935-ben született személyek Kategória:1967-ben elhunyt személyek