A lengyel–szovjet háború (a lengyel történetírásban lengyel–bolsevik háború) Szovjet-Oroszország és Szovjet-Ukrajna, valamint a Második Lengyel Köztársaság és az Ukrán Népköztársaság, négy újonnan született állam között zajlott az első világháború utáni Európában. Az oroszországi polgárháború részének is tekinthető, mivel egészében az egykori Orosz Birodalom területén folyt és szoros összefüggésben állt a polgárháború más összecsapásaival. Lengyelország, amely 1918-ban az évszázados felosztottság után visszanyerte államiságát, meg akarta védeni azokat a területeket, amelyeket tőle egyszer már elvettek, a szovjetek célja pedig az Orosz Birodalom által ellenőrzött területek megtartása volt, amelyek felett a világháború alatt elvesztették uralmukat. Mind a két oldal saját magát tekinti győztesnek: a lengyelek azt állítják, sikeresen megvédték államukat, míg a szovjetek a lengyelek 1920-as keleti támadásának visszaverése miatt tekintették magukat a győztesnek.

A versailles-i békeszerződés nem rendezte a Lengyelország és Oroszország közötti határokat, ennek megállapítását több, a háborút követő esemény hátráltatta. Ezek közé tartozik az 1917-es orosz forradalom, az orosz, a német és az osztrák birodalom szétesése, az oroszországi polgárháború, a központi hatalmak kivonulása a keleti frontról, valamint Ukrajna és Fehéroroszország függetlenedési igénye. Lengyelország államfője, Józef Piłsudski elérkezettnek látta az időt, hogy a keleti határokat, amennyire csak tudja, kitolja, hogy ezt követően meg tudja alkotni a lengyel vezetés alatt álló államok föderációját, a Międzymorzét. Ez Közép- és Kelet-Európa nagy részét egybeolvasztotta volna, s így megakadályozta volna mind a német, mind az orosz imperializmus feléledését. Lenin Lengyelországban látta a hidat, ami összeköttetést biztosít más kommunista mozgalmakhoz, amelyek segítségével el tudja terjeszteni Európában a kommunista forradalmakat.

1919-re már a lengyel hadsereg ellenőrizte Nyugat-Ukrajna nagy részét, miután megnyerte a lengyel–ukrán háborút; a Nyugat-ukrajnai Népköztársaság sikertelenül próbált meg független államot létrehozni, mert erre a területre mind az ukránok, mind a lengyelek igényt tartottak. Ezalatt Oroszországban, az ott folyó polgárháborúban a bolsevikok elkezdték átvenni az irányítást, és elkezdtek nyugatra terjeszkedni, az igényelt területek irányába. 1919 végére világos frontvonal kezdett kirajzolódni. A két fél közötti határon nyílt harc indult, miután Piłsudski serege 1920 áprilisában betört Ukrajnába. Itt egy hevenyészve összeállt, mégis ütőképes csapattal találta magát szemben, amely hirtelen rajtaütött. Ekkor a szovjet csapatok a lengyel erőket egészen a fővárosig, Varsóig visszaszorították. Ezalatt erősödtek a nyugati félelmek, hogy a szovjet csapatok elérik a német határt, és veszélyeztetik a nyugati hatalmak érdekeit. A nyár közepén Varsó eleste már biztosnak látszott, de augusztus közepén a lengyel erők váratlan győzelmet arattak a varsói csatában. 1920. szeptember végén a lengyelek újabb győzelmet arattak a nyemani csatában.http://pl.wikipedia.org/wiki/Bitwa_nad_Niemnem Amikor keleten a lengyelek erői mellé állt a hadiszerencse, a szovjetek kérték, hogy kössenek békét, és a háború 1920 októberében tűzszünettel ért véget. A hivatalos békeszerződést 1921. március 18-án Rigában írtak alá, amely a vitatott területeket elosztotta Lengyelország és Szovjet-Oroszország között. A háború nagy mértékben meghatározta a két világháború közti lengyel–szovjet határt.

Nevek és dátumok A háborút számos néven emlegetik. Talán a lengyel–szovjet háború a legelterjedtebb, azonban ez félrevezető, mert a Szovjetunió csak 1922 decemberében jött létre. Ebben a háborúban a másik fél Szovjet-Oroszország volt. Az alternatív elnevezések közé tartozik az orosz–lengyel [vagy lengyel–orosz] háború 1919-20/21, hogy megkülönböztessék a régebbi háborúktól.<ref name=EB>Lásd például: orosz–lengyel háború az Encyclopædia BritannicábanOrosz–lengyel háború (1919–20), katonai összecsapás Lengyelország és Szovjet-Oroszország között, amely meg akarta szerezni Ukrajnát. (…) Bár már voltak összetűzések a két ország között 1919-ben, a háború akkor kezdődött, amikor a lengyel államfő, Józef Piłsudski az ukrán nacionalisták vezetőjével, Szimon Petljurával (1920. április 21.) egyesített erőivel próbálta meg lerohanni Ukrajnát, s május 7-én el akarták foglalni Kijevet.</ref> Hívták még lengyel–bolsevik háborúnak is. Wojna polsko-bolszewicka . Bejegyzés az Internetowa encyklopedia PWN-ben. Ez a második megnevezés (vagy csak egyszerűen az, hogy bolsevik háború (lengyelül Wojna bolszewicka)) sokkal népszerűbb a lengyel forrásokban. Néhány lengyel forrás 1920-as háborúnak nevezi.Például: 1) Cisek, Janusz, Sąsiedzi wobec wojny 1920 roku. Wybór dokumentów. (A szomszédok hozzáállása az 1920-as háborúhoz. Dokumentumgyűjtemény.), Lengyel Kulturális Alapítvány 1990, London, 2) Janusz Szczepanski, Wojna 1920 roku na Mazowszu i Podlasiu (War of 1920 in Mazowsze and Podlasie), Wyższa Szkoła Humanistyczna, 1995, , 3) Władysław Sikorski, Nad Wisłą i Wkrą. Studium do polsko – radzieckiej wojny 1920 roku, (A Visztulánál és a Wkránál: hozzájárulás az 1920-as lengyel–szovjet háború tanulmányozásához), 1928; legutóbbi kiadás, Warsawa, Agencija Omnipress, 1991,

A másik vitatott kérdés a háború kezdetének és végének dátuma. Például az Encyclopædia Britannica az 1919–1920-as dátummal kezdi cikkét, de később a következőket mondja: Bár már voltak összetűzések a két ország között 1919-ben, a háború akkor kezdődött, amikor a lengyel államfő, Józef Piłsudski az ukrán nacionalisták vezetőjével, Szimon Petljurával szövetkezett (1920. április 21.) és egyesített erővel próbálták meg lerohanni Ukrajnát, és május 7-én el akarták foglalni Kijevet, míg a lengyel Internetowa encyklopedia PWN több történészhez, például Norman DavieshezDavies, Norman, White Eagle, Red Star..., 22. oldal hasonlóan – egyértelműen 1919-et tekintik a háború kirobbanásának éveként. A befejezés éve is kétséges. Vagy 1920, vagy 1921. Ez a bonyolultság onnan ered, hogy a tűzszünetet már 1920-ban megkötötték, a háborút hivatalosan lezáró szerződést viszont, csak 1921-ben írták alá.

Míg az 1919-es eseményeket csak kiterjedt konfliktusként lehet leírni, 1920-ra már mindkét fél érzékelte, hogy rendes háborúba keveredett. Az 1919-es összetűzések szoros kapcsolatban álltak az egy évvel később kirobbant háborúval. Az 1920-as történések az 1919-es események logikus következményei, melyeket nem lehetett előre látni.

Előzmények thumb|left|150px|Lengyelország vezetője Józef Piłsudski thumb|right|200px|Lengyelország 1795-ös felosztása, A színezett területek a lengyel–litván unió területét mutatják, közvetlenül a felosztást megelőzően. A kékes területeket Poroszország, a zöldeseket Ausztria és Magyarország, a barnás színűeket pedig az Orosz Birodalom kapta.

thumb|300px|Lengyelország újjászületése – a helyzet 1919 márciusa felében

bélyegkép|300px|Szovjet propagandaplakát. A szöveg: „így múlik el a földbirtokos álma.”

Az első világháború következtében drámaian megváltozott Közép- és Kelet-Európa térképe.Thomas Grant Fraser, Seamus Dunn, Habsburg Ottó, Europe and Ethnicity: the First World War and contemporary ethnic conflict, Routledge, 1996, , Google Print, p.2 Németország terve, miszerint bábállamot hoz létre,Geoffrey Jukes, Peter Simkins, Michael Hickey, The First World War, Osprey Publishing, 2002, 184176342X, Google Print, p.84, p.85 ugyanúgy nem valósult meg, mint Oroszországé, amely a birodalom bukása után forradalomba és polgárháborúba süllyedt.Erik Goldstein, Wars and Peace Treaties, Routledge, 1992, , Google Print, p.51 Sok nemzet látott ekkor lehetőséget a függetlenedésre, de nem voltak eléggé felkészültek a véghezvitelére. Oroszország úgy tekintett ezekre a területekre, mint rebellis orosz provinciákra, amelyek veszélyesek az ország biztonságára,THE REBIRTH OF POLAND . University of Kansas, Anna M. Cienciala előadásvázlatai, 2004. de ő is képtelen volt időben reagálni.

Az 1918-as nagy-lengyelországi felkelés sikerét követően, az 1795-ös három részre osztás után Lengyelország ismét elnyerte önálló államiságát. 123 évvel azelőtt három szomszédos birodalom felosztotta egymás között. Az ország Második Lengyel Köztársaság néven született újjá, s határait kicsit kibővítette.

Lengyelország nem volt egyedül az új államok megalkotásának lehetőségeivel, s a velük szembesülő problémákkal. Valójában minden új ország határvitákba és összetűzésekbe keveredett. Románia Erdély miatt Magyarországgal, Jugoszlávia Fiume miatt Olaszországgal, Lengyelország Teschen miatt Csehszlovákiával, a németekkel Posen és az ukránokkal Kelet-Galícia miatt. Az ukránok, lettek, litvánok, észtek egymással és az oroszokkal, akik szintén megosztottak voltak.Davies, Norman, White Eagle, Red Star..., 21. oldal A terjedő kommunizmus miatt, ami a müncheni, a berlini, az eperjesi kommunista felkelésekben és a Magyarországi Tanácsköztársaságban öltött testet, Winston Churchill a következőt mondta: „Az óriások háborúja befejeződött, a törpéké elkezdődött.”Adrian Hyde-Price, Germany and European Order, Manchester University Press, 2001, Google Print, p.75 A lengyel–szovjet háborún kívül az összes többi határvillongás rövid életű volt.

A lengyel–szovjet háború inkább a sors mintsem a tervezettség eredményeként lett olyan, amilyen. Sem Szovjet-Oroszország, sem az újonnan alapított Második Lengyel Köztársaság nem akart ilyen hosszú ideig elnyúló háborúba keveredni.Norman Davies, God's Playground. Columbia University Press, 2005 . . Google Print, p.292 Lengyelország, amelynek területén áthúzódott az első világháború frontvonala, politikailag labilis volt. Épp csak megnyerte a Nyugatukrán Népköztársaság ellen vívott harcát, és máris konfliktusba került Németországgal (sziléziai felkelések) és Csehszlovákiával (lengyel csehszlovák határviták). Azonban a nyugatiak figyelmét lekötötte a forradalmi Oroszországban folyó eseménysor, s azon gondolkodtak, hogy közbe kell-e avatkozniuk. Az 1919 februárjától, az első összecsapások után még majdnem egy évnek el kellett telnie, hogy mindkét fél belássa: már valódi háború résztvevői.

1919 elején Oroszország új kommunista kormányának vezetőjét, Lenint felbátorította a Vörös Hadsereg polgárháborús győzelme a fehér oroszok és nyugati szövetségeseik felett, és nagyobb optimizmussal kezdte szemlélni a forradalom jövőjét. A bolsevikok a proletárdiktatúra szükségességét hangsúlyozták, és világméretű kommunista társadalom szükségessége mellett érveltek. Titkolt céljuk az orosz és a németországi forradalom összekapcsolása és egyéb nyugati kommunista szervezetek támogatása volt. Ennek érdekében Lengyelország volt az a híd, amin a Vörös Hadseregnek át kellett haladnia, hogy ezt megvalósítsa.Davies, Norman, White Eagle, Red Star..., 29. oldal Lenin célja az volt, hogy breszt-litovszki békével átengedett területek feletti ellenőrzést visszaszerezze, beszivárogjon a határokon, és Lengyelországban is szovjet kormányt állítson fel, majd elérje Németországot, ahol elképzelései szerint szocialista forradalom tör ki. 1919 nyarának végére a szovjetek megpróbálták átvenni a hatalmat Ukrajna nagy része felett, a kormányt Kijevből ők akarták irányítani. 1919 elején szintén létrehozták a Litván–Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaságot. Ez a kormány nagyon népszerűtlen volt, a terrorizmus valamint az élelem és egyéb javak a hadsereg számára való rekvirálása miatt. Erre csak a kijevi offenzíva visszaverése után került sor, bár néhány szovjet vezető a háborúban a forradalom nyugatra történő terjesztésének eszközét látta.Ronald Grigor Suny, The Soviet Experiment: Russia, the USSR, and the Successor States, Oxford University Press, , Google Print, p.106 Valójában a bolsevikok a következőt állították: