bélyegkép|jobbra|250px|Germanus Gyula emléktáblája egykori lakhelyén(Budapest V., Petőfi tér 3–5.) Germanus Gyula (Budapest, 1884. november 6. – Budapest, 1979. november 7.), felvett nevén Julius Abdulkerim Germanus (عبد الكريم جرمانوس), nemzetközi hírű magyar orientalista, arab nyelvészeti, kultúrtörténeti író, irodalmár, nyelvész, történész, országgyűlési képviselő, több arab nemzeti akadémia és az MTA tagja.
Élete Gyermekkora és korai tanulmányai Mindkét nagyapja negyvennyolcas honvéd volt. Apja Germanus Sándor (1852–1940) zsidó bőrkereskedő, cipőfelsőrész-készítő, anyja pedig a cipszer származású, szepesi Zobel Rozália volt. Két testvére született, Johanna és Ferenc. 1902-ben végzett a VIII. Kerületi Közösségi Főreáliskolában kiváló eredménnyel. Nem sokkal később latin és ógörög nyelvi különbözetivel megszerezte a gimnáziumi érettségit is. Történelem iránti érdeklődése már korán megnyilvánult, eredetiben olvasott franciául és németül, az irodalmi önképzőkörben is kiemelkedő teljesítményt ért el. Így például A tüzérhadnagy című művével, mely az 1870. évi strasbourgi ostromot tárgyalja, 20 koronás pályadíjat nyert.
Gyermekkorától hegedült és tanulmányozta a zenetörténetet. Bár szülei ellenezték, hogy tanulmányai helyett zenével foglalkozzon, így zongora híján – főleg éjszaka – kartonpapírra rajzolt zongorabillentyűkön gyakorolt.
A történelem mellett érdeklődése lassan a keleti tanulmányok felé irányult. A német nyelvű, Die Gartenlaube című folyóirat egyik keleti városrészletet ábrázoló fametszete keltett benne első, mély benyomást a Kelet iránt.
Hamarosan maga kezdett el tanulni törökül Erődi-Harrach Béla nyelvkönyvéből. De – amint azt Allah akbar c. könyvében írja – nem magáért a nyelvészetért tanult, az iszlám mentalitásvilágát a „keleti lelket kereste”. Az, hogy miként látják maguk a török történetírók a hódoltság korát, már korábban is nagyon érdekelte. Az irodalom volt segítségére tudásszomjának enyhítésében. Azonban hamar rá kellett jönnie, hogy a korabeli török nyelv igen sok elemet magába olvasztott egyéb keleti nyelvekből; perzsául és arabul kezdett tehát tanulni.
Tanulmányaihoz először a nagy Ázsia-kutatótól és nyelvésztől, Vámbéry Ármintól kért segítséget, első perzsa nyelvű könyveit is tőle kapta. „Egyik-másik hetilap, a Mesveret (Tanács) és több kisebb-nagyobb hasonló szellemű röpirat állandóan érkezett Vámbéry címére, Pestre, számos könyv tiszteletpéldányával. Ami nem érdekelte a professzort, azt egy fürdőkádba dobta az én számomra, és én ebből halásztam ki a nekem tetsző lapokat, könyveket.” Apja nem nézte jó szemmel fia álmodozásait, féltette, de Vámbéry kiállt tanonca mellett: „Germanus úr! Az ön fia egy óriási ígéret. Ne álljon az útjába, hogy tanulhasson. Ne tekintse könnyelműségnek, ha könyvre van szüksége! Segítse az útján, nem fog csalódni. Én kezeskedem, nem fog csalódni!” Így terelődött Germanus Gyula életútja az orientalisztika felé.
Az érettségi után egyik első útja Boszniába vezetett, ahol először találkozott az iszlámmal, és megtapasztalhatta a muszlimok vendégszeretetét.
Hazatérve, bár szülei mérnöknek szánták, beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, történelem–latin szakra, s emellett Goldziher Ignác iszlám kultúrtörténeti, Kuzsinszky Bálint ókori világtörténeti, Kúnos Ignác török nyelvi, Hegedűs István ógörög nyelvi, Marczali Henrik magyar történelmi előadásait hallgatta. „Goldziher Ignácról, a nagy tudósról is mindig a legnagyobb szeretettel és tisztelettel szólt Germanus […] De Vámbéry Ármin sokkal közelebb állt hozzá emberileg, igazi támogatójának, irányítójának tartotta élete végéig.”
Tanulmányútjai A Keleti Akadémia révén 1903-ban eljutott Konstantinápolyba töröktudásának gyarapítására. Jogot tanult a konstantinápolyi egyetemen, állandó szállást egy örmény család biztosított számára. Törökországban megismerkedett az ifjútörök mozgalommal, amely II. Abdul-Hamid oszmán szultán önkényuralmát próbálta megdönteni, és reformokat kicsikarni. Kémkedés vádjával börtönbe került, halálra ítélték, és csak az utolsó pillanatban, az osztrák konzul segítségével szabadult ki, és menekült meg az akasztástól. Beutazta az Oszmán Birodalom városait, megismerte e többnemzetiségű birodalom mindennapi életét, a mozgalom révén pedig hűséges barátokat szerzett. A század eleji Oszmán Birodalom volt fiatalkori álmainak beteljesülése.
Hazatérte után, 1905-ben megjelent első tudományos dolgozata Kúnos Ignác török nyelvkönyvében A török nyelv arab és perzsa elemei fejezetcímmel.
Nem csak Törökországban járt ezekben az esztendőkben; hallgatott előadásokat Lipcsében, Bécsben, balkanológiát, régészetet, német irodalmat tanult. 1906-ban Bécsben kiadták a Geschichte der osmanischen Dichtkunst (Az oszmán költészet története) c. tanulmányát.
1907-ben bölcsészdoktorrá (summa cum laude) avatták török nyelv és irodalomból, arab nyelv és irodalomból, ókori világtörténelemből. Evlija Cselebi a XVIII. századi törökországi céhekről című munkájával ösztöndíjat nyert, így három évet (1908–1911) tölthetett Nagy-Britanniában, a British Museum keleti osztályán. Kora egyik legelismertebb iszlám szakértőjének és egyben szeretett tanárának, Vámbérynak ajánlólevele sokat jelentett fogadtatásában. Nemcsak munkájában kamatoztatta angol nyelvtudását, hanem angol nyelvkönyveket és szótárakat is szerkesztett. Gyermekkorától vívott és úszott, Angliában az ökölvívásba is belekóstolt, de kedvenc sportága mindvégig a lovaglás maradt; abban eredményeket is ért el. Itt, Angliában ismerkedett meg ifjúkori szerelmével, Gwendolyn Percyfull-lal. Egyetemi éveiről, első utazásairól, élményeiről A félhold fakó fényében (Kelet varázsa) c. művében számolt be.
A török fordulat évei 1912-ben a Magyar Királyi Keleti Akadémia nyelvtanítója, 1915-től a török és arab nyelv tanára. Az első világháború alatt, 1914–19 között a Miniszterelnökségen kapott állást. Elsődleges feladata a külföldi sajtó ellenőrzése volt.
A háború alatt többször járt a Magyarországgal szövetséges Törökországban, kiváló nyelvtudásával segédkezve különleges, titkos küldetésekben. 1915 júliusában a Vörös Félhold (Törökország gyógy- és kötszer ellátását segítő szervezet, a Vöröskereszt muszlim testvérszervezete) magyarországi alakulatának megbízásából Törökországba utazott, egy, a gyógyszerek mellett titokban fegyvereket, robbanóanyagot szállító szerelvénnyel. Törökországban – az ott töltött ifjúkori évek után 10 évvel – jelentősen megváltozott a helyzet. A szultánt sikerült ugyan megbuktatni (helyébe öccse, Mehmed Resád került), azonban a belső hatalmi viszálykodások, a kisebbségek (örmény, görög, arab, kurd stb.) lázadásai, az egyre erősödő gazdasági csőd, a felgyülemlő államadósság, a háborús veszteségek (Balkán-háborúk, I. világháború) és a mérhetetlen szegénység miatt egyre rosszabb helyzetbe kerülő ország látványa tárult a szeme elé. A fordulatban, 1908-ban az ifjútörök mozgalom élharcosai kerültek hatalomra, köztük azok is, akik Germanus legkedvesebb barátai, segítői voltak; csak néhányat említve közülük: Enver pasa hadügyminiszter, Dsávid efendi pénzügyminiszter, Ahmed Riza a szenátus elnöke, Ahmed Dzsemal a szíriai hadsereg parancsnoka, Szulejman Neuman az egészségügy-miniszter és Talaat pénzügyminiszter. Mindegyiküket sorra látogatta, sőt fogadta őt a szultán is, a már idősödő VI. Mehmed, aki Medsidié rendjellel tüntette ki az ifjútörök mozgalomban való tevékenységéért.
A Vörös Félhold képviseletében jelen volt a hadszíntéren a Dardanelláknál, a török sereg oldalán; itt megsebesült, angol fogságba került, de szabadon engedték. Ekkor ismerkedett meg a hadsereg tábornokával, Musztafa Kemál pasával, aki 1923-ban felszámolta a szultanátust, és az új állam, a Török Köztársaság első elnöke lett.
Egy másik alkalommal a Fricsay Richárd vezette honvédzenekar Bulgáriába, Törökországba való lejutását szervezte, vezette 1918 kora tavaszán. Találkozott Abdul-Medzsid trónörökössel és Széchenyi Ödönnel (gr. Széchenyi István fiával). A szultán ez alkalommal Oszmanie-rendjelet adományozott neki. Ott tartózkodása alatt maláriát kapott, amit későn ismertek fel nála és csak két év elteltével gyógyult fel teljesen.
A „nagy háború” éveiben Magyarországon is terjedni kezdett a Törökországból származó turanizmus (a turáni népek rokonsága, összefogása) elmélete. E tudománytalan, a politikai helyzetből fakadt eszmének Germanus a Turánban (1916) adott ultimátumot meggyőző nyelvészeti, földrajztudományi érveivel a turanistáknak, köztük a Turáni Társaság és egyben a Keleti Intézet elnökének, gr. Teleki Pál miniszterelnöknek. 1920-ban, kétévnyi megfeszített munka után jelent meg másik, e témához kapcsolódó könyve A föld és faj hatása a történelemben, amelyben „megcáfolta a tudománytalan szemléletből eredő fajelméleteket és a gyűlölet szülte nacionalista hírveréseket”.
1918-ban a Keleti Akadémia rendes tanárává nevezték ki, és ugyanebben az esztendőben vette el első feleségét, a lőcsei származású G. Hajnóczy Rózsát (1892–1944).
1921-ben a felszámolt Keleti Akadémiáról a Budapesti Tudomány Egyetemből kivált, önállósult Közgazdaságtudományi Egyetemre (később József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), annak Keleti Intézetébe került mint intézeti tanár török, perzsa, arab nyelvi és iszlám művelődéstörténeti előadásokat tartott.
1925-ben jelent meg török nyelvtankönyve.
1926-ban John Galsworthy ajánlásával a Magyar PEN Club titkárának választották, majd 1928-ban ő szervezte meg a bolgár és 1934-ben az egyiptomi Pen Clubot is.
A török kulturális átalakulás késztette két francia nyelvű tanulmány megírására: La civilisation turque moderne (A modern török civilizáció) és a Pensées sur la révolution turque (Gondolatok a török forradalomról 1928), amelyek a törökországi átalakulásokat és Kemal Atatürk török történelembeli szerepét ismertetik. Ezen írásainak köszönhette az új török kormány meghívását 1928-ban. Ez alkalommal azonban csalódnia kellett ifjúkori Törökországában; úgy érezte, a mind gazdaságilag, mind szellemileg fejlődő ország egyre inkább európanizálódik (többek között a latin ábécé bevezetése, az európai ruházat terjedése miatt), felvette a nyugati világ hajszolt munkatempóját és ezzel a török nép veszít kultúrájából, identitásából, keleties fényéből.
Csalódottsága miatt hamar megszakította útját; de így módja volt bejárni Bulgáriát, Makedónia egyes háborús térségeit; találkozott Vapcarov macedón vezérrel, valamint neves bolgár és szerb írókkal Szófiában, majd Belgrádban.
India földjén Általános történelmi, politikai, irodalmi és művelődéstörténeti ismeretei az iszlámról, a muszlim országokról újabb nagy lehetőséget kínáltak számára: 1928-ban az indiai Kalkuttába hívta Rabindranáth Tagore Nobel-díjas hindu költő, író és felkérte, hogy az elnöksége alatt álló – VII. Aszaf Dzsah, Haidarábád nizámja által alapított – santinikétáni egyetemen szervezze meg az iszlámtörténeti tanszéket és legyen annak első professzora.
Feleségével, Hajnóczy Rózsával három évet töltött Bengáliában. A szabad ég alatt oktatta egyre sokasodó tanítványait.
Teleki Pál miniszterelnök felkérte, hogy Indiában való tartózkodása alatt kutassa a munda és a dravida nyelvek eredetét, fejlődését, és vizsgálja meg esetleges magyar, illetve más európai nyelvekkel való rokonságukat. Ezen kutatásait a Have the munda languages any cognates in Europe (Calcutta, 1929) című munkájában foglalta össze.
Előadásokat tartott a lakhnaui, lahori, dakkai egyetemeken. 1930 decemberében Delhibe hívták. A delhi muszlim egyetem falai között folytatta munkáját. Így megismerte az egyetem rektorát, a nagy tudású, muszlim dr. Zakir Huszeint, aki 1967-től India köztársasági elnöke lett, illetve Szarvépalli Rádákrisnant, India volt államelnökét.