A Bezerédj-díj (alternatív elnevezés: Bezerédj Zoltán-díj, NKÖM Bezerédj-díj) az alapító jeles felmenői, a Bezerédj család neves tagjai életművének emlékére, a magyarországi és a határainkon túl élő magyar művészeti és tudományos élet kiválóságai részére adományozott pénzjutalommal járó díj. Alapítója Bezerédj Zoltán volt a Bezerédj Alapítvány létrehozásával, 1993-ban.
Története Bezerédj Zoltán (1922–2008) író 1992–93-ban ajánlotta fel a magyar kultúra javára magánvagyonát (több millió forintot ), melyet az emigráció évei alatt munkájából tett félre. Megkereste az akkori kulturális tárcát. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium javaslatára, ezért jött létre 1993-ban a Bezerédj Alapítvány, amely a felajánlást kezelni tudja. A díj Bezerédj Imre kuruc hadvezér, Bezerédj István politikus, Bezerédj Amália írónő és Bezerédj Pál közgazdász életműve előtt tiszteleg. A magánalapítvány és az oktatási és kulturális miniszter egyetértésével a kultúra és a tudomány területén kimagasló értékeket felmutató fiatal magyar művészek és tudósok kaphatják meg – az évente egy-három – ösztöndíjat, támogatva munkájukat, hozzájárulva eredményeikhez, sikereikhez.
Az alapítvány díjat odaítélő kuratóriumának elnöke – az alapító Bezerédj Zoltán névhez csupán hangzásában hasonlító nevű – Bezerédi Zoltán, tagja Kőrösi Zoltán, továbbá 2011-benCivil Szervezetek Névjegyzéke Bezerédj Alapítvány 2011 évi beszámolója, birosag.hu - 2011. Koncz Erika, Diószegi László és Szakály Sándor.
A Bezerédj Alapítvány díját minden évben az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából októberben, vagy az évfordulóhoz közel eső napon adják át, mivel Bezerédj Zoltán ennek hatására hagyta el az országot.
Az ösztöndíj és elismerés mellett a díjazottak egy Péter Ágnes által tervezett bronzérmétnumizmatika.aranypengo.hu Emlékérmek, plakettek - Modern magyar éremművészet II bemutató anyag és oklevelet kapnak.
Díjazottak 2024 – Fekete Richárd, költő 2023 – a G7.hu szerkesztősége 2022 – Csunderlik Péter történész 2021 – Mihó Attila László, népzenész 2020 – Ligeti Dávid, történészKultura.hu 2019 – "Társadalmi riport" projekt munkacsoport, „Társadalmi riport projekt” szociológiai kutatócsoport 2018 – Szilágyi Zsófia Kata, filmrendező, Pass Andrea rendező 2017 – Juhász Tibor, költő 2016 – Wagner Péter, politológus, külpolitikai szakértő 2015 – Buda Folk Band zenekar, Moussa Ahmed táncos, koreográfus 2014 – Szepesi Balázs, közgazdász, politológus 2013 – Bass László gyógypedagógiai tanár, szociológus, adjunktus, az ELTE Társadalomtudományi Karán a Szociálismunkás-képző Tanszék oktatójaBass László Bezerédj-díjat kapott - 2013. október 23. 2012 – Jordán Adél és Elek Ferenc színészekUgrai István: Egy október 15-i előadás, 7ora7.hu - 2022. január 25. 2011 – Oborni TerézOborni Teréz, Történettudományi Intézet - MTA (hozzáférés: 2022. január 25.) és Mészáros KálmánKovács Péter: Történelmi glóbusz "Voltak szörnyű polgárháborús elemei is" MaqgyarNarancs 2011/50. - 2011. november 15. történészek 2010 – Szegő János szerkesztő, kritikus és Sajó László, író-költő 2009 – Balogh Kálmán cimbalomművész és a kárpátaljai Pál család zenekar (Pál Lajos, Pálné Jancsó Katalin, Pál Eszter és Pál István Szalonna)https://kultura.hu/folk-balogh-kalmane-pal/ 2008 – G. Fodor Gábor politológus 2007 – Csizmadia Tibor, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője 2006 – Bódis Kriszta író, Borhi LászlóGrotius a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének és Nemzetközi Doktori Iskolájának tudományos és tudományos ismeretterjesztő online folyóirata Borhi László történész, Tzortzoglou Georgios zenész, képzőművész 2005 – Lovas Ildikó író, költő, filmrendező 2004 – Diószegi László történész táncos-koreográfus, a Zurgó együttes (Benke Félix Ágoston, Demeter László, Draskóczy Lídia, Nagy Bercel, Navratil Andrea, Sófalvi Kiss Csaba) és a Balkan Fanatik zenekar (Georgios Tzortzoglou (Jorgosz), Lepés Gábor (Lepe), Czifra Miklós, Kovács Nóri, Ferenczi Szonjaa38.hu Transglobal Underground (UK), Balkan Fanatik - 2005. november)mahasz.hu Balkan Fanatik: Bezerédj-díj - 2004. októberPáratlan Péntek - Zene, vallás, identitás a moldvai magyar népéletben 2003 – Csaba László, közgazdász, valamint Hartyándi Jenő, a Médiawave főszerkesztője 2002 – Bányai Tamás világítástervező, Hudi László színházi rendező, társulatvezető 2001 – Pálffy Géza történész, hadtörténész;mta.hu Pálffy Géza és Szabó Péter hadtörténész 2000 – Körösényi András politológus, egyetemi tanár és Simon János szociológus, politológus 1999 – Tolnai Ottó író, költő, műfordító és Csiki László romániai író, költő, műfordító 1998 – Almási Tamás filmrendező és Domokos János filmrendező 1997 – Lengyel Nagy Anna újságíró, szerkesztő; Osztojkán Béla író, költő, lapszerkesztő, politológus és Kerényi György újságíró 1996 – Kobzos Kiss Tamás népzenész és Bari Károly költő, műfordító, grafikus 1995 – Kurucz Rózsa szekszárdi neveléstörténész, tanszékvezető főiskolai tanár 1994 – Mohácsi János rendező és Belitska-Scholtz Hedvig színháztörténész, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár színháztörténeti tárának vezetője 1993 – Szakály Sándor, történész
Jegyzetek
Források
Az idei Bezerédj-díj kitüntetettjei, sofar.hu/Magyar Rádió – 2004. december 4. Petőfi Irodalmi Múzeum Díjak adatbázisa : Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia és az Emigráció és Magyarország, Nyugati magyarok a változás éveiben 1985-1995. – II. A kolóniák élete (92. oldal) corvinuslibrary.com – 1996 Díjátadás Vajdahunyadvárban, ZETApress – 2011. november 25. Szakály Sándor: Ifjúkorom történései 13., Mészáros Albert blogja – 2010. március 17. Balassa Tamás: Ne küldjük szétfelé az országot , sonline.hu – 2007. november 10. Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely alkotók (hozzáférés: 2014. november 22.)
További információk helyicivil.hu civil szervezetek helyi keresője Bezerédj Alapítvány
Kategória:Magyar művészeti díjak Kategória:Magyar tudományos díjak