Az 1964-es Formula–1-es világbajnokság kilencedik futama az amerikai nagydíj volt.

Futam Enzo Ferrari vitába keveredett az Olasz Autóklubbal, a Ferrarikat a hagyományos vörösről az amerikai kék-fehér színekre festették, az autókat a North American Racing Team nevezte be az utolsó két versenyre.

Watkins Glenben az edzésen Clark volt a leggyorsabb, az első soron Surteeszel osztozott. A rajt után Surtees állt az élre, Spence a harmadik sorból a második helyre jött fel, de hamar visszaelőzte Hill és csapattársa is. Clark Hill után Surteest is megelőzte a 13. körben, és az élen maradt a 40. körig. Ekkor a Lotus versenyzője gyújtáskihagyással küzdött, gyorsan esett vissza a mezőnyben. Csapata ekkor behívta Spence-t, hogy a két versenyzőjük autót cseréljen. Clark így nem szerezhetett pontot, de abban reménykedett, hogy helyezésével pontot vehet el riválisaitól. A versenyt ezután Hill vezette Surtees és Gurney előtt, míg Clark (Spence autójával) közeledett hozzájuk. Gurney olajnyomásának problémája miatt kiesett a 70. körben. Clark az utolsó körökben az üzemanyagpumpa meghibásodása miatt elveszítette esélyét, hogy megelőzze világbajnoki ellenfeleit. Hill győzött Surtees és a harmadik helyet megöröklő Jo Siffert előtt.

A hetedik helyen rangsorolt Clark esélye a bajnoki címre jelentősen csökkent, Surtees hátránya öt pontra nőtt Hillel szemben.

Helyezés # Versenyző Csapat/Motor Futott körök Idő/Kiesés oka Rajthely Pontszám 1 3 Graham Hill BRM 110 2:16'38,0 4 9 2 7 John Surtees Ferrari 110 + 30,5 2 6 3 22 Jo Siffert Brabham-BRM 109 + 1 kör 12 4 4 4 Richie Ginther BRM 107 + 3 kör 13 3 5 17 Walt Hansgen Lotus-Climax 107 + 3 kör 17 2 6 12 Trevor Taylor BRP-BRM 106 + 4 kör 15 1 7 1 Jim Clark Lotus-Climax 102 Elfogyott üzemanyag 1 8 14 Mike Hailwood Lotus-BRM 101 Olajcső 15 Kiesett 6 Dan Gurney Brabham-Climax 69 Olajnyomás 3 HN 23 Hap Sharp Brabham-BRM 65 Helyezés nélkül 18 Kiesett 8 Lorenzo Bandini Ferrari 58 Motorhiba 8 Kiesett 2 Mike Spence Lotus-Climax 54 Befecskendező 1 Kiesett 25 Ronnie Bucknum Honda 50 Motor túlmelegedés 14 Kiesett 15 Chris Amon Lotus-BRM 47 Motorhiba 11 Kiesett 16 Jo Bonnier Brabham-Climax 37 Kerék 9 Kiesett 9 Bruce McLaren Cooper-Climax 27 Motorhiba 5 Kiesett 5 Jack Brabham Brabham-Climax 14 Motorhiba 7 Kiesett 10 Phil Hill Cooper-Climax 4 Gyújtás 19 Kiesett 11 Innes Ireland BRP-BRM 2 Váltó 10

Statisztikák Vezető helyen: John Surtees: 13 (1-12 / 44) Jim Clark: 31 (13-43) Graham Hill: 66 (45-110)

Graham Hill 8. győzelme, Jim Clark 17. pole-pozíciója, 16. leggyorsabb köre. BRM 9. győzelme.

Források A Formula–1 hivatalos oldala

Irodalom Dávid Sándor: A Forma-1 világbajnokság története Sportpropaganda 1986

Amerikai Nagydij, 1964 Kategória:Amerikai Formula–1 futamok