A német nyelv írása nem fonetikus, mint a magyar nyelvé, bár kétségtelenül közelebb van ehhez, mint pl. az angol vagy a francia nyelv. Ez azt jelenti, hogy több betűhöz tartozhat ugyanolyan kiejtés, illetve egy betűt többféleképpen is ejtenek, melynek szabályai a következőkben olvashatók.

A magánhangzók A német magánhangzók a következők:   elöl képzett középen képzett hátul képzett ajakkerekítés nélküli ajakkerekítéses rövid hosszú rövid hosszú rövid hosszú rövid hosszú zárt   [iː]   [yː]     [uː] majdnem zárt [ɪ]   [ʏ]     [ʊ]   félzárt   [eː]   [øː]     [oː] középső   [ə]     félnyílt [ɛ] [ɛː] [œ]     [ɔ]   majdnem nyílt   [ɐ]     nyílt   [a] [aː]  

A helyesíráshoz kapcsolódva a következő szabályok vannak: Általában hosszú a magánhangzó, ha hangsúlyos és nyílt szótagban van (sa-gen), illetve maximum egy mássalhangzó áll mögötte (kam). Hosszú a hang, ha néma h áll mögötte (zehn) Szintén hosszú, ha – a, e, o esetében – kettőzve van (Saat), illetve – i esetében – e áll mögötte (Fried) A hangsúlytalan hangok minden esetben rövidek (geben) Kettőzött mássalhangzó előtt a hangsúlyos hangok is rövidek lesznek (Kamm) A rövid hangok mindig nyíltabbak, mint hosszú változataik

Az alábbi táblázatban láthatók az egyes magánhangzót jelölő betűk kiejtései. A „röviden” és „hosszan” értelmezése a fenti felsoroláson alapul.

Betű Hang Példa a röviden Mann hosszan Tat aa mindig hosszú Aal ah mindig hosszú Hahn ä röviden Bäcker hosszan Bären äh mindig hosszú Hähne e röviden letzt hosszan leren szó végi -er szótagban Kegler hangsúlytalanul, általában utolsó szótagban, igekötőkben essen ee mindig hosszú See eh mindig hosszú mehr é csak francia eredetű szavakban, mindig hosszú Café i röviden Kind hosszan wir ie szó végén hangsúlytalanul, illetve többes számban két szótagban ejtjük Familie Knie (tbsz.) más esetben mindig hosszú viel ieh mindig hosszú sieht ih mindig hosszú Ihr o röviden Trotz hosszan rot oe röviden Doern hosszan Roemer oh mindig hosszú Mohr oo mindig hosszú Boot ow szó végén szláv eredetű nevekben Pankow ö röviden plötzlich hosszan blöd öh mindig hosszú Möhre u röviden Schutz hosszan Blut ue röviden Mueller hosszan Tuer uh mindig hosszú Uhr ü röviden hübsch hosszan Düne üh mindig hosszú Hühner y idegen eredetű szavakban magánhangzók előtt Yard idegen eredetű szavakban máskor Pyjama meghonosodott görög/latin eredetű szavakban és régies helyesírású nevekben röviden System meghonosodott görög/latin eredetű szavakban és régies helyesírású nevekben hosszan Ysop

Megjegyzések: A szó végi -el, -em, -en szótagokban az e hangot teljesen elnyelhetik: essen . Manapság egyre gyakoribb, hogy az [ɛː] hangot a zártabb [eː] hanggal cserélik le, így nem téve különbséget olyan szavak között, mint Ähre és Ehre. Településnevekben akadnak a fentiektől eltérő kiejtési formációk, pl.: Moischt , Bad Oldesloe , Bad Oeynhausen stb. Az esetleges, a fenti szabályoktól eltérő szavak kiejtését lásd itt!

Kettőshangzók Betű Hang Példa ai Haider au Haus äu träumen ay Mayer ei Eis eu Kreuz ey Geyer oi Boiler oy Oybin

Megjegyzés: Nyelvjárásonként ezek a kettőshangzók kismértékben eltérőek lehetnek. Az egyes változatok a következők lehetnek: [ae] → [aɪ], [aʊ] → [au] / [ao], [ɔø] → [ɔʏ] / [ɔɪ] / [ɔe].

Mássalhangzók A német mássalhangzók a következők:  BilabiálisLabiodentálisAlveolárisPosztalveolárisPalatálisVelárisUvulárisGlottálisPlozíva                  Affrikáta             Frikatíva            Nazális          Approximáns            Pergőhang            

Az alábbi táblázatban láthatók az egyes mássalhangzót jelölő betűk kiejtései.

Betű Hang Példa b szó végén, zöngétlen mássalhangzók előtt Job Ybbs más helyzetben Brot c ä, e, i, ö, ü, y előtt Celle egyéb esetekben Coburg ch ä, e, i, ö, ü, y mellett China más esetekben Bach chs amennyiben egy tőhöz tartozik Lachs egyébként Stichs suchst ck Lack d szó végén, zöngétlen mássalhangzók előtt Tod Stadt más helyzetben Deich dch Mädchen dsch Dschungel f fast g az -ig határozóképzőben szó végén vagy mássalhangzó előtt zwanzig am häufigsten az -ig határozóképzőben a -lich képző előttszó végén más helyzetben ewiglich Burg máskor Gunst häufiger h nyújtó h-kéntdiftongus és hangsúlytalan i, u között kühl Verzeihung máskor hart j ja k Kunst l Leim m mein n c, k, q, x előtt Bank más helyzetben nö ng lang p Pein ph Phase qu / quick / r szó elején és magánhangzók előtt Reim más helyzetben Kur rh Rhein s magánhangzó előtt szó elejénkét magánhangzó között Salz Hase szó elején p, t előtt Stein máskor Gast sch a -chen kicsinyítőképző részeként Mäuschen más esetben waschen ss minden esetben dass ß (csak kisbetűként, nagybetűs formában SS-ként írandó!) saßen t a -tia, -tial, -tiär, -tiell, -tio, -tion végződésekben Lektion más helyzetben Tal th Theme tch Brötchen tsch deutsch tz letzt tzsch Witzsch v idegen eredetű szavakban Vase más helyzetben vor w was x xerophil Examen z Zahl zsch Zschopau

Megjegyzések: A kettőzött illetve hármas mássalhangzókat nem ejtjük hosszan. A , , hangokat általában hehezettel ejtjük, ami hangsúlyos szótagban erősebb, mint hangsúlytalanban. Egyes nyelvjárásokban ez a hehezet elmaradhat. Északon a szó eleji magánhangzók előtt egy [ʔ]-t ejtenek. Mivel a [d͡ʒ] hang eredetileg nem volt meg a németben, ezért gyakran [t͡ʃ]-nek ejtik: Dschungel [ˈt͡ʃʊŋəl]. Dél-Németországban gyakori a -g [x] ejtés helyett a [k] ejtés: Burg . Az r kiejtése területenként változik, lehet [r], [ʀ], [ʁ], [ɐ] is. Ausztriában szó elején [s]-nek ejtik az s betűt: Salz . A svájci német helyesírása nem használja az ß betűt, helyette mindig ss-t írnak.

Szabálytalan kiejtésű szavak Mivel az évek során a német számos idegen szót kölcsönzött a szomszédos nyelvektől, és ezek helyesírását általában nem illesztették a német helyesíráshoz, ezért ezek a szavak kiejtése szabálytalan.

A főbb ilyen szavak listáját lásd itt: Szabálytalan kiejtésű német szavak listája.

Források Dr. Pátrovics Péter: A német nyelvtan alapjai

Kiejtes Kategória:Egyes nyelvek hangtana