Fejes Tóth László (Szeged, 1915. március 12. – Budapest, 2005. március 17.) magyar matematikus, geométer, az MTA tagja.
Neve Tóth László néven született, a számos más Tóthtól való megkülönböztetés céljából a család a Fejes Tóth nevet (nagyapja ragadványnevét) akarta felvenni, de ezt bürokratikus okokból nem engedték. Így lett belőle Fejes László, ezen a néven diplomázott és kezdett cikkeket írni. Mivel a cikkek végén szereplő L. Fejes nagyon hasonlított az akkoriban leghíresebb magyar matematikus nevének rövidítésére (L. Fejér), amikor végül lehetővé vált, felvette a Fejes Tóth nevet.
Tevékenysége Az Óbudai Árpád Gimnáziumban matematikát és fizikát tanított 1945-től 1948-ig. Elsősorban a diszkrét geometria nevű tudományterületen ért el kiemelkedő eredményeket. 1970–1983 között az MTA Matematikai Kutatóintézetének igazgatója volt. 1953-ban a legsűrűbb gömbkitöltés problémáját véges számolásra vezette vissza. Ez lett a kiindulópontja azután Thomas Hales bizonyításának, amivel igazolta a Kepler-sejtést. „Megkerülhetetlen, impozáns, teljes életművet hagyott maga után.” (Pach János)
Díjai, elismerései Kossuth-díj (1957) az MTA levelező tagja (1962) az MTA rendes tagja (1970) Állami Díj I. fokozat (1973) – A diszkrét geometria területén kifejtett alapvető munkásságáért, különösen a konvex testek elméletében, fedési és elhelyezési problémáikban, a rácsok geometriájában elért eredményeiért. Szele Tibor-emlékérem (1977) Gauss Emlékérem (1977) Akadémiai Aranyérem (2002)
Könyvei thumb|Fejes Tóth, Bécs, 1987-ben.Fotó: Konrad Jacobs L. Fejes Tóth: Regular figures. Pergamon Press, 1964, xi+339 pp L. Fejes Tóth: Reguläre Figuren. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965, 316 pp. L. Fejes Tóth: Lagerungen in der Ebene auf der Kugel und im Raum. Zweite verbesserte und erweiterte Auflage. Grundlehren der mathematischen Wissenschaften, 65. Springer, 1972. xi+238 pp.
Jegyzetek
További információk Hargittai István beszélgetése Fejes Tóth Lászlóval , Magyar Tudomány, 2005. március Pach János: Ötvenévesen a nyújtón – F. T. L. emlékezete. Népszabadság, 2005. április 9. Pach János: A geometriai elrendezések diszkrét bája, emlékcikk a KöMaL-ban „Szerény, puritán, velejéig tisztességes ember volt” (Népszabadság Online) Fejes Tóth László munkássága a Rényi Intézet honlapján
Kapcsolódó szócikkek Romániai magyar matematikai szakirodalom
Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Akadémiai aranyérmesek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Állami díjasok Kategória:Szele Tibor-emlékérmesek Kategória:Szegediek Kategória:1915-ben született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek
Kategória:Az Óbudai Árpád Gimnázium tanárai