A közönséges barázdásbálna (Balaenoptera physalus) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a barázdásbálna-félék (Balaenopteridae) családjába tartozó faj. Nemének a típusfaja.
A sziláscetek alrendjébe tartozó közönséges barázdásbálna csaknem 27 méteres hosszúságával a kék bálna (Balaenoptera musculus) után a második legnagyobb, ma is élő állatfaj. Roy Chapman Andrews amerikai természettudós az 1910-es években a közönséges barázdásbálnát „a tengerek agárjának” tartotta, mivel amikor az állatot üldözőbe vették, áramvonalas testfelépítésével gyorsan és könnyedén menekült el.
Hosszú és karcsú teste hátán barnásszürke, hasoldalán világos színű. Jelenleg két érvényes alfaját különítik el, az egyik azonban két olyan populációra oszlik, hogy annak további felosztása is indokolttá válhat. A közönséges barázdásbálna csak a jéggel borított „mezőket” és az óceánokon levő üres, élettelen helyeket kerüli el. Az állományok legnagyobb sűrűsége a mérsékelt övezetekben és a sarkok körül található. A tápláléka rajokban élő kis halakból, kalmárokból és kis rákokból tevődik össze (mint amilyenek a Mysidacea-fajok és a krillek).
Mint a többi nagytestű bálnát, ezt a bálnafajt is nagy számban vadászták a 20. században, emiatt a sebezhető fajok listájára került. 1904–1979 között a déli féltekén csaknem közönséges barázdásbálnát öltek meg. Manapság már csak mintegy példány él ezen a helyen. A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (International Whaling Commission, IWC) felfüggesztette e bálnafaj vadászatát, hogy megvédje a fajt a kihalástól. Ennek ellenére Izland és Japán nem hagyott fel vadászatukkal; 2009-ben Izland 125 közönséges barázdásbálnát ejtett el a vadászszezon alatt. 2008–2009 között Japán egyetlen példányt fogott a Déli-óceánban. Grönlandon a bennszülötteknek – hagyományaikra való hivatkozással – engedélyezték a bálnavadászatot. A világ közönséges barázdásbálna állománya összesen körülbelül – állatból áll. Az engedélyezett elejtések mellett a hajókkal való ütközések és az ember által okozott tengeri zajok mind nehezítik a faj állományának a bővülését.
Rendszertani besorolása bélyegkép|balra|350px|Kladogram a barázdásbálna rokonsági viszonyairól
A természettudósok már régóta ismerik ezt a bálnafajt. 1675-ben Frederick Martens elsőként írta le a közönséges barázdásbálnát, aztán 1725-ben Paul Dudley is leírta ezt a fajt. Ez utóbbi leírást használta alapul 1758-ban Carl von Linné, amikor Balaena physalus néven beírta a Systema Naturae című könyvébe. Bernard Germain de Lacépède francia természettudós, a 19. század elején átnevezte a bálnát Balaenoptera physalus-ra; manapság is ez a név van használatban. A „physalus” szó a görög phüsza szóból származó latinos írású névelem, aminek jelentése „lövell”, vagy „kilövell”.
A közönséges barázdásbálna a barázdásbálna-félék (Balaenopteridae) egyike. A barázdásbálna-félékhez tartozik többek között a hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae), a kék bálna, a Bryde-bálna/Trópusi bálna fajkomplexum (Balaenoptera cf brydei/edeni) és a csukabálna (Balaenoptera acutorostrata) is. Ez a család körülbelül a miocén kor közepén válhatott le a többi sziláscetek csoportjáról. A különböző fajok kialakulásának pontos ideje még ismeretlen számunkra. Ma már köztudott, hogy mind az Atlanti-, mind a Csendes-óceán északi részén időnként kék bálna–közönséges barázdásbálna hibridek jelennek meg. A legújabb DNS-vizsgálatok szerint ez a faj közelebbi rokonságot mutat a hosszúszárnyú bálnával és a szürke bálnával (Eschrichtius robustus), amely nem is tartozik a barázdásbálna-félék családjába, és távolabbi rokona az olyan fajoknak, amelyekkel megosztja a Balaenoptera nemet, például a csukabálnának. Ha a további vizsgálatok és tanulmányozások is megerősítik ezt az eredményt, akkor a barázdásbálna-félék családját és a benne levő fajok rendszertani besorolását a jövőben át kell dolgozni.
2006-ban a közönséges barázdásbálna két alfaját különböztették meg. Az alfajok szétválasztására számba vették a testfelépítés jellemzőit és a hangjaikban levő eltéréseket is. Az északi alfaj, a Balaenoptera physalus physalus (Linnaeus, 1758), az Atlanti-óceán északi részén él, míg a déli alfaj, a Balaenoptera physalus quoyi (Fischer, 1829), a Déli-óceánt tekinti otthonának. A Csendes-óceánban élő populáció jelenleg az utóbbi alfajhoz tartozik, de a legtöbb tudós szerint a faj harmadik alfaja lehet, de ez még nem érvényes megkülönböztetés, nincsen hivatalosan leírás és alfajnév. A három állomány élettere miatt csak nagyon ritkán keveredik.
Alfajai
Balaenoptera physalus quoyi (Fischer, 1829) – a Déli-óceán, Csendes-óceán, az Antarktisz vizei Balaenoptera physalus physalus (Linnaeus, 1758) – az Atlanti-óceán északi része
A két alfaj létrejötte annak a következménye, hogy a vándorlásuk útvonala nem érintkezik egymással.
Előfordulása bélyegkép|balra|200px|Az állat fentről nézve
A közönséges barázdásbálna a világ összes tengerében megtalálható, de a zajló és összefüggő jégtakarót kerüli. Az európai vizekben nagyon megritkult, zömmel a Jeges-tenger határvidékén fordul elő. A Vörös-tengerből, a Perzsa-öbölből, a Földközi-tenger keleti részéről és a Balti-tengerből hiányzik. Az állatok többsége a mérsékelt és a sarki vizekben él, a trópusokon csak kevés példány tartózkodik. A kontinensektől távolabbi, mélyebb vizeket részesítik előnyben.
Az atlanti-óceáni állománynak hatalmas az elterjedési területe. Előfordulása nyugaton a Mexikói-öböltől, keleten a Földközi-tengerig tart, északon pedig a Jeges-tenger jégtakarójáig terjed. A közönséges barázdásbálnák többsége a 30. szélességi körtől északra található meg. A 30. szélességi kör déli részén élő állomány nagyságának felmérése azonban nehéz, mivel itt megtalálható a Bryde-bálna is, ami megjelenésben igen hasonlít a közönséges barázdásbálnára. A hajókról való folyamatos megfigyelések azt mutatták, hogy az Atlanti-óceáni állomány nyári táplálkozó helye a 41°20'N és 51°00'N szélességi körök között, és körülbelül 1800 méter távolságban van a szárazföldektől.
A Csendes-óceán északi állományának a nyári elterjedési területe Alsó-Kalifornia (Baja California) középső részétől Japánig, északon pedig a Jeges-tenger határán levő Csukcs-tengerig terjed. Május és október között a legnagyobb állománysűrűség az Alaszka-öbölben és a Bering-tenger délkeleti részén van. A közönséges barázdásbálnák az Aleut-szigeteken keresztül jutnak a Bering-tengerbe. November és január között Kalifornia déli részén a tudósok néhány bálnát megfigyelőkkel láttak el, de a nyár folyamán ezeket a bálnákat Kalifornia középső részén, Oregonban, Brit Columbiában és az Alaszka-öbölben ismeretlenek megölték. A Hawaii-szigetek közelében már láttak közönséges barázdásbálnákat május közepén és télen. Egyes kutatók szerint a bálnák inkább ősszel és télen jönnek ezekhez a szigetekhez.
Bár egészen biztos, hogy a közönséges barázdásbálnák vándorló állatok, amelyek évente megteszik az utat a borjazóhelyektől a táplálkozó területekig és vissza, a pontos vándorutak még nem ismertek. Az Észak-Atlanti-óceánban végzett hidrofonos, szonáros megfigyelések azt mutatták, hogy a közönséges barázdásbálnák ősszel Új-Fundland és Labrador térségből elindulnak dél felé, és Bermudán keresztül a Karib-tengerbe úsznak. A kutatók szerint egy vagy több állomány északon marad egész évben, nem vándorol délre késő ősszel. A Csendes-óceáni vándorlások évről évre eltérnek egymástól úgy a vándorút terén, mint a vándorolni vágyó példányok számában. Így a Kaliforniai-öbölben télen és tavasszal jóval eltér a közönséges barázdásbálna állomány egyedszáma, bár vannak olyan példányok is, amelyek egész évben ebben az öbölben tartózkodnak. Az antarktiszi közönséges barázdásbálnák rendszeres vándorlók: szabályszerűen vándorolnak a borjazó és táplálkozó helyek között. Mivel e déli állományok főleg a nyílt óceánban vándorolnak, borjazó területeik még nem ismertek.
Állományok Mivel a közönséges barázdásbálna vándorútjai alig ismertek, és a különböző bálnaszámláló szervezetek alig működnek együtt, e faj egyedszáma nem ismert pontosan. Azt sem tudjuk biztosan, hogy hány közönséges barázdásbálna élt, mielőtt az ember elkezdte volna vadászni, mivel e bálnafaj vadászatának kezdete nagyon régi időkre tehető.
Az észak-atlanti-óceáni állomány A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (International Whaling Commission, IWC) hét állományt tart számon az észak-atlanti-óceánban; ezek a következők: Új-Skócia–Új-Anglia, Új-Fundland és Labrador, Nyugat-Grönland, Kelet-Grönland–Izland, Észak-Norvégia, Nyugat-Norvégia–Feröer-szigetek és Írország–Spanyolország–Egyesült Királyság–Portugália. A műholdas megfigyelővel ellátott állatok azt mutatják, hogy az állományok határvonalait egyes példányok átlépik, ami azt jelenti, hogy az állatok nem helyhez kötöttek. 1995-ben Julius Sigurjónsson kiszámította, hogy az észak-atlanti-óceáni állomány az ipari mértékű bálnavadászat előtt körülbelül hány példányból állhatott. Szerinte – közönséges barázdásbálna élhetett a múltban. Felmérését, számítását azonban sokan megkérdőjelezik, J. Sigurjónsson ugyanis nem támasztotta alá kutatását adatokkal vagy magyarázatokkal. 1977-ben David E. Sergeant az észak-atlanti-óceáni „ősállományt” – fejre tette. Ebből a számból – állat Új-Foundland és Új-Skócia vizeiben élt, de D.E. Sergeant nem vette számításba az Amerikai Egyesült Államok vízében tartózkodó borjazó bálnákat. Jeffrey M. Breiwick felmérése szerint Új-Skócia vizeiben 1964-ben 1500–1600 vadászható (csak a 15 méternél nagyobb bálnákat lehetett hivatalosan vadászni) bálna volt, ezekből 1973-ban már csak körülbelül 325 egyed élt. Kanadában kétszer figyelték meg levegőből az állatokat, az egyik megfigyelés az 1970-es évek elejétől 1980 augusztusáig tartott Kelet-Új-Foundland és Labrador vizeiben, ez idő alatt 79–926 bálnát vettek észre.
bélyegkép|jobbra|200px|A bálna hátúszója
A második repülős megfigyelés 1995–1996 között zajlott le a Szent-Lőrinc-öböl északi és középső részein, ekkor néhány száz állatot számláltak. A nyugat-grönlandi állomány 500–2000 példányra tehető. 1974-ben, Jonsgard szerint, a háború utáni években a túlvadászat miatt erősen lecsökkent a Nyugat-Norvégia–Feröer-szigeteki állomány egyedszáma.
Az eddigi állományok közül úgy látszik, hogy az izlandi állomány áll a legjobban, mivel az 1960-as évek elejétől 1981-ig a bálnák száma alig csökkent. Az 1987-es és 1989-es évek nyarain végzett bálnaszámlálások Kelet-Grönland és Norvégia vizeiben – közönséges barázdásbálnát eredményeztek. Ez az eredmény nagyon jó ahhoz képest, amit 1976-ban kaptak, amikor körülbelül 6900 bálnát számláltak, és ezt a számot is csak kissé tartották kevesebbnek az 1948-as évhez képest. A spanyol NASS bálnaszámlálás, ami 1989-ben történt a Franciaország–Portugália–Spanyolország alállomány körében, -re tette a nyári állományt. Az összállomány körülbelül – fejből állhatott.
Az állomány az Atlanti-óceán északkeleti részén 1000, míg északnyugaton 3000 példányra rúg. Visszavonulása abból is látszik, hogy egyre ritkábban veti ki a víz a partokra. Így a Brit-szigeteken 1913 és 1939 között még 26 kisodort közönséges barázdásbálnát jegyeztek fel, míg ugyanez a szám 1940-től 1978-ig csak kilenc volt. Az arányokból ítélve tehát körülbelül negyedére eshetett vissza az állomány. A közönséges barázdásbálnák száma a speciálisan felszerelt, technikailag magasan fejlett hajókról folytatott vadászat kezdete előtt bizonyosan még ennek is a többszöröse volt. Ma már a vadászat szerepe csekélyebb, de még sok évbe telik majd, mire az állomány újra felépül. A múlt század végén – példányból állt az állománya.
Az észak-csendes-óceáni állomány bélyegkép|jobbra|200px|Az állat szemből; jól látszik az orrnyílása