A Muravidék (szlovénul Prekmurje, azaz „Murántúl”, németül Übermurgebiet, vendül Prekmürje, Prekmörje) Szlovénia legészakibb történelmi régiója, amely 1920 előtt a történelmi Magyar Királyság részét képezte. A régió területe 948,48 négyzetkilométer. A Pomurska statisztikai régió („Mura menti statisztikai régió”) részét képezi, amely azonban nem valódi közigazgatási egység. A Muravidék központi települése Muraszombat. Területének legnagyobb részét az Alsó-Mura-sík (szlovénul Mursko-Prekmursko polje) foglalja el. Szlovénia hét fő országrészének, tájegységének egyike s Štajerska, Gorenjska, Koroška, Notranjska, Primorska, Dolenjska mellett
A régiónak a magyar határral szomszédos településein, elsősorban Lendván és környékén ma is jelentős magyar kisebbség él, akiket muravidéki magyaroknak neveznek. Magyarországon hasonló neve miatt sokan összekeverik a Muraközzel, ez pedig gyakran kifejezetten sérti nemcsak az itteni szlovénokat, hanem a muravidéki magyarokat is.
Elnevezései Korábban a történelmi magyar Vendvidék kifejezést is használták a területre, amelynek nagyobb részét tette ki, ez a tájnév azonban ma már csak a magyarországi Rábavidék elnevezéseként él. A két világháború közötti időszakban Muramellék néven is emlegették. A vidékre használatos még a Muratáj elnevezés is, amelybe azonban az egész szlovéniai Muramente (Pomurje), sőt az Ausztriában található szomszédos Grazi-medence területe is beleértendő.
A Prekmurje név szószerinti jelentése Murántúl, amely a középkori zágrábi püspökségi dokumentumokban használt TransmuraniaViri za zgodovino Prekmurja 1.: 27. o. szlovén tükörfordítása. A 19. században keletkezett és az első világháborút követően kezdték hivatalosan használni.Melik, Anton (1957): Štajerska s Prekmurjem in Mežiško dolino. Ljubljana: Slovenska Matica. 12. o. A helyi szlovénok sokáig nem akarták elfogadni, ahogy a magyar revizionisták sem. Előbbiek magukra nézve pejoratívnak érezték. Ennek ellensúlyozására létrejöttek a Murska krajina, vendül Mürska vagy Mörska krajina nevek,Koletnik, Mihaela (2008): Panonsko lončarsko in kmetijsko izrazje ter druge dialektološke razprave. Maribor: Zora 60. 10. o. szó szerinti magyar fordításban a Muravidék. A magyar szóhasználatban végül ez honosodott meg.
Sokáig fennmaradt a Slovenska krajina elnevezés, amely megegyezik a magyar Vendvidék-kel; az első világháború után, az elcsatolás mellett állásfoglaló helyi értelmiségiek is igyekeztek megtartani a Slovenska krajina terminust, amely nemcsak a Muravidéket, de a Magyarországon megmaradt Rábavidéket is jelenti. Az utóbbi években újból használatos lett, mint a két Szlovénia és Magyarország között megosztott Mura- és Rábavidék összefoglaló neve.
Földrajz
A szlovéniai földrajzi meghatározás szerint a vidék az úgynevezett Pannon-medence (Panonski bazen) része, amelyhez tágabb értelemben az egész Dunántúl is tartozik.
Földrajzilag a terület két részre oszlik (síkságra és dombságra), de különböző okokból három altájegységet különböztetnek meg. Az északi felén az Alpokalja, ezen belül a Vendvidéki-dombság (szlovénul Goričko) húzódik, ennek területéhez tartozik a Magyarországon levő (csonka) Vendvidék (más néven Rábavidék) is, amit a trianoni határ választ el a szlovéniai oldaltól. Ez a vidék erősen tagolt, mély völgyekkel és meredek dombokkal telített.Melik 1957: 146-149. o. Itt található a Muravidék legmagasabb pontja a Seregházi (Serdicai) csúcs, amelynek magassága 418 m, utána a közelében fekvő Hegyszorosi (Sotinai) csúcs áll, amely 413 magas.Melik 1957: 162. o.
Az osztrák határ környékén kisebb sziklás részek emelkednek, melyek metamorf kőzetekből állnak. A dombsági terület paleozoikumi eredetű rétegből áll. A síksági vidék miocén mészkőből áll. A magaslati tagozódás Felsőlendva környékén a legerősebb, ahol kisebb bazalthalmok is vannak, amely pliocénkori vulkáni tevékenység eredménye.Melik 1957: 146. o.
Délen az Alsó-Mura-síknak a Murától északra fekvő nagyobb része található, amit Ravensko-nak hívnak, magyaros elnevezése Revence. A síkság többi része osztrák oldalon fekszik. Ez a terület nem olyan zárt, mint északi szomszédja a Goričko és a földművelésre is jobb adottságok kínálkoznak. Az itt húzódó harmadidőszakból származó rétegMelik 1957: 142. o. mélysége Kisszombatnál körülbelül 791 m, míg ettől nem messze Battyánfalvánál 1183 m.
Keleten a magyar határ mentén a Lendva-vidék (Dolinsko) szintén síkság terül el, amelynek nyugati dombvidéke földrajzilag a Zalai-dombság részét képezi. Elsősorban eltérő nyelvjárása és történelmi fejlődése miatt különböztetik meg a Ravenskótól.Melik 1957: 178. o.
Vízrajz bélyegkép|jobbra|350px|A Lendvakirályfa (Krašči) melletti tó. Muravidék nyugati és déli határát a Mura folyó, az egyetlen fő vízfolyás képezi, míg keleti határát a magyar államhatár, északi határát pedig az osztrák államhatár alkotja.
A belső területeken nincsenek nagyobb folyók, leszámítva a Kerkát és a Lendvát. A Kerka forrása a Muravidék északi csücskében van, s keletnek ívesen haladva Bajánsenye mellett lép magyar területre, majd Muraszemenyénél eléri a Murát.Melik 1957: 159. o. A Lendva forrása Stájerország területén fekszik. A Muravidékre Hegyszorosnál lép, majd hosszan haladva délnek Vashidegkúttól északkeletre a síkságon lassan kanyarodik, majd Muraszombatot is érintve végül az Alsólendva szomszédságában fekvő Margit-majortól délre beleömlik a Kerkába.Melik 1957: 188-189. o.
A föld mélyén jelentős termálvízkészlet rejtőzik, amelyre a turizmus is épít. Dióslak közelében ásványvízforrások vannak.Sever, Bela (1990): Pomurje A–Ž. Priročnik za popotnika in poslovnega človeka. Murska Sobota: Pomurska založba. . 85. o.
Ezeken kívül tucatnyi kisebb-nagyobb patak található, amelyek a Mura, Kerka és Lendva vízgyűjtőjéhez tartoznak. Két jelentősebb állóvíze a Muravidéknek mesterséges: a Bakónaki-tó és a Lendvakirályfai-tó, amit Lendva-tónak is neveznek (Ledavsko jezero), mivel a Lendva felduzzasztásával hozták létre.
Hajdan a halak még a kisebb patakokban is gyakran előfordultak és a lakosság kifogta őket élelmezés céljából. A víz rendkívüli tisztaságú volt, különösen a dombsági részeken, ez pedig lehetővé tette a halak és rákok jelenlétét. A fokozódó vízszennyezés miatt a halak kivesztek a patakok többségéből, a Kerkán és Lendván pedig megritkultak. Ugyancsak jelentőssé vált a halállomány csökkenése a Murán, ami miatt jóformán eltűnt a halászat a folyóról.
Állat- és növényvilág bélyegkép|jobbra|300px|Bántornya határában virágzó szibériai nőszirom. bélyegkép|jobbra|300px|Kis ezerjófű Zsidahegy határában. Jellemző közép-európai flóra és fauna, mely szoros egyezéseket mutat a dunántúlival. Bizonyos szubalpin jellegzetességek is tapasztalhatók főleg a Goričkón, és találhatók növény- és lepkeritkaságok.
Az erdős területek főleg a Goričkón húzódnak. Bizonyos helyeken, ahol visszaszorult a mezőgazdálkodás sok a telepített erdő. Általában vaddisznó, nyúl, őz, szarvas, fácán, ritkán fürj alkotja a vadállományt. Az 1970-es években a Goričkóba telepítettek dámvadat is.Sever 1990: 202. o. Jelentősebb ragadozó emlős a róka, bár az utóbbi években egyre több aranysakál is megjelenik a térségben. Él a területen borz és különféle apróbb emlősök, mint pele, mókus, menyét, görény, nyest.
A Mura folyón mentén lehet találkozni sirállyal. Különlegesség a szürkegém és fekete gólya. A fehér gólya általában mindenhol elterjedt, azonkívül a vidék egyfajta „nemzeti” szimbóluma, védjegye.Sever 1990: 178. o. A Goričkón visszatérőben van az egykor nagyon elterjedt búbos banka, amely főleg a régi, odvas gyümölcsfákat kedveli. Mostanra a madár az északi altájegység jelképe lett.Smrdokavra (Krajinski Park Goričko) A madárvilág többi részét szokványos, a pannon térségben széleskörben elterjedt egyedek képzik, mint a szarka, cinege, varjú, fülemüle, fecskefélék stb. A ragadozómadarak közül az egerészölyv, karvaly, kuvik és vörösvércse a legjellemzőbbek.
Természetvédelem
A Muravidéknek nincs nemzeti parkja, csupán egy természetvédelmi körzet található a területén, a felsőlendvai székhelyű Goričko Natúrpark (Krajinski Park Goričko).Krajinski park Goričko (honlap) A park fő feladatának tekinti a nedves élőhelyek, valamint a kaszálókon, gyümölcsösökben, patakvölgyekben található őshonos, s gyakorta ritka állat- és növényvilág védelmét. Érdekelt továbbá a térségben hagyományos paraszti gazdálkodás és bizonyos tradicionális (kézműves) mesterségek (mint pl. a fazekasság) fenntartásában.KRAJINSKI PARK GORIČKO (naravniparkislovenije.si)
Történelem
Őskor A területen az őskorban is éltek emberek, amelynek bizonyítéka néhány előkerült szakóca és kőbalta maradványa. Jelentősebb régészeti leletre eddig nem bukkantak ebből az időszakból.
Ókor A Római Birodalomból korából viszonylag több lelet van, illetve töredékes írásos beszámolók a területről. Egy ideig tévesen Alsólendvával azonosították az ókori Halicum települését, amely valójában a Mura másik oldalán, a Muraközben lehetett, feltehetőleg Muraszentmártonnál, ahol a Borostyánkő-út is húzódott.Viri za zgodovino Prekmurja, 1.: 33. o. Lendva és környékén viszont több ízben kerültek elő római kori pénzérmék és cserépedények.
A Goričkón néhány település határában találhatók halomsírok. A korábbi népek helyére települő új lakosság, a szlávok kollektív tudatában nyilván megőrződött, hogy az erdei halmok sírokat rejtenek, de ez az ismeret idővel elváltozott és a 19.-20. században török-kori síroknak vélték ezeket.
Középkor bélyegkép|jobbra|350px|A Tótsági Esperességi Kerület (Slovenska okroglina) egy 1795-ös térképen A népvándorláskor zavaros századjaiban a korábbi kelta és latin lakosság után több különböző nép fordult meg a térségben, főleg germánok és avarok. Utóbbiakkal telepedtek meg a Kárpát-medencében a szlávok. A mai Muravidék ekkori állapotáról igen kevés adat van, de annyi bizonyos, hogy Pribina alsó-pannóniai fejedelemségéhez tartozott, akinek a mai Zalaváron volt a székhelye. 840 és 859 között két templom épült a feltételezések szerint a Muravidék területén: az egyik bizonyos Lindvolvschiricum-ban, amit Alsólendvával azonosítanak, a másik Businizá-ban, amelyről úgy vélik, hogy a Muraszombat mellett valamikor fennállt Buzinc községgel lehet azonos.Viri za zgodovino Prekmurja 1.: 33-34. o.Kerman, Branko (1997): Zlata doba slovanstva v Spodnji Panoniji. Arheologija zgodnjega srednjega veka v Prekmurju. Stalna Razstava Pomurski Muzej Murska Sobota. . 39. o. Később még egy templom is épült bizonyos Spizzun településen, amit 865-ben szenteltek fel. Ennek helye talán a mai Pálmafán lehetett, Muraszombattól nyugatra.
Andrej Pleterski szlovén archeológus szerint a középkorban több kisebb szláv fejedelemség is létezhetett a mai Szlovénia területén, nemcsak a már jól ismert Karantánia. Pleterski szerint az egyik ilyen fejedelemség pont a Muravidéken volt és kiterjedt a Muraközre is. Peter Štih és más történészek azonban elvetik ezt a hipotézist. Pleterski egyetlen forrása a Conversio Bagoariorum et Carantanorum c. korabeli vitairat, amely említ bizonyos régiókat ebben a térségben, de Štih szerint ezek nem államalakulatok, csupán közigazgatási területnek nem minősülő régiók.Štih, Peter (1997): O vojvodskem stolu in Liburniji ter o metodi in znanstveni korektnosti neke razprave, Zgodovinski časopis 51. 114-118. o.