Szentgotthárd (, , - mely történetesen „város” jelentéssel is bír) a legnyugatabbra fekvő város Magyarországon. Vas vármegyében található, a Szentgotthárdi járás központja, 1983-ban kapott városi rangot.
Fekvése bélyegkép|balra|188px|A város vasútállomása a Szombathely-Szentgotthárd-Graz-vasútvonalon Közvetlenül az osztrák határ mentén, a szlovén határ közelében a vármegye délnyugati csücskében, a Rába és a Lapincs összefolyásánál fekszik, Fölöstömtől (Fürstenfeld) 23 kilométerre keletre. Az Alpok keleti nyúlványainak közelsége miatt a klímája szubalpin jellegű. A schengeni egyezményhez történt csatlakozásig közúti határállomás és vasúti határátkelő. Jelenleg Szentgotthárd a magyarországi szlovén nemzetiség központja. A városban Szlovénia konzulátust működtet.
A három nemzet kultúráját, hagyományait és lakóit egyesítő település a magyar–osztrák–szlovén hármas határ közelében helyezkedik el. A várost délről az Őrségi Nemzeti Park határolja. A kommunista „vasfüggöny” évtizedeken keresztül elzárta a várost és a térséget az ide látogatni kívánók elől, de ez az elzártság pozitív hozadékkal is járt, amennyiben segített érintetlenül megőrizni a természet szépségeit.
A Rába völgye, a Hársas-tó, a Vendvidék, az őrségi erdők, a csak itt látható, jellegzetes szórványtelepülések egyre több vendéget vonzanak a városba és környékére.
bélyegkép|balra|450px|Szentgotthárd panorámája dél felől
Közvetlenül a város mellett halad el a 8-as főút; áthalad a város központján a 7454-es út, itt ér véget utóbbiba délről beletorkollva a 7458-as, és itt indul, a 7454-esből Rábafüzes felé kiágazva a 7459-es út. A 7454-es máriaújfalui szakaszába betorkollva ér véget a 7455-ös út; utóbbiból Orfalu és Apátistvánfalva felé vezetnek a 7456-os és 7457-es utak.
Vasúton a város a 21-es vonalon közelíthető meg, amely a Szombathely–Graz irányú kapcsolatot biztosítja; az itteni vasútállomás az ország legnyugatibb vasúti állomása, melytől nem messze van az autóbusz-állomás. A legközelebbi nemzetközi repülőtér Graz-ban található.
Fényes Elek így ír a fekvéséről:
Története Forrásmunkákból megállapítható, hogy Szentgotthárd már az ősidőkben is lakott hely volt, felszíne, éghajlata, növényzete, talaja biztosította a megélhetést az ősközösségben élő emberek számára is. A kő-, réz- és bronzkorból nincsenek leletek.
A ciszterciek kora
Szentgotthárd írásos története tulajdonképpen a ciszterci rendnek Szentgotthárdon való megtelepülésével kezdődik. Alapjait a Rába jobb partján levő teraszon rakták le. I. István egyházszervező munkája eredményeként még ez a gyéren lakott vidék is a római katolikus egyház része lett: a távoli bajorországi, Passaui egyházmegyéhez tartozott.
A város és az apátság a nevét Hildesheimi Szent Gotthárdról (másként: Hildesheimi Szent Godehard), a 11. században élt bajorországi bencés apátról, illetőleg püspökről kapta, akit 1131-ben avattak szentté, és aki abban az időben szintén a bajorországi Passaui egyházmegye területén élt. Személyét már életében is nagy tisztelet és csodálat övezte. Hittérítő papok (bencések) hozták magukkal Szent Gotthárd tiszteletét és kultuszát erre a vidékre is. Így lett száz évvel később, a 12. század elején a helyi plébániatemplom védőszentje, és az ő nevét vette fel a templomhoz tartozó akkori falu is.
A település története összefügg a ciszterci rend és apátság alapításával. A forrásmunkák szerint 1183-ban III. Béla király 275 km² területet adományozott a Trois Fontaines-i ciszterci apátságból érkezett szerzeteseknek azzal a céllal, hogy az ország eme területe is bekapcsolódjék a művelődésbe (lásd: Zirc város történetét).
A város nevének eredete A város nevének eredete nem állapítható meg teljes bizonyossággal, ezzel kapcsolatban két lehetséges feltevés létezik.
Az 1938-ban Szent Gotthárd püspök halálának 900. jubileumán kiadott emlékfüzet erről így ír:
Ugyanott egy másik eredet:
bélyegkép|jobbra|188px|A városalapító III. Béla király szobra a főtéren
Jelentősebb történelmi események bélyegkép|jobbra|250px|Az első apátsági templom romjai a színház épülete mögött Szentgotthárd, azaz az apátsági major építése 1187-tel vette kezdetét. A város magja tehát egyrészt a Rába völgyében, a másik pedig a Zsida-patak mentén jött létre, melyhez Kethely is társult.
A nép kezdetben a falut Gotthónak nevezte, és ekkor már létezett Kedhely (később Rábakethely) is. A neve arra utal, hogy keddi napokon tartották itt a vásárt. Létezett már a mai Zsida is, az egykori „Zsidófalva”, ahol is zsidók éltek és kereskedelemmel foglalkoztak.
A szerzetesek a földműveléshez szláv parasztokat telepítettek be a mai Szlovénia és Horvátország területéről, elsődlegesen a Szentgotthárdtól nyugatra elhelyezkedő vidékre, mely nagyon gyéren lakott volt akkoriban.
A majorokban megindult a feudális gazdálkodás. Eddig érintetlen területeket vontak be a termelésbe, meghonosították az ipart, megtanították a lakosságot a kereskedelemre. A 14. század közepén a szentgotthárdi jobbágyközségek népesek voltak, jómódban éltek, állattenyésztésük virágzó volt.
1350-től kezdve a község a monostorral együtt hanyatlásnak indult. 1391-ben Zsigmond király a szentgotthárdi apátságot a Széchy családnak adományozta, és három évszázadon át ez a család birtokolta.
1528-ban, a mohácsi csata után I. Ferdinánd Serédy Gáspárt nevezte ki szentgotthárdi apátnak. A Széchy család nem engedte be a birtokra a kinevezett apátot, ez később fegyveres harcra adott okot.
Az 1556-os források a települést vízzárókkal körülvett erődítményként említik. A későbbi időkben sokszor cserélt gazdát. 1604-ben például stájer csapatok foglalták el Wolfgang von Tieffenbach zsoldoskapitány vezetésével. Bocskai István tatár csapatokkal megerősített hajdúseregei stájerországi portyázásuk alkalmával visszafelé jövet Szentgotthárd felé közeledtek, a hír hallatán Tieffenbach a monostort a templommal együtt a levegőbe röpíttette. A robbanás következtében a város is lángra kapott és majdnem teljesen leégett. Ezzel a ciszterci rend birtoklása és a szerzetesi élet végképp megszűnt, és megkezdődött a birtokért a harc a világi urak között. A pusztítás évtizedekig éreztette nyomait, mert a török háborúk alatt szinte semmit nem fejlődött a település. Ráadásul a vidéket gyakran kerülgették kanizsai török portyázók, az akindzsik, akik a kisebb falvak lakóit akcióikkal megfélemlítették és adózásra kényszerítették.
bélyegkép|balra|200px|A szentgotthárdi csata
Ilyen körülmények között jutottak el az 1664-es esztendőhöz, amikor élethalálharcot vívott a nép a törökkel. Raimondo Montecuccoli vezetésével a Rába menti síkságon ütköztek meg a császári seregek a török haderővel. A csata augusztus 1-jén kezdődött el, s végül is az egyesített császári, birodalmi, francia csapatok győzelmével végződött. A hirtelen keletkezett nagy zápor nyomán megáradtak a folyók és elzárták a törökök visszavonulását. A török seregnek majdnem negyede a Rábába veszett, a csatatéren 16–20 000-ük holtteste hevert. A források szerint gazdag zsákmányt hagyva maguk mögött, a törökök dél felé menekültek. A Rába áradása miatt Montecuccoli lemondott a török sereg üldözéséről. Közben a törökök augusztus 5-éig rendezték soraikat, és még egy támadást kezdtek, ami szintén a vereségükkel végződött. Így folyt le a szentgotthárdi csata, amelynek révén a község neve bekerült a történelembe. De a töröktől Szentgotthárd és vidéke csak 1690 után szabadult meg véglegesen.
bélyegkép|jobbra|188px|A Nagyboldogasszony-templom
Szentgotthárd mellett még egy jelentősebb ütközet ment végbe a Rákóczi-szabadságharc alatt: Vak Bottyán a Gotthárd és Nagyfalva (ma Mogersdorf) közti részen, a Rábánál nagy győzelmet aratott a Hannibal Heister vezette labancokon 1705. december 13-án. Egy évvel azelőtt a kurucuk egy másik csatát is nyertek Károlyi Sándor vezérletével, de ez nem volt olyan maradandó, mint Bottyáné.
A 18. században és a 19. század első felében tovább folyt a harc a terület birtoklásáért.
Erről az időszakról így ír Fényes Elek:
A település ma is jellemző formája a 18. században kezdett kialakulni. A város magvát alkotó három major közepén, dombon épült barokk temploma ma is uralja az egész környéket. A templom és a kolostor építését 1740-ben kezdték, tervezője, Pilgram Ferenc Antal, bécsi művészcsalád sarja. A templom a harmadik legnagyobb barokk templom Magyarországon.
A templom és a környezet leírása Fényesnél:
bélyegkép|jobbra|250px|A Vörösmarty Gimnázium
1785-től kezdve szerepel Szentgotthárd mint járási székhely. Fejlődésében jelentős előrelépés történt 1873-ban, amikor megépült Graz felé a vasútvonal. 1893-ban megindul az oktatás az Állami Algimnáziumban (később Vörösmarty Mihály Gimnázium ). Ebben az időszakban a város sokat köszönhet Széll Kálmán lokálpatriotizmusának, aki a szentgotthárdi járás fejlődését szívügyének tekintette.
Az első világháború végégig a város töretlenül fejlődött, ezt követően a területi veszteségek komoly kihatással jártak a település életére. A fejlődés megtorpant, sőt a második világháború után komoly visszalépések sora kezdődött meg, amely a gazdasági élet mellett szellemi területen is éreztette hatását. A város elveszítette járási székhely rangját, emiatt megszűnt benne többek között a bíróság is.
A Klekl József vezette szlovén politikai frakciók Szlovenszka krajina néven szerettek volna autonóm, vagy önálló államot létrehozni a területen, amelybe Szentgotthárdot is be akarták kapcsolni, amely gazdaságilag és közigazgatásilag a ciszterek óta fontos központjuk volt a szlovéneknek, ezért a krajinai szerves részét képezte volna. A Vendvidék Jugoszláviához való csatolásáért folytatott tárgyalásokon Belgrád államához csatolta volna a várost és a környékbeli szlovén falvakat, míg a magyar többségű Alsólendvát meghagyta volna Magyarország számára.
1919-ben Muraszombatban Tkálecz Vilmos proklamálta az ún. Vendvidéki Köztársaságot, vagy más néven Murai köztársaságot, amely alapokmányában területe részének nyilvánította Szentgotthárd települést és környékét, ahogy Klekl is szerette volna csatlakoztatni. Szentgotthárdon azonban olyan jelentős katonai erők állomásoztak, hogy a Mura köztársaság északi régióban állomásozó fegyveresei egyelőre nem akarták megkísérelni a megszállását és biztosítását, de nem tettek le megszerzéséről sem. Néhány nap múlva a Magyar Vörös Hadsereg megszállta a köztársaság területét és ebben a szentgotthárdi katonaság is segédkezett.
A 20. század nyolcvanas éveiben kezdődött a politika enyhülésének hatására a város újabb fellendülése, aminek fontos állomása volt, hogy a monostor alapításának 800. évfordulóján a település városi rangot kapott. Ezzel egy időben csatolták Szentgotthárdhoz Rábatótfalut, Rábafüzest, Máriaújfalut, Farkasfát és Jakabházát. A város 1996-ban Hild János-díjat kapott.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Bauer Károly (független) 1994–1998: Bauer Károly (független) 1998–2002: Bauer Károly (független) 2002–2006: Viniczay Tibor György (független) 2006–2010: Viniczay Tibor György (független) 2010–2014: Huszár Gábor (független) 2014–2019: Huszár Gábor (Fidesz-KDNP) 2019–2024: Huszár Gábor (Fidesz-KDNP) 2024– : Huszár Gábor (Fidesz-KDNP)
Gazdaság Gazdasági életében döntő tényező volt a 19. század második felében megindult iparosodás. Iparosai közül első helyen említjük a molnárokat, a tímárokat, a lábbelikészítőket, kovácsokat és bognárokat.
A 19–20. század fordulóján a város gazdasága dinamikus fejlődésnek indult, új üzemek sora kezdte meg a működését: Magyar Királyi Dohánygyár, 1894. (épületében napjainkban Szociális Otthon működik) Első Magyar Óragyár Részvénytársaság, 1896. (épületében jelenleg Rehabilitációs Kórház működik) Téglagyár, 1896 (a 20. század végén felszámolták) Bujatti-féle Selyemszövőgyár, 1899. (ma is üzemel) Szentgotthárdi Első Magyar Kasza- és Sarlógyár, 1902. (utódvállalata jelenleg felszámolás alatt)