A Széchényi Ferenc-díj állami kitüntetés volt Magyarországon, a kulturális területeken működő jeles személyiségek elismerését szolgáló díjak egyike. Azon közgyűjteményi (könyvtári, levéltári, múzeumi) szakterületen dolgozó szakemberek számára volt adományozható, akik magas színvonalú elméleti vagy gyakorlati tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával és azok alkalmazásával szolgálták szakmájukat.
Leírás Az 1999-ben alapított díjat évente, augusztus 20-án, hat személy kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Az érem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 70, vastagsága 5 mm. Az érem Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész alkotása. Előlapján középen a Széchényi Ferenc portréja, a köriratban „SZÉCHÉNYI FERENC-DÍJ” felirat szerepel. A hátlapon köriratban „KÖZGYŰJTEMÉNY SZOLGÁLATÁÉRT” felirat szerepel.
A díj 2012-ben megszűnt.
Díjazottak
2000 Endrei Walter ny. textilmuzeológus Kecskeméti Tibor ny. természettudományi muzeológus Kiss László, az Országos Műszaki Múzeum ny. főigazgató-helyettese Lakos János főlevéltáros, c. főigazgató Papp István, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ny. főigazgató-helyettese Varga János akadémikus, a Magyar Országos Levéltár ny. főigazgatója
2001 Albrechtné Kunszeri Gabriella, a Magyar Országos Levéltár állományvédelmi osztályának vezetője Erdmann Gyula, a Békés Megyei Levéltár igazgatója Király Szabolcs, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója B. Kovács István, a rimaszombati Gömöri Múzeum néprajzos-régész muzeológusa Kónya Ádám, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója Vajda Erik, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár ny. főosztályvezetője
2002 Balogh István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára ny. igazgatója Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója Kovács Béla, a Heves Megyei Levéltár ny. igazgatója Pintér János, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese Tószegi Zsuzsanna, a Neumann János Digitális Könyvtár- és Multimédia Központ ügyvezető igazgatója Vavrinecz Veronika zenei könyvtáros, a Győri Richter János Zenei Archívum vezetője
2003 Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója Borsa Gedeon, az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárosa Dóka Klára főlevéltáros G. Vass István c. főigazgató, főosztályvezető, főlevéltáros Mader Béla, a Szegedi Tudományegyetem Könyvtárának igazgatója Szabó Sándor, az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar docense
2004 Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója Horváth Tibor, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum ny. főigazgatója Ikvai Nándorné Sándor Ildikó, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága Ferenczy Múzeumának néprajzos muzeológusa Farkas Attila, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ érseki tanácsos művészettörténésze Molnár József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Levéltári Osztályának osztályvezetője Varga Gyula, a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága Déri Múzeumának néprajzi osztályvezetője
2005 Gerő Gyula, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ ny. munkatársa Kiss Mária, a Vas Megyei Levéltár ny. igazgatója, a Szombathelyi Püspöki Levéltár vezetője Selmeczi Kovács Attila, a Néprajzi Múzeum főmuzeológusa Szalai Ágnes, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár zenei gyűjtemény ny. könyvtáros vezetője Szűcs László, a Magyar Országos Levéltár főtanácsos főmuzeológusa Ungváry Rudolf, az Országos Széchényi Könyvtár ny. könyvtárosa
2006 Böőr László ny. főlevéltáros Csaplár Ferenc, a Petőfi Irodalmi Múzeum Kassák Múzeum muzeológus-irodalomtörténésze Dobrik István, a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum művészettörténész-igazgatója Dörnyei Sándor, az Országos Széchényi Könyvtár ny. főkönyvtárosa Madarász Lajos, a Veszprém Megyei Levéltár levéltár-igazgatója Tóth Gyula, a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtár- és Információtudományi Tanszék főiskolai tanára
2007 Bán Péter, a Heves Megyei Levéltár igazgatója, a történelemtudomány doktora Celler Zsuzsanna, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum tudományos főmunkatársa Kócziánné Szentpéteri Erzsébet, az Országos Műszaki Múzeum főigazgatója Nagy Attila, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet nyugalmazott tudományos kutatója Nyulászi Gáborné Straub Éva, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa, főosztályvezetője Veres László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója
2008 Á. Varga László, a Budapest Főváros Levéltára főigazgatója Pojjákné Vásárhelyi Judit tudományos kutató, az Országos Széchényi Könyvtár XV-XVIII. századi Könyvtártörténeti Osztály vezetője Ramháb Mária, a kecskeméti Katona József Könyvtár igazgató főtanácsosa Szatmári Sarolta régész-muzeológus, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgató-helyettese Szögi László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár főigazgatója, az Egyetemi Levéltár igazgatója Zombori István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója
2009 Balázs Sándorné Veredy Katalin, az Országgyűlési Könyvtár nyugalmazott főigazgatója Bényei Miklós, a Debreceni Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, könyvtáros Borosy András, a Pest Megyei Levéltár ny. főlevéltárosa Körmendy Lajos, a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője, főlevéltáros Novák Veronika, a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltár igazgatója, levéltáros Vízkelety Andrásné, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos kutatója
2010 Darkó Jenő, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága címzetes megyei múzeumigazgatója Katsányi Sándor, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nyugalmazott főosztályvezetője Pál-Antal Sándor, a Marosvásárhelyi Állami Levéltár nyugalmazott tanácsos-levéltárosa Sebestyén György, az ELTE BTK Könyvtártudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára Tilcsik György, a Vas Megyei Levéltár igazgatója Viga Gyula, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság megbízott megyei múzeumigazgatója
2011 Bartos Éva könyvtáros, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet igazgatója Csombor Erzsébet főlevéltáros, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára igazgatója Fodor István levéltáros, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatója Hervay Ferenc Levente ciszterci szerzetes atya, a Zirci Ciszterci Apátság Újkönyvtára könyvtárvezetője Madas Edit tudományos kutató, irodalomtörténész, az MTA doktora, Országos Széchényi Könyvtár, Res Libraria Hungariae Kutatócsoport Varga Róbert könyvtáros, a kaposvári Megyei és Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója
2012 Barátné Hajdu Ágnes főiskolai tanár, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Felnőttképzési Intézet Könyvtár- és múzeumpedagógiai szakcsoport Bene János megyei múzeumigazgató, Jósa András Múzeum, Nyíregyháza Hír János igazgató, Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet - Pásztói Múzeum Kiss András nyugalmazott levéltáros, történész, Kolozsvár Radics Kálmán igazgató, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Skaliczki Judit nyugalmazott főosztályvezető-helyettes, Oktatási és Kulturális Minisztérium
Jegyzetek
Források A 2009. évi díjazottak:
Külső hivatkozások 3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelet
Kategória:Magyar közgyűjteményi díjak