A Hohenzollern-ház (, ) egy német eredetű nemesi család és uralkodói dinasztia, melynek tagja többek között Brandenburg őrgrófjai, valamint Poroszország és Románia királyai voltak.

A család a svábföldi Hechingen város környékéről származik, és a 11. század óta ismert. Nevüket ősi székhelyükről, az említett város közelében fekvő Hohenzollern-kastélyról kapták.

A család mottója Nihil sine Deo (Semmit Isten nélkül). Címerük, mely legkorábban 1192-ből ismert, kezdetben egyszerű – fekete és ezüst negyedekre osztott – pajzsból állt. 1317-ben IV. Frigyes kutyafejjel és -vállakkal egészítette ki.

A család két ágra szakadt: a katolikus sváb és a protestáns frankföldi ágra. A sváb ág 1869-es kihalásáig irányította Hechingen környékét. A frankföldi ág különböző alágai megszerezték a Brandenburgi Őrgrófság trónját 1415-ben, illetve a Porosz Hercegséget 1525-ben.

A két frankföldi ág egyesülése 1618-ban lehetővé tette a Porosz Királyság 1701-es létrehozását. Később ez az állam volt a német egység megteremtésének és a Német Birodalom 1871-es megalakításának vezető ereje.

Az első világháborút kísérő társadalmi elégedetlenség az 1918–19-es németországi forradalomban csúcsosodott ki, majd megalakult a weimari köztársaság – így a Hohenzollernek trónfosztottá váltak, és a német monarchia véget ért. Az 1919-es versailles-i békeszerződés megpecsételte a Német Birodalom felbomlását.

Hohenzollern uralkodók névsora Porosz Királyság Bővebben: Poroszország uralkodóinak listája

Frigyes Vilmos brandenburgi őrgróf (1620–1688) ∞ Orániai–Nassaui Lujza Henrietta I. Frigyes porosz király (1657–1713) ∞ Hannoveri Zsófia Sarolta I. Frigyes Vilmos porosz király (1688–1740) ∞ Hannoveri Zsófia Dorottya II. Frigyes porosz király (1712–1786) ∞ Braunschweig–Beverni Erzsébet Krisztina Ágost Vilmos királyi herceg (1744–1797) ∞ Braunschweig–Wolfenbütteli Lujza Amália II. Frigyes Vilmos porosz király (1744–1797) ∞ Hessen–Darmstadti Friderika Lujza III. Frigyes Vilmos porosz király (1770–1840) ∞ Mecklenburg–Strelitzi Lujza IV. Frigyes Vilmos porosz király (1795–1861) ∞ Bajorországi Erzsébet Ludovika I. Vilmos porosz király (1797–1888) ∞ Szász–Weimar–Eisenachi Auguszta III. Frigyes porosz király (1831–1888) ∞ Nagy-Britanniai Viktória II. Vilmos porosz király (1859–1941) ∞ Schleswig–Holsteini Auguszta Viktória Vilmos királyi herceg (1882–1951) ∞ Mecklenburg–Schwerini Cecília Lajos Ferdinánd herceg (1907–1994) ∞ Kira Kirillovna Romanova II. Ferdinánd Lajos herceg (1944–1977) ∞ Donata zu Castell-Rüdenhausen György Frigyes herceg (1976–) ∞ Sophie von Isenburg

Román Királyság Bővebben: Románia uralkodóinak listája

Károly Antal, Hohenzollern hercege (1811–1885) ∞ Badeni Jozefina I. Károly román király (1865–1927) ∞ Wiedi Erzsébet Lipót, Hohenzollern hercege (1835–1905) ∞ Portugáliai Antónia I. Ferdinánd román király (1865–1927) ∞ Edinburgh-i Mária II. Károly román király (1893–1953) ∞ Görögországi Ilona I. Mihály román király (1921–2017) ∞ Bourbon–parmai Anna Margit királyi hercegnő (1949–) ∞ Radu Duda

Fordítás

Külső hivatkozások A Hohenzollern-ház hivatalos honlapja , A Hohenzollern-Sigmaringen-ház hivatalos honlapja A Hohenzollernek genealógiája A Hohenzollernek genealógiája a Genealogy.eu-n

Kategória:Hohenzollern-ház Kategória:Európai uralkodóházak