Altamura város (közigazgatásilag comune) Olaszország Puglia régiójában, Bari megyében.
A legendák szerint a mai város elődjét a trójai menekült Antellusz, Aineiasz egyik barátja alapította. Szintén a legendák szerint az ókori várost a 9–10. században teljesen elpusztították a szaracénok. Újjáépítését II. Frigyesnek köszönheti, aki 1232-ben várat építtetett és új, falakkal erősített települést alapított az ókori város helyén. Ugyancsak a császár parancsára épült fel 1232 és 1247 között az impozáns a Santa Maria Assunta-katedrális, amelyet a császár nyomására IV. Ince pápa kivett a Bari egyházmegye fennhatósága alól és önálló udvari kápolna státusszal ruházta fel. A császár által adományozott előjogok elősegítették a város gyors gazdasági fejlődését, így hamarosan Apulia egyik jelentős városává lépett elő. 1860-ban két hónapig Altamurában székelt Garibaldi helyi önkénteseinek haditanácsa, és itt alapították meg Bari tartomány átmeneti kormányát. Olaszország egyesítését követően egy időre Puglia fővárosa lett.
Altamura hírnevét a világszerte híres kenyere alapozta meg, amelyet a 16. század óta változatlan eljárással készítenek és oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel forgalmaznak. A város területén található Lamalunga-barlangban találták meg a 250 ezer éves altamurai ember maradványait, míg a De Lucia kőfejtőben rengeteg dinoszaurusz-lábnyomra bukkantak. A leletek paleontológiai és történelmi értékét figyelembe véve a helyszíneket felvételre javasolják az UNESCO világörökség listájára.
Fekvése A város Baritól nyugatra, a Murgia-fennsíkon, az Alta Murgia Nemzeti Park déli részén fekszik. Az óváros egy 468 méter magas domb tetején épült fel. A 19. századtól kezdődően a város kiterjedt a domb körüli síkvidékre, ami kedvezett a rácsos utcahálózat kialakításának. Az Altamurával szomszédos községek Bitonto, Cassano delle Murge, Gravina in Puglia, Grumo Appula, Matera, Ruvo di Puglia, Santeramo in Colle és Toritto.
Geológiája A Murgia-fennsík északnyugati részét vastag mészkő- és dolomitrétegek, az úgynevezett bari és altamurai mészkőformációk építik fel, amelyek a kréta időszakban, körülbelül 130 millió éve keletkeztek, amikor a lassú tektonikai mozgások eredményeként kiemelkedtek a pugliai karbonátos platformok, a Gargano, a Salento valamint a Murgia. A fennsíknak ez a része magasabb, mint a déli vidékek, és a mészkőrétegek összvastagsága helyenként eléri a 3000 métert is (legmagasabb csúcsai a Monte Caccia (680 m) és a Torre Disperata (686 m)), ellentétben a Murgia déli részével, ahol a kiemelkedések nem haladják meg az 500 métert. Szerkezetföldtani szempontból egy megnyúlt táblás vidék a Bradanói-árok (Fossa Bradanica) és az Adriai-tenger között. A vidék a tenger irányában enyhébben lejt, mint nyugat, azaz az árok felé.
A karbonátos felszín morfológiáját elsősorban az esővíz formálta. Hosszan tartó eróziós tevékenysége során változatos karsztformák alakultak ki. Ezek közül a leglátványosabbak az (elsősorban időleges) vízfolyások által a mészkőrétegekben kivájt változó szélességű repedések, árkok az úgynevezett lamák, valamint a nagyméretű dolinák, amiket a helyiek pulónak neveznek. A felszín alatti vizek nagy kiterjedésű barlanghálózatot hoztak létre érdekes cseppkőalakzatokkal (például a castellanai barlangok). Területén található a Murgia egyik legnagyobb dolinája, a Pulo di Altamura, amely 550 méter átmérőjű és 92 méter mély. A karsztos morfológiának köszönhetően a vidéken számos barlang található, mint a lamalungai barlang, ahol 1993-ban a világon először egy teljes ősembercsontvázat találtak (altamurai ember), egy 172–130 ezer évvel előtti Homo sapiens neanderthalensis maradványait. Az Altamurától délre fekvő Pontrelli egyik barlangjában, a Cava de Luciában jelentős őslénytani feltárás található, felső krétakori dinoszaurusz lábnyomokkal. A történelmi és földtörténeti szempontokból kiemelt fontosságú helyszínek miatt az altamurai Murgiát felvették az UNESCO világörökségi helyszín jelöltjeinek listájára.
Éghajlata A városnak jellegzetes mediterrán éghajlata van, hosszú és meleg nyarakkal, valamint enyhe telekkel, kevés csapadékkal. A város mikroklímáját befolyásolják az Adriai-tenger felől érkező szelek is. A Köppen-féle éghajlatosztályozási rendszerben a D osztályba tartozik.
Története A város alapítása A legendák szerint a mai város elődjét Aineiasz egyik barátja, Antellus alapította, miután menekülni kényszerült Trójából. Míg Aineiasz – Elissa karthágói királynővel való afférja után – tovább vándorolt egészen a mai Lazio területére, addig Antellus délen maradt és megalapította Altilia városát, azaz Alter Iliumot, a másik Tróját. Egy másik legenda szerint a várost az alattvalói elől menekülő Althaia, a calydoni Oeneus felesége alapította, akit fiának, Meleagernek meggyilkolásával vádoltak meg.
A város területén végzett régészeti ásatások során kőkorszaki, bronzkori és vaskori leletekre bukkantak, ami azt bizonyítja, hogy a térséget már ősidők óta lakták. Bronzkori nekropolisz nyomait tárták fel a közeli La Crocében. A város környékén közel ötven halomsírt azonosítottak be a régészek.
Az első állandó települést azonban a peucetiusok (Lükaón árkádiai király egyik fiának leszármazottai) alapították azon a dombon, amelyen a történelmi központ ma is áll. Valószínűleg jelentős szerepe volt a régióban, hiszen vastag, küklopikus (habarcs nélkül egymásra rakott óriási kőtömbökből épített) falak vették körbe, amelynek maradványai napjainkig fennmaradtak. A falak építését a történészek az i. e. 5. és i. e. 3. század közötti időszakra teszik, s valószínűsítik, hogy ez egybeesett a város egyik virágkorával. Az i. e. 2. századtól kezdődően hanyatlásnak indult. Rövid idejű fejlődésen esett át a római uralom alatt, akik fürdőket építettek, javítottak a vízellátáson és megerősítették a falait.
A város újjáépítése A város a 9–10. századi szaracén portyázások idején teljesen megsemmisült.
Újjáépítését II. Frigyesnek köszönheti, aki 1232-ben várat építtetett és új, falakkal erősített települést alapított az ókori város helyén. Ennek emlékét őrzi a város címere is, amelyen olvasható, hogy , azaz Frigyes javított meg. A császár pontos indoka nem ismert, egyes történészek szerint a szentföldi kereszteshadjáratból visszatért beteg katonái számára építtette, mások meghatározó indokként a vidék stratégiai jelentőségét emelik ki. A település benépesítése érdekében görög és zsidó telepeseket is hívott, akiknek speciális előjogokat biztosított. Ugyancsak a császár parancsára épült fel 1232 és 1247 között az impozáns templom a katolikus egyházat követő lakosság számára, a görög lakosság a San Nicola dei Greci templomot használta. A változatos összetételű lakosság a városképre is rányomta bélyegét: a görögök rendszerint egy közös udvar köré építették házaikat, míg a katolikusok hosszú, labirintus-szerű utcákban éltek.
A császár által adományozott előjogok elősegítették a város gyors gazdasági fejlődését, így annak a 14. század elejére már több ezer lakosa volt. Egy 1232-ben, Melfiben kiadott oklevélben a császár úgy határozott, hogy az altamurai templomot kivonja a püspöki fennhatóság alól. Ezt IV. Ince pápa is megerősítette 1248-ban keltezett bullájában, amelyben kimondta, hogy a templom közvetlenül a király fennhatósága alá tartozik. Ez azt jelentette, hogy a királynak joga volt kijelölni a szolgáló papokat, akik a fizetésüket is tőle kapták.
A város fejlődése a középkortól az újkor végéig 250px|bélyegkép|Altamura a 18. században A 13. századtól kezdődően a város gazdasági élete fejlődésnek indult, a politikai életben pedig egyre meghatározóbb szerepet töltött be a klérus és a nemesség. A középkorban a várost számos nemesi család birtokolta, köztük az Orsinik és Farnesek. Első említése Altamuraként 1299-ből származik, a gravinai püspök egyik leveléből. Ebből a levélből kiderül, hogy egy bizonyos gravinai Sire Mundea őseitől úgy hallotta, Altamura az egykori Altilia helyén épült fel.
A 14. században a lakosság gyorsan növekedett, számos lucaniai család költözött be falai közé, de ugyanebben az időben épültek fel az első nagyobb nemesi paloták is, amelyek inkább erődnek tűntek magas falaikkal, körbezárt belső udvaraikkal. Számos kereskedőcsalád is megtelepedett, hozzájárulva a város gazdasági fejlődéséhez. 1485-ben VIII. Ince pápa – Pirro del Balzo nyomására – alapítványi templomnak nyilvánította a székesegyházat, ami a vezető papok számára lehetővé tette, hogy viseljék a püspöki jelvényeket (mitra, mellkereszt, pásztorbot), ugyanakkor lehetővé tette önálló káptalan megalapítását.
A város egyik jelentős leírása 1584-ből származik, Angelo Rocca Ágoston-rendi püspöktől, aki végiglátogatva a Nápolyi Királyság kolostorait eljutott Altamurába is. Az ő írásaiból kiderül, hogy akkoriban Altamura főtere volt a királyság egyik legnagyobb és legtágasabb tere.
Az 1647-es nápolyi spanyolellenes felkelésben néhány altamurai nemesi család is részt vett. Az ellenük irányuló megtorló hadjáratot Conversano grófja vezette, aki több befolyásos apuliai nemesi család támogatását tudta maga mögött. A felkelők nagy részét, közöttük a vezérüket, Matteo Cristianit is kivégezték.
Az első iskola megnyitását, az úgynevezett Regio Studiót vagy Regia Universitát VII. Károly nápolyi király 1748-ban engedélyezte a városban. Az intézményben matematikát, filozófiát, logikát, anatómiát, botanikát, teológiát és görög valamint latin nyelvet oktattak. Az iskola népszerű volt, hiszen úgy Pugliából, mint a szomszédos Basilicatából is érkeztek ide diákok.
A 18. század végéig a város nem lépte túl a falakat, mindössze az utcahálózatot alakították át úgy, hogy azok a templom előtti térre érjenek be. Az utcák azonban keskenyek voltak, egy-kétemeletes épületek szegélyezték őket, hasonlóan Puglia más városaihoz. Ez az úgynevezett „claustro” (am. korlátozott, zárt) tipológia valószínűleg arab és görög behatásra született meg: az utcára néző magas falak mögött általában kis udvarok húzódtak, ahol a mesteremberek műhelyei voltak, de mezőgazdasági célokra is használták ezeket. Az etnikai és vallási alapú elkülönülés azonban továbbra is megmaradt, ennek egyik példája a saját, belső kapuval rendelkező görög negyed volt.
1798-ban VI. Piusz pápa a város főesperesét, Nulliust Altamura első püspökévé avatta. Egy évvel később a tiszavirág életű Parthenopéi Köztársasághoz csatlakozott és a köztársaságpártiak regionális központjává vált. Május 10-én a királypárti csapatok Ruffo bíboros vezetésével véres harcok során visszafoglalták. A királypárti csapatok nem kegyelmeztek a San Domenico kolostor szerzeteseinek sem, akik a klérus többségével ellentétben a felkelőkkel szimpatizáltak. A város lakosságának egy része elmenekült, közöttük Saverio Mercadante neves zeneszerző is.
A város modern kori történelme Miután Napóleon csapatai elfoglalták a Nápolyi Királyságot, az 1800-as évek elején felszámolták a feudalizmust, ami a kisnemesség felemelkedéséhez vezetett. Altamura vidékén felosztották a nagy kiterjedésű birtokokat, ami a mezőgazdasági termelés visszaesését okozta úgy mennyiségileg, mint minőségileg. A gazdaság hanyatlása azonban csak időleges volt, és a 19. század közepére ismét virágzani kezdett a mezőgazdaság. Ebben az időszakban kezdett el a város a falain kívül is terjeszkedni. 1808 és 1817 között bírósága is volt.
1860-ban két hónapig Altamurában székelt Garibaldi helyi önkénteseinek haditanácsa, és itt alapították meg Bari tartomány átmeneti kormányát. Az egyesítést követően Puglia átmeneti fővárosa lett.
Az 1929-ben megkötött lateráni szerződések értelmében az altamurai székesegyház visszakerült az egyház tulajdonába, amely az 1986-os egyházmegyei átszervezést követően az Altamura-Gravina-Acquaviva delle Fonti egyházmegye társkatedrálisa lett.
A város a 20. században a fő közlekedési irányokba, Bari és Matera irányába terjeszkedett tovább, valamint egy új városnegyed jött létre a vasútállomás és az óváros között.
Népessége A város lakossága 2009. január 1-jén fő volt, ebből férfi és nő.
A lakosság kor szerinti megoszlása: