Az 1978-as Formula–1-es szezon volt a 29. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1978. január 15-étől október 8-áig tartott, összesen tizenhat versenyen keresztül, valamint egy, a bajnokség eredményébe bele nem számító futamon. A bajnok az amerikai Mario Andretti lett, ezzel pedig a mai napig az utolsó amerikai, aki világbajnoki címet, illetve futamot tudott nyerni. A konstruktőri bajnoki cím a Lotusé lett, amely egyben az utolsó volt a brit csapat számára.
Ebben a szezonban rendeztek utoljára a pontversenybe be nem számító versenyt, melyen F1-es szabályok szerint versenyeztek. A szezonnak halálos áldozata is volt, a svéd Ronnie Peterson az olasz nagydíjon, a rajtot követő balesetben vesztette életét, aki a jó eredményei miatt posztumusz második helyen végzett a bajnoki küzdelmekben. A svédeket egy másik tragédia is sújtotta, rákbetegsége következtében meghalt másik tehetségük, Gunnar Nilsson is.
A korábbi években sikeres Ferrari csapat nem tudta megismételni a nagy menetelését Niki Lauda távozása után Carlos Reutemann azért harmadikként zárta az idényt.
Csapatok és konstruktőrök Az alábbi csapatok (konstruktőrök) és pilóták vettek részt az 1978-as bajnoki küzdelmekben, jelesül az egyéni világbajnokságban, valamint a Konstruktőrök Nemzetközi Kupájában. CsapatKonstruktőrKasztniMotorGumik#PilótákFutamok Parmalat RacingBrabham-Alfa RomeoBT45C BT46 BT46B BT46CAlfa Romeo 115-12 3L F121 Niki LaudaMind2 John WatsonMind6622px Nelson Piquet16 First National City Travelers Checks Elf Team TyrrellTyrrell-Ford008Ford Cosworth DFV 3L V83 Didier PironiMind4 Patrick DepaillerMind John Player Team LotusLotus-Ford78 79Ford Cosworth DFV 3L V85 Mario AndrettiMind6 Ronnie Peterson1–1455 Jean-Pierre Jarier15–16 Marlboro Team McLaren Löwenbräu Team McLarenMcLaren-FordM26Ford Cosworth DFV 3L V87 James HuntMind8 Patrick Tambay1–5, 7–163322px Bruno Giacomelli6, 9–10, 13–14 ATS Racing Team F&S Properties ATS Racing TeamATS-FordHS1 D1Ford Cosworth DFV 3L V89 Jochen Mass1–13 Michael Bleekemolen14–1610 Jean-Pierre Jarier1–5, 1122px Alberto Colombo6–7 Keke Rosberg8–10, 15–16 Hans Binder12 Michael Bleekemolen13 Harald Ertl1422px SEFAC FerrariFerrari312T2 312T3Ferrari 015 3L F1211 Carlos ReutemannMind12 Gilles VilleneuveMind22px Fittipaldi AutomotiveFittipaldi-FordF5AFord Cosworth DFV 3L V81422px Emerson FittipaldiMind Équipe Renault ElfRenault ElfRS01Renault-Gordini EF1 1,5 L V6 turbó15 Jean-Pierre Jabouille3–16 Villiger ShadowShadow-FordDN8 DN9Ford Cosworth DFV 3L V816 Hans-Joachim StuckMind17 Clay RegazzoniMind Durex Team Surtees Beta Team SurteesSurtees-FordTS19 TS20Ford Cosworth DFV 3L V818 Rupert Keegan1–1322px "Gimax"14 René Arnoux15–161922px Vittorio Brambilla1–1422px Beppe Gabbiani15–16 Walter Wolf RacingWolf-FordWR1 WR3 WR5 WR6Ford Cosworth DFV 3L V820 Jody ScheckterMind21 Bobby Rahal15–16 Team Tissot EnsignEnsign-FordN177Ford Cosworth DFV 3L V822 Danny Ongais1–222px Lamberto Leoni3–4 Jacky Ickx5–8 Derek Daly9–10, 12–1622px Nelson Piquet112322px Lamberto Leoni1–2 Bernard de Dryver6 Brett Lunger15 Sachs Racing Harald Ertl11–14 Mario Deliotti RacingN175 Geoff Lees10 Olympus Cameras with Hesketh RacingHesketh-Ford308EFord Cosworth DFV 3L V824 Divina Galica1–2 Eddie Cheever3 Derek Daly4–6 Team RebaqueLotus-Ford78Ford Cosworth DFV 3L V825 Héctor RebaqueMind Ligier GitanesLigier-MatraJS7 JS7/9 JS9Matra MS76 3L V12 Matra MS78 3L V1226 Jacques LaffiteMind Williams Grand Prix EngineeringWilliams-FordFW06Ford Cosworth DFV 3L V827 Alan JonesMind Centro Aseguerador F1McLaren-FordM23Ford Cosworth DFV 3L V828 Emilio de Villota7 Patrick NèveMarch-Ford781SFord Cosworth DFV 3L V829 Patrick Nève6 BS Fabrications Liggett Group with BS FabricationsMcLaren-FordM23 M26Ford Cosworth DFV 3L V82922px Nelson Piquet12–1430 Brett Lunger1–14 Automobiles MartiniMartini-FordMK23Ford Cosworth DFV 3L V831 René Arnoux3, 5–6, 9–1322px Theodore Racing Hong KongTheodore-FordTR1Ford Cosworth DFV 3L V832 Eddie Cheever1–2 Keke Rosberg3–7Wolf-FordWR3 WR411–1422px Team MerzarioMerzario-FordA1Ford Cosworth DFV 3L V83422px Alberto Colombo143722px Arturo MerzarioMind Arrows Racing Team Warsteiner Arrows Racing TeamArrows-FordFA1 A1Ford Cosworth DFV 3L V83522px Riccardo Patrese3–14, 16362 Rolf Stommelen3–16 Interscope RacingShadow-FordDN9Ford Cosworth DFV 3L V839 Danny Ongais4, 13 Melchester RacingMcLaren-FordM23Ford Cosworth DFV 3L V840 Tony Trimmer10
Változások
Niki Lauda és a Ferrari útjai szétváltak az 1977-es szezon vége előtt. A helyére még az előző idény végén Gilles Villeneuve érkezett, akit 1978-ra is megtartottak. Lauda a Brabham versenyzője lett Hans-Joachim Struck helyén, aki a Shadow csapathoz igazolt. Alan Jones lett volna a csapattársa, aki viszont a Williams versenyzője lett, mely csapat most először gyártotta le a saját autóját. Clay Regazzoni az Ensign-tól a Shadow-hoz igazolt, korábbi csapattársa, Patrick Tambay pedig a McLarenhez. Emiatt az Ensign két új pilótával kezdte meg az idényt. Egyik versenyzőjük Danny Ongais lett a megszűnt Penske csapattól, a másik pedig az újonc Lamberto Leoni. A March és a Penske romjain egy új csapat született, az ATS, melynek első versenyzője Jochen Mass lett. Ronnie Peterson váratlanul átigazolt a Tyrrell-től a Lotushoz, a rákbetegsége miatt a versenyzést feladó Gunnar Nilsson helyére. A Tyrrell egy újonc versenyzőt, Didier Pironit nevezte be. Nilsson egyébként eredetileg az Arrows csapathoz igazolt volna, amely szintén újonc volt, mely így Riccardo Patresével és Rolf Stommelennel versenyzett. Megszűnt a BRM csapat, a Martini, a Theodore és a Merzario a saját kasztnijukkal versenyeztek. Eddie Cheever debütálása a Theodore csapatnál korainak tűnt, ezért helyette Keke Rosberggel versenyeztek a harmadik futamtól. Rosberg azonban egy idő után átigazolt az ATS-hez. Az idény utolsó futamain a csapat egy Wolf-versenyautót használt, Rosberg pedig ekkor visszatért. Bruno Giacomelli alkalmanként mint a McLaren harmadik pilótája versenyzett. A Hesketh csapat hat futam után visszalépett, ahogy három versennyel a vége előtt a Martini is. René Arnoux új csapata a Surtees lett. A tragikus olasz nagydíj Jean-Pierre Jarier került az elhunyt Ronnie Peterson helyére a Lotusnál, a fejsérülést szenvedő Vittorio Brambilla helyett pedig Beppe Gabbiani vezethetett. A szezo utolsó futamán Nelson Piquet egy harmadik Brabham-autóval nevezett.
A szezon menete 1977 és 1978 telén a Lotus tökéletesítette a ground-effect koncepciójú autót, amelynek eredményeképpen a Lotus 79-es a sportág történetének egyik legdominánsabb autója lett. Ennek ellenére az évet a régi 78-assal kezdték. A csapat Ronnie Petersont alkalmazta Gunnar Nilsson helyett, első számú versenyzőjük Mario Andretti maradt. Ebben az évben mutatkozott be az Arrows csapat (Ricardo Patresével és Rolf Stommelennel), amelynek első autója a Shadow másolata volt, az évad közepén elkészült az első saját autójuk is. Niki Lauda a Brabhamhez igazolt, ahol John Watson csapattársa lett.
300px|left|thumb|Ferrari 312T3 A Ferrari megépítette a 312T3-ast, valamint a Michelin gumiabroncsaira váltottak. Carlos Reutemann és Gilles Villeneuve volt a csapat versenyzője. A Ligier továbbra is csak Jacques Laffite-et nevezte be a versenyekre, míg a McLaren Patrick Tambayt igazolta le James Hunt mellé. A Tyrrell a fiatal Didier Pironi szerződtette Peterson pótlására, emellett a csapat feladta a hatkerekű autó koncepcióját és visszatértek a megszokott négykerekű megoldásra.
A bajnokság Argentínában kezdődött, ahol Andretti szerezte meg a pole-t Lotusával, Reutemann a második, Peterson a harmadik helyről rajtolt. A start meglehetősen eseménytelen volt, Andretti és Reutemann könnyedén megtartotta első és második pozícióját, harmadiknak Watson jött fel, Peterson elé. Watson a 7. körben megelőzte Reutemannt, de Andretti utolérhetetlennek bizonyult. Reutemann egy ideig még tartotta harmadik helyét, majd elkezdett hátraesni a mezőnyben. A címvédő Lauda így harmadiknak jött fel, végül másodikként ért célba Watson motorhibájának köszönhetően. Andretti nyerte a versenyt, a dobogó legalsó fokára Patrick Depailler (Tyrrell) állhatott fel. 280px|right|thumb|Williams FW06
A szezon második versenyét Brazíliában rendezték (új versenypályán, Jacarepaguában), ahol Petersoné lett a pole Hunt és Andretti előtt. Reutemann a rajt után mindhármuk elé került az első kanyar végére. Az argentint Hunt és Andretti követte, míg Peterson rossz rajtot vett és visszaesett. Hunt a második helyen haladt, míg ki nem kellett állnia gumikért, így Andrettié lett a helyezése, az amerikai viszont a verseny végén lelassult váltóprobléma miatt. Reutemann senkitől sem zavartatva győzött, a második helyen Emerson Fittipaldi ért célba testvére csapatával. Lauda lett a harmadik, a negyedik Andretti előtt.
Hosszú szünet után, Dél-Afrikában a címvédő Laudáé lett a pole a Brabhammel, mögüle Andretti és Hunt indult. A rajtnál Andretti szerezte meg a vezetést, majd elszakadt a mezőnytől. Lauda ezzel szemben Jody Scheckter Wolfja mögé került, majd Patrese is megelőzte 20 kör után. A verseny előrehaladtával Andretti és Scheckter is gumiproblémával küzdött, Patrese mindkettejüket megelőzte. Depailler a második helyre jött fel, Lauda elé, majd az osztrák motorhiba miatti kiesésének köszönhetően a harmadik hely Andrettié lett. Úgy tűnt, Patrese megnyerheti a versenyt, de motorhiba miatt kiesett, míg Depailler Tyrrellje füstölni kezdett. Andrettinek ki kellett állnia üzemanyagért, így csapattársa jött fel a második helyre. Peterson az utolsó körben megelőzte Depaillert, így győzött, mögötte Andretti és Watson ért célba.
A long Beach-i városi pályán, az USA-ban a Ferrarik domináltak: Reutemanné lett a pole Villeneuve, Lauda és Andretti előtt. A rajt utáni első kanyarban Villeneuve vette át a vezetést, Reutemann negyediknek esett vissza, Lauda mögé. Lauda kiesése után Alan Jones felzárkózott Williamsével a vezető Ferrarik mögé. Villeneuve egy lekörözésnél ütközött és kiesett, míg Jonesnak az üzemanyag-nyomással akadt probléma és visszaesett Andretti mögé. A futam hátralévő részében nem történt semmilyen jelentős incidens, Reutemann kényelmesen győzött Andretti és Depailler előtt. 280px|right|thumb|Tyrrell 008
A monacói időmérő edzést Reutemann nyerte a két Brabham-Alfa Romeo: John Watson és Niki Lauda előtt. A rajtnál Watson állt az élre, a második helyre Depailler ért fel. A sikánnál Lauda és Reutemann összeért, Hunt autója is megsérült, így neki és Reutemannak ki kellett állnia a boxba. A 38. körben Watson elhagyta a pályát, és csak Depailler és Lauda mögé ért vissza, a verseny végére a harmadik Scheckter mögé, a negyedik helyre esett vissza. Patrick Depailler 69 futam után első győzelmét ünnepelhette.
A belga nagydíj előtt a Lotus elkészült a 79-es modellel, amelynek versenyképességét Andretti egyből bizonyította is a pole megszerzésével (Reutemann és Lauda előtt). Míg Andretti a rajtot követően megtartotta a vezetést, Reutemann rossz startja miatt hátracsúszott a mezőnyben, ennek hatására Scheckter Laudának ütközött, utóbbi emiatt kiesett. Ennek eredményeképp Villeneuve lett a második, Peterson a harmadik, de egyikük se tudta Andretti tempóját tartani. Az első 40 kör incidens nélkül zajlott le, míg Villeneuve defektet kapott, boxkiállása után az ötödik helyre tért vissza. Néhány körrel később Peterson is kiállt új gumikért, majd megelőzte az elé kerülő Laffite-et és Reutemannt. Laffite az utolsó körben megpróbálni megelőzni Reutemannt, de összeütközött vele és kiesett. Andretti és Peterson révén a Lotus kettős győzelmet aratott, Reutemann lett a harmadik. 300px|left|thumb|A svéd nagydíj győztes autója: a Brabham BT46B