bélyegkép|jobbra|270px|Az evangélikus erődtemplom bélyegkép|jobbra|270px|A görög (korábban római) katolikus templom bélyegkép|270px|Az evangélikus templom belső tere Szerdahely (, korábban Mercurea, , szászul Reismuert) város Romániában, Szeben megyében.

Fekvése Nagyszebentől 31 km-re északnyugatra, az épülő A1-es autópálya mellett fekszik.

Nevének eredete Német neve ruszin telepesekre utal. Először 1291-ben Ruzmark, majd 1330-ban Rusmark alakban jegyezték le. 1330-ban latinul Forum Ruthenorum. Magyar nevét szerdánként tartott vásárairól kapta: Zeredahel (1334), Zerdahel (1404). Román neve a magyar értelmi megfelelője (miercure 'szerda').

Története A 13. század elején szászok alapították. Később Szerdahelyszék, majd 1876-tól Szeben vármegye Szerdahelyi járásának székhelye volt.

1488-ban negyven telektulajdonos családjával Szerdahelyszék települései között mindössze a negyedik–ötödik helyen állt. 1500-ban iskolája volt, heti- és országos vásárt tartott. Lakói 1530-ban evangélikus hitre tértek. Szapolyai János 1534-ben, Szerdahelyszékkel együtt Matthias Armbruster szebeni polgármesternek zálogosította el, és 1542-ben Izabella királyné csatolta vissza a hét szász székhez.

1563-ban négy céhe volt: a csizmadiáké, takácsoké, kádároké és kötélverőké, akik János Zsigmond az évben kiadott rendelete szerint évente egy forintot tartoztak fizetni a föléjük rendelt szászsebesi céheknek. 1658-ban törökök pusztították. 1733-ban 39 román és 14 cigány lakosát is összeírták. A románok ekkor a település peremén, kalyibákban laktak, egykori negyedüket máig Colibi ('kalyibák') néven emlegetik. 1750-ben 149 háztartásból állt. Román lakói 1765-ben arról panaszkodtak, hogy a szász városvezetés nem engedi őket állandó lakóépületeket emelni.Annemie Schenk: Familie und Wohnen in Stolzenburg. Köln – Wien, 1984, 50. o. 1786-ban 903 lakója volt.

A római katolikusok 1769-ben plébániát hoztak létre, és 1779-ben iskolát is alapítottak.

Évi négy, több napig tartó országos vásárt tartott. Ezeken a 19. század első felében főként magyarországi szlovák kereskedők vásároltak juhot, juh- és kecskebőrt a környékbeliektől.Nagy Ferenc: Vásárlaistrom (1842). Ethnographia 1979, 513. o. 1818-ban gyógyszertárat hoztak létre benne.Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 44. o.

Itt éjszakázott a magyar honvédsereg, benne Bem és Petőfi 1849. február 4-én, a vízaknai ütközet után.

1869. március 7-én, Ilie Măcelar, Visarion Roman és Aron Densușianu vezetésével a szerdahelyi városházán rendezték meg a politikailag aktív erdélyi román értelmiség konferenciáját, melyet azért hívtak össze, hogy közös stratégiát alakítsanak ki a berendezkedő dualista rendszerrel, konkrétan pedig a küszöbön álló országgyűlési választásokkal kapcsolatban. Elismerték a már beiktatott törvényeket, de kinyilvánították, hogy céljuknak tekintik a kiegyezéses rendszer megváltoztatását és az önálló Erdély helyreállítását. A 291 résztvevő közül mindössze négyen szavaztak a magyarországi porondon való politikai aktivitás mellett (bár néhány prominens aktivista távol maradt az üléstől), a többség a passzivitás mellett döntött, és elhatározták, hogy a románság egységesen bojkottálni fogja az az évi választásokat. Ugyanakkor létrehoztak egy választmányt, amelyet megbíztak az erdélyi románok politikai pártjának megszervezésével. A következő, április 8-ára ugyanoda összehívott értekezletet a magyar belügyminisztérium betiltotta.Keith Hitchins: A Nation Affirmed. Bucharest, 1999, 96–99. o.

A 19. század végén ortodox esperesség központja volt.Remus Roșca: Lexiconul comunelor bisericesci din archidiecesa gr.-or. rom. a Transilvaniei. Sibiiu, 1894 Román lakóinak többsége az ortodox templomtól nyugatra elterülő negyedben élt. Szász lakói a 20. század elején tizenegy szomszédságba tömörültek. 1895-ben kövezték ki a főteret, 1932–33-ban asztalfozták le a főutcát és a Nagyszebenbe vezető országutat. A két háború között épültek ki az Apoldului de Jos és a Gării utcák, illetve a Livade külváros. A fürdőtelep mellett a kommunista hatalomátvétel után állami modell-baromfitelepet rendeztek be.

2004-ben nyilvánították várossá.

Népessége 1850-ben 1371 lakosából 703 volt német, 571 román, 59 cigány és 35 magyar nemzetiségű; 638 evangélikus, 625 ortodox, 75 római katolikus és 28 református vallású. 1910-ben 2055 lakosából 980 volt román, 918 német és 144 magyar anyanyelvű; 964 ortodox, 884 evangélikus, 129 római katolikus, 41 református és 26 görögkatolikus vallású. 2002-ben 1917 lakosából 1844 volt román és 69 német nemzetiségű; 1732 ortodox, 64 evangélikus, 33 evangéliumi keresztény, 31 görögkatolikus és 19 római katolikus vallású.

Látnivalók A szász evangélikus erődtemplom. Az eredeti, román stílusú templomból az alaprajz, a torony és négy oszloppár maradt meg. 1496 körül gótikus stílusban átalakították, az oldalhajókat megmagasították, és jellegzetes gótikus kapuzattal látták el a déli oldalon. Valószínűleg ekkor emelték az ovális várfalat is. A kórus északi falán 1736-ból való barokk epitáfium található. A kórusban álló stallumot 1679-ben, a torony alattit a 18. században festették. A torony mai kialakítása 19. századi. A templom délkeleti részéhez épített paplak 15. századi. A műemléki jegyzékben található két, 18. századi háza: a Piața Republicii 217. és 218. szám alatti. A görögkatolikus (korábban római katolikus) templom 1773-ban épült. Az eklektikus ortodox templomot 1864 és 1872 között építették. Tornya 1969-ben, földrengésben összeomlott, később helyreállították.

Gazdasága A várostól négy km-re északnyugatra, a Nagy-Székás partján fekvő Szerdahelyi-sósfürdő (Miercurea-Băi) konyhasós forrásainak és iszapjának köszönhetően helyi jelentőségű gyógyfürdőhely. Fénykorát az 1960-as és 70-es években élte, amikor főként Szeben és Hunyad megye betegeit utalták be ide. Faipar, matrac- és ágyneműgyártás.

Híres emberek bélyegkép|jobbra|260px|A volt német iskola Itt született Joseph Christian Brenner evangélikus lelkész, tanár. 1822. április 30-án Ilie Măcelar politikus, bíró. 1866. július 10-én Wellmann Róbert festőművész. 1877. május 29-én Schimert Gusztáv homeopata, Szentágothai János édesapja. 1888. március 8-án Cornel Medrea szobrász. 1907. február 7-én Victor Capesius, az auschwitzi haláltábor gyógyszerésze.

Jegyzetek

Források

Eugen Străuțiu: Miercurea Sibiului: pagini de istorie, 2., jav. és bőv. kiad. (Sibiu, 2011) Simon Acker: Reußmarkt – wie es einmal war. (München, 1998) A Szerdahelyről elszármazott szászok webhelye Az erődtemplom a „varak.hu”-n

Kategória:Erdélyi városok Kategória:Szeben megye települései Kategória:Szeben vármegye települései