Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Jászai Mari-, Balázs Béla- és posztumusz Kossuth-díjas magyar színművész. A legnépszerűbb magyar színészek egyike, sokan úgy emlegetik: a színészkirály. Anyai ágon testvére Bujtor István Balázs Béla-díjas színész és Frenreisz Károly Kossuth-díjas zenész. A nemesi címek eltörléséig borsódi és katymári báró volt.
Élete A színésszé válás útján 1931. szeptember 9-én Budapesten született, saját elmondása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”. Édesapja báró Latinovits Oszkár földbirtokos (Zombor, 1905. április 19. – Budapest, 1954. szeptember 20.), édesanyja a száz éves kort megért Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett.
A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett. „Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket” – vallja. Bár évvesztes lett volna, de már tudott olvasni, hatévesen ezért beíratták a Damjanich utcai elemi iskolába.
1949-ben érettségizett a budapesti Állami Szent Imre Gimnáziumban. Osztálytársai többek között Abody Béla, Györgyi Géza, Töttössy Csaba és Vajda Miklós voltak.Vajda Miklós: Éj volt, egy síró magyar költővel az ágyon - Aki életével játszott; Requiem egy elfuserált zseniért. Magvető Kiadó - A gimnázium önképzőköre bemutatta Sárközi György Dózsa György című drámáját. Ebben egy epizódszerepet alakított. Szövegét a nézőknek félig háttal, lámpalázasan, beszédhibával mondta el. Az előadás után – a vendégként jelen levő – Bajor GiziAz előadás egyik rendezőjének, Vajda Miklósnak a keresztanyja volt. Az ünnepelt színésznő így került, a sokak által színháztörténeti értékűnek tartott előadás nézői közé. csak őt kereste meg, és a következő szavakkal inspirálta: „Maga menjen színésznek!". Ez eddig sem Latinovitsnak, sem másnak nem jutott eszébe.
1952-ig „bizonyos koráramlat” következtében asztalostanonc, majd hídépítő munkás lett, de hamarosan beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnökként vörös diplomát kapott. Mindeközben 1951-től már NB I-es (tartalék) játékos volt a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyző. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szavalt, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként, valamint tbk. a MÁVAG színjátszó csoportjának tagjaként ismerkedett a színészmesterség fortélyaival, s mint később bevallotta: igencsak nehezen ment neki. 1956-ban mégis szerződtették Debrecenbe segédszínésznek; Szendrő József igazgatása alatt többek között Andaházy Margit, Csáki Magda, Hegedűs Ágnes, Lőrinczy Éva, Medgyesi Mária, Szabó Ildikó, Márkus László, Angyal Sándor, Harkányi Endre, Simor Ottó, Lőte Attila, Tréfás György. Tyll Attila, Selmeczi Mihály és Novák István mellett tanulhatta a színészmesterséget, de segédszínész-társa volt a pályát gyorsan elhagyó Hofi Géza is.
Pályájának alakulása
1959-től kezdve egészen haláláig filmezett. Közben több színházban is játszott: 1957–1959 között a Debreceni Csokonai Színházban, 1959–1961 között Miskolci Nemzeti Színházban, 1961–1962 között újra a Debreceni Csokonai Színházban játszott. 1962–1966 között a Vígszínház tagja volt. A Vígben bemutatkozó előadása 1962. szeptember 26-án a Várkonyi Zoltán által rendezett, „Különös találkozó" című darabban volt. 1966–1968 között Thália Színház tagja volt. Benne: Örkény István: Tóték. 1969–1971 között megint a Vígszínház tagja volt. 1972–1973 között a Veszprémi Petőfi Színház társulatában játszott, majd 1974–1975 között az Irodalmi Színpad tagja volt. 1976. február 27.-étől Fővárosi Operettszínház tagja, és egyben az utolsó színházi bemutatója. A darab címe: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak. A darab szerzői: Fényes Szabolcs-Békeffi István és G. Dénes György, az előadást Vámos László rendezte.
Szerepei Latinovits Zoltán modern játékstílusát intellektuális szerepértelmezés, az indulatok aprólékos ábrázolása, kivételes ironizáló hajlam jellemezte. Művészi pályáján elsősorban klasszikus hősöket, valamint torz lelkű gonoszokat formált meg kivételes találékonysággal, alázatos, tiszta alakításokkal. Színházi munkáinak sorából kiemelkedik a Rómeó és Júlia címszerepe (Júlia Ruttkai Éva volt), a Játék a kastélyban (Ádám), a Mario és a varázsló (Cipolla), a Tóték (Őrnagy), Az ügynök halála (Willy Loman). Jelentős kései alakítása fűződik a Ványa bácsi c. Csehov-darabhoz, amelynek címszerepét játszotta. Veszprémben megvalósíthatta régi álmát: rendezhetett. Németh László Győzelem c. drámáját valósíthatta meg. Első rendezése az év nagy színházi eseménye volt.
Bár a színházi színészetet sokkal előbbre sorolta, a magyar filmművészet számára is maradandót alkotott: először Krisztyán Tódorként az 1962-es Aranyember-feldolgozásban, majd a Pacsirta, a Szegénylegények, az Alfa Rómeó és Júlia, a Szindbád, A Pendragon-legenda, Az ötödik pecsét szerepeiben. Az Utazás a koponyám körül filmadaptációjáért a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfiszínésznek járó díját vihette haza.
Először 1957-ben találkozhattunk nevével egy debreceni színlapon. Heltai Jenő, Tündérlaki lányok című darabjában Pázmán Sándor szerepét adta. Az előadást Thuróczy György rendezte; játszótársai voltak: Timár Ila, Fényes Márta, Csengeri Edit, Schaff Ibolya, Tikos Sári, Ujvárosi Katalin, Petróczky Irén, Bán Elemér, Dánffy Sándor, Puskás Ferenc. Ebben az időszakban – kisebb-nagyobb szerepekben – havonta voltak bemutatói.
Latinovits, az előadóművész Már 3 éves kora óta szavalt, majd az egyetem évei alatt folyamatosan mondott verset. Színészként a magyar előadó-művészet talán legnagyobb alakjává vált. Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső és más költők verseinek ihletett előadójaként összetéveszthetetlen, fülsimogató baritonján senki máshoz sem fogható művészi elevenséggel élte meg a magyar sors minden aspektusát. „Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli” – vallotta. Újfajta látásmódjával szakított az egyoldalú, távolságtartó versmondói stílussal, és ezerárnyalatú, hajlékony előadóművészetével hű folytatója lett Ascher Oszkár és Egressy Gábor versmondói munkásságának. Szavalatainak hangulata, csengő-bongó rímei előre kimunkált hangsúlyozással és artikulációval párosultak.
Latinovits, a magánember
Összeférhetetlennek, „rendszerellenesnek” tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt. Mindenkinek az igazat mondta, ha néha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is, de mindenképpen találóan és bátran. Alkatából kifolyólag élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve. Latinovits azonban – a néha-néha felbukkanó, de mindenképpen pejoratív ítéletekkel ellentétben – nem volt botrányhős, csupán tudatos, felelősségteljes művész, aki színészi érzékenysége, kompromisszumoktól való irtózása folytán került összetűzésbe „ellenfeleivel”. Ellenkezőleg: az örök idealisták és meg nem alkuvók nagy családjának tagja volt. Alázatos, nem csak a színpadon becsületes, elvhű ember, aki életérzéssé merte és kívánta artikulálni a korabeli színházi és politikai viszonyok ellen meggyőződésből lázadó ember (jobbító szándékú) haragját.
Halála után Pilinszky János, Illyés Gyula, Örkény István és a magyar irodalom számos jeles alakja búcsúztatta. Illyés Gyula Búcsú L.Z.-tól c. expresszionista versében emlékezik a magyar nemzet színészóriására. A hatvanas években Latinovits igazi ikercsillagra lelt Ruttkai Éva személyében. Regényesen nagy, szenvedélyes szerelmük számos, közös filmalkotásukba és színházi produkciójukba átviharzott. 15 év kapcsolat után szakítottak, ezután eljegyezte Csongrádi Kata színésznőt, azonban házasságra nem került sor, majd a szakítás ellenére Ruttkai Évával folytatta kapcsolatát.
Halála
Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. „…összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorolják – azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok. Erre engem nem lehet rávenni.” Sokan, sokféleképpen hallgatták a Magyar Rádióban 1967 karácsonyán elhangzott nyilatkozatát.
Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. Azonban a kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, és hosszabb ideig depresszióval küzdött. Utolsó munkája a Rádiószínházban egy rádiófelvétel volt, ahol Bárdos Pál Rákóczi-indulóRádiószínház: Bárdos Pál - Rákóczi-induló, Rendező: Bozó László, (1976) című dokumentumjátékában Ady Endre Két kuruc beszélget című versét mondta el, 1976. június 3-án.Onagy Zoltán: Latinovits , irodalmijelen.hu
Másnap, június 4-én már Balatonszemesről napközben levelet írt Cserhalmi Györgynek: „A depresszió vagy vélt depresszió ellustított, teljesen elpuhított […] Tegnap még fél napot ágyban töltöttem. Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap háromszor megcsinálom a gyakorlatokat.” Majd késő délutáni sétája alkalmával a megérkező Nagykanizsa-Budapest gyorsvonat halálra gázolta.
Latinovits Zoltán 1976. június 4-én – 44 éves korában – Balatonszemesen az Eötvos utca folytatásában veszítette életét. Máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék vagy véletlen baleset következtében hunyt el, és erre a halála körülményeit részletesen vizsgáló Szigethy Gábor Anatómiai vázlat c. értekezése sem nyújtott megbízható választ. Jóval később, a 2010-es években a Kossuth Rádió egyik műsorában a vonatot továbbító mozdonyvezető az öngyilkosságot erősítette meg: „Föltartott kezekkel, szemben velem lépett a mozdony elé, jóval féktávolságon belül…”.Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva – a színészkirály és -királynő szerelme (nlc.hu, 2015. december 7.)
1976. június 6-án vasárnap – akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok – mind a négy újságban megjelent a hír Latinovits Zoltán haláláról. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelent a Kulturális Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltűnően nagy betűkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban.
Az egyenszöveg ez volt: „Latinovits Zoltán érdemes művész 45 éves korában – hosszan tartó, súlyos betegség után – véget vetett életének. A mai magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetéséről később történik intézkedés.”