A Ligier francia autógyártó cég és volt Formula–1-es csapat, melyet a korábbi autóversenyző és rögbijátékos, Guy Ligier alapított. Az elsősorban mikroautók építésére szakosodott cég 1976 és 1996 között volt a sportág tagja, de ezenkívül sportautó-prototípusok építésével máshol, többek közt az LMP3 kategóriában is indultak.
Története A cég a Ligier JS2 sportautóval tört be az automobil üzletbe, amelyet a Citroën SM-ben is felhasznált Maserati V6 motorral szereltek fel. Valamennyi autójukat a JS előtaggal látták el, amely Ligier barátjára, az elhunyt Jo Schlesserre emlékezik. A Maserati V6 korszerű motor volt, és a JS2-t sokan találták jól megtervezett gépkocsinak, melynek hajtóerő-súly aránya igen kedvező volt. Az utolsó SM-eket szintén a Vichy-i Ligier gyárban készítették. Az 1973-as olajválság a JS2 piacának olyan csökkenését okozta, hogy a gyártás röviddel ezután meg is szűnt, és a cég mikroautók gyártására koncentrált, mint például a moped hajtású JS4-re 1984-ben.
A gyár egyik innovatív megoldása volt az automatikus párhuzamos parkolási mód kifejlesztése az 1990-es évek közepén az egyik elektromos autójukban.
2008 szeptemberében a gyárat megvette a Benetau csoport mikroautó divíziója. 2011-ben elkezdték a Duè márka bevezetésével egy vadonatúj mikroautó (kvadricikli) piacra dobását, 2023-ban pedig Myli néven az első tisztán elektromos hajtásút.
A gyár mikroautói mellett EZ10 néven önvezető mikrobuszt is gyárt, amely 8-10 utas szállítására alkalmas.
A Formula–1-ben Guy Ligier maga is versenyzőként próbált szerencsét, egészen barátja, Jo Schlesser haláláig az 1968-as francia nagydíjon. Ekkor úgy döntött, hogy inkább csapatot alapít és úgy folytatja tovább. Első autója, a Michel Têtu tervezte Ligier JS1 (ahol a JS Jo Schlessert jelenti) különféle versenyeken indult 1970-ben, majd a következő évben a JS3-mal. thumb|240px|left|Az 1979-es autó, a JS11 A korábbi francia Formula–1-es Matra csapat távozása után három évig nem volt francia istálló a sportágban. A csapat felszerelésének megszerzése után a Ligier belépett a Formula–1-be 1976-ban a Matra V12 motoros JS5-tel, majd 1977-ben már versenyt nyertek Jacques Laffite-tel (a svéd nagydíjat). Ezt az első "teljesen" francia győzelemnek tekintik a Formula–1-es bajnokságban, mivel a kasztni, a motor és a versenyző is francia volt (bár a Goodyear gumiabroncs és a Hewland sebességváltó nem). A Matrával való együttműködés 1979-ben véget ért, ekkor megépítették a Cosworth motoros, wing-car koncepciójú JS11-et. Laffite megnyerte a bajnokság első két futamát. Ezt követően a Williams és a Ferrari hatékonyabb működésű autót épített, az évad második fele már nem volt olyan sikeres a franciák számára.
A JS11-nek és utódainak köszönhetően a Ligier az élmezőnybe tartozott az 1980-as évek elején. A Talbot autógyártól kapott támogatás (magát a csapatot is Talbot Ligiernek nevezték ekkorhttps://www.racingsportscars.com/covers/_Hockenheim-1981-08-02e.jpg) és a neves francia szponzorok ellenére mégis hanyatlani kezdett a teljesítményük 1982 után. Még egy Matra turbómotort is teszteltek, amit végül nem vetettek be. A csapat számára egyedül François Mitterrand elnök támogatása volt kedvező, aki elintézte nekik, hogy ingyen kapjanak egy másik francia gyártótól, a Renault-tól turbómotorokat. Ez, valamint újabb francia szponzorok érkezése (Loto, Elf) valamelyest versenyképesebbé tette őket. A Renault 1986-ban kiszállt a sportágból, a Ligier motorszállító nélkül maradt. Gyakorlatilag innentől kezdve szinte évente váltogatták a motorpartnereiket. René Arnoux heves kritikáját követően felbontották az Alfa Romeóval kötött szerződést, helyette a Megatron névre átcímkézett BMW-egységeket használták, amiket az Arrows csapattól kaptak. 1988-tól kezdve aztán előbb a Judd, majd a Ford-Cosworth, a Lamborghini, ismét a Renault, majd a Mugen-Honda motorpartnerei lettek, gyors egymásutánban. Ennek a nyolcvanas évek végén küszködés lett a vége: 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben például egyetlen pontot sem szereztek, az 1988-as San Marinó-i futamra pedig egyik pilótájuk sem tudott kvalifikálni. Ezzel komoly pénzügyi gondokat is magukra vontak, amin csak részben segített, hogy a szintén francia Larrousse csapat kizárása után 1990-ben konstruktőri tizedikek lettek.
1993-ban Guy Ligier eladta a csapatot Cyril de Rouvre-nak, miután az erős Renault motorokra váltás sem hozta meg az előző évben az áttörést. Ezt követően a csapat formája némileg javulni kezdett, és dobogós helyezések elérésére is képesek voltak. 1994-ben a csapatot Flavio Briatore és Tom Walkinshaw vásárolták meg, de ajánlatot tett többek között Alain Prost, valamint a Williams támogatásával Hughes de Chaunac és Philippe Streiff is. Mint kiderült, Briatore számára azért volt szükséges az üzlet, mert így szerezte meg a Benetton csapat számára a Renault motorokat. Helyettük a Mugen-Honda lett a Ligier partnere, amely nem volt botránytól mentes, ugyanis a Minardi csapatnak is élő szerződése volt velük. Ugyan ezek a motorok nem voltak annyira megbízhatóak, de meglepően erősek voltak, ennek következtében két dobogós helyet is szereztek velük, köztük a szezonzárón Olivier Panis egy második helyet.260px|bélyegkép|jobbra|Az 1996-os JS43
1996-ban az esős, sok kiesőt hozó monacói nagydíjon Panis győzni tudott, amely René Dreyfus 1930-as győzelme óta az első teljesen francia győzelem volt a hercegségben. Ezzel tizenöt év után nyert újra a csapat, mellyel felállított egy rekordot is: más csapat, a jogutódlást leszámítva, nem volt képest sorozatban ennyi győzelemmentes szezont követően ismét nyerni. Az idény végén a csapatot Alain Prost felvásárolta és Prost Grand Prix néven versenyeztette tovább.
A csapat autói hagyományosan a 25-ös és a 26-os rajtszámokkal versenyeztek.
Formula–1-es eredmények
Jelmagyarázat: =Goodyear, =Michelin, =Pirelli
Idény Kasztni Gumi Motor Versenyzők Helyezés 1976 Ligier JS5 Matra MS73 3L V12 szívó Jacques Laffite 5. (20 pont) 1977 Ligier JS7 Matra MS76 3L V12 szívó Jacques Laffite Jean-Pierre Jarier 8. (18 pont) 1978 Ligier JS7 Ligier JS9 Matra MS76 3L V12 szívó Jacques Laffite 6. (19 pont) 1979 Ligier JS11 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó Patrick Depailler Jacky Ickx Jacques Laffite 3. (61 pont) 1980 Ligier JS11/15 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó Didier Pironi Jacques Laffite 2. (66 pont) 1981 Ligier JS17 Matra MS81 3L V12 szívó Jean-Pierre Jarier Jean-Pierre Jabouille Patrick Tambay Jacques Laffite 4. (44 pont) 1982 Ligier JS17 Ligier JS17B Ligier JS19 Talbot 3.0 3L V12 szívó Eddie Cheever Jacques Laffite 8. (20 pont) 1983 Ligier JS21 Ford-Cosworth DFV 3L V8 szívó Jean-Pierre Jarier Raul Boesel NR (0 pont) 1984 Ligier JS23 Renault Gordini EF4 1,5L V6 turbó François Hesnault Andrea de Cesaris 10. (3 pont) 1985 Ligier JS25 Renault Gordini EF4B 1,5L V6 turbó Andrea de Cesaris Philippe Streiff Jacques Laffite 6. (23 pont) 1986 Ligier JS27 Renault Gordini EF15 1,5L V6 turbó René Arnoux Philippe Alliot Jacques Laffite 5. (29 pont) 1987 Ligier JS29B Ligier JS29C Megatron 1,5L soros négyhengeres turbó René Arnoux Piercarlo Ghinzani 11. (1 pont) 1988 Ligier JS31 Judd CV 3,5L V8 szívó René Arnoux Stefan Johansson NR (0 pont) 1989 Ligier JS33 Ford-Cosworth DFR 3,5L V8 szívó René Arnoux Olivier Grouillard 13. (3 pont) 1990 Ligier JS33B Ford-Cosworth DFR 3,5L V8 szívó Philippe Alliot Nicola Larini NR (0 pont) 1991 Ligier JS35 Ligier JS35B Lamborghini LE3512 3,5L V12 szívó Thierry Boutsen Érik Comas NR (0 pont) 1992 Ligier JS37 Renault RS3C 3,5L V10 szívó Thierry Boutsen Érik Comas 7. (6 pont) 1993 Ligier JS39 Renault RS5 3,5L V10 szívó Martin Brundle Mark Blundell 5. (23 pont) 1994 Ligier JS39B Renault RS6 3,5L V10 szívó Éric Bernard Johnny Herbert Franck Lagorce Olivier Panis 6. (13 pont) 1995 Ligier JS41 Mugen-Honda MF301H 3L V10 szívó Martin Brundle Szuzuki Aguri Olivier Panis 5. (24 pont) 1996 Ligier JS43 Mugen-Honda MF301HA 3L V10 szívó Olivier Panis Pedro Diniz 6. (15 pont)
Külső hivatkozások
Statisztikák csapatról
Forráshivatkozások
Kategória:Franciaországi járműgyártó cégek Kategória:Megszűnt Formula–1-es csapatok