Az Oral Fixation Tour (a spanyol nyelvű országokban: Tour Fijación Oral) Shakira koncertturnéja, amely 2006. június 14-én Zaragozában kezdődött és 2007. július 9-én ért véget a törökországi Isztambul-ban. Az énekesnő legutóbbi dupla albumát (Fijación Oral Vol. 1 és az Oral Fixation Vol. 2) népszerűsítve indult körútjára. Az új album dalai mellett elénekelte legnépszerűbb slágereit is. 2006-ban a 15. legnépszerűbb turné volt (annak ellenére, hogy csak az év második felében kezdődött el), több mint 38 millió dollár bevétellel. A turné összesen 85 millió dollár bevételt hozott. Shakira 2007. március 5-én fellépett a Papp László Budapest Sportarénában is. A 2007. május 27-i, mexikói, ingyenes koncertjére több, mint 200 ezer néző látogatott el, megdöntve ezzel a legnézettebb mexikói koncert rekordját.
Története A turné első európai szakasza 2006. június 14-én indult a spanyolországi Zaragozából. Shakira további 10 spanyol városban is fellépett, emellett 4 koncertet adott Kelet-Európában, Horvátországban, Romániában, Görögországban és Oroszországban.
Az észak-amerikai szakasz 2006. augusztus 9-én, El Pasoban kezdődött, majd bejárta az egész USA-t, érintve Kanadát is.
2006. szeptember 30-án elkezdődött a latin-amerikai szakasz, kezdve 8 telt házas koncerttel Mexikóváros legnagyobb fedett sportlétesítményében, a Sportpalotában. Mielőtt befejezte volna a dél-amerikai turnét, Shakira visszatért Miamiba december 6-án, hogy újabb 3 koncertet adjon az Americain Airlines Arena-ban, ahol a turné felvételeit forgatták.
A második európai szakasz 2007. január 25-én Hamburgból indult útra, ahol Shakira 9 másik német városban adott koncertet. A turné 100. koncertje a londoni, a Wembley Arena-ban volt, március 18-án.
A február 19-i müncheni showt élő, webkamerás közvetítésben nézhették a rajongók otthonról.
Shakira március 27-én Dubaj-ban telt házas koncertet adott 25 ezer ember előtt. Ez volt az első közel-keleti koncertje.
Shakira Mumbaiban, március 25-én lépett fel. Közel 20 ezer embert volt kíváncsi a koncertre. Michael Jackson koncertje után, ez volt az eddigi legdrágább és leglátogatottabb nemzetközi koncert Indiában.
Március 3-án, Shakira a Gízai piramisok között adott koncertet Egyiptomban több mint 100 ezer embernek.
2007 áprilisáig több, mint 2 millió ember látogatott el a koncertekre.
2007 májusában Shakira visszatért Mexikóba. 60 ezer rajongó előtt adott koncertet március 13-án. A koncertre elment a mexikói elnök, Felipe Calderón, aki a feleségét és lányát is magával vitte. Ez volt Shakira kilencedik koncertje a mexikói fővárosban az Oral Fixation Tour-ral. Tizedik fővárosi koncertje Mexikóváros legnagyobb terén, a Zócalón volt, ezt a helyi kormány fizette, és ingyenes volt. Több mint 200 ezer ember ment el, hogy megnézze a koncertet, ezzel Shakira megdöntötte a koncertlátogatási rekordot Mexikóban.
Miután 4 dalt előadott a Live Earth-ön (többek között a Dia Especial-t Gustavo Cerati-val), Cerati ismét csatlakozott Shakirához a turné utolsó koncertjére, Isztambulban, július 9-én.
DVD kiadás A 2006 decemberi, Miamiban adott koncertről felvétel készült, a DVD 2007 novemberében jelent meg Oral Fixation Tour címmel. A lemez mellé egy extra CD-t is adtak, valamint a felvétel Blu-Ray lemezen is megjelent.
Dalok listája Intro/ Estoy Aqui Te Dejo Madrid Don't Bother Antologia Hey You Inevitable Si Te Vas La Tortura (közreműködik Alejandro Sanz) No Whenever, Wherever La Pared Underneath Your Clothes Pies Descalzos Ciega, Sordomuda Ojos Asi Hips Don't Lie (közreműködik Wyclef Jean)
Bónuszvideók Obtener Un Si (Live) La Pared (Live) Las De La Intuicion
Bónusz CD Intro / Estoy Aqui Don't Bother Inevitable La Pared Hips Don't Lie
Extrák Pies Descalzos/Barefoot (doku.) Around the World in 397 days (doku.)
Turné dátumok Dátum Város Ország Helyszín Európa2006. június 14.ZaragozaSpanyolországFeria De Muestras2006. június 16.A CoruñaInstituto Municipal Coruña Espectáculos2006. június 18.GijónHipódromo de Las Mestas2006. június 20.LeónCampo de Fútbol Antonio Amilivia2006. június 22.MadridPlaza de Toros de Las Ventas2006. június 23.2006. június 25.PamplonaPlaza de Toros de Pamplona2006. június 28.BarcelonaPalau Sant Jordi2006. június 30.MálagaEstadio La Rosaleda2006. július 1.ElcheEstadio Manuel Martínez Valero2006. július 3.Las Palmas de Gran CanariaEstadio de Gran Canaria2006. július 5.Santa Cruz de TenerifeEstadio Heliodoro Rodríguez López2006. július 14.ZágrábHorvátországMaksimir Stadium2006. július 17.TemesvárRomániaStadionul Dan Păltinişanu2006. július 20.AthénGörögországOlympic Stadium2006. július 22.MoszkvaOroszországRed Summer Festival Észak-Amerika2006. augusztus 9. El PasoEgyesült ÁllamokDon Haskins Center2006. augusztus 11. PhoenixUS Airways Center2006. augusztus 12. Las VegasMandalay Bay Events Center2006. augusztus 15. Los AngelesStaples Center2006. augusztus 16. San DiegoSan Diego Sports Arena2006. augusztus 18. AnaheimHonda Center2006. augusztus 19. San JoséHP Pavilion at San Jose2006. augusztus 21. 2006. augusztus 25. ChicagoUnited Center2006. augusztus 27. TorontoKanadaAir Canada Centre2006. augusztus 29. Washington, D.C.Egyesült ÁllamokVerizon Center2006. szeptember 1.Atlantic CityMark G. Etess Arena2006. szeptember 2.2006. szeptember 4.UncasvilleMohegan Sun Arena2006. szeptember 5.BostonTD Banknorth Garden2006. szeptember 7.New YorkMadison Square Garden2006. szeptember 8.2006. szeptember 12.AtlantaPhilips Arena2006. szeptember 13.OrlandoTD Waterhouse Centre2006. szeptember 15.MiamiAmerican Airlines Arena2006. szeptember 16.2006. szeptember 19.HoustonToyota Center2006. szeptember 20.Corpus ChristiAmerican Bank Center2006. szeptember 22.San AntonioAT&T Center2006. szeptember 23.DallasAmerican Airlines Center2006. szeptember 25.HidalgoDodge Arena2006. szeptember 26.2006. szeptember 30.MexikóvárosMexikóSportpalota2006. október 1.2006. október 3.2006. október 4.2006. október 7.2006. október 8.2006. október 10.2006. október 11.2006. október 13.Monterrey (San Nicolás de los Garza)Estadio Universitario2006. október 15.GuadalajaraArena VFG2006. november 4.GuatemalavárosGuatemalaEstadio Mateo Flores2006. november 6.San SalvadorEl SalvadorEstadio Jorge „Mágico” González2006. november 9.PanamavárosPanamaFigali Convention Center Dél-Amerika2006. november 11.CaracasVenezuelaAeropuerto La Carlota2006. november 15.BarranquillaKolumbiaEstadio Metropolitano2006. november 17.BogotáSimón Bolívar Park2006. november 19.CaliEstadio Olímpico Pascual Guerrero2006. november 21.SantiagoChileArena Santiago2006. november 22.SantiagoEstadio Nacional2006. november 24.Buenos AiresArgentínaEstadio Vélez Sársfield2006. november 25.2006. november 28.LimaPeruJockey Club del Perú2006. november 30.GuayaquilEcuadorEstadio Modelo Alberto Spencer Herrera2006. december 2.QuitoColiseo General Rumiñahui Észak-Amerika2006. december 7.MiamiEgyesült ÁllamokAmerican Airlines Arena2006. december 8.2006. december 9.2006. december 13.San JuanPuerto RicoJosé Miguel Agrelot Coliseum2006. december 15.2006. december 16.2006. december 19.Santo DomingoDominikai KöztársaságEstadio Félix Sánchez Európa2007. január 25.HamburgNémetországColor Line Arena2007. január 26.BerlinMax-Schmeling-Halle2007. január 28.AntwerpenBelgiumSportpaleis2007. január 31.HannoverNémetországTUI Arena2007. február 1.MannheimSAP Arena2007. február 16.PárizsFranciaországPalais Omnisports de Paris-Bercy2007. február 18.München NémetországOlympiahalle2007. február 19.2007. február 21.ZürichSvájcHallenstadion2007. február 22.2007. február 25.StuttgartNémetországSchleyerhalle2007. február 27.MilánóOlaszországDatch Forum2007. március 2.LipcseNémetországLeipzig Arena2007. március 3.PrágaCsehországSazka Arena2007. március 5.BudapestMagyarországPapp László Budapest Sportaréna2007. március 6.BécsAusztriaWiener Stadthalle2007. március 9.AalborgDániaGigantium2007. március 11.OsloNorvégiaOslo Spektrum2007. március 12.StockholmSvédországStockholm Globe Arena2007. március 14.HelsinkiFinnországHartwall Areena2007. március 17.ArnhemHollandiaGelredome2007. március 18.LondonEgyesült KirályságWembley Arena2007. március 21.OberhausenNémetországKönig Pilsener Arena Ázsia2007. március 23.DubaiEgyesült Arab EmírségekDubai Autodrome2007. március 25.MumbaiIndiaMMRDA Grounds Afrika2007. március 28.KairóEgyiptomGízai piramisok Európa2007. március 30.GranadaSpanyolországPlaza de Toros2007. március 31.TorreviejaParque Antonio Soria2007. április 2.SantanderColiseo de Santander2007. április 4.LisszabonPortugáliaPavilhão Atlântico2007. április 8.Köln NémetországKölnarena Észak-Amerika2007. május 9.CuliacánMexikóEstadio General Ángel Flores2007. május 11.AguascalientesEstadio Victoria2007. május 13.MexikóvárosForo Sol2007. május 16.QuerétaroEstadio Corregidora2007. május 18.VeracruzEstadio Luis „Pirata” Fuente2007. május 20.PueblaFundación Universidad de las Américas2007. május 23.ChihuahuaEstadio Universidad de Chihuahua2007. május 24.TorreónEstadio Revolución2007. május 26.San Luis PotosíEstadio Alfonso Lastras Ramírez2007. május 27.MexikóvárosZócalo2007. május 30.MonterreyAuditorio Coca-Cola Európa2007. július 9.IsztambulTörökországKuruçeşme Arena
Fordítás
Kategória:Turnék 2006-ban Kategória:Turnék 2007-ben Kategória:Shakira