Heller László ( Született: Schwartz Mór Nagyvárad, 1907. augusztus 6. – Budapest, 1980. november 8.) magyar gépészmérnök, egyetemi tanár. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a világhírű Heller-Forgó-hűtőrendszer társfeltalálója.

Élete Édesapa: Schwartz Mór (idősebb). Nagyvárad környéki szőlőtermelő és borkereskedő volt. Az első világháborút követő gazdasági összeomlás és a román impériumváltás miatt a vállalkozása teljesen tönkrement, majd az édesapa megbetegedett és 1921-ben elhunyt.

Édesanya: Weiss Fanny. Háztartásbeli volt, aki férje korai halála után egyedül maradt a gyerekekkel. Hogy fiainak továbbtanulási lehetőséget biztosítson, a trianoni döntés után, 1921-ben fogta a családot, elhagyta Nagyváradot, és Budapestre költözött.

Bátyja az 1920-as években kivándorolt, és Amerikában (az Egyesült Államokban) telepedett le.Öccsének sorsáról nem tudni.

Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd 1931-ben a Zürichi Műszaki Egyetem hallgatójaként gépészmérnöki oklevelet szerzett. Utána 2 évig az egyetem egyik tanszékén a szilárdságtan speciális területeit tanulmányozta kutatóként.

Édesapja korai halála és a vagyon elvesztése miatt Heller László egyetemi évei alatt Zürichben végig keményen dolgozott a tanulás mellett, mivel az özvegyen maradt édesanyja otthonról nem tudta őt teljes mértékben finanszírozni.

Hazatérve önálló mérnöki tervezői-tanácsadói tevékenységet folytatott. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a „Heller-System” néven azóta világszerte ismertté vált eljárást. A rendszerben alkalmazott speciális, ún. apróbordás alumínium hőcserélő, a Forgó-féle hőcserélő – amely olcsón és viszonylag kis méretek mellett tudja átvinni a hűtendő meleg víz hőenergiáját a hűtő levegőbe – Heller zürichi évfolyamtársának, barátjának és munkatársának, Forgó Lászlónak munkája. (Ezért szokták esetenként Heller–Forgó rendszerként említeni.)

Úttörő elvi munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai–tervezői gyakorlatba történő bevezetése terén, és az új elvek alkalmazásával jelentős javaslatokat dolgozott ki, például atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó kutatási-fejlesztési munkái: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása; két munkaközeg alkalmazása erőművi körfolyamatokban.

1951-ben egyetemi tanári kinevezést kapott a Budapesti Műszaki Egyetemre. A Gépészmérnöki Kar Hőenergetika Tanszékének vezetője lett. Tanítványai közül itthon és külföldön igen sokan elismert szakemberré váltak.

1951-ben Kossuth-díjat kapott. Az 1956-os forradalom során a Műszaki Egyetem forradalmi bizottságának tagjává választották.

Források BUDNJACKIJ, D. M.-KAZANOVICS, B. B.-RADJUS, V:P:_MISINA, N. A:-ORDÜNEC, E. I.-BULÜCSEV, T.N.-MIROSKIN, P. M.: Technical-economical conditions of the application of air cooled "System Heller" in the energetics of the USSR. Tyeploenergetika, 1969; MILIARAS, E. S.: Power Plants with Air Cooled Condensing Systems. Cambridge, Massachusettes and London. England, 1974; Forgó László: H. L. (Nekrológ), Magyar Tudomány, 1981. Németh József: Az energetika professzorai – Heller László 1907–1980, Egyetemtörténeti Füzetek, 2008

Kategória:Magyar gépészmérnökök Kategória:Magyar feltalálók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Az 1956-os forradalom szereplői Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek