Az elveszett frigyláda fosztogatói (Raiders of the Lost Ark), ismert még Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói címmel is, 1981-ben bemutatott amerikai kalandfilm Steven Spielberg rendezésében, George Lucas produceri közreműködésével és Harrison Ford főszereplésével. Az Indiana Jones-franchise első filmjében Indiana Jones a nácikkal száll szembe, akik a szövetség ládáját kutatják, seregeik legyőzhetetlenné tételéért. A lelőhelyét mutató medalion Indy egykori szerelme, Marion Ravenwood (Karen Allen) birtokában van. A film további szereplői Paul Freeman mint Indiana ellensége, a francia régész, Rene Belloq, John Rhys-Davies mint Indiana segítője, Sallah és Denholm Elliott Indy kollégája, Marcus Brody megformálójaként.
A film ötlete Lucastól származik, aki szerette volna elkészíteni az 1930-as és '40-es évek sorozatainak egy modern változatát. Spielberg a főszerepre rögtön Fordot ajánlotta, azonban Lucas ellenvetett, mivel nem akarta, hogy a színész rendszeresen összefüggésbe kerüljön a filmjeivel. Meggyőzte a rendezőt, hogy keressenek valaki mást, így Tom Selleck kapta meg a szerepet, akinek azonban végül le kellett mondania a feladatot a Magnum című televíziós sorozathoz fűződő elkötelezettsége miatt. A film alapvetően az Elstree Studiosban készült, a forgatás pedig magában foglalta La Rochelle-t, Tunéziát, Hawaiit és az Egyesült Államokat is 1980 júniusa és szeptembere között.
Mikor 1981. június 12-én a mozikba került, a 20 millió dollárból forgatott produkció hatalmas sikert aratott, könnyedén válva az év legnézettebb filmjévé több mint 384 millió dolláros bevétellel világszerte, egyúttal a mindenkori listán is előkelő helyet szerezve magának. Nyolc Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film kategóriában, s ebből négyet nyert el (legjobb hang, vágás, vizuális effektusok és díszlet). A közönség és a kritikusok körében egyaránt népszerűnek bizonyult tehát, s rövidesen két folytatása is készült, az Indiana Jones és a végzet temploma és az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, amiket Az ifjú Indiana Jones kalandjai című tévéfilmsorozat követett. 2008-ban, huszonhét évvel a frigyláda után került a mozikba a negyedik film: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága. 2023-ban pedig megjelent az ötödik film, az Indiana Jones és a sors tárcája.
Történet 1936-ban, a perui dzsungelben a kincsvadász régész, Indiana Jones csapdákon átverekedve magát megszerez egy aranybálványt egy ősi templomban. Kijutva riválisa, Rene Belloq fogadja egy csoport hovitóval, a helybeli bennszülöttekkel. A körülvett és számban felülmúlt Jones arra kényszerül, hogy átadja az ereklyét Belloqnak, de sikerül eljutnia a rá váró hidroplánhoz, s így megszöknie vetélytársa és a vérszomjas törzs elől.
Az amerikai főiskolán, ahol Jones tanít, két katonai hírszerző keresi fel. Elmondják, a nácik a régész egykori professzora, Abner Ravenwood után kutatnak, hogy okkult hatalmat nyerjenek küldetésükhöz. Ravenwood a legnagyobb szakértője Tanisz ősi egyiptomi városának, amit újra felfedeztek a nácik és úgy hiszik, ez a szövetség ládájának lelőhelye, amit a zsidók alkottak a Tízparancsolat őrzésére. Jones úgy gondolja, hogy a nácik azért keresik Ravenwoodot, mert nála van Rá Pálcájának csúcsdísze, ami elengedhetetlen a láda pontos helyének meghatározásához. Munkatársa, Marcus Brody egy legendával magyarázza, hogy a láda hatalma legyőzhetetlenné tehet bármilyen hadsereget. balra|bélyegkép|250px|A beeső napfény megvilágítja a Lelkek Kútja lelőhelyét Jones Nepálba repül, ahol megtudja, hogy Ravenwood meghalt; lányánál s egyben Jones csalódott szeretőjénél, Marionnál van a csúcsdísz, amit medálként hord. Jones és egy Toht nevű szadista náci ügynök között zajló lövöldözés eredményeképpen Marion kocsmája leég. Toht tenyerébe beleég a tűztől felforrósodott medál egyik oldala, de megszerezni nem tudja. A csetepaté után menekülniük kell, Marion úgy dönt, Indyvel tart. Kairóban találkoznak Sallah-val, egy képzett egyiptomi ásatóval, aki elmondja, hogy a nácik Belloq segítségével ásnak a láda vélt lelőhelyén. A náci kémek elrabolják Mariont és úgy intézik, hogy Jones halottnak higgye. Később Sallah és Jones megfejtik a csúcsdíszbe vésett írást. A fordításuk alapján rájönnek, hogy a nácik rossz helyen használták Rá Pálcáját, s így rossz helyen ásnak.
Jones rátalál Marionra egy sátorban az ásatások területén, ám biztosabbnak látja, ha nem szabadítja ki rögtön. Sallah-val beszivárognak az ásók közé, s egy kis csapattal elkezdik az ásást a megfelelő helyen. Néhány óra múltán ráakadnak az eltemetett Lelkek Kútjának tetejére. Jones a felfedezett templom aljára ereszkedik, ahol mérgeskígyók sokasága tekereg, s ez nagyon nincs ínyére a régésznek. Miután ő és Sallah kiemelik a ládát, Belloq és a nácik jelennek meg és elorozzák a tárgyat. Mariont Jones-hoz dobják a Kútba és a kőtetőt a helyére rakják. A szorult helyzetbe került párnak sikerül meglelnie a kiutat, s még éppen időben a felszínre érnek ahhoz, hogy a frigyládát Berlinbe szállító Luftwaffe repülő szárnyat a földön találják. Véletlenül felrobbantják a gépet, így a nácik teherautóval szállítják a ládát Kairóba, ahonnét majd hajóval jut el Berlinbe. Jones lóháton veszi üldözőbe a konvojt, ami a teherautót kíséri, s átvéve a jármű irányítását kereket old a ládával. Aznap este Jones és Marion elbúcsúznak Sallah-tól, s egy teherhajón indulnak Angliába a ládával.
Másnap reggel a Belloq és Dietrich náci tiszt parancsnoksága alatt álló tengeralattjáró megállásra bírja a hajót. Mariont és a Ládát magukhoz veszik, míg Jones titokban beszáll a tengeralattjáróba. Követi Belloq-ot és a ládát egy elszigetelt kanyonba, ahol a nácik azt tervezik, hogy próbára teszik az isteni tárgy hatalmát, mielőtt a Führernek ajándékozzák. Jones a láda szétlövésével fenyegetőzik, s követeli Marion szabadon eresztését, azonban Belloq tudja, hogy blöfföl, így a kalandor megadásra kényszerül. Marionnal együtt megkötözik, amíg Belloq és a nácik végrehajtják a láda szertartásos kinyitását. Szellemek emelkednek ki belőle; a nyitott tárgy természetfeletti erejét ismerő Jones figyelmezteti Mariont, hogy csukja be szemeit. A nácikat megsemmisíti a ládából kitárulkozó fantasztikus látvány, s a kétezer éves lelet egy mennydörgés kíséretében ismét lecsukódik.
Washingtonban a két hírszerző biztosítja a gyanakvó Jonest afelől, hogy „legjobb embereik” tanulmányozzák mélyrehatóan a frigyládát. Az ereklyét valójában faládába zárva egy hatalmas, számos hasonló faládát tartalmazó kormányzati raktárban helyezik el.
Szereplők Harrison Ford mint Indiana Jones (magyar hangja Csernák János) Kalandvágyó professzor és régész, aki gyakran indul veszélyekkel teli útra, hogy ritka leleteket gyűjtsön be. Kezdetben azt állítja, nem hisz a természetfelettiben, ám szkepticizmusa kihívás elé néz, mikor felfedezi a ládát. Spielberg javaslata volt Ford Jones szerepére, azonban Lucasnak először nem nyerte el tetszését az ötlet, mivel nem akarta, hogy Ford az ő „Bobby De Nirójává” váljon vagy „azzá a fazonná, akit minden filmembe belerakok”, amivel Martin Scorsesére utalt, aki gyakran dolgozott együtt Robert De Niróval.(2003). Így készült az Indiana Jones-trilógia (DVD). Paramount Pictures. Egy kevésbé ismert színészt képzelt el főhősnek, s meggyőzte alkotótársát, hogy segítsen neki a keresésben. A meghallgatott színészek között volt Tim Matheson, Peter Coyote, John Shea és Tom Selleck. Selleckre esett a választás, azonban ő végül nem tudta vállalni a munkát, mivel idejét lefoglalta a Magnum című sorozat, aminek címszerepét játszotta akkoriban. 1980 júniusában, három héttel a forgatás megkezdése előtt,Tények és érdekességek a Frigyládáról Hivatalos oldal Spielberg rábírta Lucast Ford szerződtetésére, miután Frank Marshall és Kathleen Kennedy producereket is lenyűgözte Han Solo megszemélyesítője A Birodalom visszavágban.Marcus Hearn (2005). The Cinema of George Lucas. New York: Harry N. Abrams Inc, Publishers, 80. . Karen Allen mint Marion Ravenwood (magyar hangja Vándor Éva) Indiana talpraesett egykori szerelme, Abner Ravenwood, Indy mentorának lánya, aki egy ivót vezet Nepálban. Allen a meghallgatáson Mathesonnal és John Sheával vett részt, ezután választották ki a szerepre. Spielberg a Party zóna című vígjátékban figyelt fel rá. Korábban Sean Young is versenybe szállt a szerepért, míg Debra Winger visszautasította azt.Indiana Jones: 15 mókás tény Entertainment Weekly John Rhys-Davies mint Sallah (magyar hangja Gesztesi Károly) Sallah „Egyiptom legjobb ásatója”, a nácik felbérlik segédkezni Tanisz kiásásában. Tart a láda erejétől, de régi jó barátja Indiana Jonesnak, így segít neki az ereklye megszerzésében. Spielberg először Danny DeVitót kereste meg Sallah szerepével, ám ő nem tudta vállalni egyéb elfoglaltságai miatt. John Rhys-Daviesre osztotta végül, miután látta a színészt a Shogunban. Denholm Elliott mint Marcus Brody (magyar hangja Makay Sándor, illetve Tolnai Miklós /DVD-kiadás/) Múzeumkurátor, aki megvásárol minden leletet, amit Indiana a múzeum számára begyűjt. Az USA kormányzati ügynökei őt keresik fel a láda ügyében, s így ő irányítja őket Joneshoz. Spielberg nagy rajongója volt Elliottnak, ezért kérte őt fel a szerepre. Paul Freeman mint René Émile Belloq (magyar hangja Versényi László, illetve Rosta Sándor /DVD-kiadás/) Jones ősellensége, Belloq is régész, aki a nácik szolgálatában keresi a ládát. Maga is ki akarja élvezni a tárgyat, mielőtt átadják Hitlernek, azonban az isteni eredetű lelet természetfeletti ereje végez vele, mikor kinyitják. Ronald Lacey mint Arnold Toht (magyar hangja Harkányi Endre, illetve Botár Endre /DVD-kiadás/) Náci kihallgatótiszt, aki kínzással akar információhoz jutni Rá Pálcája csúcsdíszével kapcsolatban Mariontól, ám csupán úgy jut előrébb, hogy a dísz egyik fele beleég tenyerébe. A láda természetfeletti ereje végez vele is. Lacey Spielberget Peter Lorre-ra emlékeztette, így jutott a szerephez. Wolf Kahler mint Dietrich ezredes (magyar hangja Barbinek Péter, illetve Németh Gábor /DVD-kiadás/) Kegyetlen náci tiszt, aki a láda biztonságos szállításáért felel. A láda természetfeletti ereje végez vele is. Alfred Molina mint Satipo Satipo Jones egyik kísérője a dél-amerikai dzsungelben. Elárulja a régészt és magával viszi az aranybálványt, azonban a templom egyik csapdája megöli.
Frank Marshall producer játssza a pilótát a repülős verekedős jelentben. A kaszkadőrcsapat megbetegedett, így ő ugrott az eredetileg kijelölt személy helyére. A három napos feladatot a több mint 60 °C-os pilótafülkében végezte el. Pat Roach alakítja a hatalmas méretű szerelőt, akivel Jones az említett jelenetben az ökölharcot vívja, illetve Toht egyik emberét Marion bárjában, így abban a kivételes helyzetben lehetett része, hogy kétszer hal meg egy filmben.(2003). Az Indiana Jones kaszkadőrei (DVD). Paramount Pictures. A speciális effekteket felügyelő Dennis Muren cameózik a repülőn, amivel Indiana Jones Nepálba utazik.(2003). Fény és varázslat az Indiana Jones-ban (DVD). Paramount Pictures.
Háttér Előkészületek