Szováta (románul Sovata, németül Sowata) város Romániában, Maros megyében. A Sóvidék központja, európai hírű üdülőváros.
Fekvése Marosvásárhelytől 60 km-re keletre, a Mezőhavas délnyugati előterében, a Szovátai-medencében fekszik. A Kis-Küküllőbe siető Juhod, Sebes, Szováta és Szakadát patakok hordalékkúpjaira épült. 1955 óta város.
Nevének eredete A település a székely Örlec nembeli Szovát nemzetségről kapta a nevét, mások szerint a szláv eredetű magyar Szovát személynévből származik.
Története A környéken már a rómaiak is bányásztak sót, majd a középkorban is folytatódott a kitermelés. A régi mélyedéseket idővel csapadék és folyóvíz töltötte ki, így keletkeztek az első sóstavak. Első lakói 1578-ban sótermelésre idetelepített elszegényedett szabad székely családok voltak, akiket 1581-ben ugyan elűztek, de rövidesen visszatelepültek. Első fürdője a 19. század közepén épített Gérafürdő a Sós-pataknak a Szovátába ömlésénél volt, innen fokozatosan Felső-Szovátára a mai fürdőközpontba helyeződött át a fürdőélet, ahol 1901-ben nyitották meg a fürdőtelepet.
1850-ben 1123 lakosából, 1036 magyar, 68 román, 18 roma volt.
1910-ben 2826 lakosából, 2763 magyar, 28 német, 11 román volt. A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye Nyárádszeredai járásához tartozott.
1992-ben 8935 lakosából 7943 magyar, 891 román, 39 cigány, 10 német, közülük 4527 római katolikus, 2979 református, 872 ortodox. Középiskolája, kórháza, egészségügyi intézményei vannak.
2011-ben 9516 lakosából 8455 magyar, 775 román, 67 cigány, 4 német. A beosztott falvakkal együtt lakossága 10 385 fő. bélyegkép|260px|balra|Szováta-fürdő, Medve-tó
Látnivalók thumb|260px|Szováta térképe - Ferenc József Tudományegyetem A város sóstavairól és sószikláiról nevezetes. Legnagyobb tava a Medve-tó. A Medve-tó nevét kiterített medvebőrhöz hasonló alakjáról kapta és 1875-ben alakult ki. Benne 66 000 tonnára becsült oldott sómennyiség van, a felszíntől lefelé hőmérséklete növekszik, melyet a nap melege és a lejjebb koncentrálódó só okoz. További tavai a sósvizű Mogyorósi-tó, Rigó-tó, Fekete-tó, Vörös-tó és Zöld-tó, továbbá az édesvizű Piroska-tó és Kígyós-tó. A sósvizű tavak esetében a víz sótartalma magas, így a fürdőző könnyebben fennmarad a víz felszínén. A Sóköze a város északkeleti végétől délnyugat felé húzódó, sóstavakban gazdag sókarsztterület, ahol a kősó néhol 15–20 m magas sósziklákat alkot, melyeket régen katonák őriztek. A tó melletti római katolikus kápolna 1934-ben, a görögkatolikus kápolna 1932-ben épült. Ortodox temploma 1929-ből való. A város római katolikus temploma 1878-ban, a református templom 1938-ban, az ortodox templom 1991-ben épült. A Tyukász-dombi római katolikus kápolna a 19. század végén épült. Szovátai Unitárius templom A Boldogasszony Iskolanővérek Mariánum Háza, az épületben működik a Kodály Zoltán Népfőiskola és az Erdélyi Tündérkert Alapítvány is.Mariánum – Tündérkert közösségi ház Szovátán A Szovátai Kilátótornyot 2016-ban nyitották meg a nagyközönség számára. A toronyból szép kilátás nyílik a városra. A látogatás látogatási program szerint történik.
Képgaléria
Testvértelepülései Mezőberény, Magyarország, 1998 Tata, Magyarország, 2002 Angyalföld, Magyarország Százhalombatta, Magyarország Sümeg, Magyarország Csopak, Magyarország Kőröshegy, Magyarország Brzesko, Lengyelország
Híres emberek
Itt született 1606. szeptember 29-én Damokos Kázmér püspök, gyulafehérvári és erdélyi apostoli helynök, a katolikus egyház megerősítője a reformáció után. Mellszobra a római katolikus plébánia-templom előtt van felállítva. Itt született 1886. szeptember 21-én Léstyán József erdélyi római katolikus pap, művészettörténész. Itt született 1941. május 9-én Mátyás Árpád magyar újságíró, riporter. Itt született 1943 október 4-én Lőwey Lilla pedagógus, helytörténész, irodalmi szerkesztő. Itt született 1964. április 6-án Sánta Csaba szobrászművész.
Jegyzetek
További információk Szováta Város Önkormányzata Szováta város hivatalos portálja - Szovata.ro Szováta.eu - Kisvárosunk szeretett oldala Gömbpanoráma Szováta településről a Karpatmedence360.hu-n Szováta adatlapja az Erdélyi Magyar Adatbankon Szováta.lap.hu - linkgyűjtemény Szekeres Lukács Sándor: Kodáros kincsei, Fejezetek Felsősófalva és a Székely-Sóvidék történelméből/ Képek Korondról és Szovátáról a www.erdely-szep.hu honlapon Sóvidéki turizmus Szováta Kilátótorony Mezítlábas ösvény Szovátán
Kapcsolódó szócikkek Sóvidéki lázadás
Kategória:Románia fürdőhelyei Kategória:Erdélyi városok Kategória:Maros megye települései
Kategória:Marosszék települései