Ember Judit (Abádszalók, 1935. május 16. – Budapest, 2007. november 17.) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, kiváló művész. Testvére Ember Mária.
Életpályája A holokausztot 1944-ben egy véletlen folytán kerülte el, ugyanis bevagonírozásuk után a vasúti szerelvényt nem az Auschwitzba vezető vágányra tolták rá.[Visszahúz a múlt - Ember Judit portréja, dokumentumfilm, 2016; m5 tévé, 2017. aug. 26.] 1959-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, magyar-történelem szakon. Ezután 1964–1968 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, a Film és Televízió főtanszakon. 800 jelentkező közül bekerült abba a 32 tagú TV- és Filmrendező osztályba, ahol Herskó János volt a vezető tanár. 1968-ban kapott filmrendező diplomát. Friss diplomásként a Mafilm Népszerű, Tudományos és Oktatófilm Stúdiójába került, az 1970-es évektől a Magyar Televízióban és a Balázs Béla Stúdióban készítette „tabutörő” filmjeit. 1978-ban Fagyöngyök címmel dokumentum-játékfilmet készített. Bölcsész műveltsége, ismeretei, pedagógus attitűdjei és a világ dolgai iránti kíváncsisága nem műfajokhoz, hanem témákhoz kötötte. Szinte minden alkotása felér egy társadalomtudományi-művészeti esettanulmánnyal. Sajátos stílust és egyéni módszert teremtett. Műveiben egyszerre kapott hangsúlyt az izgalmas oknyomozás, valamint a filmjeiben szereplő egyszerű emberekkel való bensőséges, mélyen együttérző kapcsolata. A klasszikus értelemben vett független filmes. Minden alkotása olyan témákról szól, amelyek a politikai, a hatalmi döntéshozók tiltakozását váltották ki az 1970-es évektől szinte napjainkig. Nincs a magyar filmtörténetben még egy rendező, akinek annyi filmjét tiltották volna be, mint Ember Juditét (pl. Színpad 1968, A határozat 1972, Tantörténet 1976, Pócspetri 1982, Hagyd beszélni a Kutruczot! 1985 stb.). A Fekete Doboz alapító tagjai között volt, 1987-ben. Pócspetri és Menedékjog című filmjeinek dialóglistája könyvben is megjelentek. Életéről és munkásságáról Ember-Lépték címmel jelent meg könyv. A határozat című filmjét az Amerikai Filmintézet Los Angelesben beválasztotta 'Minden Idők 100 Legjobb Dokumentumfilmje közé. 2008 óta, a Magyar Filmszemle dokumentumfilmes kategória fődíja „Ember Judit-díj” lett. 2010-ben, a Los Angeles-i Magyar Dokumentumfilm Fesztivál keretein belül is létrehozták az Ember Judit-díjat. Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i főkonzul hangsúlyozta: „A fesztivál 2010-es beindításakor és azóta is folyamatosan azt kívántuk hangsúlyozni, hogy a magyar dokumentumfilm egyik ikonjának, Ember Juditnak emléket kívánunk állítani azzal, hogy róla nevezzük el a fesztivál díját.” 2012 óta, minden évben, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa „Ember Judit Pályázat” néven háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárást hirdet meg dokumentumfilmek gyártásának támogatására 300 millió forint keretösszegben.
bélyegkép|jobbra|260 px|Ember Judit emléktáblája egykori lakhelyén (Budapest XIII. kerület, Karikás Frigyes u. 2/a.)
Filmjei Húsz év múltán (1964) Látogatóban (1965) Nyáron nyaralok, télen telelek (1966) Színpad I–II. (1968) Tisztavatás, 1969 (1969) Sziget a szárazföldön (1969) Vitaklub (1971) A határozat (1972) Az emlékezet tartóssága (1974) Az olcsóját és a jóját (1974) Kavaró-Erdőháton (1974) Tantörténet (1976) „…ijent sose láttam, de nem is csináltam…” (1976) Fagyöngyök (1978) Pócspetri (1982) Pipás Pista és társai (1983) Hagyd beszélni a Kutruczot! (1985) Menedékjog I-V. (1988) Újmagyar siralom (1989) A per (1989) Dessewffy Gyula tanúvallomása (1989) Szellemidézés (1990) Civil kurázsi (1990) Enyém a vár… (1991) Diákparlament (1991) Hit-vita (1992) „És ne vígy minket a kísértésbe…” (1993) A snagovi gyerekek (1986-1997) A misszió (1999) Angyalföld – Kertváros (2003) Hangoskönyv (2006)
Kötetek
Menedékjog, 1956. A Nagy Imre-csoport elrablása; Szabad Tér, Bp., 1989 Pócspetri. A kötet a Pócspetri c. dokumentumfilm dialóglistája; operatőr Mertz Lóránd; Amicus, Bp., 1989
Díjai, elismerései Balázs Béla-díj (1989) Magyar Film es TV Kritikusok Dija (1985) 21. Magyar Filmszemle dokumentumfilmes díja (1989) 21. Magyar Filmszemle szakmai zsűri díja (1989): a Határozat, Pócspetri és Menedékjog cimű filmekért Magyar Film- és Tévékritikusok díja (1990) Nagy Imre-emlékplakett (1993) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1998) A Budapesti XIII. kerület (1999) díszpolgárává avatta. A 33. Magyar Játékfilszemle Életmű-díjaJudit Ember - Awards (2002) Televízió és Filmkritikusok Életmű-díja (2004) Kiváló művész (2004) A határozat című filmjét az Amerikai Filmintézet Los Angelesben beválasztotta Minden Idők 100 Legjobb Dokumentumfilmje közé (1996). A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetri díszpolgárává avatta.http://pocspetri.hu/index.php/onkormanyzat/onkormanyzati-jelkepek-kitunteto-cimek A Magyar Filmszemle dokumentumfilmes kategória fődíja Ember Judit-díj lett 2008 óta.http://www.haon.hu/a-41-magyar-filmszemle-djai/news-20100208-08521089 A Los Angeles-i Magyar Dokumentumfilm Fesztivál keretein belül is létrehozták az „Ember Judit-díj”-at. Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i főkonzul hangsúlyozta: „A fesztivál 2010-es beindításakor és azóta is folyamatosan azt kívántuk hangsúlyozni, hogy a magyar dokumentumfilm egyik ikonjának, Ember Juditnak emléket kívánunk állítani azzal, hogy róla nevezzük el a fesztivál díját.”http://mnf.hu/en/news/hungarian-documentaries-in-los-angeles 2012 óta, minden évben, A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa „Ember Judit Pályázat” néven háromszakaszos nyílt beadású háromfordulós pályázati eljárást hirdet meg dokumentumfilmek gyártásának támogatására 300 millió forint keretösszegben.http://mecenatura.mediatanacs.hu/ember Utcát neveztek el Ember Juditról (Pócspetri, 2014).http://data2.openstreetmap.hu/terkep/Pócspetri,Ember%20Judit%20utca A Budapesti 13. kerületi Főpolgári Hivatal emléktáblát állitott Ember Judit emlékére (2016).https://www.lokal.hu/2016-05-emlektabla-ember-juditnak/
Jegyzetek
Források Az index.hu nekrológja
MTVA
További információk A The New York Times oldalain Filmvilág oldalain a Filmkultúra oldalain a Metropolis oldalain a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége oldalain Ember Judit hivatalos weboldala: https://web.archive.org/web/20190201230617/https://www.emberjudit.com/
Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:1935-ben született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:Abádszalókiak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei