Torockó (románul Rimetea, újabban Râmetea alakban is előfordul, korábban Trascău, németül Eisenburg) falu Romániában Fehér megyében, Torockó község központja. Egykori bányászváros, a Székelykő hármas csúcsa alatt, lakói betelepült székelyek. A település Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja, hungarikum.

Fekvése Az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében, Kolozsvártól délre, Nagyenyedtől 23 km-re északnyugatra fekszik, Torockószentgyörgy hozzá tartozik. A Székelykő miatt a nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, hiszen a faluból nézve visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon mögülük.

Neve A Toroszkó vagy Toroczko név töve a ’vaskő, vassalak’ jelentésű troszk szóra vezethető vissza. Ez bővült a szláv -ov képzővel, amelynek jelentése ’valamiből való”. A t és r hang közé a magyar egy ejtéskönnyítő o hangot toldott be, s az így kialakult Toroszkov szózáró mássalhangzójának lekopása után lett a név Toroszkó.http://www.torocko.eu/tortenelem.html A helybéliek a ’vassalak’ jelentésű tarack szóból eredeztetik településük nevét.

Története Vára a keletre emelkedő Székelykő 1117 méteres nyugati, Várkő nevű csúcsán állott. Helyén egykor római castrum állt. A középkori várat az Ákos nembeli Toroczkai család építtette, de 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. Mivel az ostrom alól kézdi székelyek mentették fel, a király 1257-ben a várat nekik adta, és 1271-ig birtokolták. Az 1257-es adománylevélből ismert a település első írásos említése Toroczko alakban. 1285-ben a kijavított várat sikeresen védték meg a tatárok ellen. A várnak ma csak csekély alapfalai láthatók.

A tatárok és a kunok betörései miatt meggyérült magyar lakosság mellé németeket is telepítettek Torockóba. III. Endre 1291. évi oklevele tanúsítja, hogy Torockó szabad hospesei a felső-ausztriai Eisenwurzenből telepedtek ide. 1514-ben a parasztsereg elfoglalta a falut. A Rákóczi-szabadságharc időszakában, 1702. november 17-én Rabutin, 1704. március 15-én pedig Tige labanc csapatai rabolták ki a települést. Őrtornya 1864-ben még ép volt, de 1874-ben már rom, azóta pusztul. A hegy oldalában számos barlang található, ahol a lakosság veszély esetén meghúzódott.

1910-ben 1512 lakosából 1343 magyar és 136 román volt. A trianoni békeszerződésig Torda-Aranyos vármegye Torockói járásának székhelye volt. 1992-ben társközségével együtt 1393 lakosából 1241 magyar, 128 román és 24 cigány volt.

1999-ben Torockó Europa Nostra-díjat kapott a kulturális örökség megőrzéséért.

Nevezetességei jobb|bélyegkép|260x260px|Torockói népviselet Torockó épített öröksége hungarikum, az épített környezet kategória jelenleg egyedüli díjazottja Torockó hagyományai 18. századi unitárius erődített templom 1668-ban épült parasztház Jellegzetes házai és népviselete (torockói női népviselet) Torockói hímzés Népi iparművészeti múzeum Székelykő, a település mellett magasodó 1129 méter magas hegy A vajor,Malonyai Dezső: A magyar nép művészete, II. kötet – A székelyföldi, a csángó és a torockói magyar nép művészete eredetileg fából, ma betonból épült medencécske a Templom téren, amely a Tilalmasról lefolyó patak vizét felfogva képez hangulatos vízfelületet. A helyi asszonyok szőnyegek, nagyobb kelmék mosására is használják. Ida néni magánmúzeuma Főtér – fehér házak – sejtelmes sikátorok, romantikus utcák – vajor Duna Ház, 1800-as évek végén épült Czupor Ferenc egykori bányatulajdonos háza, amelyet 2012-ben a Duna Televízió megvásárolt és felújíttatott. Ma részben kulturális központként üzemel.

Testvértelepülései Bócsa (1991) Belváros-Lipótváros (1995)[] Tápiógyörgye (1996) Üllés (2011) Hollókő (2012) Csömör

Torockó az irodalomban Balogh Szabolcs: Torockó Titkai (2016) Balázs D. Attila: Torockó és környéke régi képeslapokon , 2014 Dr. Borbély István: Torockó története, Kolozsvár, 1906 Dr. Borbély István: A RÉGI TOROCKÓ, Kolozsvár, 1927 Jókai Mór: Egy az Isten, Novum Kft, Szeged, 2007 Gyallay Domokos: Vaskenyéren, Pásztortűz Könyvtár 9. szám, Minerva, Kolozsvár, 1927 Gyallay Domokos: Vaskenyéren, Kazinczy Kiadóvállalat, Kassa, 1928 Gyallay Domokos: Vaskenyéren, Franklin-Társulat, Budapest Gyallay Domokos: Vaskenyéren. És tizenhat elbeszélés, Romániai Magyar Írók sorozat, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1996 Hantz Lám Irén: Torockó, Kolozsvár, 2003 Hantz Lám Irén: Torockószentgyörgy: a vár árnyékában, Kolozsvár, 2005 Ignácz Rózsa: Toroczkói gyász, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1970 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása Vincze Zoltán: A torockói iskola pártfogói és tanulói (1789—1892). Az EME honismereti pályázatán III. díjat nyert tanulmány. Erdélyi Múzeum, 1993, LV, 3–4, 34–49. Vincze Zoltán: Régi torockói sírkövek, ACTA 1997, II, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 151–178.

Képek

Jegyzetek

Források Torockó honlapja, részletes történelmi és népirodalmi beszámolóval Antos Árpád: Torockó és környéke - Hetedhéthatár Torockói varrottasok

A torockói vasművesség Varga Gyula: A torockói vasbányászat és kohászat történetéből (Torockó, 1991)

További információk Torockó község hivatalos honlapja Torockó.lap.hu – Linkgyűjtemény Karpatmedence360 – Székelykő gömbpanoráma Szállás Torockón Torockó részletes bemutatója – Múzeumok, szállás, Székelykő Turizmus Torockón Képek a torockói farsangtemetésről az www.Erdély-szép.hu honlapon Képek Torockóról a www.Erdély-szép.hu honlapon: Horváth Ferenc (Nagykörű) által készített képek, 2007 Borbély István: A régi Torockó (MEK) Zsakó Gyula: Egy XVIII. századi torockói napló (MEK) Orbán Balázs: A Székelyföld leírása (MEK) Szekeres Lukács Sándor: Kodáros kincsei, Fejezetek Felsősófalva és a Székely-Sóvidék történelméből/ Fényképfelvételek Torockóról A hely, ahol kétszer kel fel a nap: a legnyugatibb székely település tele van csodákkal - punctul.ro - Pontmaros (2023.szept.1)

Kategória:Fehér megye települései Kategória:Aranyosszék települései Kategória:Románia javasolt világörökségi helyszínei Kategória:Europa Nostra-díjas felújítások