bélyegkép|260px|jobbra|Koltai Lajos és Koltai Róbert Koltai Lajos (Budapest, 1946. április 2. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész.
Életpályája Gimnazistaként amatőr filmeket készített. 1964–1965-ben a Magyar Televízióban töltött egy évet segédoperatőrként, majd kameramanként. 1965-ben került a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakára, ahol Illés György tanítványa volt. 1970-ben az Agitátorok című filmmel diplomázott. 1970 óta a Mafilmnél dolgozik.
Kezdetben dokumentumfilmeket készített, később három játékfilmben mestere, tanára kameramanja volt. Az 1970-es évek magyar operatőri művészetének egyik meghatározó alakja. Kivételes képessége, hogy a legkülönbözőbb stílustörekvésű rendezőknek is egyenrangú alkotótársa tud lenni, így a „dokumentarista” és „esztetizáló” irányzatú játékfilmművészet képi világának kimunkálásában egyaránt vezető szerepet játszhatott. Dokumentumfilmjeiben és „dokumentarista” játékfilmjeiben közvetlenül hasznosította a tévében szerzett tapasztalatát (szűk képkivágással mozgó kamera). Eddigi munkásságának nem elhanyagolható része a tévéjátékok és tévéfilmek fényképezése (különösképpen Maár Gyula, Ranódy László, Fazekas Lajos, Sándor Pál és Szabó István rendezései).
Magyarországon egyedülálló módon ültette át a fekete-fehér filmezésben kialakított kompozíciós elveit a színesfilm-fényképezésbe. A sötét tónus, a félhomály elsősorban mozifilmjeiben uralkodott, ugyanakkor néhány tévéfilmjében tudatosan az ellenkezőjére, a világos tónusok uralmára törekedett. Továbbfejlesztette a szórt megvilágítás külföldön és hazánkban mások által kezdeményezett módszerét: a belső terek megvilágítását illetően világviszonylatban is a legjobb operatőrök közé emelkedett. Az Ajándék ez a nap (1979) külön említést érdemel: kétfajta alapszín váltogatásával figyelemre méltó színdramaturgiai kísérlet. Dokumentáris szellemű alkotásai egy részében legföljebb csak uralkodó alaptónussal, szűk képkivágással operált, máskülönben a valóságos fény- és színviszonyok követésén alapuló filmképi egységteremtés útját járta. Ez utóbbi magasabb fokon – kifinomult világítástechnikával, kompozíciós tapasztalattal, csak dramaturgiailag indokolt helyeken alkalmazott effektusokkal – valósította meg a Mephistóban (1981). Tagja az Oscar-díjat osztó amerikai filmakadémiának és az Amerikai Operatőrök Egyesületének. Egyszer javasolták Oscar-díjra, a Maléna című filmért. Az Oscar-díjas Mephisto (1981) operatőre.
2021 szeptemberétől a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára.
Lajosing Különleges megvilágítási eljárás, amit Koltai Lajos használt és a szakma a módszert a neve után „Lajosing”-nak („lajosolás”-nak) nevezte el.Koltai Lajos Arckép (Kadarkai Endre portréműsora, YouTube, 2011) Lényege, hogy a szereplők közelében lévő bútorokra irányított (és ezáltal megfestett) fény adja a különleges hangulatú megvilágítást. Egy montréali HBO-produkció forgatásán, a Régi bűnök, újvilág (Descending Angel, 1990) alkalmazta először ezt a technikát.Kérdezze a Sorstalanság rendezőjét (Index Fórum, 2004)
Filmjei
Filmrendezései Sorstalanság (2005) (Kertész Imre műve alapján) Este (2007) (Susan Minot műve alapján) Semmelweis (2023)
Díjai, elismerései A filmkritikusok díja (1976, 1978, 1983) Balázs Béla-díj (1977) locarnói Ernest Artaria-díj (1979) a filmszemle díja (1982, 1985, 1987) Érdemes művész (1982) Kossuth-díj (1985) David di Donatello-díj (1999, 2001) Európai Filmdíj – a legjobb európai operatőr (1999) (A napfény íze, Az óceánjáró zongorista legendája) Magyar Művészetért díj (2003) Prima Primissima díj (2010) Budapest díszpolgára (2012) A Nemzet Művésze (2016) Óbuda-Békásmegyer díszpolgára (2018) Magyar Mozgókép Díj – A legjobb rendező (2024) /Semmelweis/ A Magyar Filmakadémia életműdíja (2025)
Jegyzetek
Források
További információk Koltai Lajos és Percze Sándor beszélgetése A vizualitás hatalma címmel * Asztali beszélgetések...2 – Közös örökségünk szerk: Galambos Ádám, Budapest; Luther Kiadó, 2008 Csala Károly–Fazekas Eszter: A fény festője. Koltai Lajos operatőr; Osiris, Budapest, 2001
Kategória:Magyar operatőrök Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Prima Primissima díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:David di Donatello-díjasok