Sasvári farkasfalvi tótfalusi Tóth Endre (született Tóth Endre Antal Miksa; külföldön ismert művésznevén André de Toth) (Makó, 1913. május 15.Születése bejegyezve a makói állami születési akv. 428/1913. folyószám alatt. – Burbank, Kalifornia, 2002. október 27.) magyar filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer. A film noir és a western műfaj megújítója, valamint az első háromdimenziós horrorfilm (Panoptikum – A viaszbabák háza, eredeti címén House of Wax, 1953) rendezője.
Martin Scorsese azt írta róla: „André de Toth nem volt soha felkapott rendező: a nagyközönség jól ismeri a filmjeit, de fogalma sincs arról, hogy ki csinálta őket.”
Élete Fiatalon elvesztette egyik szeme világát (annál érdekesebb a 3D-s mozi létrehozásában betöltött későbbi szerepe). Elemi és középiskoláját szülővárosában, egyetemi tanulmányait a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán végezte el.
Filmkészítő pályáján forgatókönyvíróként, vágóként indult Budapesten, majd Németországban, a Bavaria filmgyárban folytatta. 1938–1942 között Londonban élt. 1939-ben rövid idő alatt jelentős rendezővé lépett elő Magyarországon. A fenyegető világháború elől Nagy-Britanniába távozott. Angliában Korda Sándor szerződtette, Korda Zoltán munkatársa volt. A London Films stábjával akkor került ki Hollywoodba (korábban csak látogatóban járt ott), amikor A bagdadi tolvaj utómunkálataira került sor.
Első amerikai éveiben sofőrként és cowboyként kereste kenyerét. Jelentős rendezővé csak két évtizedes megszakítatlan amerikai munkálkodása során vált újra: kalandfilmtől thrilleren át westernig szinte minden izgalomkeltő, szórakoztató műfajhoz azonnali természetességgel alkalmazkodni tudott. Randolph Scott főszereplésével készült westernjei közül kimagaslik az 1952-es Carson City. Az ugyanabban az évben forgatott Az utolsó komancs pedig, Broderick Crawforddal a főszerepben, nem egy filmszakíró szerint egyike a legjobb indiános „lovasoperáknak”, amit valaha is készítettek Amerika földjén.
Több neves színész útját egyengette, például Charles Bronsonét is, aki nevét Buchinskyről az ő kérésére változtatta Bronsonra. 1960-ban visszatért Európába, de itteni munkái – talán a brit produkcióban készült Piszkos játék kivételével – nem mérhetők az amerikaiakhoz. Súlyos síbalesete után már csak producerként és művészeti tanácsadóként vett részt a filmgyártásban.
De Toth igazi hollywoodi legenda volt. A filmgyártás mellett is az izgalmakat kereste. Festett, szobrászkodott, kipróbálta a repülést, versenyautókat vezetett, lovagolt, síelt, búvárkodott és a veszélyes sportok közben négyszer törte el a nyakcsigolyáját. Hétszer nősült, 19 gyermeke született. Veronica Lake is volt a felesége.
Az 1980-as évek végétől többször hazalátogatott Magyarországra. Emlékeit Fragments címmel jelentette meg, 1994-ben (Faber and Faber, London–Boston).
Filmjei Rendezőként Balalajka (1939) Toprini nász (1939) (forgatókönyvíró is) 5 óra 40 (1939) Két lány az utcán (1939) (forgatókönyvíró is) Hat hét boldogság (1939) Semmelweis (1940) Útlevél Szuezbe (1943) Guest in the house (1944) (forgatókönyvíró is) Senki nem menekül meg (1944) Sötét vizeken (1944)https://www.imdb.com/title/tt0036745/?ref_=nm_flmg_act_24 A másik szerelem (1947) Kelepce (1948) (forgatókönyvíró is) Slattery hurrikánja (1949) Ember a nyeregben (1951) Carson City (1952) Az utolsó komancs (1953) Panoptikum - A viaszbabák háza (1953) Az idegen pisztolyt hordott (1953) Mennydörgés a síkságok felett (1953) Bűnhullám (1954) Száguldó lőfegyver (1954) Tanganyika (1954) A Bounty-vadász (1954) Az indián harcos (1955) Elkap az indulat (1957) Rejtett félelem (1957) (forgatókönyvíró is) A kétfejű kém (1958) A száműzött napja (1959) Hawaiian Eye (1959-1960) 77 Sunset Strip (1959-1960) A pórázon tartott ember - Egy kémelhárító vallomásai (1960) A mongolok (1961) Arany a császároknak (1962) Piszkos játék (1969) Terror Night (1987)
Forgatókönyvíróként A falu rossza (1937) Lydia (1941) Young widow (1946) Dishonored Lady (1947) A pisztolyhős (1950) Morgan, a kalóz (1961) Antychryst (2003)
Rendezőasszisztensként A nagymama (1935) A királyné huszárja (1936) A Noszty fiú esete Tóth Marival (1938) A 111-es (1938) A dzsungel könyve (1942) Arábiai Lawrence (1962) Superman (1978)
Producerként A millió dolláros agy (1967) El Condor (1970)
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó
Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar filmproducerek Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Makóiak Kategória:1913-ban született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Látássérültek