Kahána Mózes (írói álnevei: Gyergyai Zoltán, Joel Béla, Térítő Pál, Köves Miklós, Teo Zare) (Gyergyóbékás, 1897. november 26. – Budapest, 1974. április 11.) erdélyi magyar költő, novellista. 200px|bélyegkép|Hamvai a Fiumei úti sírkert Munkásmozgalmi Panteon Alsó terem: Alsó sor 14. helyén Életpályája Vándorfényképész fia volt. Gyergyóbékáson, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen tanult. Első versei és cikkei a marosvásárhelyi Tükörben és a Ma című folyóiratban jelentek meg különböző álneveken. Harcolt az első világháború idején. 1919-ben a csepeli vörösezred tagja volt. Bécsbe emigrált. Komját Aladár segítségével lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába, vele együtt alapította az Egység című folyóiratot.

1922-ben Marosvásárhelyre költözött. Álnéven jelent meg 1923-ban Mozgalom című kötete, közben írásai jelentek meg a Munkás c. bukaresti kommunista lapban. Az illegális Román Kommunista Párt tagja lett. 1926-ban mozgalmi munkája miatt két évre börtönbe került, ahonnan szökni akart, de meglőtték, így fél lábát elveszítette. 1929-től Berlinben és Párizsban tartózkodott. Itt írt könyvei közül legjelentősebb a Taktika, amely 1933-ban született.

1937-ben visszatért Romániába, ahol a Korunk munkatársa lett. Több műve románul jelent meg. Legkiemelkedőbb írása a Hat nap és a hetedik, amely 1940-ben látott napvilágot.

1941-ben a Szovjetunióba ment, itt regényeket írt, és magyar–orosz szótárt szerkesztett. 1969-ben véglegesen Magyarországon telepedett le.

Művei Univerzum. Kahána Mózes versei; Ma, Bp., 1919 Én te ő; Ma, Wien, 1921 Túl a politikán; szerzői, Wien, 1921 Térítő Pál: A mozgalom; ill. Masereel; Vorhut, Wien, 1923 (Munkásirodalom) A Kárpátok alatt. Elbeszélések; Külföldi Munkások Kiadóvállalata, Moszkva, 1932 (A "Sarló és Kalapács" könyvtára Szépirodalmi sorozat) Taktika (1933) Őszi hadgyakorlat. Regény; Munkás Szövetség, Cleveland, 1935 Köves Miklós: Hat nap és a hetedik. Erdélyi regény; Erdélyi Enciklopédia, Kolozsvár, 1940 (Erdélyi Enciklopédia) Vengerszko-russzkij szlovarʹ; szerk. Rudas László; Goszizd. Inosztrannih i Nacional'nih Szlovarej, Moszkva, 1946 Biharvári taktika (1965) Földön, földalatt; Szépirodalmi, Bp., 1967 Legyen másként (1967) Szabadság, szerelem (1968) Íratlan könyvek könyve (1969) Tarackos. Proletárregény Csibi Balázs és társai tarackosi kommunista fűrészgyári munkások elmondásából szabadon elbeszélve Kahána Mózes proletár költő tollából; Kossuth, Bp., 1971 Szélhordta magyarok (1971) A boldog élet könyve (1972) Sóvárgások könyve. Életregény; Szépirodalmi, Bp.,1973 Lemegy a nap (1973) Két nő egy képen. Válogatott elbeszélések; Szépirodalmi, Bp.,1974 Nagy időknek kis embere; vál. Szántó Kovács Gábor; Kossuth, Bp., 1977 Nyugtalan esztendő. Regény; ford. Miszti László; Európa, Bp., 1977

Díjai Hazáért Érdemrend (1967) Munka Érdemérem arany fokozata (1972)

Források Ki kicsoda a magyar irodalomban?, Tárogató Könyvek Kahána Mózes. Bibliográfia; összeállította Zimáné Lengyel Vera; FSZEK, Bp., 1977

További információk

Magyar életrajzi lexikon Kortárs magyar írók Kahána Mózes iratai, Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, PIL 808. f.

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:KMP-tagok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1897-ben született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok Kategória:Magyar politikai foglyok Romániában Kategória:Bebörtönzött művészek Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:A Munkásmozgalmi Panteonban eltemetett személyek