Lukácsy Sándor (Csorna, 1923. április 10. – Budapest, 2001. november 4.) irodalomtörténész, kritikus, az irodalomtudományok kandidátusa (1968).
Életpályája Katolikus szellemiségű soproni családból származott, anyai ágon baranyai sváb felmenőkkel.elhangzott a Lyukasóra c. irodalmi tv-műsor 62. adásában (1996. szeptember) Szülei: Lukácsy Kálmán és Welzenbach Rozália. A soproni bencés gimnnáziumban érettségizett 1941-ben, majd a Budapesti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1945-ben magyar–francia szakos oklevelet szerzett. Eötvös-kollégista volt. 1944-ben csatlakozott a Táncsics-zászlóalj ellenállási csoportjához, majd 1945-ben a kommunista párthoz. Ugyanebben az évben többedmagával megalapította a Valóság c. folyóiratot, melynek 1947–49 között felelős szerkesztője volt. 1946–47-ben a Szikra Könyvkiadó lektora. 1948-ban a könyvek cenzúrázására létrehozott Országos Könyvhivatal irodalmi osztályának vezetőjeként több könyv megjelenését is betiltotta, majd 1949-től két éven át a Népművelési Minisztériumban volt magas rangú kultúrfunkcionárius. 1951-ben kegyvesztetté vált, ekkortól 1956-ig szabadúszó író. ’56-ban az Életképek című – meg nem jelent – folyóirat szerkesztője. Ebben az évben nyilvánosan revideálta korábbi, erősen balos nézeteit, átállt a forradalom oldalára és részt is vett benne. Ezért aztán 1960-ig nem publikálhatott, sokáig sehol nem taníthatott, még az Országos Széchényi Könyvtárból is ki volt tiltva. Az ELTE-re vendégelőadóként sem tehette be a lábát, ám Keserű Bálint, a JATE tanszékvezető párttitkára elintézte, hogy a Szegedi Egyetemen előadásokat tarthasson; ezek a szabad szellemű, élvezetes előadásai máig emlékezetesek egykori hallgatóinak körében. Lukácsy hivatalos munkahelye 1962 és 1988 között az MTA Irodalomtudományi Intézete volt, ahol eleinte csak meghúzta magát, majd tudományos munkatárs, később pedig osztályvezető lett. Innen ment nyugdíjba 1989-ben.
Lukácsy elsősorban Petőfi-kutatóként vált ismertté, de érdeklődési területe felölelte a 18–19. század fordulójának és a reformkornak a teljes irodalmát, ezenkívül behatóan foglalkozott a régi magyar egyházi irodalommal, a francia forradalommal, valamint a Marx előtti szocialista eszmékkel. Számos antológiát szerkesztett. Filmkritikákat is írt. Gyakran szerepelt a rádió irodalmi műsoraiban (legemlékezetesebb a Társalgó volt), 1991-től pedig tíz éven át állandó vendégként vett részt a televízió havonta sugárzott, nagy nézettségű irodalmi műsorában, a Lyukasórában, amelynek jóvoltából az egész ország megismerhette magával ragadó személyiségét és intellektusát, hatalmas műveltségét, sziporkázó humorát.
Lukácsy Sándor élete végén hosszú, súlyos betegséggel küzdött. Haláláig dolgozott, Petőfi eszmerokonai című könyvének tördelt íveit betegágyán még láthatta. 2001. november 4-én hunyt el Budapesten. Temetésére november 11-én a Nógrád megyei Kutasón került sor, ahol családi nyaralójuk volt. Búcsúztatása a cserháti kisközség domboldali temetőjében, meghitt, zenés szertartás keretében zajlott a hozzátartozók, barátok és tisztelők részvételével. 2007-ben ide temették negyedik gyermekét, az 53 évesen elhunyt Gábort is.
Családja Második felesége Lányi Kamilla közgazdász (1929–2006) volt, akivel 1953-ban házasodtak össze. Három gyermekük született: Éva (1949–2009https://epa.oszk.hu/00800/00892/00041/pdf/76.pdf), András (1952) és Gábor (1954–2007). Első házasságából született fia László (1947). 1949 és 1953 között, amikor Lányi Moszkvában tanult, egyedül nevelte gyermekeit; András ekkor egy időre gyermekotthonba került.https://epa.oszk.hu/00000/00017/00139/pdf/03etkovacs.pdf
Művei Hét évszázad magyar versei. Szépirodalmi, Bp., 1951, 1954 (társszerk.) Kossuth. Szépirodalmi, Bp., 1952 (szerk.) Haladó kritikánk Bessenyeitől Adyig. Művelt Nép, Bp., 1952 (szerk.) A halhatatlan szabadság dala. Ifjúsági, Bp., 1953 (szerk.) Kortársak nagy írókról I–II. Művelt Nép, Bp., 1954–56 (szerk.) Vörösmarty Mihály 1800–1855. Magvető, Bp., 1955 (társszerző Balassa Lászlóval) Szamártestamentum. Középkori francia mesék és bohózatok. Helikon, Bp., 1962, 1983 (társszerk.) Petőfi és kora. Akadémiai, Bp., 1970 (társszerk.) L’irréconciliable. Petőfi, poète et révolutionnaire. Études et choix de poèmes publiés pour le 150e anniversaire de la naissance du poète. Corvina, Bp., 1973 Per Sándor Petőfi. Firenze, 1973 (társszerző Giorgio Lutival) A Hymnus költője. Tanulmányok Kölcseyről. Szabolcs-Szatmár Megye Tanácsa, 1974 (szerk.) Ragyognak tettei... Tanulmányok Vörösmarty Mihályról. Fejér Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya, 1975 (társszerk.) Föltámadott a tenger... Kozmosz Könyvek, Bp., 1976 (szerk.) Magyar Robinson és egyéb irodalmi ritkaságok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1987 Nemzeti olvasókönyv. Gondolat, Bp., 1988 (szerk.) Ez volt március 15-e. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1989 (társszerző, „közzétevő”) Híres szerelmesek. Magyar Könyvklub, Bp., 1994 Isten gyertyácskái. (Tanulmányok a régi magyar egyházi irodalomról.) Jelenkor, Pécs, 1994 (társszerző Csúzy Zsigmonddal) A hazudni büszke író. (Tanulmányok a francia forradalomtól Madáchig terjedő időről.) Balassi, Bp., 1995 Magyarok úti kalandjai. Kobra Könyvek, Bp., 1995 (társszerző, szerk.) Egy hazánk van. (Tanulmányok a reformkorról.) Jelenkor, Pécs, 1996 Jókai: A jövő század regénye (I–III.) Unikornis, Bp., 1997 (szerk.) A végtelen jövő. (Irodalmi tanulmányok.) Balassi, Bp., 1998 Magyar ünnepek-sorozat. Jelenkor, Pécs, 1999-2000 (társszerző, társszerk.) Petőfi eszmerokonai. Argumentum, Bp., 2001 Oh szép Jézus. Jelenkor, Pécs, 2002 (társszerk.) Zengedező sípszó I-II. (Száz szemelvény a régi magyar egyházi irodalomból.) Jelenkor, Pécs, 2002 (társszerző, társszerk.) Mi tilt jobbakká válnotok? Vörösmarty és kora. Balassi, Bp., 2003 (szerző, szerk.) Nemzeti olvasókönyv. Magyar klasszikusok gondolatai az anyanyelvről és a hazáról. Athenaeum, Bp., 2008 (társszerk.)
Publikációk Tudományos cikkeinek sokasága szakfolyóiratokban és irodalmi, kritikai lapokban jelent meg. Publikált könnyedebb műfajú népszerűsítő írásokat, glosszákat, karcolatokat is különféle fórumokon. Filmkritikáit a Filmvilág közölte a 60-as évektől kezdve.
Díjai, kitüntetései József Attila-díj (1993) Pro Urbe Budapest (1996) Toldy Ferenc-díj (1997) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1998)
Jegyzetek
Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek Hermann Péter: Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda 1998. CD-ROM, Biográf Kiadó, Bp., 1997 Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Bp., 1999 Bodnár György: Lukácsy Sándor (1923—2001). Élet és Irodalom, 2001. december 7. „…ha úgy tetszik, szabad, ha úgy tetszik, destruktív”. Lator Lászlóval beszélget Szlukovényi Katalin. Holmi, 2012. április „A globális értelmiségellenesség hosszú távon nem tartható”. Szajbély Mihállyal Hollósi Zsolt beszélget. Tiszatájonline, 2012. december 8.
További információk [ Kortárs magyar írók] Visszapillantó tükör. Tanulmányok Lukácsy Sándor 75. születésnapjára; szerk. Kerényi Ferenc, Kecskeméti Gábor; Universitas, Bp., 2000
Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar írók Kategória:Eötvös-kollégisták Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Csornaiak Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei