1976-ban bemutatott színes, japán–francia erotikus filmdráma. Ósima Nagisza alkotása egy nagy port kavart szerelmi bűnügy alapján készült, amely 1936-ban történt Japánban. Egy volt prostituált, Abe Szada minden konvenciót felrúgó szerelmi viszonyt folytatott főnökével, akit végül megfojtott, péniszét levágta és magával vitte. Három nappal később került rendőrkézre. Ügye nagy felzúdulást váltott ki Japánban, mert rávilágított a társadalmi különbségekre és a hagyományos japán erkölcsök válságára. A filmmel szinte egy időben a témának egy másik mozgóképes feldolgozása is készült, kizárólag japán produkcióban, Tanaka Noburu rendezésében: Dzsicuroku Abe Szada (Abe Szada krónikája, 1975). Az érzékek birodalma világszerte szélsőséges fogadtatásban részesült: számos kritikus korszakalkotó remekműként méltatta, miközben mások részéről elhangzott a pornográfia vádja. (A filmben valódi, nem imitált közösülések és egyéb szexuális cselekedetek láthatók.)
A nyugatnémet hatóságok az 1976-os nyugat-berlini filmfesztivál idején pornográfia vádjával lefoglalták a kópiát, és az egész NSZK-ban betiltották a filmet. (A vádat néhány hónappal később ejtették, és a bemutatót engedélyezték.) Japánban ugyancsak pornográfia miatt emeltek vádat a rendező ellen: a bírósági eljárásnak nagy nemzetközi visszhangja támadt, számos világhírű művész nyilatkozatban állt ki a perbe fogott Ósima és filmje mellett. Két évvel később, ugyancsak japán–francia koprodukcióban Ósima elkészítette a Szenvedélyek birodalma című filmjét, szintén egy viharos szerelmi kapcsolatról, ám ezt a munkáját sokkoló erotika helyett inkább balladai hangvétel jellemzi.
A valós háttér: Abe Szada Az 1905-ben született Abe Szada egy nyolcgyermekes család hetedik gyermeke volt. A gyerekek közül csupán négyen érték meg a felnőttkort, közülük Szada volt a legfiatalabb. Szülei szerették őt, mert bátyjával, Sintaróval és nővérével, Terukóval ellentétben eleinte nem volt nehezen kezelhető gyermek. Testvérei azonban egyre több problémát jelentettek, a szülőknek pedig egyre kevesebb idejük volt legkisebb gyermekükkel foglalkozni. Szada gyakran volt távol a szülői háztól, hasonló korú kamaszok társaságában töltötte ideje javát, mígnem 15 éves korában egyik ismerőse megerőszakolta. Szülei rövidesen azzal szembesültek, hogy Szada is épp olyan nehezen kezelhető lett, mint testvérei. Mivel a lány korábban lelkesen tanult énekelni és hangszeren játszani, szülei 1922-ben eladták egy jokohamai gésaháznak. Az akkori Japánban az ilyesmi egyáltalán nem volt ritkaság a szegény családok között: a gésák művelt személyek voltak, nem közönséges prostituáltak, tehát egy szegény lány számára gésának lenni a társadalmi felemelkedés nagy lehetősége volt. Toku, Szada legidősebb nővére később azt állította, hogy testvére mindig is szeretett volna gésa lenni. Ugyanakkor Szada azt mondta, hogy édesapja a promiszkuitása miatti büntetésből adta el őt gésának.
Szada számára a gésák világa csalódást jelentett. Nem volt elegendő az előképzettsége és nem volt elegendő szorgalma a további tanuláshoz, hogy a legkiválóbbak közé emelkedjen, ezért jószerivel csak szexuális szolgáltatást tudott nyújtani. 5 évig végezte ezt a munkát, mígnem nemi betegséget kapott. Ez azt jelentette, hogy állandó orvosi ellenőrzéseken kellett részt vennie, mint a hivatásos prostituáltaknak. Szada elhatározta, hogy inkább áttér erre a jobban fizető hivatásra. Oszakában, a híres Tobita bordélyban kezdte a munkát hivatásos prostituáltként. Hamar rossz híre támadt, mivel meglopta az ügyfeleit, és többször megkísérelt szakítani a prostituált életmóddal, amely szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit. Rövid ideig pincérnőként dolgozott, majd újra prostituált lett – immár engedély nélkül – előbb Oszakában, majd Tokióban. Egy ízben a rendőrség letartóztatta, ám egy jómódú férfi, az engedély nélküli bordély tulajdonosának barátja, Kaszahara Kinnoszuke maga mellé vette. Arra viszont nem volt hajlandó, hogy feleségül vegye. Szada szexuális étvágya eleinte izgatóan hatott a férfire, akit később már kimerített a gyakori szexuális élet. Szakításuk után Szada egy étteremben vállalt munkát Nagojában. Itt ismerkedett meg Omija Goro professzorral, akivel viszonyt kezdeményezett. Munkáltatói nem nézték jó szemmel ezt a kapcsolatot, s mivel Szada is megunta Nagoját, a lány visszatért Tokióba. Omija ott is találkozott vele, hajlandó lett volna támogatni is, ám Szada élete nem várt fordulatot vett.
1936. február 1-jén Abe Szada a Josidaja nevű intézményben kezdett dolgozni. A 42 éves tulajdonos, Isida Kicsidzo érdeklődését felkeltette az új alkalmazott. Szada hamar engedett főnöke vágyainak, mivel az egyébként nagyvonalú Omija szexuálisan nem elégítette ki. Kicsidzo és Szada kapcsolata mind szenvedélyesebbé vált: egyik teaházból a másikba költöztek, és idejük javát szeretkezéssel töltötték, gyakran egy vagy több gésa jelenlétében. A nős férfi egy idő után mégis visszatért feleségéhez, és ezt a féltékeny Szada nehezen viselte el. Következő találkozásukkor késsel fenyegette meg a férfit, hogy megöli, amennyiben rajta kívül mással is szeretkezik. Együtt mentek az Ogu nevű intézménybe, amelyet a férfi többé nem hagyott el. Szeretkezéseik mind hosszabbak és különlegesebbek lettek. Kölcsönösen fojtogatták egymást, miután felfedezték, hogy ez fokozza számukra a szexuális gyönyört. Isida egy ízben azt mondta, hogy számára fájdalmas, amikor Szada abbahagyja a fojtogatást, inkább ölje meg őt. 1936. május 18-án, kb. hajnali kettőkor Szada megfojtotta az alvó férfit, egy konyhakéssel levágta a péniszét, és a férfi vérével azt írta Isida mellkasára, hogy Szada, Kicsi Futari-kiri (Szada és Kicsi örökké együtt.) Ezután elhagyta a vendéglőt, és Omijához ment. Bocsánatot kért a férfitól, amiért tönkretette őt. (A botrány kipattanása után Omija karrierjének valóban befellegzett.)
Szada három nappal később került rendőrkézre, miután egész Japánban nagy erőkkel keresték. A tárgyalás során azt mondta, szeretetből ölte meg Kicsidzót, mert teljesen magának akarta őt. Ez a fajta szenvedély az egész országot meglepte, hiszen ilyesfajta szerelmi gyilkosságok addig nem történtek. Az állami propaganda is kiemelten foglalkozott az üggyel, ami alkalmas volt arra, hogy a tömegek figyelmét eltereljék az ország súlyos külső és belső problémáiról. Az emberek fantáziáját nagyon megmozgatta Szada esete: azt beszélték, hogy Isida különösen nagy méretű hímtagjával váltotta ki ezt a szenvedélyt gyilkossá vált partnerében. Szada cáfolta ezeket a pletykákat, mondván, hogy szeretője mérete átlagos volt, a vágy és a szerelmi technikája tette rendkívülivé a férfit. (A levágott hímtag múzeumba került, nyilvánosság előtt is bemutatták, ám a második világháború vége előtt eltűnt.) A vád hosszas börtönbüntetést követelt a nőre, Szada pedig leginkább meghalni szeretett volna. Végül hat évre ítélték. Majdnem napra pontosan 5 évvel a gyilkosság után, 1941. május 17-én amnesztiával szabadult.
Szabadulása után a hírnév előnyeit és hátrányait egyaránt élvezhette. Személye iránt óriási volt az érdeklődés, melynek eredményeként természetesen valótlanságokat is mondtak róla. Szada beperelte egy róla szóló könyv szerzőjét, ám perre végül nem került sor: a kulisszák mögött alighanem megegyeztek. Magánélete nem rendeződött, mert amint kiderült valódi személyazonossága, az máris véget vetett egy jómódú férfival kialakult kapcsolatának. A média érdeklődése Szada iránt évtizedek alatt sem csökkent. 1970 elején az asszony váratlanul eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Senki nem tudja pontosan, hogy mi történt vele. Valószínűleg az 1980-as évek vége felé elhunyt. Akik ezt állítják, arra hivatkoznak, hogy Isida sírján 1987 után már nem volt többé friss virág. Egy 1989-ben megjelent könyv szerzője, Gibo Aiko azt állította, hogy látta Szada sírját.
A cselekmény
Tokió, 1936. Abe Szada, a volt prostituált egy fogadóban dolgozik szolgálóként. A fogadó tulajdonosával, a szexuálisan mindenevő Isida Kicsidzóval találkozva szexuális kísérletekből, ivásból és egyéb élvezetekből álló kapcsolatba kezdenek. Egymás iránti megszállottságukban Szada megígérteti Isidával, hogy többé nem fog a feleségével lefeküdni, ellenkező esetben Szada megölheti. Mivel egymás fojtogatását szeretkezés közben különösen izgatónak találják, Isida (miután ígéretét megszegte) megengedi, hogy Szada ily módon ölje meg. Szada ezt megteszi, majd levágja Isida péniszét, ezután vérrel a férfi mellkasára írja: „Szada és Kicsi örökké együtt.”
Címmagyarázatok
A film francia címe (L’empire des sens) egyes magyarázatok szerint utalás Roland Barthes, a tekintélyes francia irodalomtörténész és filozófus L’empire des signs (A jelek birodalma) című könyvére. Ebben a munkájában Barthes azt fejtegeti, hogy bizonyos rituálék – beleértve természetesen a szexualitást is – elvesztették valódi jelentéstartalmukat, kiüresedtek. Az érzékek birodalma mintegy válasz Barthes tanulmányára. Ósima alkotásában ugyanis a szexualitás dominál annak minden rítusával, de érzelmi kötődés, lelki mélység nélkül: a két főszereplőt nem a szerelem, hanem a testi vágy, a szexualitás láncolja egymáshoz. Az elemzők Barthes mellett főleg Georges Bataille műveivel – például a magyar nyelven is megjelent A szem történetével – érezték rokonnak Ósima filmjét, némi túlzással egyenesen Bataille nézeteinek a szemléltetését látták benne. A japán cím (Ai no korída) jelentése: A vágy küzdőtere. A címben szereplő szó (korída) utalást jelent a bikaviadalra – a bikaviadal spanyolul: corrida –, ahol a bika és a matador között halálos rituális játék zajlik, melynek tétje, hogy ki győzi le a másikat, ám végeredménye mindig a halál. A japán cím az erotika és a halál kapcsolatát emeli ki, ami a szexuálfilozófiában különösen kedvelt összefüggésnek számít.
Rokon alkotások Nem érdektelen megemlíteni a filmművészeti kapcsolatokat sem. Az 1970-es években néhány olyan európai alkotás született, amelyek sok mindenben rímelnek Az érzékek birodalmára. Bernardo Bertolucci Utolsó tangó Párizsban (1972) című drámájának két főszereplője szintén az érzelmek nélküli testiségnek adja át magát egy üres párizsi lakásban. E különös kapcsolatban eleinte a férfi dominál, aki éppen azáltal kerül alárendelt helyzetbe, hogy egy idő után mégis érzelmeket szeretne vinni a kapcsolatba, partnernőjének nemcsak a testét, hanem a lelkét is ismerni akarja. A szexualitás és a halál összefüggésének motívuma Bertoluccinál éppúgy jelen van, mint Marco Ferreri A nagy zabálás (1973) című botrányfilmjében, Pier Paolo Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című sokkoló drámájában és Jancsó Miklós Magánbűnök, közerkölcsök (1976) című munkájában. Pasolini és Jancsó az „arctalan” szexualitást a politikával, a Hatalommal kapcsolja össze, de egymással ellentétes értelemben: Pasolininél a szexualitás a Hatalom eszköze a neki alárendeltek kihasználására és megalázására, míg Jancsónál a szexualitás éppen hogy eszköz a Hatalom ellen, a szabad ember legtermészetesebb megnyilvánulása. (Ósima filmjében a társadalmi-politikai háttér szinte egyáltalán nem jelenik meg, és ezt egyesek Az érzékek birodalma hibájának tartják.) Just Jaeckin Emmanuelle (1973) című alkotása azáltal emelkedik ki a kommersz erotikus filmek mezőnyéből, hogy az elsők között ábrázolta a szexualitást filmen a nő szemszögéből, és mutatta be a hősnőt kezdeményező, sőt domináns félként. Az érzékek birodalma ugyancsak a női szexualitást helyezi a középpontba. Abe Szada azonban a maga korában nemcsak azzal váltott ki szimpátiát, hogy kezdeményező volt a szexben, hanem a női emancipáció, a társadalmi egyenlőtlenségek elleni harc előfutárát is látták benne. Szada (és Emmanuelle) ellentéteként tekinthetünk az O története hősnőjére, aki önként veti alá magát a testi-lelki kiszolgáltatottságnak. (Érdekes, hogy e regény filmváltozatát ugyancsak Just Jaeckin készítette el, épp Ósima filmjével egy időben.)
A halál mint orgazmus