Szent I. Anaklét pápa, más névalakokkal Anaklétosz, Anacletus, Anencletus vagy Cletus (1. század – hagyomány szerint Róma, kb. 88–92), a katolikus hagyomány szerint Róma püspöke, Linusz pápa utóda és I. Kelemen pápa elődje volt. A római pápák sorában a legkorábbi, apostoli korhoz kapcsolódó alakok közé tartozik.
Történeti életrajza alig ismert, jelentősége azonban az egyháztörténetben nagy: neve a legkorábbi római püspöki utódlási listákban szerepel, és e listák a 2. századtól kezdve fontos szerepet kaptak az apostoli tanítás folytonosságának igazolásában. Szent Iréneusz szerint az apostolok után Linusz következett, őt Anencletus, majd Kelemen követte; e sorrendben Anaklét a római püspöki utódlás egyik legkorábbi láncszeme.Szent Iréneusz: Adversus haereses III,3,3; vö. J. B. Lightfoot: S. Clement of Rome: A Revised Text with Introductions, Notes, Dissertations, and Translations. Macmillan, London, 1890, I. kötet, 203–204. o.Thomas Campbell: „Pope St. Anacletus”. In: The Catholic Encyclopedia, 1. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1907.
A katolikus értelmezés Anaklétet a római szék apostoli folytonosságának tanújaként tartja számon. Ugyanakkor a modern történeti kutatás különbséget tesz az 1. század végi római püspöki szolgálat és a későbbi századokban intézményileg részletesen kidolgozott pápaság között. Anaklét jelentősége ezért elsősorban nem részletesen ismert személyes életében, hanem abban áll, hogy a Péterhez és Pálhoz kötött római egyház püspöki utódlási hagyományában már a legkorábbi forrásokban megjelenik.E. G. Weltin: „Anacletus (Cletus), St. Pope.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003, 1. kötet.J. N. D. Kelly: The Oxford Dictionary of Popes. Oxford University Press, Oxford, 1986, 7. o.
Neve és azonosítása Cletusszal
Anaklét neve több alakban maradt fenn: Anencletus, Anacletus és Cletus. A görög eredetű Anenkletosz név jelentése körülbelül „feddhetetlen” vagy „nem vádolható”. A Cletus névalakot a kutatás többnyire az Anencletus rövidült vagy latin környezetben módosult alakjának tekinti.J. B. Lightfoot: S. Clement of Rome: A Revised Text with Introductions, Notes, Dissertations, and Translations. Macmillan, London, 1890, I. kötet.
A Cletus és Anacletus azonosságának kérdése régóta vitatott. A legkorábbi források közül Iréneusz és Euszebiosz egyetlen személyt illesztenek Linusz és Kelemen közé, Anencletus vagy Anacletus néven. A római liturgikus hagyományban viszont a Cletus alak vált ismertté, különösen a római kánon felsorolásában: „Lini, Cleti, Clementis”.T. Livius C.Ss.R.: S. Peter, Bishop of Rome, or, The Roman Episcopate of the Prince of the Apostles. Burns & Oates, London, 1888, 409–411. o.
A későbbi nyugati listahagyomány egy részében Cletus és Anacletus külön személyként jelent meg. A Catalogus Liberianus, a Carmen contra Marcionem és a Liber Pontificalis külön pápaként kezelte őket, sőt a későbbi liturgikus naptárakban is két külön ünnep alakult ki: Cletust április 26-án, Anacletust július 13-án ünnepelték.
A modern kutatás többsége azonban a két nevet ugyanazon személyre vonatkoztatja. A kettőzés valószínűleg a korai püspöklisták másolása, latin átírása és a névalakok eltérő hagyománya miatt keletkezett. Lightfoot szerint a legkorábbi és legmegbízhatóbb sorrend: Péter és Pál után Linusz, majd Cletus vagy Anencletus, majd Kelemen, majd Evarisztosz. A Rítuskongregáció 1960-ban törölte a júliusi külön Anacletus-ünnepet, és ezzel a római naptárban megszüntette a kettős ünneplésből fakadó liturgikus kettőzést.„Anaklét, I., Szt.” In: Magyar katolikus lexikon.
Helye a római püspöki utódlásban
Anaklét legfontosabb történeti szerepe a római püspöki utódlásban való helye. A 2. század végén író Iréneusz azért sorolta fel a római püspököket, hogy bemutassa: az apostoli tanítás nem rejtett, titkos hagyományként maradt fenn, hanem a nyilvános egyházi utódlásban őrződött meg. Iréneusz szerint Péter és Pál megalapították és megszervezték a római egyházat, majd az episzkopátus szolgálatát Linuszra bízták; Linuszt Anencletus, majd őt Kelemen követte.
Euszebiosz egyháztörténete ugyanezt az alapvető sorrendet őrzi. Euszebiosz szerint Linusz volt az első római püspök Péter után, Anencletus a második, Kelemen pedig a harmadik a Péter és Pál utáni római püspöki sorban.Kaiszareiai Euszebiosz: Historia ecclesiastica III,2; III,13; III,15; V,6.
A korai római püspöklisták nem modern értelemben vett életrajzok. Céljuk nem az volt, hogy részletes személyes portrét adjanak, hanem az, hogy tanúsítsák az apostoli eredetű tanítás és egyházi szolgálat folytonosságát. A katolikus hagyomány ezért Anaklét nevét nem önmagában, hanem a Péterhez és Pálhoz kapcsolt római apostoli alapítás folytatásaként értelmezi.Adrian Fortescue: The Early Papacy to the Synod of Chalcedon in 451. Burns, Oates and Washbourne, London, 1920.
A kérdés értelmezésénél fontos az anakronizmus kerülése. Az 1. századi római püspöki szolgálat intézményi formája nem azonos a késő középkori vagy újkori pápaság részletesen kidolgozott szerkezetével. A katolikus értelmezés szerint azonban a lényegi folytonosság már ebben a korban megmutatkozik: a római egyház vezetői az apostoli hit őrzőiként, Péter és Pál római tanúságának örököseiként állnak az egyházi emlékezetben.Hittani Kongregáció: The Primacy of the Successor of Peter in the Mystery of the Church, 1998.
Pontifikátusa
Anaklét pontifikátusának pontos dátumai bizonytalanok. A hagyományos katolikus kronológia gyakran 79 és 88 közé teszi működését, míg más források körülbelül 76–88, 79–91 vagy 80–92 közötti időszakkal számolnak. A bizonytalanság oka, hogy az első századi római püspökökről nem kortárs adminisztratív feljegyzések, hanem későbbi püspöklisták, krónikák és liturgikus hagyományok maradtak fenn.
Euszebiosz hagyománya szerint Anencletus tizenkét évig állt a római egyház élén, és Domitianus uralkodásának idején halt meg. A Liber Pontificalis és a hozzá kapcsolódó későbbi katalógushagyományok szintén körülbelül tizenkét éves pontifikátust tulajdonítanak neki, bár az egyes listák hónapokban, napokban és névsorrendben már eltérnek egymástól.Louis Duchesne szerk.: Le Liber Pontificalis. Paris, 1886–1892, I. kötet, xix–xx., 52–53. o.
Az első század végén még nem létezett a későbbi konklávéhoz hasonló pápaválasztási forma. A római püspök kiválasztása a korai keresztény közösség és annak elöljárói körében történhetett, valószínűleg a helyi egyházi tekintélyek és a hívek egyetértésével. A források azonban nem írják le Anaklét kiválasztásának pontos módját; ezért erről csak általános következtetések tehetők a korai egyházi gyakorlat alapján.
A római egyház helyzete az 1. század végén
Anaklét pontifikátusa a római keresztény közösség korai, üldözésekkel és belső szerveződéssel jellemezhető időszakára esik. A hagyományos datálás szerint működése részben Vespasianus, Titus és Domitianus uralkodásának idejére esik. A Domitianus-kori eseményeket a keresztény hagyomány több helyen a római egyházat is érintő feszültségekkel kapcsolta össze, különösen Flavius Clemens és Domitilla alakjával.
Nem beszélhetünk azonban Anaklét idejéről részletesen dokumentált, egész birodalomra kiterjedő keresztényüldözésként. A római keresztények helyzete inkább változó intenzitású helyi nyomás, társadalmi gyanakvás és időszakos hatósági beavatkozás között értelmezhető. Ebben a környezetben a római egyház vezetőinek feladata az apostoli hagyomány megőrzése, a közösség szervezése és a hit továbbadása volt.
Életére vonatkozó hagyományok
A Liber Pontificalis szerint Anaklét görög származású volt, Athénban született, apját Antiochosznak hívták. Ugyanez a hagyomány Péter apostol munkatársaként, illetve a római egyház korai szervezésében részt vevő elöljáróként mutatja be.
A későbbi katalógushagyomány Anaklétnak tulajdonítja Péter síremlékének vagy emlékhelyének gondozását, illetve rendezését. A New Catholic Encyclopedia azonban óvatosságra int: a Liber Pontificalis ebben valószínűleg összekeveri Anaklétot Anicetusszal, és a modern vatikáni ásatások sem támasztják alá, hogy Anaklét Péter sírja mellett nyugodott volna.
A Cletus és Anacletus kettőzéséből fakadó hagyományok miatt a későbbi források eltérő életrajzi adatokat közölnek. Egyes katalógusok Cletust rómainak, Vicus Patricius környékéről származónak, Emilianus fiának mondják, és huszonöt római presbiter rendelését tulajdonítják neki. Anacletust ugyanakkor görögnek, athéninak és Antiochosz fiának nevezik.T. Livius C.Ss.R.: S. Peter, Bishop of Rome, or, The Roman Episcopate of the Prince of the Apostles. Burns & Oates, London, 1888, 90–92. o. Ha a két név ugyanarra a személyre vonatkozik, e részletek legalább részben ugyanannak a későbbi hagyományanyagnak különböző változatai.
Egyházi intézkedései a hagyomány szerint
A Liber Pontificalis Anaklétnak, illetve a Cletus néven szereplő hagyományrétegnek tulajdonítja, hogy huszonöt presbitert rendelt Rómában. Egyes későbbi szerzők ezt úgy értelmezték, hogy a római közösség már jelentősen növekedett, és szükségessé vált a helyi lelkipásztori szolgálat rendezése.
A huszonöt presbiterre vonatkozó hagyományt nem szabad közvetlenül a későbbi római plébániai rendszerként vagy a későbbi titulusok teljesen kialakult hálózataként értelmezni. Az első századi Rómában a keresztény közösség valószínűleg házi közösségekben és kisebb gyülekezeti formákban élt. A hagyomány mégis azt fejezi ki, hogy Anaklét emlékezete a római egyházi rend korai megszilárdításához kapcsolódott.
Egyes régi pápai életrajzi gyűjtemények és késői források más intézkedéseket is neki vagy Cletusnak tulajdonítottak, például a római stációs templomok korai előzményeit, saját házának templommá alakítását vagy apostoli levelek formuláinak használatát. Ezeket a modern kutatás többnyire későbbi visszavetítésnek tekinti, és nem fogadja el biztos 1. századi adatként.Artaud de Montor: The Lives and Times of the Popes. Catholic Publication Society of America, New York, 1911, I. kötet, 14–16. o.
Vértanúsága és temetése
Anaklétot a katolikus hagyomány szentként és vértanúként tiszteli. A Magyar katolikus lexikon szerint Domitianus idején lett vértanú. Vértanúságának részleteiről azonban nem maradt fenn kortárs vagy megbízható korai beszámoló. A modern forráskritika ezért különbséget tesz a liturgikus vértanútisztelet és a történetileg részletezhető vértanúakták között.
A későbbi katalógushagyomány szerint a Vatikánban, Péter sírja közelében temették el. Ezt azonban óvatosan kell kezelni. A New Catholic Encyclopedia szerint a modern ásatások nem igazolták, hogy Anaklét Péter sírja közelében nyugodott volna. A temetésre vonatkozó hagyomány ezért elsősorban a római egyházi emlékezet részeként értelmezhető.
Liturgikus tisztelete
Anaklét vagy Cletus neve a római liturgia egyik legfontosabb szövegében, a római kánon szentjeinek felsorolásában is szerepel. A hagyományos sorrend: „Lini, Cleti, Clementis”. Ez a liturgikus emlékezet különösen fontos, mert azt mutatja, hogy a római egyház a korai pápák sorában őrizte meg alakját.
A középkorban és az újkorban Cletus és Anacletus külön ünnepként is megjelent. A martyrológiumokban április 26-án Cletus, július 13-án Anacletus szerepelt. A 20. századi liturgikus rendezés során a kettőzést megszüntették: 1960-ban a Rítuskongregáció törölte a júliusi Anacletus-ünnepet, mivel a két név mögött ugyanazon személyt ismerték fel.
A jelenlegi római katolikus naptárban Szent Cletus, illetve Anaklét emléknapja április 26-ához kapcsolódik. A kettős névhagyomány miatt egyes források és helyi hagyományok eltérő megnevezéseket és ünnepnapokat őrizhetnek.
Magyarországi tisztelete és a Kilit név
Anaklét magyarországi tisztelete szórványos, de néhány patrocínium és helynév őrzi emlékét. A magyar hagyományban a Cletus név Kilit alakban is előfordul. Erre utalhat Balatonkiliti és Dunakiliti neve, amelyeket a hagyomány Kilit, illetve Anaklét oltalmába ajánlott településként értelmez.