Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) 52 tagállama nevezett a 2010-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőire és versengett az afrikai zónának kiosztott öt világbajnoki részvételt jelentő helyért. a rendező jogán automatikus résztvevője a 2010-es labdarúgó-világbajnokságnak.

A labdarúgó-világbajnokságok 1930 óta íródó történelmében első ízben fordul elő, hogy egy afrikai ország ad otthont a legrangosabb labdarúgó eseménynek.

Az 1934-es labdarúgó-világbajnokság óta először vett részt a rendező ország is a selejtezőkörben, mivel az afrikai zóna világbajnoki-selejtezője egyben a 2010-es afrikai nemzetek kupájának-selejtezője is, amelynek Angola ad majd otthont.

Comore-szigetek nemzeti labdarúgó-válogatottja első alkalommal indult a selejtezőkön, míg a Közép-afrikai Köztársaság nemzeti labdarúgó-válogatottja sorozatban másodszor lépett vissza játék nélkül a világbajnoki-selejtezőktől.

Első forduló

A nevezett afrikai nemzeti válogatottak kiemelését a 2007. júliusi FIFA-világranglista alapján végezték. Az 1. fordulóban a 10 legrosszabb helyen rangsorolt válogatottat párosították, akiknek oda-visszavágós rendszerben kellett megmérkőzniük egymással.

Az eredeti sorsolás szerinti párosítások:

#1. csapat2. csapat1.2.3.4.5.

Mivel São Tomé és Príncipe és Közép-Afrika nemzeti labdarúgó-válogatottjai a selejtezők megkezdése előtt visszaléptek, ezért az 1. forduló két legjobb helyen rangsorolt válogatottja Seychelle-szigetek és Szváziföld erőnyerővé lépett elő, és automatikusan a második körbe került, ellenfeleiket pedig összepárosították egymással.

1. csapatÖssz.2. csapat1. meccs2. meccs1 – 01–0n.j.11 – 01–00–010 – 26–24–0 1: A szomáliai politikai helyzet miatt nem volt biztonságos egy selejtező mérkőzés megrendezése, ezért a két ország labdarúgó-szövetségei megegyeztek, hogy csak egy mérkőzés döntsön a továbbjutás sorsáról, Dzsibutiban.

Az új párosítások győztes csapatai a 2. fordulóba léptek.

Második forduló

Az 1. forduló párosításainak győztes csapatai csatlakoztak a 45 kiemelt afrikai válogatotthoz. A 48 nemzeti válogatottat 12, egyenként 4 tagú csoportba sorsolták, ahol a csapatok körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással. A csoportok első helyezett válogatottjai, illetve a 8 legjobb csoportmásodik kerül a 3. fordulóba.

A 2. forduló selejtező-csoportjainak sorsolását 2007. november 25-én tartották a dél-afrikai Durbanben.

Kiemelés

Az afrikai zóna 2. fordulójának kiemelését a 2007. novemberi FIFA-világranglista alapján végezték. Az egyes csoportokba minden kalapból egy-egy csapat került.

1. kalap2. kalap3. kalap4. kalap 1. csoport

2. csoport

3. csoport

4. csoport

5. csoport

6. csoport

7. csoport

8. csoport

9. csoport

10. csoport

11. csoport

12. csoport

Csoportmásodikok A 12 csoportgyőztes mellett a 8 legjobb csoportmásodik jutott a következő fordulóba. Az igazságos elszámolás érdekében – mivel a 11. csoport háromtagú volt – a csoportok negyedik helyezettjei ellen elért eredményeket nem vették figyelembe. CsapatCsMGyDVRgKgGkP8430173+492421163+379421143+1711420283+5654202330610420256-1612420234-167412153+256412122053411266041410337-434401304-41

Ranglista meghatározásának alapelvei Pontszám Gólkülönbség Összes lőtt gól Összes idegenben lőtt gól

Harmadik forduló

A 2. fordulóból továbbjutó 20 válogatottat öt, egyenként 4 csapatos csoportba sorsolták. A csoportok győztesei jutottak ki a 2010-es világbajnokságra, míg a csoportok első három helyezettjei kijutottak a 2010-es afrikai nemzetek kupájára. A csoport

B csoport

C csoport

D csoport

E csoport

Góllövőlista GólszerzőNemzetÖsszes gólFordulónként 1.f. 2.f. 3.f.Moumouni Dagano7–7Samuel Eto'o6–6Razak Omotoyossi5–5Ismael Bangoura–5Frédéric Kanouté–5Shabani Nonda4–4XJunior Agogo–4Faneva Andriantsima40XSeydou Keita–4Juszef Szafri–4Emmanuel Adebayor–4Flávio3–3XYssouf Koné–3Dady–3XLys Mouithys–3XZola Matumona–3XDieumerci Mbokani–3XSekou Cissé–3Boubacar Sanogo–3Emád Metaeb–3Dennis Oliech–3Esau Kanyenda–3Wilko Risser–3XIkechukwu Uche–3Olivier Karekezi–3Saïd Makasi–3Jerson Tegete–3XAdekamni Olufade–3Antar Jahja2–2Karim Ziáni–2Stephane Sessegnon–2Diphetogo Selolwane–2XHenri Mbazumutima–2XClaude Nahimana–2XAlbert Ze Meyong–2Leger Djime–2XSyriakata Hassan–2XHilaire Kedigui–2XWilfried Endzanga–2XMohamed Abútríka–2Ahmed Abd el-Malik–2Ahmed Haszán–2Amru Zaki–2Fikru Tefera–2XAndualem Nigussie–2XFabrice Do Marcolino–2Bruno Zita Mbanangoye–2Roguy Meye–2Njogu Demba-Nyrén–2XMustapha Jarju–2XLaryea Kingston–2Sulley Muntari–2Prince Tagoe–2Pascal Feindouno–2Olivier Makor–2XDioh Williams–2XAhmed Oszmán–2Lalaina Nomenjanahary20XRija Rakotomandimby20XChiukepo Msowoya–2Moses Chavula–2Russel Mwafulirwa–2Ahmed Teguedi–2XWesley Marquette–2XAbd esz-Szalam Bendzselun–2Juszef Hadzsi–2Huszin Hardzsa–2Miro–2Rudolph Bester–2XAlhassane Issoufou–2XJoseph Yobo–2Labama Bokota–2El Hadji Diouf–2XPhilip Zialor–2XKewullay Conteh11XKagiso Dikgacoi–2XFajszal Agab–2Mohamed Uszmán et-Táhir–2Hajszam Kamal Tambal–2Danny Mrwanda–2XHichem Eszifi–2Iszám Zsomá–2Súki Ben Száda–2Geofrey Massa–2XEugene Ssepuuya–2XGilbert Mushangazhike–2X

Jegyzetek

További információk Az afrikai-zóna selejtezőinek lebonyolítási rendszere FIFA.com Az 1. forduló párosítása FIFA.com

CAF Kategória:CAF selejtező